Haragban A Világgal

"Veszélyes dolog a jövő. Szünet nélkül azzal fenyeget, hogy bekövetkezik."

Nosugyemégsemszükségképpazonmódfolytatnám életem míves díszes cirádás történetét...

Eltelt az első két hetem idefent a nagyfalu Babylonban....

Sikeresen megcsináltam a póker dealer vizsgát...ami egyáltalán nem volt sima és egyszerű...

Másoknak bizonyosan nem: elméleti rész teszttel, osztás időre szabályosan, lapfelismerés időre hibátlanul, játékvezteés szabályismertetéssel...

Az egyik hivatásos dealer nagy pajtásom lett....Persze fiú, persze Ádám...

Megint buta buta én....mit hittem miért visz el kocsival a  vizsgahelyre, miért jön be velem előbb 2órával gyakorolni, miért kapok sok szerencsét csokit, miért áll mellém az elméleti tesztnél, mért bökdös a jó válasz felé, miért az én asztalomhoz ül le vizsgabiztosnak, miért rendel nekem kaját a végén s azt mért nem kell kifizetnem....

Asszem iyen hátszéllel még a futóbolondnak is sikerült volna a vizsga:D:D

Aztán másnap levitt Veszprémbe...csamert kedve volt autózni....

Miért vagyok olyan naív, hogy azt gondolom létezik fiú-lány barátság...Folyamatosan azt magyarázta, hogy úgy örül nekem, hogy végre megismert egy jó embert ebben a városban....aztán pedig megkérdezte anyukám tudja-e hogy udvarlóm van....

Na most akkor ezt hogy érte?

Ez még nagyon hiányzott az amúgy is káoszos életembe....

De lejutottam imádott városomba, a rajongásig szeretett barátaim legalább egyik részéhez....számszerűsítsük Macihoz..{Cs.Ádámot nagyon rég nem láttam:()...vele el is mentünk egy fergetegeset partyzni....nagyon kellett....a hely,a  levegő, a fotózkodás, az ökörködés, az együtt ugrálás, a kimerülve hazaérés...

Sokszor emlegettük Cs.Áádmot s a nem is oly távoli régi időket....Mikor Csikász-Hóvirág  (helyi utcák) távon laktunk egymástól. Azt hittük ez az időszak a pokol...államvizsga, munkanélküliség/béna meló, párkapcsolat zéró...most mnár tudjuk, ez nem a pokol volt, ez a Mennyország volt.

Béla hozott aztán vissza Babylonba (Budapest)...ő is felköltözöt közben, a legjobb haverjához, aki történetesen 2 sarokra lakik tőlem...

Új és furcsa helyzet....

De imádok Bélával lenni...itt egész más minden ...bízom benne, szeretem a közös mókázásokat---egy kis szín ebben a szürkeségben---, szeretem, ha oltalmaz, és mondjuk értem jön sötétben. Nem nagy dolgok...mégis....köztünk azok...

Sőt figyelünk rá, miként beszélünk a másikkal...nem mondom, még mindig vannak nehéz pillanatok, de emellett egyre jobban kezdem újra észrevenni benne, azt, amit anno megláttam. amitől egykor különlegesebb volt, mint a többi.

Igazi harcos ő is, a munkában, az életben...alaphangon pedig minden rezzenésével küzd az ellen, hogy ő is bunkó pestivé váljon....és ez tetszik...

Élvezek vele lenni, tetszik vele fedezni fel ezt az új világot.

Bármi volt is küztünk, bármi lamúr bármi vihar, azt hiszem kevés emberben bízom meg annyira feltétlenül mint benne....nem is abban hogy pl tartja a szavát (hisz az nem erőssége), de abban amilyen ő....Kellemes érzés 1000%ban ismerni valakit, s tudni, ő is ismeri a tested minden moraját.

Hát így élünk mi...

...a gyönyörű szobám gecihideg, az expressz szerzett melóm rabszolgamunka, S.Ádika és Andris itt hihetetlenül másként viselkedik....a világom felfordult tehát...

