Haragban A Világgal

"Hozd helyre magad naponta. A légkör, amelyben élsz, szennyes. Tele van negatív adással, fullasztó, boldogtalan, koszos gondolattal. De te nézz a magasba, s hangold magad a nap sugarára. És ne felejts el esténként fölnézni az égre, hogy újra és újra eszedbe jusson: a végtelen gyermeke vagy."

Azt szeretem az ünnepekben, hogy ugyanúgy jöhetek dolgozni a kimerülésig...

Egy utolsó forró csókot még kaptam a nyárvégi napsugaraktól...belevéstem erősen a Balaton sziluettjét elmémbe...

Béla levitt Balatonalmádiba a barátaihoz, akik régen az én ismerőseim is voltak...{biztos tudjátok milyen, amikor a szerelmed barátja a barátoddá válik, majd a szakítással óhatatlanul a barátai is szakítanak veled...} A rossz szájíz és emlékek ellenére én nagyon vártam a találkozást, hogy egy picit lazíthassak.

Imádtam ismét az aranyhintóban ülni...imádtam a szelet, a mézszínű lenyugvó napot, a száguldást a Balaton felé...

Amikor pedig megérkeztünk könnyel telt meg mindkét szemem...irigyeltem a sok kevésbé intelligens és esztétikus leányzót ott, amiért őket elhozták nyaralni...amiért nekik megadatott a pihenés, a grillezős esték, a hajnalokba nyúló pingpong mérkőzések, a hűs könnyű saláták és kellemesen kézmeleggé langyult sörök varázsa. A sok kacaj és nevetés...a felfújható színes labda, a kerti slag csaták...a zöld pázsit...a barátok...a nyár esszenciája.

Végtelen szomorú voltam...tavaly még volt nyaram, barátom, szerelmes éjszakáim, nyaralásom és hajamat borzoló tengeri szellőm....idén pedig márcsak látogató voltam mások kiegyensúlyozott boldog életében. Karakterem elhalványult és ott villogott a fejem felett az SPECTATOR mód...Szinte ott sem voltam...szinte meg sem éltem...

Nekem mi jutott a nyár végére: egy "szerelmes" levél az APEHtól, hogy pótoljam az adóbevallásomat, mert megbűntetnek 200K-ra...Persze 9-ei datálással 19-én érkezett meg...felszólítva a 17-éig tartó határidőre...

És ezt mégis hogy? Hát úgy, hogy idén aláírtam, hogy gyerünk csinálják meg nekem ők a bevallást...erre állításuk szerint kiküldtek az otthoni címemre egy ajánlatot, amit aláírva vissza kellett volna küldjek...ám ez nem érkezett meg, de még csak nem is tudtam róla, hogy kellett volna kapnom ilyet...

Innen a recepcióról, munka közben kellett megoldanom ezt a bonyodalmat...Végül a kb 300 segédprogram letöltése után sikerült kitölteni az ehhez szükséges további 30 oldal táblázatot...kinyomtatni...majd postára adni...

De ezt is úgy kellett kikönyörögjem...az ügyintézőm ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy távozzak haza (200 km) és intézzem személyesen...Valamiért nem akarta elhinni, hogy a munkám miatt képtelen vagyok ezt megtennni...úgy erősködött, mintha alku tárgyát képezné a munkarendem...

Délután a főbérlőnkkel beszéltem annak érdekében, hogy szeptembertől is maradhassunk az albérletben...mire ő kerek perec hozzámvágta, hogy nincs baja ezzel a gondolattal és velünk...csak velem...merthogy tudja munkát keresek Pesten...és tuti elmegyek, ha kapok lehetőséget...Persze megyek, de erre vana  felmondási idő, hogy ő se maradjon szarban....

Neeem, neki ez kevés, még most talál szerinte hosszútávra embert...hát hajrá mondtam hetykén erre én...ha nem kell neki a pénzem, hát legyen...költözöm...

De a legjobb:.....ilyen szöveggel operált: "Na meg, ha megmarad a pesti barátod...."

Ilyen mim????? Van barátom úgy néz ki, csak én nem tudtam róla....ISTENI....

De ha ez minden érve...akkor valóban nincs értelme neki adnom a keservesen megkeresett magyar forintjaimat.

Ezen felbuzdulva munka után le is foglaltam az új szobámat..ami Maci és Ádám  régi albérletének szomszédjában volt...

...úgy tűnik valamiért nem tudok elszakadni a régi édenemtől...

"Mindig az a perc a legszebb perc
Mit meg nem ad az élet
Az a legszebb csók, amit el nem csókolunk.

Mindig az az álom volt szép
Mely gyorsan semmivé lett
Amit soha többé meg nem álmodunk." 

Vannak olyan szerecsenszín éjszakák, amikor az álom hívatlanul, csendben lopakodik az ember szívébe...Halk léptekkel, lepkeszárnyon érkezik... Mint halk szellő a szomorúfűz ágait, úgy rebegteti a pillákat. A képzelet egy varázsos furcsa pillanatban szárnyra kapja testünket...messze földön ébredünk...lelkünk más világban hál...

Hűvös este volt...

A táj ismeretlennek hatott, azt hiszem sosem jártam még itt azelőtt...A fekete lég mindent magába kebelezett...kivehetetlenre halványodtak a házak...a sétány fái...Talpamat a csíkos strandpapucs hézagjain át csiklandozva simogatta a harmatos pázsit...

Embereket nem lehetett látni...mégsem féltem...ott volt velem valaki...jóllehet ekkor még nem láttam tisztán az arcát vagy a szándékait...

A méregzöld gyep út végén, ahol az égbolt szelíden hozzásimult az anyaföldhöz hatalmas víztömeg rajzolódott ki...

A nedves fűszőnyeg kopott, algás falépcsőben folytatódott...s ahogy egyik léptem követte a másikat...előbb csak lábfejem majd egész testem eggyé vált a tóval...

Talán a déli parton lehettem...a víz sekély volt és jól magában tartotta a nap minden aranyló sugarát.

A lágy tenger melegen simogatta a testem...a rejtélyes idegen pedig a szívemet...

Odaúszott mellém és halkszóval ölelt magához ...táncolva ringatott a hullámok tetjén...A tó tükre csillogott, mint ezer apró gyémánt úgy rajzolt hidat a Hold felé...

A sötétkék vásznon csillagként pislogtak a habok...

Testünk összefonódott, majd lassú táncba kezdett...sikamlós bőrömön égettek a csókok...Izzó stigmát hagytak a nyakamon és lázvörös, éhes ajkamon...

Tündérként lebegtem a végtelent ölelve...

Az erős karok és a vágyakozó tekintet biztosan zárt magába...Mikor lelkünk eggyé vált két szomjazó ajak találkozásánál, akkor kezdett kirajzolódni alakja...

Olyan határtalan volt a boldogságom, mint a homogén ébensötét táj...

