A történet folytatódott...

...szükség lesz további sörökre és ropogtatni valóra...ezért rendeltem el szünetet...

Azonban a második rész picit eltérő lesz...majdnem mindenki maradhat..egyedül G.Urat kérném meg, hogy fáradjon ki a teremből, márha illik ilyen korlátozást beiktatni. {Mindössze azért van erre szükség, hogy megelőzzek egy "én megmondtam, hogy semmit sem változtál 1,5 év alatt" beszélgetést.}

Ezer éve nem találkoztam már Bélával...olyan jó érzés volt, hogy reggelt várt a busznál...Aztán beülni a kocsiba...istenem, mintha hazaérnék hirtelen. Jóllehet tudtam, hogy már régóta nincs köztünk semmi... Az interjú előtt még közösen reggelitzünk a irodapark egyik belső udvarában. Én tejes kávé-kóla kombót kértem, mint mindig, ő pedig egy olasz zöldséges-sonkás cibattát kért narancslével. Valamiért duplán izgultam...Azon járt az eszem vajon milyennek találhat ennyi idő után...?

...Az interjúról már volt szó....azért a faggatás közben nagyon jó volt tudni, hogy a következő sarkon várnak rám...a menekülési ösztönömet az is erősítette, hogy biztos voltam benne, csodálatos napot töltünk el együtt Pesten. Hiszen ketten mindig jól mókázuk...

Így amikor otthagytam az alulművelt fejvadászaimat és beültem a kocsiba, már csak a szabadság szelét éreztem...üvöltött a Metallica és a Stonehenge....az arcomat a napsütésbe tartottam és nem számított semmi, de semmi. Nyugodt voltam...biztonságban éreztem magam...

A tündérpor most sem hiányzott...ezúttal azt a SugarShop-ot fedeztük fel, amiben még eddig nem jártunk. Itt viszont tovább nem halogathattuk a témát...Kérdéses volt miért beszélgetünk még a közös telefonon, ha nem vagyunk együtt. Béla múlt héten kiment Romániába godnolkodni pár napra az életén, hogy mit hogyan kellene eztán...

...Bevallom vártam már ezt a beszélgetést. Azt gondoltam azt mondja majd...:Belegondoltam a sok-sok szép közös emlékbe és hogy mennyit segítettünk egymásnak ....nem akarok nélküled jövőt...

Ehhez képest csak a mondat eleje stimmelt: "Belegondoltam és több volt a rossz, mint a jó...csak gyilkoltuk egymást. Ennek semmi értelme. Én még nem akarok IKEÁs lakás és megnyugvást. Nem akarom lekötni magam."

"Abban a pillanatban szerettem volna visszamenni az időben, és újra átélni minden együtt töltött pillanatot. Még egy titkos mosolyt, még egy közös nevetést. Még egy izzó csókot. Őt megtalálni olyan volt, mint olyasvalakit megtalálni, akiről nem is tudtam, hogy keresem."

Keserves sírásban törtem ki....már nem ízlett a színes cukorcsillagokkal gondosan kirakott extra csokis muffinom sem....keserű volt minden a könnyeimtől. Szemeim zuhataga nem apadt...akaratlanul és kontrollálhatatlanul szakadt belőlem a szomorúság. Az a fajta, amikor gombóc van a torkodban, szinte fulladsz..és a könnyek forró nyomot hagynak arcod bársonyán. A fájdalomtól képtelen vagy megszólalni...csak szipogsz...visszaadod a közös SIM kártyát....és kérőn bámulsz a másikra, hogy javítsa meg azt, ami szerinte végleg eltörött. Alattad a könnytenger óceánná duzzad...és szépen lassan elnyel. Nem hallasz hangokat, szédülsz és csak menekülni vágysz..elbújdosni...örökre...

Talán egy más életbe talán egy más bolygóra...csak el...el innen...

S.Uraság hívott telefonon, hogy merre vagyok, mert ő az én városomban keres. Mondtam neki, én pedig az ő városában vagyok....persze megint megtalált....kiváló egérút volt...

Kiszálltam az aranyhintóból...és...átlénylegült körülöttem az egész világ...

"Megtörtént az elkerülhetetlen, az eső lecsendesedett, és ő elment. Úgy éreztem, mintha valaki kiszakított volna belőlem egy darabot."

Az eső lecsendesedett már nem zokogtam csak keservesen sírtam...nem tudtam abbahagyni...nem bírtam...Nem volt hatalmam a szervezetem felett. Nagyon fájt...

S.Uraság próbált megnyugtatni, de észre kellett vegye, hogy ő itt  ehhez kevés lesz...vígasztalhatatlanná váltam...Azt mondta ő ilyennek még nem látott soha...nem értette mi folyik itt...Mondtam neki már semmi sem számít...

csak ez számított...a cirkusz, a bobozás, a fiú, aki szorította a kezem, amíg fel nem ébredek, a kacsaetetések, az állatok szeretete, a pocsolyákba ugrálások, a kisvasútazás, a nyaralások...és az, ahogy minden kezdődött...

Bélának is volt barátnője, amikor megismerkedtünk...Ez a történet is úgy indult, mint a többi...sok éjszakát beszélgettünk át...aztán könyörögtem hozza rendbe az akkori barátnőjével. A lány gyönyörű volt és kivételesen okos...

Aztán egyik este jött a telefon, Béla csak ennyit kérdezett: Leéled velem az életed? Én igent mondtam...ő pedig feldobta addigi világát. Visszagondolva ez volt a legcsodálatosabb dolog, ami valaha velem történt.

Ránéztem S.Uraságra...és már nevetséges volt minden, ami eddig történt köztünk...hiszen neki nem kellettem eléggé...mi nem egymásért voltunk...

Nem számított már semmi...ültem a buszon hazafelé...és csak sírtam és sírtam...Érdekes volt csak az ablakhoz közelebbi szemem engedte meg magának, hogy könnyezzen.....a világra néző...

...az emberek felé mindig jól titkoltam mi zajlik bennem....Kegyetlenül fájt...szédültem, hányingerem volt a lenyelt könnyesőtől...pokolian lüktetett az állkapcsom...Üvöltött a zene a  fülemben és szorongattam az egyetlen megmaradt telefonomat...hátha hív Béla, hogy szálljak le Fehérvéron és értem jön...de nem így történt...Egy smst azért kaptam...de alig egy hajszálnyit enyhített a fájdalmamom...

Este nagyon berúgtam, hátha nem érzem majd...de még ez sem segített...könnyben ázva remegve a kimerültségtől és az elkeseredéstől aludtam el egy pár órára....