Haragban A Világgal

A tegnapi kiegyensúlyozott nap után ma végképp megbillent a rend.

Egész nap tartottam magam a kötelességekhez szépen egymás után...tanulás, olasz tanár, konditerem, kávé a barátokkal.

Kitörni vágytam...súlyt adni a napnak...ellensúlyozni a rendet. Este szerettem volna felmenni az egyik bulihelyre tombolni a haverokkal. Nem is tudom miért erőltettem, mikor egész nap azt éreztem a levegőben, hogy valami iszonyatos fog történni.

Hiába hessegeti el az ember ezt a megérzését azzal, hogy áhhh  biztos csak a fronttól vagyok nyomott...miközben pontosan tudja, balsejtelemmel terhes a lég...valami ismeretlen fájdalom nehezedik a világra. Követi az embert, mint az árnyéka...úton, levegőben,  konyhában...mindenütt ott van...és fenyegetően tartja fel ez a szörny az újját, mutatva...bármit tehetsz...bekövetkezik...

Már a fürdőben készülődtem, mikor a lakótársam azzal fogadott: Van valami tömény itthon? Mondom mi a fene történhetett, Mazsa nem is ihat a betegsége miatt...??!!?? Az egyik munkatársa egy hónapja elkapta a H1N1-et és kórházban kezelték. Bár javulni látszott az állapota, ma este fél7kor mégis összeomlott a keringése...meghalt...

Mazsa sírt, én pedig nem tudtam mit mondani. Nem azért mert nem érintett meg, éppen azért mert túlságosan megérint az ilyen. Nem tudtam előállni semmi okos vagy bölcs vagy megnyugtató dologgal. Felfoghatatlan számomra az ilyen...még édesapám 4évvel ezelőtti halálát sem dolgoztam fel mind a mai napig. Sokszor álmodok vele, hogy él még, csak nagyon beteg...Szóval csak leültem és megöleltem...nem voltak szavak...

És tudtam úgy illene, hogy mellette maradjak...vígasztaljam, beszéljek hozzá, nyugtassam...de nem ment...megkérdeztem jól lesz-e és ígértem reggel felkelek hozzá és még a munkába indulása előtt beszélgetünk.

Közben pedig történt, hogy a volt barátom olyanokat írt mnsen nekem, hogy kiégett, nincs értelme az életének....és hogy lassan vége, befejez mindent...mondom ez mi? Öngyilkossággal fenyeget? Úgy indultam el itthonról, olyan szinten meghasonulva és kiborulva, hogy hihetetlen.

Úton Ádámékhoz felhívtam telefonon B-át. Olyan halkan beszélt....sírtam...mondtam ne írjon ilyenket, nem bírom el a terhét...akkor ne is beszéljünk inkább, tudni sem jó, hogy ennyire elhagyta magát...Aztán jött a felsorolása, hogy nincs normális munkája, rossz az autója....és valahol az ötvenedik volt a sorban odabiggyesztve, hogy ja barátnője sincs...Tehát nem miattam van kiégve...nem én vagyok az oka...mégis én cipeltem a terhét mindennek, mert nem bírtam hallgatni a fájdalmát..

Fél órát álltam a ház előtt kezemben a telefonnal a zuhogó jéghideg esőben és ömlöttek a könnyeim...Azt mondtam neki, hogy olyan, mint aki réges rég letért az útról, ahol kézenfogva mentünk...Mire hátranéztem ő eltűnt...Befutott egy sűrű erdőbe és azóta nem talál ki...Kerestem én is eleget, keresi azóta sok mindenki, kiabálnak neki, kutatnak utána. Ő pedig csak ül az erdő közepén befogott füllel, becsukott szemmel és sír...nem mozdul, nem akar kijutni, nem tesz semmit, hogy visszakeveredjen az útra. Mondtam neki nem fogja valószínű rögtön megtalálni, de ha nem áll fel és nem keresi, akkor nem lesz kiút. Zokogtam, szörnyű volt ilyeneket mondani neki, tudva hogy már rég nem rólunk szól a történet. Még azt is mondtam, talán véletlenül én löktem le anno az útról, úgy hogy észre sem vettem...bár ezt nem hiszem...

Aztán teljes rezignáltságban megérkeztem a srácok albijába...Ádámmal sokat beszélgettünk kint  a konyhában ezekről a dolgokról...életről-halálról...Arról, mikor jő el, számíthaunk-e rá, s képes-e belenyugodni az ember a felfoghatatlanba. Sokat segített beszélgetni...feloldozott egy picit. 

Sörözés közben Dr.House ment meg focimeccs, az óra már hajnal 1et mutatott, sejtettem ők már nem mennek tovább sehova. Én pedig nem bírhattam magammal...mennem kellett...nem dolgoztam fel felét sem a bennem tomboló dolgoknak. Így egyedül vágtam neki az estének. Persze a szórakozóhelyen ezer ismerős volt...kedvesek és kevésbé kedvesek...