De ezekről egy másik bejegyzésben....

Hisz így élek én...

Ma reggel felmondtam a régi munkahelyemen...

Kitakarítottam a régi albérletet, átadtam a kulcsokat...

Tárgyaltam a Petőfi Színházzal, hogy lehessen Egyetemi Diák Bérlet idén is...egyúttal kijelöltem utódomat is e poszton...

Mindenütt zajongó diákok keresztezték utamat. Annyi édes emlék rémlett elém a régi időkből, mikor még nekem is csak annyi gondom volt, hogy milyen ruhát vegyek fel másnap és hogy trendi e a tolltartóm...

Élénk kacajok cifrázták a pirosló, sárguló leveleket...és én már nem éreztem idevalónak magam...

Elindultam az úton...

...estére Budapestre értem...

Ez az első estéje az új életemnek, ami ragyogást és bukást is hozhat...

Beköszöntött visszafodíthatatlanul hozzám is az ősz...

vele változom

Tegnap tértem vissza Vpbe...

Hiszen az állásom még megvan, függetlenül attól, hogy a cuccaim Pesten vannak már.

Maci fogadott be ebben a bizonytalanságban...

Szombaton nem is tizenkétóráztam, hanem 14 órát dolgoztam...késett a váltásom...

Udvariasan felhívtam a recepciós kollegina  figyelmét, hogy reggel ismét én váltom, ezért segítene, ha 6 helyett  csak 8ra kellene jönnöm nekem is... Erre kifakadt, hogy jajj már had ne most adja vissza...mert most ő fáradt...

Ilyen mi? Az a szerencse én nem vagyok az....ehhh

Azt hiszem ez volt az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban...

Az undorító borús esős időben "hazatérve" nagyon reszkettem a fáradtságtól, a hidegtől...

Maci melegített nekem levest és rizses édessavanyú csirkét, amit délben főzött...

Annyira jól esett a törődés és a figyelmesség...

Olyan boldogan heveredtem le a szobájában aludni...

Valahogy el sem tudtam képzelni vagy hinni, hogy lesz idő, amikor ez nem így lesz...

Pedig utolsó vacsora volt; biztonságban, egy csodás barát mellett...

"Képzeld el, hogy kialszik minden fény…

A Láthatatlan Kiállítás Budapest egy különleges interaktív utazás egy láthatatlan világba, ahol megpróbálhatsz eligazodni csupán a tapintás, a hangok és az illatok nyomán.
Bízz vakon!

Ha eljössz, Te is megértheted majd, milyen érzés az egyik legtöbb információt adó érzékszerved, a látásod nélkül élni, és hogyan erősödnek fel egyéb érzékeid.

Ezen a kiállításon vakok vagy látássérültek kísérnek el egy olyan útra, ami megváltoztatja az életed."

Így muatatkozik be a honalpon a Láthatatlan Kiállítás nevű installáció. Ma nekem is volt szerencsém megtekinteni...bár itt talán helytállóbb kifejezés a megélni.

Vissza kellett térnem még VPbe dolgozni a hétvégére, de előtte még volt egy randim Bélával. Sétáltunk a SzeptemberFesztiválon a Népligetben és itt fedeztük fel ezt a kiállítást...

Nem tudtam mire vállalkozunk, amikor befizettük a jegyet. Végtelen fáradt, álmos és kimerült voltam, talán el sem gondolkodtam rajta fel vagyok e készülve egy ilyesmire...

És hogy mi várja az embert ezen a kiállításon?

Sötét. Félelem. Katarzis.

Belőlem címszavakban ezeket váltotta ki...

Tudjátok milyen a vaksötét? Hát olyat még sosem láttatok. Sötétebb bármilyen vészes éjszakánál vagy behúzott függönynél...még a sötétben becsukott szemnél is sötétebb...

Végtelenül fekete...és félelmetes. Hatalmas űr...