...Fájó fénnyel ébresztett a hajnal.....szőke fürtjeim közül visszasejlett az algák és az ezer éves kövek jellegzetes illata. Bőröm selymét kicserzette valami...és lábujjaim közül kipergett a homokká száradt iszap...

"Felébredéskor az álmok gyakran csodálatosan valódinak hatnak. Az ember meg van győződve arról, hogy a dolgok valóban megtörténtek."...

"A barát az az ember, aki mellett hallgathatok, más szóval nem kell tőle féltenem belső kertjeimet, hegyeimet, vízmosásaimat és sivatagaimat, mert nem fog beléjük taposni."

Lassan minden barátomat elvesztem...egészen hihetetlen...

Tegnap délután, az első szabadnapomon Macival  bevásárolni indultunk és a szokásos kávékólánkra. Ahogy beültünk az egyik kedvenc kocsmánkba, magával ragadott minket a hely hangulata -ahogy az már lenni szokott- és estébe nyúló beszélgetős iszogatás vette kezdetét.

Remek hangulatom volt...az este könnyű volt és tudtam, végre nem kell dolgoznom másnap...

A nyakunkba vettük a várost...és mókás kirándulásokat tervezgettünk a többi haverhoz..és felhőtlen nyarakat világ szintű fesztiválokon...

Nem vitt messze az utunk Maci új albérletétől, így felajánlotta, hogy megmutatja...örültem, hogy végre láthatom hova költözött. Ahogy hozzájuk értünk a lépcsőházajtót tárva hagytuk, hiszen  egy bizonytalan léptű alak közeledett. Mint az ajtó feletti energiatakarékos izzó sápadt fényénél kiderült Suki volt az, Maci lakótársa. Őt is olyan régen ismerem, mint Cs.Ádámot és Macit...Nagyon örültem, hogy látom...vagy két éve nem beszélgettem már vele. A munkája miatt, no meg nála még tart a játék és monitorfüggőség...{így, hogy úgy mondjam kevésbé fogékony a szociális kapcsolatokra}

Beszélgetni kezdtünk a  konyhában hárman...inkább visítozni, kergetőzni, ökörködni...isteni hangulat volt. Aztán Suki mesélni kezdett a görbe estéjéről...és mindenről aztán. Végre nem harapott, aznap nem utálta olyan nagy mértékben az embereket, mint egyébként szokta...

Igazán örültem, el sem tudtam volna képzelni ideálisabb közös estét...

Jól éreztem magam...és nyilván itt hibázhattam...Maci ismét eldöntött magában dolgokat...{mit tudom én miket...biztos, hogy ezzel a haverjával is kezdeni akarok valamit vagy kitalálta, hogy neki mégsem jó ott} A lényeg, hogy bevonult a szobájába és lekapcsolta a villanyt. Azt hittük átöltözik könnyebb cuccba vagy csak keres valami számot a gépen...msnezik...vagy ilyesmi. {mert szokása ideiglenesen kivonni magát a társaságokból}

De nem így történt... hajnal fél3-ra járt az idő..és ő nem jött ki....Suki belesett hozzá...már aludt...

Kicsit messze laknak hozzám ahhoz, hogy éjjel/hajnalban egyedül induljak haza...

Borzalmas dilemma elé állított ezzel....Ott álltam egy idegen albérletben...és döntenem kellett: egyedül hazaút át a temetőn hajnalban vagy maradok Sukival, akiről előre sejtettem, hogy meg kell küzdenem vele...

Dühös voltam...tomboltam...

Hogy gondolta ezt mégis Maci?

Ő eldöntötte, hogy én beszélgessek csak Sukival....majd térjek haza, ahogy bírok....

Hihetetlen szarul esett...kelepcébe kerültem...

Maradtam...Sukival nagyon jót beszélgettünk, persze csak miután leharcoltuk a magunkét. El kellett érnem, hogy megmaradjon köztünk a kellő távolság.

Elaludtunk végül...nyugodt álmunk volt...Egészen addig, amíg Csongi a harmadik lakótárs rá nem szabta az ajtót Sukira, nehogy elkéssen...és mivel őt nem ismertem előtte...azt a szégyent, amint a pillantása okozott senkinek nem kívánom...Úgy tűnik nem egészséges ezer éves barát mellett tölteni az éjjelt, ha az egyik fiú a másik pedig lány...

Úgy osontam el, nehogy Maci véletlenül ott lásson reggel...mert azt éreztem akkor igazolni látná a meggyőződését, hogy minden barátomtól akarok mindenfélét csak tőle nem...

Utáltam az egész szituációt...gyűlöltem...dühös voltam, sértett...

Rohadtul egyedül hagyott...

A féltékenység Sukival szemben, a kedvtelenség, a fáradtság okozta nála...nem tudom...

de baszottul cserben hagyott...én ezt éreztem...

Egyszerűen ő nem dönthet így felettem...nem szólhat bele, hogy egy régi haverral beszélhetek e vagy nem...és ha már odahívott igazán nem kellett volna felszívódnia...

Úgy tűnik választanom kell...vagy csak a Macival állok szóba vagy mindenki mással a kettő együtt nem megy...Maci nem hagyja...

Ha csak vele beszélek, akkor sok szín veszik el az életemből....ha pedig magtartom a rági kapcsolatokat is, akkor pedig elvesztem az egyik legjobb barátom...

Vagy már elvesztettem?

Eszeveszett fáradtsággal küzdök...ez az ötödik tizenkétórás műszakom zsinórban...egy testileg, lelkileg megterhelő időszakban...

Groteszk, beteg, sötétséges munkaórák és az őket üldöző szabad pillanatok...Mintha minden nap vasárnap lett volna a héten {számomra a vasárnap a legfélelmetesebb nap}

...Pokolból pokolba....

A négy fal kalitkájából az üres ágy börtönébe....

Közben 150 fős csoportot kellett kiköltöztetni a hotelből...szobaátvétel...fizettetés. Nagyon felemelő egy nap oroszokkal, angolokkal, románokkal, lengyelekkel és németekkel angolul megértetni, hogy bizony súlyos euróba kerül minden, amit sikerült tönkretenniük...

Tavaly is én intéztem ezt a csoportot...és ahogy idén, már tavaly sem tettem ki ezen a napon a csillivilli króm névtáblámat. Nem hiába...

A munka végeztével albit néztünk Mazsával három nap is...aztán a harmadik alkalom végén, éppen egy hulla nehéz napom után, mikor ájulva omlottam az ágyba, Mazsa hozzáfűzte milyen nehéz kettőnknek albit találni, így inkább ő a Jézushoz {helyi zenész tag} megy lakni, mert neki ott biztos helye lenne, de ott csak egy férőhely van...Mondom akkor magyarul oldjam meg , ahogy bírom...

Hát aznap már nem bírtam...de a világ semmiféle terhét sem....faggatott, hogy haragszom-e...én pedig könyörögve kértem csak hagyjon békén pihennem....