Például láttam azt a ribancot, aki miatt egy éve megromlott a kapcsolatunk az exemmel...És ő fél óránként más csókára volt rátekeredve, ki nem szállt volna tánc közben a szájukból. A táncparketten mellettünk ropta mindig, és fél szemmel felém sandított mutatva, ő az éjkirálynő. Pedig nem...most törődik-e azzal mi van B-val??? Most hol a nagy fiú-lány "barátságuk", amire a kapcsolatunk bizalma ment rá...???!!!??? Táncoltam a Maci egyik munkatárssával, ahogy jól esett, ahogy a zene diktálta...És nem kellett a szájába másznom ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. A ribi látva ezt kiégett és elhúzott...Nagyon nevetségesnek éreztem mindezt.......nagyon.......

Aztán hajnal 5kor értem haza ezzel a félhaverral, aki annak fejében, hogy megígérte hozzám sem ér, itt aludhatott. Próbálta tartani a szavát, én meg betartattam vele. Lehet azt mondjátok geciség így húzni egy férfi agyát...de a szabályok tiszták...egy szabály van csupán: ÉN NEM AKAROK SEMMIT....és ez nem alku tárgya. És én miért csinálom? Apró társaságadagok...ilyenkor nem vagyok annyira magányos...nem egyedül szuszogok bele az éjszakába...néha végtelenül megnyugtat egy másik emberi lény puszta közelsége....

"Az egész élet nem más, mint egy sor be nem fejezett epizód. "Sötétben élünk, megtesszük, amit megtehetünk, odaadjuk, amit odaadhatunk. A kétely a kínszenvedésünk, és a kínszenvedés a sorsunk..." A végét, a végét de jó volna tudni... Ezért hiszünk Istenben vagy a mágiában vagy bármiben, amiben hinni lehet."

A tegnapi poszt kommentjein elgondolkodva arra jutottam, ma félreteszek minden érzelmeskedő és tépelődő pillanatot az életemből.

Végre kialudtam magam, délután 4kor ébredtem. Aztán rendet raktam, takarítottam, mosogattam és kondizni mentem. Anyukámat felhívtam, elújságoltam neki miket csináltam s azt is, hogy rohanok haza tanulni. Végre egy hasznos és kiegyensúlyozott nap. Eszményi voltam ma komolyan, egy idilli életben a szülők a gyermekek minden egyes napját így képzelik el. {jó, lehetett volna benne valaki, aki vacsival vár és átölel, de ez már csak hab a tortán-elérhetetlen luxus:D}

Már majdnem büszke is voltam magamra, hogy nem lélekben éltem le a nap nagy részét, hanem buzgálkodtam a realista, materiális világban. Hiszen "a békét csak a tudás adhatja meg". Sőt "nem a tudás, hanem a tanulás, nem a birtoklás, hanem a megszerzés, nem az ittlét, hanem az idejövetel az, ami a legnagyobb kielégülést biztosítja."

De bakker...lehet létezik ez a karma faszság vagy nem tudom...Fléjfélkor ki hívott fel??????? Éppen az, akire már egy ideje nem számítottam, hogy keres. Andris volt, meg a legjobb haverja. Italozhattak, dumálgathattak, amikor megszületett az ötelt, hogy felhívjanak. Egy percig nem mondom, édesek voltak. Főleg a számomra újonnan, ebben a telefon beszélgetésben megismert F., aki olyan igazán aranyos dolgokat mesélt és mondott A-ról...hogy ...jajj....jajj...hát mondom, most viccelnek vagy mi lesz...

Eleinte azt hittem csak szórakoznak, bár valahol reméltem, hogy nem...Vagy nem is tudom mit reméltem. Előtte tíz perccel még a csodálatos olasz nyelv trapassato remotoját próbáltam az agyamba tuszakolni ...nem is bírtam felfogni mi zajlik...

Sőt, ha már a tudásnál tartunk:

"Egy dolgot alaposan megtanultam - és ez a tudás átitatott a csontom velejéig, a fejem búbjától a sarkamig, üres mellkasom legmélyéig -, hogy a szerelem hatalmat ad a másiknak, hogy összetörjön."

"A feledni tudás a szabadság egyik formája."

Így félig-meddig én már ott tartottam, ahogy olvashattátok is, hogy felszabadítsam magam ettől az emléktől, hiszen semmilyen jövőt vagy sanszot nem adott A. Sőt mostanság életjelet sem. Szóval most ez mi volt már??? A béna karma faszság visszavágott???? Ezzel akarta közölni velem valami emberfeletti erő, hogy nem szállhatok ki emlékekből és érzésekből csak úgy...nincs kikapcs gomb, amivel végleg törölhetjük a nem teljesen tökéletes dolgokat.

Ezen kattogtam, no meg azon kattogjak-e újra ezen...Van, ami hiányzik belőle/ebből az egészből és van, ami nem. Sok mindent hasonlóan látunk, pár dolgot különféleképpen...és ezer apró momentum van, amit megtanítanék neki úgy látni, ahogy én látom...

Igen, a tegnapi kommentek megmutatták az utat, hogy ha valaki nem tesz érted, akkor te se kattogj a dolgon...De valahogy mégis kellett ez a telefonbeszélgetés...nem mindig elégszünk meg a tudással arról, hogy mit kellene tennünk...Én Einsteinnek hiszek:

"A képzelet sokkal fontosabb, mint a tudás. A tudás véges. A képzelet felöleli az egész világot."

Ma este 6kor véget ért a pokoli munkával túlzsúfolt hetem. Végre pár nap szünet ebben a taposómalomban.