Én úgy féltem, Bélába kapaszkodtam erősen, nehogy elveszítsem az egyetlen biztos pontomat, ami segítségével tájékozódni tudtam. Rettegtem volna egyedül...

Kiscsoportban mentünk be...és egy vak kísérőnk volt...

Szobákon vezetett végig minket, ahol a tapintásunk segítségével kellett elképzelni, látni a berendezést, a tárgyakat..mindent...

Ijesztő volt, én semmihez sem mertem nyúlni...nem tudtam az emberek, a vezetőnk, a tárgyak, a lépcsők vagy átvezető hidak milyen messze vannak tőlem...

Volt utcát imitáló helyszín is...villamos hangot hallhattál, kitapogathattad a jelzőlámpát a figyelmeztető táblát és érezthetted a padkát...volt még ott újságos, zöldséges..egy kispolski parkolt valamerre...

Rettegtem...jóllehet nem igazi utca volt...

Aztán egy berendezett konyha és nappali...mintha Csernobilban ébredtem volna...jele sem volt az élőnek körülöttem...

Végül egy láthatatlan bárba vezet a túra, ahol kérdezni lehet a vezetőtől egy ital elfogyasztása közben.

A pasas mindenki nevét, hangját és pontos pozícióját tudta...én pedig még arra sem emlékeztem hogy is festett...pedig láthattam, mikor elindultunk...

Ő nem született vak volt. 8 évesen vesztette el látását egy gimnasztikai gyakorlat során a gyűrűn, amikor túlerőltette magát és megpattant a szemidege...

Azon tűnődtem végig, hogy mennyire ijesztő lehet vakon Budapest, amikor én látva sem bírok eligazodni és nem pánikolni a közlekedést illetően..

A pasi higgadt volt és azt sugallta neki nem ijesztő ez a világ...

Példaértékű...

A kérdezéskor nekem csak egy kérdésem volt:

"-És mondd, nem hiányoznak a színek?"

"-Nem."

Rádöbbentem mi olyan hihetetlenül elviselhetetlen BudaPestben...az ambivalencia...

Néha okádni tudnál a mocsoktól, a nyomortól a bűztől...

Aztán pedig könnybe lábad a szemed a csodás műemlékektől, a Duna fényeitől...

Hozzászoktam a csapongásokhoz...de eddig ezek a saját felügyeletem alatt zajló magán-káoszok voltak. Igenek és nemek vihara...Zöldek pirosakkal, sárgák ütköztek az ibolyával, narancsok fordultak az égkék ellen...no de fekete és fehér sosem volt semmi...

Itt pedig nincsenek színek. A színek meghaltak...nem ismeretes még az alapfogalmuk sem...minden csupán kontrasztokban feketékben és fehérekben képes létezni. Ettől szürkül a végtelenbe az itt élő emeberek szíve...

De ugye a kis lázadó lelkem, ha megmondta, hogy szeptember 1-el felkerül a nagyfaluba, akkor azt mindenen át véghezvitte...

Felváltva sírok az örömtől és a bánattól.

Fekete:

Egy hosszú nap után Csaszival a KisErkelbe mentünk lazítani...ahol ő John-nak a világjáró cimborájának elmesélte, hogy Máté (a másik lakótársunk) nagybátyja szklerózis multiplexes volt (a volt lakótársam Mazsa is ebben szenved ugye) és bement a kórházba, ahonnan később megszökött...Nem találta senki...Majd végül egy régi már kihalt épület előtt találátak rá...Az előtt az épület előtt, ahol született, ami régen kórház volt...ma már csak rom...Nyaki ereit elvágta a nála lévő üveg összetört darabjaival...

Kihülten vitték kórházba...ahol sikerült megmenteni ám a tüdőgyulladás és a betegsége eluralkodott rajta és születésnapja után két nappal meghalt...

Máté épp az ő temetésére ment haza...---ez volt a dialógust kezdő történet...

(Az én lelkem öszerándul az ilyenektől....megrázkódik....tehetetlen...)