Vannak napok, amikor már félni sincs erőd...vannak napok, amikor szívesen meghalnál...

A lelked már nem bír több csalódást feldolgozni...amikor már keresve sem találsz csodát a szürkeségben, amikor senkit nem találsz sem közel sem távol a szívedhez...

Következő munkanapok sem voltak enyhébbek...érkezett egy 40fős szír csoport...Hát ha ezer panaszuk, problémájuk nem volt, akkor egy sem...Szenzációs recepcióssá léptem elő és szappanért futtattam, törölközőt vetettem, telefonszerelőt hajkurásztam, menetrendet nyomtattam, ásványvizet osztogattam, takarítást szerveztem...5 percenként valamit mindig meg kellett oldani...

Mondjuk észre is vették a törődést, mert a fő karakter a 60 éves Ghassan azt mondta semmit sem ér nélkülem a recepció..és ez jól esett...még egy kézzel készített szír gyűrű dobozt is kaptam tőle...

Azt mondta gyönyörű vagyok és azért kapom, hogy a vőlegényem ebbe tegye a gyűrűt...Mondtam sajnálom de nincs se vőlegényem, se barátom...

Azért remélem jó ómen lesz...és nem marad a dobozka örökre üresen...

Közben hívtak egy divatfotózásra a SundanceParkba....de képtelen voltam szabaddá tenni magam...a munka, a györtődés...

Pedig valahol tetszett a lehetőség és kipróbáltam volna magam...

...Kicsit bánom...de talán lesz még lehetőségem rá...

Hihetetlen hét...eszeveszett fáradtsággal küzdök...

Üres vagyok és rezignált...

"Jó volna ilyen édes-álmoson
                             ráfeküdni egy habszínű felhőre,                             
amíg az égen lopva átoson.

Leejtett kézzel, becsukott szemekkel
aludni rajta, lengve ringatózni
acélkék este, biborfényű reggel.

Felejtve lenne minden lomha kin,
álmot súgna illatosan ágyam:
vattás-pihés hab, lengő grenadin.

És az Isten sem nézne rám haraggal,
csak mosolyogva suttogná a szélben:
Szegény eltévedt, fáradt kicsi angyal."

"Nem az az igazi, akivel le tudod élni az életed, hanem az, aki nélkül nem!"

...Könnyek közt ébredve itt volt az ideje belátnom...szerelmes vagyok...évek óta szerelmes vagyok...

Igen G.Úr vannak dolgok, amik nem változnak...Elkendőzhetjük, hazudhatunk magunknak...várhatunk a fényesebb jövőre bárki mellett...

...de nem mindenki hiánya okoz halálos fájdalmat...

...csak egy van olyan, aki nélkül nem kapsz levegőt...

...csak egyetlen egy...

Nem hazudok tovább magamnak...és másoknak sem...

Mintha egy sötét sarokból életed minden félelmét rádzúdítanák...Körbenézel a szobádban...titeket hirdet minden...a társasok, a karikatúrátok a falon, a fényképek, a polc, amit közösen készítettetek el, a plüssök, amiknek együtt adtatok nevet, melyeket már megrágott a feledés, s a neveken már gondolkodnod kell...

A világ megáll forogni...és akkor csak magadra figyelsz...

...egy ilyen pillanatban vettem észre, hogy az a karom, amiről 6éve egy jóindulatú sejtszaporulatot műtöttek le belülről fáj. Napok óta van már ez....és nem javul...

A családomban mindenki rákban halt meg. (nagypapám leukmia, keresztanyám bőrrák, másik papám gyomorrák, apukám tüdőrák)

Voltam már olyan vizsgálaton, ahol a családi kórtörténetet megtudva a doktor könyörtelenül közölte, hogy ne is áltassam magam...rám is ez vár...a hajlam örökletes...

Azóta rettegek...rettegek, mert érzem hogy valami nincs rendben velem...félek, hogy nagy baj van...

Félek, hogy egyedül maradok, hogy sosem lehet teljes az életem, mert mielőtt lekezdődne véget fog érni....

A történet folytatódott...

...szükség lesz további sörökre és ropogtatni valóra...ezért rendeltem el szünetet...

Azonban a második rész picit eltérő lesz...majdnem mindenki maradhat..egyedül G.Urat kérném meg, hogy fáradjon ki a teremből, márha illik ilyen korlátozást beiktatni. {Mindössze azért van erre szükség, hogy megelőzzek egy "én megmondtam, hogy semmit sem változtál 1,5 év alatt" beszélgetést.}

Ezer éve nem találkoztam már Bélával...olyan jó érzés volt, hogy reggelt várt a busznál...Aztán beülni a kocsiba...istenem, mintha hazaérnék hirtelen. Jóllehet tudtam, hogy már régóta nincs köztünk semmi... Az interjú előtt még közösen reggelitzünk a irodapark egyik belső udvarában. Én tejes kávé-kóla kombót kértem, mint mindig, ő pedig egy olasz zöldséges-sonkás cibattát kért narancslével. Valamiért duplán izgultam...Azon járt az eszem vajon milyennek találhat ennyi idő után...?

...Az interjúról már volt szó....azért a faggatás közben nagyon jó volt tudni, hogy a következő sarkon várnak rám...a menekülési ösztönömet az is erősítette, hogy biztos voltam benne, csodálatos napot töltünk el együtt Pesten. Hiszen ketten mindig jól mókázuk...

Így amikor otthagytam az alulművelt fejvadászaimat és beültem a kocsiba, már csak a szabadság szelét éreztem...üvöltött a Metallica és a Stonehenge....az arcomat a napsütésbe tartottam és nem számított semmi, de semmi. Nyugodt voltam...biztonságban éreztem magam...

A tündérpor most sem hiányzott...ezúttal azt a SugarShop-ot fedeztük fel, amiben még eddig nem jártunk. Itt viszont tovább nem halogathattuk a témát...Kérdéses volt miért beszélgetünk még a közös telefonon, ha nem vagyunk együtt. Béla múlt héten kiment Romániába godnolkodni pár napra az életén, hogy mit hogyan kellene eztán...

...Bevallom vártam már ezt a beszélgetést. Azt gondoltam azt mondja majd...:Belegondoltam a sok-sok szép közös emlékbe és hogy mennyit segítettünk egymásnak ....nem akarok nélküled jövőt...

Ehhez képest csak a mondat eleje stimmelt: "Belegondoltam és több volt a rossz, mint a jó...csak gyilkoltuk egymást. Ennek semmi értelme. Én még nem akarok IKEÁs lakás és megnyugvást. Nem akarom lekötni magam."

"Abban a pillanatban szerettem volna visszamenni az időben, és újra átélni minden együtt töltött pillanatot. Még egy titkos mosolyt, még egy közös nevetést. Még egy izzó csókot. Őt megtalálni olyan volt, mint olyasvalakit megtalálni, akiről nem is tudtam, hogy keresem."