Még néhány hete megkérdezte a volt osztálytársam Cs, hogy nincs-e kedvem ismét felmenni hozzá Pestre bulizni. Persze nem voltam képes nemet mondani. Azóta sokszor sokmindennel felhívott...egész képtelen időpontokban egész arcpirító kérdésekkel és kijelentésekkel. Időközben megbeszéltem Andrissal is, hogy ha felkeveredek mostanában, akkor esetleg teázhatunk egyet. Azóta teltek múltak a napok...olvastátok velem is mik történtek. Egy a lényeg, ma úgy keltem, hogy elhatároztam nem megyek fel Pestre....nekem nem kell, hogy ne tudjak aludni, mert valaki mindig rám akar mászni. Aztán meg Andris...nem is tudom mit gondoljak róla, ill. vele kapcsolatban...Nagyon el volt tűnve, minden szempontból...{oké én kértem rá, de azóta megbeszéltük ezt} ...meg itt volt  a Petis dolog...feje tetejére állt a világ körülöttem...és értékét vesztette sok minden. Szóval már csak azért is, hogy magamat, a lelkemet védjem .... le kellett mondjam A-t is. Ma reggel tehát megírtam neki mi a helyzet. Meglepődésemre nem csak, hogy visszaírt, hanem nagyon aranyos és kellemes hangvételű üzenet fogadott...

Szóval...azt hittem nem érdekelnek már bizonyos dolgok, nem fájna ha elmaradnának az életemből...most pedig...nem tudom...

Nem is volt kedvem gondolkodni rajtuk...

...ma nem írtam verset és nem firkálgattam tele hófehér lapokat színes ceruzákkal....

...ma fényképeztem...mert úgy éreztem...ezzel tudom legjobban kifejezni mi van bennem...

...ma úgy döntöttem tükröt állítok magam elé...fényből és árnyékból...

"Egyszer egy okos ember azt mondta nekem, hogy fordítsak hátat a Napnak, és nézzem meg, mit látok magam előtt. Az árnyékom volt az. Azt mondta, hogy ez nem csak egy egyszerű árnyék, hanem a lelkem megjelenése a mi világunkban. A Nap sugarai olyan erősen sütnek, hogy képesek arra is, hogy szemmel láthatóvá tegyék számunkra a saját és mások lelkét. De egyvalami nagyon fontos, és ezt jól jegyezd meg - mondta. Mint láthatod, nem csak neked van árnyékod, nem csak az embereknek van lelke, hanem mindennek, ami körülvesz minket. A fáknak, az állatoknak, de még a tárgyaknak is. Ha úgy éled életed, hogy ezt az alapvető igazságot soha nem felejted el, akkor tartalmas és szép életed lesz, és olyan dolgokat fogsz megismerni, amire a legtöbb ember sohasem lesz képes."

Ma pihenőnapot tartottam. Erős hetem volt...vasárnaptól-vasárnapig 6-szor 12 óra munka... Ehh...72 óra egy héten..pfújjj...

A szombatot, az egyetlen szabadnapomat a héten ezért kikapcsolódással tölöttem...Persze nem reggeltől estig, hiszen reggel 6kor végeztem a munkával. Ezért a nap ébredés után, délután 4kor indult nekem :D Elmentem vásárolgatni, utána pedig csak sétálgattam céltalanul a szinte ijesztően üres városban. Nem volt jó idő, az arcomat rózsásra csípte a szél, a szemem hunyorgott a vakító napsugaraktól...mégis isteni volt róni a kihalt macskaköves utcákat. A fülemben kedvenc zenéim szóltak és ettől eltűnt minden távolság, bármeddig, bármerre gyalogoltam volna.

A hideg levegő nem kerülte ki bőröm, de nem is bántott...sokkal inkább ölelt és Napjának fájó fénye sem vakított meg, csak szeplőn csókolt. {mert ugye nyilván ez a nagyon kevés jóidő is elég volt a szeplőimnek, ahhoz hogy előbújjanak}

Aztán benéztem a munkatársnőmhöz trécselni. Tejeskávék és élménybeszámolók sora követte egymást. Erős banda vagyunk ketten az tuti...

Még itt ért a telefon a haverjaimtól...hogy miért hívtam őket délután. Mondom csak meg akartam kérdezni nem iszunk-e meg egy sört...hál' istennek ez pótolható...így vettem fejenként 2-2-2 sört és felugrottam Macihoz és Ádámhoz.

Már picit későre járt, és tudtam reggel 6kor ismét munka, de valahogy szükségem volt arra, hogy velük legyek. Szeretek a tárasásukban lenni...Általában keveset beszélünk...nincsenek töltelék szavak és lényegtelen mondatok. Nem is lenne mód rá, nem olyanok, akik jól viselnék a csipogást.

Mégis, amikor velük vagyok megnyugszom...úgy érzem nem kell megjátszanom magam, nem kell többnek, szebbnek tűnnöm. Smink és sztorik nélkül is felmehetek hozzájuk vagy kávézhatok velük. Szeretem a sítlusukat, a modorukat és a humorukat...Legszívesebben egy hatalmas albérletben laknék velük, ahol nem kell rendet tartani,  ahol nem számítanak apró-cseprő dolgok és ahova bárki benézhet egy sörre...