Fehér

Útban a KisErkel felé, a 2-es villanyosra sietve (aminek irányát persze elkúrtam kapásból) volt pár szabad percem körbetekinteni milyen is a környék...

Talán nem szabadott volna...szerelmes lettem...

A fashion streetről a Vigadóhoz vezetett utam. A köztes tér (majd jól kiderítem mi a neve...) olyan édes mézes hangulatú, mintha téli estén egy marcipán illatú porcelán városkában sétálnál...

Ezen átérve a Feszl Frigyes épülete a Vigadó fogadott, amely a romantika legkiemelkedőbb alkotása. Freskói, szobordíszei is a kor legjobb mestereinek Lotznak, Than Mórnak művei. Az épület stílusjegyei keleties, szecessziós és romantikus beütésekből állnak össze, gazdag épületszobrászati elemekkel díszítve.

Az 1865-ben megnyílt épületben bálokat, koncerteket rendeztek és rendeznek ma is. Olyan zenei világnagyságok léptek itt fel, mint Liszt Ferenc, Johannes Brahms, vezényelt Gustav Mahler, Dvorák, R. Strauss, Sztravinszkij, Ravel.

1865-től volt újra látogatható, miután az 1848-49-es szabadságharc során az eredeti, Pollcak Mihály által tervezett épületet lerombolták. Az impozáns, 700 fős koncertterem mellett a drámaelőadásoknak otthont adó 220 fős kamarateremmel a Vigadó Budapest legnagyobb presztízsű komolyzenei központja.

Amikor az ember lánya elsétál előtte szinte látja a szűk és magas ablakok átszüremkedő fényeiben a bálozók sziluettjeit és andalog a képzelt komolyzenei koncert hangjait hallván.

Ideérve még a villanyos megálló is csodálatos...a Duna part a varázsos fényeivel...a kilátás pedig...

sírásra biggyeszt...sírásra a csodától...

Gyönyörű...egyszerűen mesébe illő...győlöltem ezt a várost, mégis...ennek a tájnak szerelmese lettem...

Fekete és fehér danse macabre-ja...

Utolsó éjszakám volt a régi albérletemben....

...a könnyeim óceánná duzzadtak...csak egy édes kedves test közelsége nyugtatott...

Könnyebbé tette a szomorú búcsút Béla társasága.

Ő segített költözködni....

Hajnalban a várakozó csomagjaim útjukra indultak....

Az autó vajpuhán suhant sok sok év emlékével....a kelő nappal együtt ébredt tudatom...

...végig zokogtam az utat :(...

Nagyon fáj...

Hontalan lettem...

"Eredj, ha gondolod,
Hogy valahol, bárhol a nagy világon
Könnyebb lesz majd a sorsot hordanod,
Eredj...
Szállj mint a fecske, délnek,
Vagy északnak, mint a viharmadár,
Magasából a mérhetetlen égnek
Kémleld a pontot,
Hol fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj, ha tudsz.
Eredj, ha hittelen
Hiszed: a hontalanság odakünn
Nem keserűbb, mint idebenn."

"Szomorú dolog remény nélkül élni, testvér... Előrenézek, és a jövő elijeszt... Valami dermesztő, északi-sarki atmoszférában járok-kelek, ahova be nem hatol a nap sugara..."

A kérdés eldőlt....

Bepakolva mindenem....

Egy havi cuccom Macinál....

A életem minden apró rezzenése pedig hatalmas citromsárga kukászsákokban várja a hajnalt.

Végigsírtam a pakolást......tudom, hogy nincs visszaút...tudom, hogy nincs biztos ösvény...

Félek....rettegek....most elveszthetem mindenemet.......

Közben olyan fáradt vagyok az éjszakai melózásoktól, hogy ráz a hideg folyamatosan....

Hajnalban indulunk fel Pestre...költözik a világom..kifizetem azt az albit is, bár nem lakom ott......ott lesz az egész életem, bár nem fogom látni....