Keserves sírásban törtem ki....már nem ízlett a színes cukorcsillagokkal gondosan kirakott extra csokis muffinom sem....keserű volt minden a könnyeimtől. Szemeim zuhataga nem apadt...akaratlanul és kontrollálhatatlanul szakadt belőlem a szomorúság. Az a fajta, amikor gombóc van a torkodban, szinte fulladsz..és a könnyek forró nyomot hagynak arcod bársonyán. A fájdalomtól képtelen vagy megszólalni...csak szipogsz...visszaadod a közös SIM kártyát....és kérőn bámulsz a másikra, hogy javítsa meg azt, ami szerinte végleg eltörött. Alattad a könnytenger óceánná duzzad...és szépen lassan elnyel. Nem hallasz hangokat, szédülsz és csak menekülni vágysz..elbújdosni...örökre...

Talán egy más életbe talán egy más bolygóra...csak el...el innen...

S.Uraság hívott telefonon, hogy merre vagyok, mert ő az én városomban keres. Mondtam neki, én pedig az ő városában vagyok....persze megint megtalált....kiváló egérút volt...

Kiszálltam az aranyhintóból...és...átlénylegült körülöttem az egész világ...

"Megtörtént az elkerülhetetlen, az eső lecsendesedett, és ő elment. Úgy éreztem, mintha valaki kiszakított volna belőlem egy darabot."

Az eső lecsendesedett már nem zokogtam csak keservesen sírtam...nem tudtam abbahagyni...nem bírtam...Nem volt hatalmam a szervezetem felett. Nagyon fájt...

S.Uraság próbált megnyugtatni, de észre kellett vegye, hogy ő itt  ehhez kevés lesz...vígasztalhatatlanná váltam...Azt mondta ő ilyennek még nem látott soha...nem értette mi folyik itt...Mondtam neki már semmi sem számít...

csak ez számított...a cirkusz, a bobozás, a fiú, aki szorította a kezem, amíg fel nem ébredek, a kacsaetetések, az állatok szeretete, a pocsolyákba ugrálások, a kisvasútazás, a nyaralások...és az, ahogy minden kezdődött...

Bélának is volt barátnője, amikor megismerkedtünk...Ez a történet is úgy indult, mint a többi...sok éjszakát beszélgettünk át...aztán könyörögtem hozza rendbe az akkori barátnőjével. A lány gyönyörű volt és kivételesen okos...

Aztán egyik este jött a telefon, Béla csak ennyit kérdezett: Leéled velem az életed? Én igent mondtam...ő pedig feldobta addigi világát. Visszagondolva ez volt a legcsodálatosabb dolog, ami valaha velem történt.

Ránéztem S.Uraságra...és már nevetséges volt minden, ami eddig történt köztünk...hiszen neki nem kellettem eléggé...mi nem egymásért voltunk...

Nem számított már semmi...ültem a buszon hazafelé...és csak sírtam és sírtam...Érdekes volt csak az ablakhoz közelebbi szemem engedte meg magának, hogy könnyezzen.....a világra néző...

...az emberek felé mindig jól titkoltam mi zajlik bennem....Kegyetlenül fájt...szédültem, hányingerem volt a lenyelt könnyesőtől...pokolian lüktetett az állkapcsom...Üvöltött a zene a  fülemben és szorongattam az egyetlen megmaradt telefonomat...hátha hív Béla, hogy szálljak le Fehérvéron és értem jön...de nem így történt...Egy smst azért kaptam...de alig egy hajszálnyit enyhített a fájdalmamom...

Este nagyon berúgtam, hátha nem érzem majd...de még ez sem segített...könnyben ázva remegve a kimerültségtől és az elkeseredéstől aludtam el egy pár órára....

Tegnap volt az Infoparkos állásinterjú második fordulója...cifra történet...minden kedves olvasóm foglaljon helyet egy öreg, kopott karosszékben. Hozzátok be a hideg söröket és a chipseket...zörögni lehet bátran...

Hajnalban keltem, hogy reggelre Pesten lehessek...Ott már várt rám Béla, aki elkísért az interjúra. A marketing managerrel és a kereskedelmi igazgatóval találkoztam egy Cafe Teide nevű kávézóban. Asztaluktól, mint futószalagről távoztatták a jelentkezőket, már az első percben tisztán láttam, hogy én is rájuk várok...

Leültem...40 körüli kissé kopottas kinézetű súlyos keleti pacsuli szagot árszató nő. Fején gondosan összekötött fekete loboncát a zsúfolt délelőtt szénaboglya stílusúra gyötörte.  És egy 50 év körüli magát 20nak érző sportos izgága reklámpacák.

Tehát az egyik nő volt....a rövid sztori innen tudható: az első másodperctől GYŰLÖLT. Engem valamiért utálnak a nők..de úgy istenigazából. A csajokkal nem jövök ki, barátnőket is csak elveszteni tudok...az idősebbek pedig valami megmagyarázhatatlan oknál fogva haraggal lépnek fel irányomban.

A hosszab sztori pedig a következő:

Pasi: Mesélj magadról!

Én: ide és ide jártam iskolába, itt és itt végeztem, itt és itt dolgoztam...

Pasi: De magadról mesélj, a sablon szöveget sokszor hallottuk...

Én : Szabadidőmben civil falus koordinátorkodom, pályázatírás, arculati anyag tervezés..stb

Pasi: De mit csinálsz szabadidődben?

Én:  Hát ezt. Dolgozom.

Nő a Pasi felé fordulva: Te! Ez mindig így beszél?

Pasi: Hogy?

Nő: Hát nem hallod?

Nő felém fordulva: Mi van, fogalmazás tablettát vettél be reggel?

Én: Nem, csak bölcsész, tanár vagyok és megtanítottak választékosan beszélni.

Pasi: De mi van veled, hogy nem tudsz feloldódni? Jó, akkor itt egy teszt 3oldal időre megy.

Én magamban: Remek. Még egy kurva teszt.....

         Első oldal: Mi a teendő APEH ellenőrzéskor?

                       Mire van szüksége, ha a postán cége ügyeit intézi?

                       Hol kell jelezni a céghely változást?

                       Hol szerezheti be a 0-ás nyomtatványt?

                       Mi a különbség a netbook és a notebook között?

                       ......stb....stb.....

       Második oldal: A cége elköltözik, írja le hogy mi a teendő ebben az esetben. Önnek mint irodavezetőnek mit kell elintézni, és hol intézi azokat. Majd prezentálja 15 percben.

Harmadik oldal: Fordítsa angolra:

Az alvállalkozó kivitelező köteles a Megrendelő kivitelező megbízottjaival együttműködni a megbízásuk szerinti és jogszabályban meghatározott kötelezettségeik teljesítésének biztosítása érdekében. Köteles továbbá az e szerződés tárgyát képező munkákkal kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségeinek folyamatosan eleget tenni.