Persze ez meglehetősen utópikus gondolat...főleg mivel nem igen engednek be senkit a saját világukba. Mint egy titkos társaságot olyan meghatározhatatlan korlátok és falak védik őket. Ezt nem érzékeltetik, nem mutatják...csak élnek...az összetartás mozdulatokban és szavakban ölt testet.

Szeretek ennek a világnak a szélén egyensúlyozni. Nem vagyok bennfentes, de kívülálló sem. Néha megjelenek és bekopogtatok ebbe a rendkívül fiús univerzumba. Ilyenkor ajtót nyitnak nekem és leülhetek a küszöbre. Ők a szobában hevernek, ahova egy-egy különleges pillanatra enegem is beengednek néha. Akkor én is inkább fiús vagyok, haver, egyenértékű és fontos. Amúgy pedig imádok a küszöbön üldögélni...hippi vagyok...megfelel nekem egy talpalattnyi hely ebben a világban. Lányok közelebb úgysem kerülhetnek - tudom. Sőt talán az enyém a legbelső ajtó küszöbe...

 A konyhában beszélgettünk aztán focimeccset néztünk...és söröztünk...

"Elhatároztam, hogy minden kortyot ráérősen leengedek a torkomon, bele a véráramba... Lassú, nyugodt folyás, míg a fejem újra kitisztul, és az egész világ újra ragyogni kezd. Lesüllyedek egy sokkal boldogabb világba. Ahol nincsenek emlékek. És nincs veszteség. Egy életbe, ahol csak azt látom, amit akarok."

Kedves Olvasóim!

Ismét elröppent egy hónap az utóbbi summázat óta. Nem vagyok híve a statisztikáknak és a puszta számoknak. Hiszen az élet sajnos nem annyira racionális és kiszámítható, mint a csodálatos matematika. Bár az egyetemeken az tanítják segítségükkel kiszámítható a lottónyeremény valószínűsége és a világegyetem életkora. De kérdem én, az érzelmek és az impressziók leírhatók-e számjegyek segítségével? (Tudom, egyesekkel és nullákkal univerzumokat teremthetünk, de itt most nem erre gondoltam :D)

Ennek ellenére figyelemmel kísérem a blog stat rendszerét, talán kíváncsiságból, talán önigazolásként, hogy van értelme lepletrántanom a napjaim felett. Mondanám, hogy kimutatható konstans növekedés figyelhető meg a látogatók számát és a napi oldalletöltéseket illetően. De nyilván nem...amilyen szeszélyes az életem, olyan változékony az érdeklődés irányomban :D

Az eddigi legjobb nap: Mar 18, Thu : 368 oldalletöltés

Az utóbbi 30 nap átlagos oldalletöltése: 79

Napi átlagos: 16 látogató

Kedvenc keresőkifejezéseim az elmúlt 30 nap adataiból:

flamingojoe

Remélem aki kereste, az megtalálta. És mikor nálam találta, azt találta, amit keresett.

www.haragbanavilaggal.hu

Édes. De ez az oldal még nem az enyém...Ha valaki regel nekem és kifizeti, én ígérem megtöltöm tartalommal XD

skorpió+férfi+meghódítása

Na erről fogalmam sincs..Itt csak horoszkópot találhatott az érdeklődő. Ám a skorpió nőből kiindulva felesleges így keresni választ a problémára. A skorpió férfit valószínű képtelenség meghódítani...a skorpió férfi hódít...ennyi.

gruppik

Köszi srácok mégegyszer, hogy ennyire akadémiai pontossággal tárgyaltuk a  témát a  kommentekben...csak rámtaláltak ezzel a buzi kifejezéssel :S :D

szerelem

Az mindig van...enélkül képtelen lennék élni. Olyan nekem mint a levegő...nélküle megfúlok. Ha rákeresel a szerelem szóra, az én blogomat adja ki?...szeretem...Mikor kiskoromban észre vettem, hogy van egy szabályos szív alakú anyajegyem, azt gondoltam biztos különleges életem lesz, szerelemre vagyok hivatva. Azóta persze rájöttem, hogy majd minden embernek van velemilyen apró testi fogyatékossága, amivel vagánykodhat...mégis mindenidőben fémjelzi e szó az életemet... 

depresszi

Na kisanyám {mert biztos valami befordult muff keresett rá} szerencséd, hogy nem írtad végig :D De hogy erre is a blogomat adta ???? :S

+Az+egyetemen

I LOVE PANNON EGYETEM...erre csak ennyi...

játékszer+gyanánt

Hogy mi? :D Ezt ilyen beválallósan csak nem mondanán senkire...talán...XD XD XD

az+élet+szép+blog

De drága...így rámtaláni lehet a legjobb :D

kis-herceg++vigyaz+ram

Hát nem...

És amik eltévedtek: mikrózható+plüss, sminktelefon, bohémia+sütemény

És minden olvasónak, érdeklődőnek, eltévedőnek nagyon köszönöm a társaságot...Jóllehet nem ismerem életem bárpultjánál támaszkodók többségét, mégis jól esik, hogy nem vagyok egyedül...