Amint mindent felhordtunk a fashion streeti lakásba rögtön indulok a póker dealer tanfolyamra....utána rögtön állásinterjú....

Pár nap Pest....aztán vissza ide dolgozni, amíg nincs más, amíg nincs biztos....

...Már semmi mást nem kérhetek...a JóIsten vigyázzon Rám...

"A világban kibogozhatatlanul keveredik a hazugság és a valóság. Mint egy spirál, ami a nyers káosz köré csavarodik. De ha nem csüggedsz, egy napon biztosan megértheted majd a természetét, mert ez a spirál lényege. A rendszeresség."

Hazatértem tehát...adtak pár nap szünetet a tanfolyam közepén...

Ami nekem jól is jött, hiszen elsejétől már új abérletben kell laknom....Itt volt az idő összecsomagolni mindenemet, mielőtt holnap átveszem az albérlet kulcsát...

Szerintetek ez ennyire egyszerű?????? Mint már említettem, ami megtörténhet az velem meg is történik....

Ma délben (2 nappal elseje előtt, vasárnap!) felhívott a leendő főbérlőm, hogy tisztában van vele, miszerint mindent leegyzetettünk, és ne haragdudjak, de...

...de nagyon sajnálja kiadja inkább egy nagyobb táraságnak, mert az neki jobban megéri...

Megjegyzem a lelkére kötöttem, hogy legyen biztos a helyem, mert dolgozó ember vagyok nem érek rá utolsó pillanatban albérletet keresni...Nyilván össze-vissza esküdözött rá, hogy nem kell aggódnom...

Abba is belementem, hogy fiúkkal lakjak együtt...hirdettem is a többi férőhelyet minden közösségi oldalamon, hogy segítsem....

Eddig nem bírta hónapokig kiadni, én voltam az egyetlen bérlője...erre meghirdettem és egy héten belül tele lett...micsoda véletlen...

Istenem...és van pofája enegem felhívni, hogy sajnálja, de nekem nincs hol laknom...

Kibőgtem magam, visszahívtam és leüvöltöttem az összes körméről, hogy mit képzel magáról, milyen inkorrekt magatartás....a szóbeli megállapodást felmondani 1 nappal a megbeszélt költözés előtt....és felhívtam szíves figyelmét, hogy nem egy 18 éves kisgólyával b@szott ki, hanem egy olyan közösségi emberrel, aki a Pannon Egyetem 70%át ismeri...

Hiszek a közösségi médiumok véleményformáló szerepében, ennek fejében:

FELHÍVÁS!! VIGYÁZZATOK! VESZPRÉM Csikász utca
4/B ALBÉRLET MEGTÉVESZTÉS...A főbérlő képes lemondani a helyet egy
nappal költözés előtt!!! Aki ide foglalt az kérdezzen rá, őt nem
akarják-e átverni....Pogány Gyula: 06-20-926-1119

...most emiatt a tag miatt homeless-é váltam...kilátások nélkül...

Nekem pokolian tud fájni az igazságtalanság...olyan szinten dühít, hogy kiszakad a mellkasom tőle...

Ernesto Che Guevara de la Serna fogalmazott tökéletesen:

"Egyetlen szenvedély vezérel, az igazság iránti szenvedély...
Mindent csak ebből a szemszögből tudok nézni."

"Engedtessék meg, hogy a nevetségességet is kockáztatva
kijelentsem: az iagzi forradalmárt a szeretet vezérli.
...Lehetetlen elképzelni egy forradalmárt akiből ez az érzés hiányzik."

"És ha azt mondják nekünk, hogy romantikusak vagyunk, hogy
javíthatatlan idealisták vagyunk, hogy a lehetetlent képzeljük el:
akkor százszor is azt kell felelnünk; Igen, ilyenek vagyunk!"

Ezekkel a gondolatokkal fűtve élem minden napom minden percét...Ezért az emberi parasztság mindig újra és újra képes megdöbbenteni...