Kérjen árajánaltot árufuvarra Kínából Magyarországra (angolul) 4 db rollerre, 2db teniszütőhúrra....stb...stb...

....stb...stb....{még volt pár mondat}

Na a harmadik oldal végén már csak röhögtem...hát azért jópár hely üresen maradt a lapokon...ha nem tudom hát nem tudom...ez van...hülyeséget nem fogok írni és kész.

Erre drága új barátaim ki nem hagyták volna, ott iziben kiértékeltek...

Pasi: Hát ez most nem ment valami túl jólt, azt tudja?

Én: Nyilván tudom...éreztem.

Pasi: Azt írja itt, hogy középfokú C nyelvvizsgája van és használja a nyelvet...Alap lenne ezeket tudni.

Én: Használom is...de valahogy nem érzem jogosnak, hogy az alvállakozói szerződést és a teniszütőhúrt az alapszókincshez soroljuk.

Nő a Pasinak: Tulajdonképpen nulla a tudása kereskedelmi területen. A marketing megy neki...de így nem fog tudni a könyvelő keze alá dolgozni. A számlákat rendszerezni...

Én magamban: Két államvizsga után csak képes lennék 2 papír cetlit rendszerbe vágni....

Én: Azért azt gyanítom egyszer megmutatják és menni fog. 

Nő a pasinak: Na tessék...GYANÍTJA...ez tényleg így beszél....

Pasi: Rendben, ezt a tesztet nem szívesen mutogatnám...Tegyük fel eltelt öt év, mit mesélne nekünk mi történt azóta magával.

Én: Ha minden úgy alakulna, ahogy én szeretném? Akkor talán arról mesélnék, hogy...

Pasi: Nem érti...Kezdje így: Sziasztok! De régen nem találkoztunk...

Én: Sziszatok! Nőfelé fordulva: Ezt hogy csinálod: Nem öregedtél 5évet csak hármat! {:)} Én egy rendezvényszervező cégnél goldozom Budapesten...és kiváló kollégákkal ismerkedtem meg az évek során. E szerencsés társulás következtében, elindítunk egy 5éves projectet, aminek végeredményeként újra megnyitjuk az IFIPARKot. Nem akarjuk elvennni a Sziget kenyerét, hiszen más jellegű fesztivált tervezünk...

Nő: Dejóóó előveszem a magastalpú cipőimet...De ilyet sose mondjon, hogy nem akarja elvenni a Sziget kenyerét. De igenis elakarja.

Én: Nem úgy értettem, más jellegű rendezvény, más célközönséggel.

Nő: De én nem ezt értettem belőle...és a célközönséget igenis vedd el.

Én magamban: ez hülye bmeg

Pasi: Micsoda ötlet....Tetszik...nagyon tetszik. Nekem nagyon kellenél marketingesnek...igazi született marketinges vagy...Tőlem megkapod a pontot az tuti...ezzel a résszel nem lenne gond, ha vállalnánk a macerát, hogy a kereskedelmi ismereteket átadjuk...

Nő:-hevesen rázza a fejét, hogy nem nem az kizárt....

Nő: De most, hogy erről beszélt már nem is volt olyan zavaró a beszédstílusa.

Én mosolyogva szabadulni vágytam, ekkorra már meguntam a basztatást.

Pasi: És Pest vagy a munka miatt akarsz felköltözni?

Én: A munka miatt.

Pasi: Bulizós vagy?

Én: Nyugodt életet akarok. Lehiggadni...

Nő: Hallod ezt itt akar lehiggadni Pesten haha haha haha...de jó ezt megjegyzem...

Én: XY városban elég erősen bent voltam az egyetemi szerezésben és a hallgatói életben. Nekem elég volt ennyi.

Pasi: De ez Pest szivem...én buliból mentem munkába sokáig.

Nő: Én 3 hétig nem voltam órán.

Én magamban: Hú de kib@szott vagányok vagytok....azistenit...

Pasi: Van barátod?

Én: Nincs.

Pasi: És mikor akarsz megházasodni?

Én: Mint az imént jeleztem: NINCS barátom...ezért házasodni sem tervezek.

Pasi a nőnek: Azt kérdeztem szerinted van e barátja?

Nő: Hát nem...

Én: 30körül (pedig a f@szt...egy ütős vegasi estén elvehetnének már ma este is)

Pasi: hihihihi...ez itt nem így megy...itt fél év...

Én: Azért nem hiszem én azt. Jól megválogatom.

Pasi: Hát majd én lemegyek és elveszlek...kár, hogy van már feleségem.

Mennyire akarsz te itt dolgozni????

Én: -Inkább nem is válaszoltam erre...most ez mi? Szereposztó dívány?

Nő szeme vérben forog, érzi, hogy a pasit levettem a lábáról - innentől kezdve végtelenül gyűlöl

Én: Köszönöm a lehetőséget és az egy pontot a marketing oldalról. Azt ígérhetem, hogy ha bizalmat szavaznak vállallom a tanulási időszakot, a vért és a verítéket, ami ezzel jár. Gyorsan tanulok, precíz és pontos vagyok.

Közben felkelek, hogy indulhassak végre.

Pasi: Mi az ott a lábfejeden?

Nő: Mi mi mi? Mi van ott?

Pasi a nőnek: Egy szitakötő van a lábfején.

Nő: Azt hittem egy fekete hajszál szorult a harisnyája alá. Ő biztos tudja a nőknél megszokott ez esni.

Én magamban: Gondolkodj de büdös bunkó...honnan kerülne már a harisnyám alá fekete hajszál, amikor tejszőke vagyok és nincs se pasim se hosszúhajú rockstar szeretőm.

Kedvesen mosolyogtam csak és elindultam fizetni, majd feldobtam a kövekkel kirakott fekete napszemcsit és beszálltam a pezsgőarany cabrióba, majd odaküldtem egy laza sziasztokot.

Az hagyján, hogy felváltva tegeztek és magáztak, hogy belemásztak a személyes érámat érintő kérdéskörökbe...de nekem az végleg betette a kaput, hogy a csodálatos magyar nyelvünket a szájukra vették. Áhitattal és túlfűtve kellene minden nap használnunk, alakítanunk és mívelnünk a nyelvünket. Különlegesen varázsos ajándékot kaptunk a magyar nyelvvel...hagyományt, történelmet, nyelvtörténetet, eredetmítoszt.

Csak az anyanyelvünk segítségével tudunk gondolkodni, és kifejezni érzéseinket. Eszköz az önkifejezésre, az isnpirációra...híd ember és ember között. Az anyanyelvünk az első hagyatékok között van, amit a születéssel magunkhoz veszünk és amit később tovább örökíthetünk gyermekeinknek. Kincs és érték...

Olyan mint egy örök tetoválás bőrünkön, amit hiába fed ruha...kitörölhetetlen, megmásíthatatlan...velünk van mindig és mindenütt...

...tudatra ébredésünktől...halálunkig...