"Ideig-óráig viselhetünk az életben álszakállt és álruhákat, de egy pillanatban lehull rólunk minden jelmez és megmutatkozik a valóság. Egy mozdulat, egy szó, egy cselekedet végül is elárulja igazi jellemünket: az álarcosbál csak alkalmi lehet. S a találkozás egy jellem valódi sajátságaival a legnagyobb emberi élmény, melyben részünk lehet."

"Figyelemre méltó az érzelmek hatalmas befolyása az emberi természetre. Lehet valaki bármilyen közönséges, mihelyt erős és igazi érzést fejez ki, a belőle áradó különös fluidum megváltoztatja arckifejezését, élénkíti mozdulatait, színessé teszi hangját. A szenvedély hatása alatt gyakran a legostobább ember az ékesszólás legnagyobb magaslatára lendül, ha beszédben nem is, de gondolatban, s olyan lesz, mintha valami tündöklő szférában lebegne."

A mai nap igazi örömünnep volt, boldogság és mosoly-tánc.

A legjobb barátnőm, aki Spanyolországban dolgozik, a húsvéti ünnepekre hazaszökött picit. És mivel sajnos engem köt a munka, ezért nem tudtam hazatérni hozzá a szülővárosunkba. Így leutazott hozzám ő, csak azért hogy találkozni tudjunk...én pedig a munka után rögtön autót szereztem és mentem érte a vasútra. Onnantól kezdve megállíthatatlan volt az este. Bár hulla fáradt voltam és olaszoznom is kellett volna, de tudtam, ezek pótolhatók...a ma este viszont különleges...és pótolhatatlan. (szeptemberig nem fogunk találkozni)

Bevásárló körút, vacsi, Edelweis... beszélgetős italozgatás vette kezdetét.

{kicsit elrontotta a kedvem, hogy este beszéltem B-val telefonon, és irdatlanul összevesztünk szokás szerint...számomra fájó dolgok kerültek szóba...így nyertem egy másfél órás üvöltözést}

Zsófikámmal beletörődvén, hogy egy órával megrövidítették az életünket belehúztunk az ivásba. Röpködtek a tüzijátékok, a rakéták a mosolyok, a nevetések...a világ pedig görbülni kezdett.

Felsétáltunk az egyetem felső kampuszára a Coke Házibuliba. Erre az estére megnyitottak az egyetemi napokon kocsmaként funkcionáló épületek is. Minden teremben más-más zene, díszlet, színek és fények fogadtak minket. Ahogy megállapodtunk az első helyen, Zs-nak már udvarlója akadt...én pedig sikkesen a pult mellé helyezkedtem el és beszélgettem az ott pörgő forgó rengeteg ismerőssel. {persze újakat is szereztem:D}

Pillanatok műve volt megfordulni és kérni egy BacardiColát, mégis elég volt az idő rá, hogy egy régi ismerős mögém lopózzon és oldalba bökjön.

Régi ismerős: Úgy három éve találkoztunk először egy egyetemi fesztivál hajnalán. Vagy sokkal inkább reggelén, mikor már csak a sörpadon alvó huligánok és a szervezők, dj-k és a keménymag kóborolt. Nem emlékszem miért voltam még ott és miért egyedül...de találkoztam vele. Már ahogy az első pillanatban egymásra néztünk, tudtuk...történetünk lesz. Szinte szavak nélkül egy mobil wc-be zárkóztunk és öt órán keresztül csókoltuk, imádtuk egymást. {persze annyira nem merültünk bele, mert ilyen körülmények között szerintem minden jóérzésű lány nemet mondott volna} A fiú nagyon szexi volt, és nagyon akart...és nem beszéltünk...és nem tudtunk semmit egymásról.

Igazi elemi ösztön. Olyan hatalom, ami felett nincs uralmunk. Egymásra nézünk és megrezzen a tér, megborulnak a világ határai ... kilépünk önnön testi, lelki valónkból.

Szóval Peti jelent meg mögöttem...Nem is hittem a szememnek.  Három év telt el, néha láttuk egymást, de csak messziről. Tekintetünkben mindannyiszor tükröződött a félelem, hogy a másik úgysem emlékszik már arra az alkoholittas reggelre.

Hmmm...hihetetlen volt...

Mizujs, hogy vagy? kérdeztem őt...

...és a vadászat elkezdődött...Még most sem tudom melyikünk volt a vad és melyikünk a vadász. Egész este kergetőztünk, szédítettük egymást, bámultuk, féltékenyítettük...játszottunk. Egy pokoli évődés isteni tánca.

Elkapott...de beszélni ismét nem volt mit...nem nagyon voltak szavai, mit is mondhatott volna...Ahogy Márai mondta; a testek, amelyek a szenvedély oldatában egyszer összevegyültek, örökké emlékeznek.

No részlet, no comment...istennőnek éreztem magam...A szenvedély istennőjének, aki a puszta tekintetével térdre kényszeríti a legszebb vadat.

Ismét órák teltek el...hosszú órák, amik pillanatoknak tűntek csak. Felvillanások rögződtek, mogyorószín haj, édes pöszeség a hosszabb mondatok utolsó szavainak levgéső hangjainál és az a tekintet...mandulametszésű kék szemek, egy háborgó lélek tükre...

És maró őszinteség...hogy volt egy három éves kapcsolata, most nem ismerkedni vágyik. És kontra...elmeséltem neki, hogy én sem akarom tudni mi a kedvenc színe, mert elég volt a csalódásokból szintén. Nem érdekeltük egymást...csak el akartuk pusztítani a másikat...Ősi vágy és ősi indulat csipkézte a körülöttünk elterülő érát.