A megbocsátani tudás erény...de nem mindig tudom ezt gyakorolni...úgy vagyok vele, mint Fazekas hőse:

"Róvja fel a' kapu fél fájára, hogy el ne felejtse:
Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza!"

Azt gondolom az életem úgyis hozni fogja a lehetőséget, hogy személyesen köszönhessem meg Pogány "Úr"nak, ezt a megvezetést.

A legnagyobb elkeseredésemben szükségem volt a megnyugvásra...Macival elmentünk egy kávéra...amiből nálam 8dl fröccs lett...

Most éreztem, hogy vége...nincs megoldás...nincs erőm sem megoldani ezt az egészet...

Szerencsés vagyok...kivételesen nagy kiváltság az élettől, hogy Maciékat a barátaimnak mondhatom, és hogy ők törődnek velem és vigyáznak rám. Maci megengedte, hogy náluk csövezzek egy hónapot, amíg vagy nem találok új albit vagy új munkát.

A büdös lélekszipolyozó Bp után hazatérni...elveszni...majd megtalálva lenni olyan érzés volt, amitől sírva fakadtam...

Nagyon egyedül vagyok...nagyon nem számíthatok fixen senkire...

Dél óta remegek az idegességtől...most mindent elveszthetek, amiért ebben a 4 évben keményen megküzdöttem...

A, Itthagyok mindent és felköltözöm Pestre hátha lesz melóm...ha nem akkor már csak a szülővárosomba költözhetnék haza, amitől meghalnék

B, Egy hónapig itt is és Pesten is fizetek albérletet...dolgozom itt is és űzöm a melókat Bpn...ha nem sikerül találnom, akkor buktam csomó zsét...mellette pedig atom hippi leszek és kb zsemlén élek egész hónapban, mert 2 albi fizetése mellett enni nem lesz pénzem...:S

C, Keresek itt albérletet, maradok ebben a városban, és örökké ezért  a fizetésért fogok 12 órában éjszakákon át itt rohadni a recepción

Életem nagy döntése előtt állok, mert bárhogy döntök nem lesz visszaút...Lehet, nyerhetek is, de ha vesztek...akkor mindent...mindent...

Szerintetek????????????????????????????????????

:(

"A póker az a játék amely a legközelebb áll a nyugati életfelfogáshoz, melyben az élet és a gondolat egybefonódik, melyben a szabad akarat győzedelmeskedik a végzet filozófiája, vagy a véletlen felett, melyben az ember a mozgató erő, és melyben -legalábbis egy rövid időre- nem az a fontos, hogy mi történt, hanem hogy az emberek mit hisznek mi történt."

Én esküszöm próbálok tisztán élni...sok ember emlegeti a sorsot...meg azt, hogy célunk, küldetésünk van az életben...előre kijelölt utunk, ami felé a végzet visz...S most azt hiszem mindegy is minek nevezzük..predesztinációnak, véletlennek, Isteni közbeavatkozásnak...

Ezt kiegészítvén saját életemre nézve, én azt mondanám velem minden megtörténik, ami emberrel megtörténhet...

Augusztus elején jelentkeztem a Magyar Szerencsjáték Zrt. Texas Hold'em Poker Tournament Dealer tanfolyamának ösztöndíjas képzésére...amit meg is nyertem az önéletrajzom beküldésével. Tehát most ezért utaztam fel a nagyfaluba, hogy hivatásos "C" kategóriás póker osztó legyek. Ha sikerül fent lesz a nevem a Magyar PókerSzövetség honlapján a nyilvántartott osztók között...

Hát esküszöm nagy bolond vagyok....vagy szétdolgozom magam vagy a pihenésre kiadott szabadnapjaimon tanulok valamit...Egyébként kezdek nagyon belelfáradni ebbe az életvitelbe....de mivel nekem így térítésmentes volt a képzés, ezért mindenképpen megpróbáltam megoldani a részvételt.

Hihetetlen világba csöppentem...