"Teljes birtokában lenni a nyelvnek, melyet a nép beszél: ez az első s elengedhetetlen feltétel.

Meleg szeretettel függj a hon nyelvén! mert haza, nemzet és nyelv, három egymással válhatatlan dolog; s ki ez utolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog. (...) de soha ne feledd, miképpen idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségesig mívelni kötelesség."

Pár hete úgy döntöttem, a zűrös életemet nyugodtabbra cserélem, a káoszos szobámat letisztultra. Szeretnék egy ízlésesen berendezett kis IKEA lakást, és bele egy kiegyensúlyozott párkapcsolatot. Ehhez pedig elengedhetetlen a nappali "normál időbeosztású" munka, hogy az estéket "otthon" töltsem, vacsorát főzzek a szerelmemnek, reggel pedig az ő arcát lássam, amikor felébredek. Fiss pirítóssal/péksütivel, kávéillattal és az Ő mosolyával akarok minden reggel munkába indulni. Ezért viszont a nyugis és biztonságos kisvárososmat le kell váltanom a nyüzsgő Budapest metropoliszára.

Így lázas állás-vadászatba kezdtem...eszetlenül küldözgettem a CV-met mindenfelé, remélve, hogy horogra akadok egyszer csak. Kapásból vissza is hívtak, keddre...de mikor utánanéztem a pasi nevének és a cég címének, kiderült a Google találatok egyikéből (ajánlom mindenkinek) , hogy egy Zepfteres beszervezésnek lettem volna "áldozata". Remek....-gondoltam magamban...és mégjobban gyűlölni kezdtem ezt a várost és a benne élő embereket. Megfogadtam, ha felkerülök az lesz az első, hogy úgy benyomok, hogy leokádom ezt a várost... Mert megérdemli...

...az érzéseim láthatóan ambivalensek...

De nyomban érkezett egy újabb interjú meghívás is...egy irodavezetői posztrért szálltam  ezzel harcba...

Hozzáteszem a recepción közben pokoli hetet zártam, 4éjszakás 12órás műszak egymás után...az interjúm kedden volt a 4.éjjelezés végét jelző hajnal napján...

Reggel 6kor hazamentem, kikapcsoltam a telefonomat...

S.Uraság azt ígérte kedden lejön ő is egy órácskára...de nem érdekelt..leszartam...tudtam csak 4órát alhatok, aztán buszozás Pestre...Jól sejtettem, hívott is ezidő alatt...és kiakadva telefonált 11kor, hogy ilyen még nem volt, hogy nem vettem fel...vissza kellett forduljon a Vp táblától....Mondom csend legyen...fontos nap előtt állok, aludnom kellett. Ennyiben maradtunk.

Két óra zombizás következett a buszon, annyira izgultam, hogy képtelen voltam aludni...

...nem érkezett értem senki...bár megjegyzem kiváló első kihívás volt...a busz a Petőfi híd budai hídfőjénél tett le, én pedig az Infopark I épületébe mentem. Ez kb 15 perces séta, ráérősen...Másfél utca az egész...Persze ilyen még nem volt, hogy full egyedül kelljen mennem... arra  a két utcára is térképpel érkeztem meg és még személyi asszisztenicát is igénybe vettem, mert fogalmam sem volt melyik irányban lesz az a két utca:D

Visszagondolva nevetségesnek érzem.

A budai oldalon sétáltam hát (a buszmegálló nevéből gondolom:D) végig a Duna parton...a Lágymányosi híd irányában...másik oldalamon grandiózus épületek magasodtak...ELTE...T-Com...a parkolójuk akkora volt, hogy szédültem...az épületek pedig olyanformán takarták el a napot, hogy szinte még kósza tippem sem volt melyik irányból süthet pontosan...szemben az ÚjNemzeti épülete...isteni séta volt...nem féltem...könnyen lebegve lépkedtem, s a tükörszilánkként villogó habok egy reményteli jövőről meséltek...a díszburkolaton a tűsarkúm pedig egy ütemre járt a város zajaival.

Egy csodás parkba vezetett az utam, ami olyan korlátlanul burjánzott mindenfelé, hogy úgy tetszett a hatalmas épületek hanyagul elszórva hevernek csak benne itt-ott. Köztük megtaláltam azt, ami rám várt...persze csodás színes panelek díszítették, mintha csak nekem találták volna ki...zseniálisan tökéletes kép tárult elém...mindehol zöld fák, mérnökien elhelyezett bokrok, kacskaringozó, összefonodó macskaköves ösvények...elbújtatott pagodák és nyugalmat sugárzó padok...

Az interjú leginkább egy jóhangulatú baráti beszélgetéshez hasonlított...így zajlott majdnem egészen a végéig, amikor a pasas előkapott egy tesztlapot. Ez alapvetően nem ingatott volna meg...de milyen teszt volt?

Koncentráció teszt...

4 nap nem alvás után, a szemüvegtől {van, csak nem hordom, mert pornósztár titkárnőnek nézek ki benne..} égő fájó szemmel kellett kib@szott rovátkás d betűket áthuzigálnom. Na, csak hogy értéstek...volt egy A4es lapon kb 10 telezsúfolt sor 8as betűmérettel odakapart p és d betű különböző számú rovátkákkal felette és alatta. És csak azt húzhattad át, ami két rovátákás (mindegy fent2, lent2 vagy fent-lent1-1) d betű volt.

Ilyen volt az a szemét csak full tele egy lap. Közben a talán leendő főnököm pedig 20mp-nként rámüvöltött, hogy "tovább"...ilyenkor az történik, hogy lépned kell a következő sorra, mindegy tudtál e végezni vagy sem, mindegy hibáztál e...

Hát wáááá......ilyen fáradtan, alig látva atom vicces volt. Ez most komoly?-kérdeztem magamban..."Ha végzett pedagógus, akkor ismernie kell ezt a tesztet" Hát persze gondoltam én, és szívem szerint a fejébe húztam volna...de inkább csak szelíden mosolyogtam tovább a hiányos tesztsorok és az elhibázott számú rovátkás szájb@kúrt d betűk felett...:D

Háromnegyed óráig tartott az interjú...ami alatt kiedrült, hogy lesz második kör a sikeresebbeknek. Remek..izgulhatok tovább...

Kisétálva innen találkoztam T.Ádámmal, akivel lebeszéltünk egy közös bambit, ha már fent járok...Vele a BlackDogba ültünk be...izgalom izgalom hátán, a semmiből ott teremtek a volt gimis osztálytársaim: Reizi, Burek és a barátnője, valamint Krami Áron. Le is ültek hozzánk...nagyszerű asztaltársaság jött össze. Jóllehet azon meglepődtem, mennyire kevéssé teljesítették a srácok előzetes elképzelésemet a karrierjükről. Mind eszes, kiválóan okos...és mégis csak vergődnek...kicsit hanyagul veszik tehetségüket. Fura volt...rákérdeztek mi járunk-e T.Ádámmal...:D Mondom neeem, csak ismerkedünk...egy olyan 5éve már :D. Aztán őt faggatták mit dolgozik...és ő lenyűgöző kimért magabiztossággal mesélt a szoftverfejlesztő mérnöki munkájáról az egyik vezető cégnél. Hirtelen büszke lettem, hogy egy kész komoly mérnök úrral kávézgatok egy langyos pesti délutánon. Azt hiszem jól mutattunk együtt.