A reggel ma is kegyetlenül tört ránk...Olyanok voltunk, mint az éjszaka hosszú szemfogú sötét lovagjai, minket is fojtogatott a fény. Menekülni vágytunk előle...ő hozzám vágyott, én pedig értékeltem az őszinteségét...de nem ennyi akartam lenni...Most nem. Nem vagyok ehhez még elég erős. Nem akartam elveszteni ezt a fűszert az életemből...nem akartam, hogy holnap reggel véget érjen a saga...

A testünk könyörgött...a szavai követeltek...és ebben a hihetetlen bódulatban nekem sem volt más vágyam, minthogy végre véget vessünk a harcnak...eljárjuk héja-nászunkat, halál-táncunkat. Nem hittem, hogy ebben a szituációban létezik nemleges válasz.

Lehet gratulálni istenigazából hülye picsa vagyok, hogy ezt kihagytam...talán örökre...talán nem...

Ismét felülkerekedett bennem valami megmagyarázhatatlan...mert,

"Ha már nagyon nagy lánggal él a szenvedély, akkor jöhet a szex, hogy befejezze a táncot, de soha nem az övé az első lépés."

Tegnap este mindennemű várakozásomat felülmúlva ketten is meglocsoltak. S mivel a hosszú évek tapasztalata az volt, hogy ez úgysem fog bekövetkezni, ezért nyilván hajat mostam még mindez előtt...

Gondoltam...nagyszerű...bár azért valahol jól esett a figyelmesség. Mondjuk picit furcsáltam, hogy az egyik kolis srác a saját parfümjével tette ezt meg. :D Olcsó pacsuli és valami fűszeres pasi illat keveredett a délután még tiszta és csillogó hajamon...:S

Ma este ezért, ha tetszik-ha nem, ismét a hatalmas sarok-fürdőkádunk kényelmét élvezhettem. Mintha mindent képesek lennénk csak úgy nemes egyszerűséggel lemosni, leáztatni magunkról...

Aztán mikor elpilledve ágynak estem a repdeső tündér-loboncommal, akkor vettem csak észre, hogy a -valószínűleg márkásabb- pasi parfüm még mindig a hajszálaimat öleli  át, láthatatlan  burkával...{a másik locsolóm pacsulija szerencsére elillant addigra}

Mostanában nem írtam az érzelmeimről...nem hiába.

Mondanám, hogy szokás szerint meg vagyok zavarodva, de nem...csak üres vagyok...nem igénylek több hazugságot...ennyi...Ilyetén előnyt élvez minden számomra ismeretlen férfi, aki nem teljes ellentmondásokban kommunikál velem...{és itt most nem térnék ki konkrétumokra...annyit röviden: nem hazudok az exemnek A-ról, csak azért hogy újra vele lehessek és főleg nem sírok, ha valaki nem akar teázni velem---utálom a beképzelt embereket...}

Hülyeséget írtam....Igazából akarom, hogy hazudjanak (ahogy minden nő akarja)..akarom, hogy azt hazudják szép vagyok, meg hogy ellenállhatatlan, sőt, hogy különleges...igénylem a hazugságokat, igénylem a hitet, hogy egyszer mégis őszintén tudja majd mondani valaki mindezt...

A locsolós srác ma délután a  konditeremben is odajött, beszélgetni próbált...aranyos volt. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a történteknek, egész addig, amíg este a tisztának hitt hajammal be nem dőltem az ágyba..

Tehát amikor  elpilledve ágynak estem az ismét frissen mosott repdeső tündér-loboncommal , akkor vettem csak észre, hogy a -valószínűleg márkásabb- pasi parfüm még mindig a hajszálaimat öleli  át, láthatatlan  burkával...

Este volt, jéghidegen meredtek körém a szoba falai {nyilván lekapcsoltam már a fűtést} és egyedül voltam a hatalmas ágyamban. Vagy mégsem...

Férfi parfüm illatú volt a hajam...és jól esett...Megnyugtató volt, mintha lenne valaki mellettem... betölötte a teret...áthatotta az estét...elringatott...át a transzcendens határain...

Azt hiszem -így visszagondolva- a srác tudta, mi fog történni, ha a saját parfümje kerül a hajamra...

"Az emberek behunyhatják szemüket a nagyság előtt, a szörnyűség előtt, a szépség előtt, fülüket is eldugaszolhatják a dallamok vagy a hízelgő szavak elől. De az illattól nem menekülhetnek. Mert az illat a lélegzet testvére. Vele együtt lopakodik be az ember testébe, nélküle nincs élet, nem lehet kikerülni. És az illat közvetlenül a szívbe hatol, és ott határozottan dönt vonzalomról és megvetésről, undorról és kedvességről, szerelemről és gyűlöletről."

Két napja megállás nélkül szakad az eső...Nem csak szemerkél, hogy megöntözze a szomjas tavaszi virágok kibomló bimbait, hanem ömlik, mintha a Jóisten fakadt volna ólomsúlyú kristálykönnyekre bánatában.

Minden eső más...A nyári eső könnyed, mint a selyem...