Budapest XIII. kerület...póker klub...19 bombázó csaj...pókerasztalokkal zsúfolt termek...ingyenes italfogyasztás egész nap...profi osztók, zseniális tanárok...reggel 10- től délután 17-ig folyamatosan kemény játszmák...megtanultunk a riffle-t, a semi-shuffle-t, a pitching-elést...

A lényeg, hogy keverni, boxba pörgetni a lapokat, zsetonokat kezelni...és a legfőbb...szabályosan játszani és játszatni...A pókerben ugyanis az osztó vezeti a játékot...mindent tudnia és látnia kell...

Izgalmas a dealer székben ülni...remeg az ember keze és a Las Vegas című sorozatban érzi magát hirtelen. Repülnek a lapok...közben minden játékos/tanuló a saját paklijával {mert, hogy kaptunk fejenként egy plasztik paklit ajándékba} gyakorolja a riffle-t. Izzasztó mindenre koncentrálni, amikor melletted ül egy profi, aki lesi minden mozdulatod, és igazítja minden kiadott utasításod...

Második napra megnyugodtam azért...néha csak körbenéztem és őszinte mosoly futott át rajtam...és azt mondtam magamnak:

Igen...itt vagyok és reggeltől estig pókerezek egy casinoban...ez hihetetlen lazaság...ugyanakkor kihívás is...roppant agyölő ilyen mennyiségben....mellette stresszes, hogy a vizsga is sikerüljön majd....

És amikor kijössz délután ötkor a kókadozó napfénybe...abba a napfénybe, amit más már alkonyatnak lát és te mégis vakulsz benne, akkor úgy érzed...vagány vagy...

Persze ezek a flessek pillanatnyi időre vehettek csak uralmukba, hiszen mindennap volt mindezek után egy-egy állásinterjúm is...

Ez az emberpróbáló feladat...1óra utazás és 7óra agymunka után legyél kifogástalanul szép, csinos, okos és tudj megfeleni maximálisan az interjún.

Esténként a Csasziékkal, Bélával, Bimbával, S.Urasággal volt programom...aztán reggel gyerünk újra előről...

Kifacsart ez a pár nap...

Már nem is éltem, csak lebegtem, mikor visszatértem...

"Babilon sötét vizeinél ülve

Engedd, hogy arcom a Pénz elkerülje.

Engedd, hogy legyek szűz, szerzetes árva,

Engedd, hogy fagyjak boldog jégszoborrá

S boldogan zengjen téged ez a hárfa."

Azt hiszem BudaPesten a legnehezebb feladat embernek lenni...életben maradni...lelkedre burkot növeszteni...és mosolyodat soha el nem veszíteni...

A város él és lüktet...óriási játszótér és hatalmas piszoár egyben...

A héten ismét visszatértem Babilonba.....a bűn és a mocsok olvasztótégelyébe...

Panaszom nem lehet...egy birkatürelemmel megáldott volt osztálytárs Csaszi kísérgetett, segített BKV bérletet venni...eligazodni...levegőhöz jutni...

Nappal vigyázta utamat, éjjel pedig álmomat...

Szerencsés vagyok, hogy ilyen haverjaim vannak...

Zseniális volt náluk lakni a Fashion Streeten...szemben a Hotel Kempinskivel az erkélyről kilépve csupa pénzes külföldi dikurzusába lehetett belehallgatni...szerelmes lettem a szecessziós lépcsőházba...a kovácsolt vas indákkal benőtt liftbe...a 6 méteres belmagasságot kitöltő arany indás méregzöld sötétítőfüggönybe...a recsegő faparkettába...a dohos századelő mindent átható illatába...

Este a Vígadónál söröztünk....nem aludt a márványlapokon részeg, nem feküdt hajléktalan a fűben...csak a szökökút halk csobogása kísérte elmélkedésünket a világról...még a felhők is bodor mintába öltöztek a táj kedvéért...így jobban mentek ugyanis a patinás épületek esti barack kivilágításhoz.

Másik oldalról pedig a hűs és csendes feketén hömpölygő Duna terelte szemünket...

Babilon pillanatok alatt megkísértett...