Suprise, suprise...ki telefonált rám? S.Uraság......wwwáááá...és negyed órán belül meg is jelent a BlackDogban...csak benézett címszóval bevájárkodott mellém. Hallott már T.Ádámról, de valahogy végig  a botránykeltésen ügyködött. Olyan volt, mint egy zavart kiskutya, aki körbe akarja pisilni a területét minden áron...Ilyenekkel sokkolta T.Ádámot: "ppeerrsze K.ba mindenki szerelmes Vpben..."{milyen céllal mondta???) "Rajongótábora van ott K.Boys, K.Fanok..." Ahogy csend lett...csak folytatta:"Tudod honnan ismerjük egymást K.val?" Édesjézus gondoltam és kikerekedett szemekkel néztem S.Uraságot, hogy ne merjen előállni semmi meredekkel...erre rámpillantott...elgondolkodott kimondja-e...egyik pillanatról a másikra mosolyra húzódott a szája és csak annyit mondott: "A recepcióról."  Még a hülye is kiérezte, hogy ez nem hírértékű...itt valami más készült a világra bukkanni. Hát botrányos volt esküszöm...aztán próbáltam érzékeltetni vele, hogy nem vele jöttem s nem is vele megyek...nem kell a produkció...erre olyan zavarba jött, hogy fénysebességgel szürcsölte be a kóláját és búcsúzott. Még odavetette lazáskodva, hogy következő héten beugrik Vpbe, ha Tatabányán jár....erre T.Ádám joggal cinkelte be, hisz ősi tatabányai, jól tudja milyen távol van Vptől..."Beugrasz mi? Mert épp arra jársz Tatabányáról Pestre? haha"-S.Uraságnak nem volt szerencsés napja...

Mondhatjuk: lenullázódott...puszival köszöntünk el, közben az asztal alatt megfogta és megszorította a kezem...aranyosak voltak a kétség szülte redők az arcán, mikor elment.

Én kihasználva a jó táraságot MetaxaGyömbért rendeltem és felüdüve trécseltem az utolsó buszig. Arra nyilván eleredt az eső...zuhogott, mintha az égbolt készülne leszakadni éppen..de én csak nevettem...imádtam az esőt...

T.Ádám megvárta velem a buszt...ültünk a kőkorláton és hallgattuk a ZP összemosódó zaját a város zsibongó alaphangjaival. Egy kis rock egy kis mentősziréna...Az eső csak erősbödött...haragosan verte az útjába akadó tereptárgyakat, így minket is. De én szerettem...beletartottam az arcom..és hagytam, hogy megtisztítson és csillámokat rajzoljon bőrömre.

T.Ádám könyörgött Vp.ben fogjak taxit a buszállomástól....kifizeti, csak nehogy bajom essen. Aggódik, azt mondta...alig tudtam lebeszélni róla...édes volt...mostanában nem akartak rám így vigyázni...szívmelengető volt.

Éjfél körül sétáltam haza...a város kihalt utcái...a csendes sötétség és a mindent elborító ébenszín éjszaka szegődött csak társamul.

Azzal a gondolattal ájultam ágyba: milyen érdekes fintora az életnek, hogy egy idegen lassanként belénk költözhet. Mégis...néhanap megeshet, hogy valaki, akiről azt hisszük, hogy bennünk lakik, egyik pillanatról a másikra válhat tökéletesen idegenné.

"Az emberek úgy beszélnek a bánatról, mintha az valami puha, nedves, könnyes valami lenne. Pedig a mélységes, valóságos bánatban nincsen semmi puhaság, a valóságos bánat, az igazi fájdalom kemény, mint a kő, és éget, mint a tűz. Kiégeti a szívet, sziklák súlyával összezúzza a lelket. Mindent elpusztít, és hiába, hogy a szíved dobog tovább, hogy a tüdőd nem áll meg pumpálni, meghalsz. (...) Minden, ami addig biztos volt, amit valóságnak hittél, véget ér."

Reggel6-kor munkából hazatérve kivételesen reggelivel akartam kezdeni a napomat...Valami félve fájó gondolat frusztrált. A szilárd anyagot nem fogadta be a szervezetem...nyomban kihánytam mindent...

Ma valahogy nem csak a gyomrom, hanem minden felkavarodott körülöttem..minden a világomban. Kezdődött azzal a felismeréssel, hogy talán a hozzám legközelebb állók sem értik a létezésem határait...

Maci blogja viharként pusztított bennem...térdrezuhantam hát előtte, lecsupaszítottam valómat, hogy lásson...olyannak, amilyen vagyok.  Megrázott, hogy éppen ők állnak ily közel s mégis néha ily messze tőlem. Mit kedvelhettek eddig bennem? Kedveltek-e egyáltalán? Minek néztek s mit gondolhattak rólam?

Kibaszott félreértéseken alapul az életünk. Egyszer élhetjük csak le  minden napunkat.  Életünk csodája kivételes és megismételhetetlen lehetőségeket rejt...Támogat minket a kifejezés labirintusában a gazdag, szép magyar nyelvünk...és mégis...az ember gyarló és hülye...

Sportot űz abból, hogy ne beszéljen egyenesen, ne éljen tisztán...

Minden csalódást egy-egy félreértés rosszabb esetben meg nem értés szül.

Ecce homo...

A legtisztább énemmel és a legnagyobb jóindulatommal álltam a kérdéshez...

Délben ébredtedtem röpke 5órás alvás után és átmentem elköszönni Cs.Ádámtól, mert bár Pestről hazatért, céltalanul mégsem maradhatott itt. Hazaköltözik hát...

Eddig tartott az ismételt jóvilág. Ezen a héten olyan volt minden, mint régen...a menedék, a barátok, a koncert filmek és a jéghideg sörök. Valahogy felfogni sem akartam, hogy újra vége lehet...

Ma az álmosságtól sápatag arcom csak nehezen bújt elő búzaszőke hajam kóctengeréből. Az első ruhát magamra borítottam és még félálomban mentem át az unalomig megszokott sikátoron. Azt sem tudtam miért s hova tartok. Testemet nem szennyezte semmi idegen...üres voltam...csak a vér lüktetett tombolva ébredő testem áramaiban.

7-es csengő...a nedves, dohos szikár lépcsőház falai fenyegetőn borultak rám...szaporáztam lépteim a régi iskolákra emlékeztető vaskos kőlépcsőkön. A magas fokokon bukdácsolva szédülve bele-bele kapaszkodtam az otromba betonkorlátzatba. Sosem laktak még ilyen magasan...sosem ritkult ilyen gyors ütemben a levegő.