Régen sokat sétáltam egyedül, ha egy-egy túlfűtött forró napon megeredt. Volt olyan nyári randim is, amin esni kezdett...Bár első találkozó volt a sráccal, mágis majdnem a legemlékezetesebb maradt. Az eső séta közben ért el minket, de egyikünk sem ijedt meg egy kis víztől...sőt a végén mezítláb kötöttünk ki mindketten egy szökőkút vízében. {nem vagyok biztos benne, hogy ezzel nem vétettünk valami városi szirszarszabály ellen} Szoknya feltűrve, forgalom semmi, csak a trehány mód elszórt papucsaink tanuskodtak merényletünkről, csendesen figyelve minket a zöldellő pázsitról...az égető napsugarakat elkergették az apró vizcseppek...sok nevetés, mosoly...lassan minden textil vizes lett rajtunk és merészen  a mezítelen bőrünkre tapadt...az ölelkező ajkakon egymást kergetve szöktek, illantak a hatalmas esőcseppek...

Eső...a víz pompás játéka...

A téli eső hóvá metamorfizálódik... jelmezt vált...és megmarad, hogy csodálni tudjuk...így a tűnékeny lét templomaként áll előttünk...

A tavaszi eső megtisztít és széppé varázsol...öntözi a friss hajtásokat és simogatja a virágok leveleit..

Hiába van tavasz...két napja őszi eső hull...akár novemberben olyan szürke, komor és szomorú a táj...Beszökött az ősz észrevételnül és olyan gyorsan robog majd tovább, hogy  az ember nem áll meg elgondolkodni a természet e furcsaságán...

Az éjjeles munka után mindig átalszom egy fél napot...Most olyan megnyugtató volt...az eső a fejem mellett kopogott végig az ablaküvegen, a párkányon és a redőny rácsain...ritmusára lelkemben a dalnak...

"olyankor lágy eső
olyankor más nincsen
olyankor ablakon
kopog csak és itt benn
ahogy a szív dobog
ritmusára annak
kopog az ablakon
ez nagyon nagy ablak

olyankor szabadság
olyankor szép minden
olyankor fiatal
olyankor ránc nincsen
olyankor élni csak
olyankor no halál
olyankor céloz és
olyankor betalál

olyankor utána
tudod ha vége van
az ágy oldalára
írod fel boldogan
én meg a szívembe
a belső falára
a neved arannyal
írom fel utána"

Ma ünneplőbe öltöztettem a szívem...

Húsvét van, a katolikusok legnagyobb ünnepe...Jézus feltámadására emlékezünk...

Otthon voltam a hétvégén...és ma valamiért fontosnak tartottam, hogy édesanyámmal elmenjek a reggeli fél10 -es gyerek misére. Régen én is énekeltem a kórusban, minden vasárnap megtisztulhattam saját belső világomban a hit erejének segítségével. Azóta, bár a hitem nem hagyott el, de a vallástól eltávolodtam. Emlékeztetőül a tetoválásaim szolgálnak...Pál apostol szavait idézik... három motivum: a hit, a remény és a szeretet...ez a három és ezek közül legnagyobb a szeretet.{akit érdekel annak, egyenként lefordítom őket:)}

Nekem fontos a keresztény világkép...nem a dogmák, nem az ikonikus bálványimádás...azt gondolom csupán az irányelveket kell és lehet átfordítani a mai modern világba...Nem hirdetni mindenek felett a szigorú frázisokat, hanem minden egyes embernek életével kell például állnia elő...

Tükrözze életed a felfogásod,  döntéseid az értékrendedet, mindez pedig hitedet...

A mai példabeszéd megfogott, nagyon elgondolkodtatott...a fiatal pap arról beszélt, hogy nem az a fontos, hogy szemünkkel lássunk és elhiggyük amit látunk. Sokkal fonotsabb az, hogy fel tudjuk ismerni a fontos dolgokat.

A prédikáció arról szólt, hogy Jézus, mikor feltámadt a kősírból és kiment az emberek közé, ők nem ismerték fel. Mária Magdolna találkozott vele először, s még ő, a szeretője is azt hitte, hogy a kertésszel áll szemben...csak később ismerte meg benne Krisztust. És aki Jézust  ma, húsvét napján ott keresi, ahol sejthető lenne, az nem találja...a sír üres...

Nem mindig ott találunk rá a hitre, ahol keresni akarjuk...a hit néha apró dolgokban mutatkozik meg, ahhoz kell az igazi látás, hogy felismerjük azt...

El is szégyeltem magam, amiért legtöbbször én is csak az ünnepek környékén és a nehéz pillanatokban fordulok az Istenemhez...a közös ima, a gitárzene, a gyermek ének és a mindent átható tömjénfüst nehéz illata egy napra megint könnyűvé tette a lelkemet. Jobb emberré fürdetett a mise...

...a hitembe törölközöm...és reménykedem benne, hogy sosem akar felülkerkedni a  majd a vallásom felettem, és én sem szennyezem, színezem, tolom ki értelmezésének határait a felismerhetetlenig...

"Volt egyszer egy ember, az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének.

De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer meg ezer apró csillámló homokszemcséből, és a homokszemcséket köddel kötötte össze.

És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond.

De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének.

És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták: majd a legelső szél összedönti.