Az ajtóban álltam, nem kopogtam, rutinosan nyitottam be...{jóllehet eddig mindig előre kitárták nekem a kapucsengetés után az ajtót fent} ...nem vártam semmilyen választ. Végtelen csend és romok voltak csak mindenütt...Cs.Ádám pakolt a már majdnem üres szoba közepén. Ahol tegnap még koncert színpad volt most csak kartondobozok és ruhafogasok hevertek egymáson, készen az indulásra. Még ekkor sem tudtam felfogni mi folyik körülöttem...

Aztán megérkezett Cs.Ádám apukája...a fiúk átmentek a főbérlőhöz elszámolni...én pedig csak ültem a "kedvenc" konyhámban és magam elé meredve ittam a kakaómat, amit a gyomrom megnyugtatására kaptam Macitól. 

Mint egy eltévedt óvodás vallottam közben rezignáltan Cs.Apuka faggató kérdésének hatására arról, hogy az egyetemről ismerem a kisfiát...pár szóban vázolva ezt a közös öt évet..aztán valahol félúton elhalkultam...miként is mesélhettem volna el ki vagyok...és miért ülök itt magányosan a srácok albérletében éppen.

Segítettem inkább lecuccolni az autóhoz...végtelen természtességgel és mosollyal az arcomon távoztattam egy ember egyetemi életének minden mementóját.

Ahogy üresedett a lakás, egyre azon járt az eszem, hogy vajon a dobozokban mit cipel Cs.Ádám...az emlékek és élmények bennük vannak-e?...vagy Cs.Ádámban?...Hova tűnik el az élete?...és vajon mi megmaradunk-e benne?

Lehordtunk mindent...Cs.Ádám még visszajött egy ölelésre...ami hosszú volt és egy hajszálnyival sem kevésbé remegős, mint az előző. Ködös tekintettel könyörögtem: otthon ne pakoljon ki...menjünk Pestre szeptembertől...átszellemülve némán bólogatott...majd gyorsan távozott a végtelen lépcsőház homályában. Mi fentről a konyha szűk lőrés-szerű ablakából integettünk Macival vidáman, mintha csak nyaralni vagy vakációzni indulna...

Még megittam egy pohár vizet....aztán hazatértem....

Nem éreztem letaglózva magam...

De ahogy a fáradtságtól meggyötört testem az ágyba ájult, hevesen tört elő belőlem a fehér autó messzibe vesző képe...éppolyan keservesen sírtam magányosan a takaróm alatt, mint két hete. Egy igazán fontos embert nem lehet egyszer búcsúztatni...mindig fájni fog, akárhányszor távozik.

Megint ürességet érzek...és most nem jön egy újabb EFOTT, hogy könnyebben feldolgozzam...még innni sincs kivel, miből vagy hol...

Maci kedden költözik el...

"Csak az ég őrizheti úgy a maga csillagait, ahogy a felnőtt tudja őrizni önmagában azt, amit a gyermekkor ide-oda röpködő, színes pillangói hoznak vissza az egyszer volt évekből. Derűs, és ki tudja, hányszor borús történetek ezek, de igazak mindig, még akkor is, ha nagyon magasba röpíti őket a képzelet. (...) Jaj, de törékenyek, de sérülékenyek ezek a pillangószárnyak, és de hamar színük fakul, ha nem vigyázol féltéssel rájuk!"

A kedd hajnali találkozó után, ha nem is közös jövőt, de ígéretet láttam egy ösvényre melyen egykor majd együtt, kézenfogva sétálhatunk végig S.Urasággal...mindez a lebegés addig tartott, amíg fel nem ébredtem másnap...

És jöttek a jóbarátok...a finomkodó intések és az óvó tekintetek. Ebbe persze előtörténetünk miatt jókora feddés is keveredett...akár a metszett kristály pohár áttetsző börtönébe zárt forrásvízbe ólomcseppként nehézkesen vegyül a méreg. Vagy mint a cián egy ártatlannak tetsző keserűmandulában...Nincs előjel...csak a tünetek: fejfájás, szédülés, hányinger, hányás és a mellkasi szorítóérzés.

Megosztod valóra vált álmod...s valamiért nem akaródzik a világod többi része támogatni boldogságod. Két nap aktív és folyamatos baszogatás járt csak cserébe Mazsától, Macitól, Cs.Ádámtól...mindenfelől, még a falak legkisebb repedéséből is csak kárálások érkeztek. Ugyan nem kérdeztem semmmit, csak elmeséltem mi történt, mégis folyamatos közléskényszert és lavinát indítottam útjára. Megértem én, hogy féltenek, hogy ők kudarcként élik meg, hogy még megvan K.Úrnő, hogy nem vágtuk még egymást állatias módon a falhoz, hogy nem csókolóztunk ésatöbbi, de azt senkinek nem kívánom, amit ebben a pár napban kaptam.

Ugyanakkor bizonyosan van igazuk...kell, hogy legyen....figyelnem kell rájuk, mert értem vannak...Nem mondom, hogy ismerik az egész szitut, hogy ők látják azt a tekinteteket, hogy átérezhetik a dolog tisztaságát...de mindenesetre megfontolandó aggodalmuk.

Persze ilyen pozitív közegben S.Ádikával már a második esti msnezésünk vitába fulladt. Ami viszont meglepő volt hogy, én oltottam, én szítottam a konfliktust..nekem kellettek hirtelen válaszok, magyarázatok és vallomások. Közben persze éreztem ennek kényszeredett voltát, mégis ... mégis kellett. Második este ültem  alkoholos kábulatban Maciék albijában az ezredik sörömet fogyasztva... Cs.Ádám gépén msnezve...

Egyre homályosabb lett az msn ablak hangyabetűivel, s a megosztott képernyőn figyelmemet a RockAmRing Live Placebo koncert ragadta magával...Ritkultak a válaszaim...gyengült a lelkem...Közben Cs.Ádám őszintén érdeklődött miért ragaszkodom ennyire S.Urasághoz...jól esett, hogy megérteni akarja a szituációt s nem csak ítélni felette.

Utolsó emlékfoszlányaim arról tanúskodnak, miszerint én vagyok a  lényeg és a válasz, mégis kell még idő...mert K.Úrnő gyenge, míg mi erősek vagyunk...

Háát erre reagálni sem akarok...Maci közben lassan lefeküdt a szomszéd szoba enyhet adó csendjébe, míg nálunk üvöltöttek tovább a Bonanza dalok...és jöttek a sörök...végül hajnal 3-kor még egy üveg bor...Cs.Ádámnál aludtam...Hihetetlenül lenulláztam magam.

Testileg és lelkileg is meggyörtörve ébredtem másnap, mégis biztonságban.

Cs.Ádám vigyázott pillangószárnyaimra...