És jött az első szél: és nem döntötte össze.

És jött a második szél: és az sem döntötte össze.

És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült.

És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. És egy napon berohantak az udvarára, és ledöntötték az ő oszlopát.

És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének.

És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kőből, hanem megint sok-sok apró homokszemcséből, és a homokszemcséket köddel kötötte össze"

Tegnap végleg elköltözött a lakótársam... Mikor az utolsó cuccait vitte ki csak ennyit kérdezett:

"Este itthon leszel?" 

Nem - válaszoltam- dolgoznom kell...

Mire ő: "Akkor elköszönök, lehet hogy már nem találkozunk..."

Majd két évnyi barátság, egy évnyi közös munka után csak ennyi...Ilyenkor azért elgondolkodik az ember, hogy vagy létezik az a fajta eszetlen szerelem, amiben még egy igazán jó barát és bajtárs sem gondolkodik és nem mérlegel, vagy egész egyszerűen ennyire szar ember vagyok, hogy ezt érdemlem...

Nagyot nyeltem, fejleszegve és részint meghasonulva mentem dolgozni...S reggelre mire hazaértem a munkából már az üres szoba fogadott csak...Minden, ami nem ő...csak a helye valaminek/valakinek...életnek, emlékeknek...

Aztán elvonszoltam magam olasz tanárhoz, ahol maratoni 2 órát töltöttem...majd sétálni kezdtem az engem mindig átölelő városban, ahol élek. Nem akartam hazamenni, nem akartam a visszhangos szobán átkelni. Vettem húsvéti ajándékot anyukámnak...közben eldöntöttem, hogy még ma átkölötzöm a lakótársam tágasabb szobájába (mert eddig szó szerint egy spájzban, bunkerben, garázsban életem - bárhogy is becézzük).

Az egyik boltban rámkacsintott egy kis meglepetés az új életemhez....Egy csokoládébarna selyem-szatén hálóruha...Alul pimaszon rövid kisnadrág fordos szélekkel, felül pedig egy szellő könnyed spagettipántos toppal...Ahogy megláttam az volt az első gondolatom: szín és anyag bámulatba ejtő együttállása... Egészen különleges, mintha a búzaszőke hajamhoz és a lágybarna bőröm selyméhez igazították volna...Olyan tökéletes, mint a Dove vagy a Cadbury csokoládé mesésen olvadó ízkavalkádja...{Akarom - gondoltam...és meg is vettem szépen...}

A vásárlásból visszatérve nekiveselkedtem a költözésnek...Nem kis emberi erő és legózás folyt ott...Két franciaágyat húzkodni, szétszedni, emelni...egy baromi nagy polcrendszert áttelepíteni, forgatni, rendezni...Este 11re végeztem...azóta is fáj minden porcikám...(vádlim, gerincem, hátam, karjaim...minden részem)

Mazsa már aznap estére vendégeket hívott...bár nem teljesen értem mi céllal...hisz én még mindig rezignált voltam a lakótársunk elvesztése miatt...Maradjunk annyiban, hogy mindenki másképp dolgozza fel...

Akkor pedig már sörözzek velük, s ha már így összejöttünk akár mehetnék is a csapattal bulizni...Szinte sírva könyörögtem, hogy pihennem kell, ne erőltessék..Mikor is belémhasított a felismerés...úgyis felketenek hajnalban...Azt azért hozzáteszem, hogy a világon (talán a Gyaloggalopp c. film után) azt gyűlölöm legjobban, ha felkeltenek...nem bírom elviselni egyszerűen...

Ezért mentem...ittam...tomboltam...Még Ákossal is.... azzal a sráccal, akit a szinttanári munkám során kirúgtam az egyetemi kollégiumból, együtt táncoltunk és üvöltöttük a  világba : "Szóval, ennyit a lázadásról..." (Azt hiszem már nincs tüske benne emiatt...sokan szar arcnak tartottak...de az a munka ezt követelte...) ...sőt volt egy pillanat amikor a szemebe nézett, és alkoholmámorban rám kiabált:  "K, most jobban szeretlek, mint valaha...csókolj meg a szemeiddel" - én pedig csak nevettem...

Nagyon jól szórakoztam...bár visszatértek a csendes lovagok az életembe...akik egész este bámulnak, de oda nem jönnének...frankó...akkor féljetek, bár még nem ettem meg senkit, és a tüzes tekintetem mögött a legnagyobb félelmem is legfeljebb az volt, hogy nem fogom megismerni a saját új szobámat és eltévedek benne:D  És hogy az ágy mellé huppanok, mert még az sem a régi helyén van, azt is átrendeztem:D

Hajnalban még Mekibe kívánt menni a társaság, úgy látszik ez itt sikk bulik után...én csak ültem a kocsi hátsó ülésén...vitáztam egy üres életű sráccal az elveimről...persze megint közölték, hogy álomvilágban élek...én pedig majdnem sírtam...(hol van az az ember, aki párom tud lenni ebben a csodavilágban?)

Mikor pedig ez az őrült nap is a végéhez közeledett és már a hajnalpír űzött haza minket, akkor belépve magamra öltöttem az új csokoládé édes selyem minimet és olyan boldogan süppedtem bele a takatótengerembe, hogy szinte átúsztam, átlényegültem a holnapba...