Haragban A Világgal

Ezen a héten egy kezemen meg tudom számolni hány órát aludtam összesen... Ez alapjában véve borzasztó, kiborító és elviselehetetlen lenne (mégha sokszor így is élek)....de nem voltam magányos az őrület útján.

Meséltem már S.Ádám Uraságról, a tükörképemről....ma hazatávozott...és most hogy leheveredtem az ágyra gondoltam végig mennyit voltunk együtt: vasárnap érkezett, akkor rögtön este 7től hajnal 3ig beszélgettünk, hétfőn csak futólag láttuk egymást, kedden este7től reggel fél5ig velem volt a munkában, szerdán felvitt minket bulizni Pestre, reggel hazaérkezés után pedig még átjött beszélgetni 9ig, este pedig ismét a munkában éjféltől reggel 6-ig ott ült velem. S ma még mielőtt túlzásba vittük volna az alvást vagy egymás hanyagolását, 11-kor nekivágtunk a városnak...viadukt, vár, Bárka.....most 2-kor váltunk el....

Hihetetlen és borzongató...egy ujjal sem ért hozzám...tapintható a feszültség köztünk...félelmetes módon átlátunk egymáson....

Nincs is érteleme kérdezgetnie, úgyis tudja a választ....beteg, beteg világ....

Egymás gondolataiban, életstílusában, életérzésében élünk...Elég volt egy beszélgetés...aztóta biztos vagyok benne mikor mire mit reagálna....és viszont...

Meg sem lepődök vagy botránkozom a vad dolgain...csak mosolygok...tudom miért...ennyi...

Ma volt nála 2 öngyújtó...kérdezte meliyket választom...Elkezdtem a mondatot és már tudta mi a vége....Kiráz tőle a hideg...de meg is nyugtat...ő mindig ilyen lesz....

Hibák vagy keresztek? Nem számít....együtt vagyunk és csak annyi a szabály: Gyerünk élni!

Ma talán visszatér az otthoni környezetébe, kezébe adja egy szerencsésnek a kötelet: gyerünk kötözz vissza, hazatértem...

De az emlékek, a remegés nem tud elveszni...veszélyes játék...életösvény....meglátta magát valakiben és én is magamra leltem....

Ha sosem lesz köztünk semmi is bőven sok volt ez a hét..........................................

{lélekben, nézésekben leélni még durvább volt, mint bármi, amit az ösztön súgott volna...}

Ma elutazott az életemből a mosoly és a kaland egy időre....

Tegnap éjjel Budapestre indultunk bulizni....este fél 11-kor verődött össze a társaság és már suhantunk is a végtelen utakon. S. Ádám Uraság volt a sofőrünk és felvigyázónk az este során.

Őrült éjszaka volt....

Gyorsan felértünk...száguldottunk...leelőztük a bánatot és a fájdalmas emlékeket...

Az első eszmélés a Duna és annak habcsillámai voltak....különleges vakító fénnyel és csodálatosan csillogott az ébenfekete éjszakában a megannyi fehér gyémántbogyó. Varázslat.

A buliban sokszor szétszakadt a társaság...olyankor azért rettegtem...ilyen néger csókák érkeztek meg mindenféle náció delegáltjai...

Volt olyan is, amikor jobb lett volna külön mindenkitől....valahogy úgy éreztem mindenkiben feszengett valami, ami láthatóvá vált a vonásokon....valami, amit nem tudtunk leelőzni az autópályán...

Persze vállalhatatlanra sikerült innom magam, ismét lekapott egy ismerős haver srác...induláskor pedig a negrókkal kommunikáltam angolul, olaszul, spanyolul...mindenféle nyelven...s mikor kimentettek, akkor pedig egy belga csávó hajolt be az autóablakon át utánam...

Dzsízüszkrájszt...de tényleg...nem akartam csókázni....senki nem érdekelt.....senki....

Csak próbáltam felszabadítani magam....ennek ellenére szánalmas módon eltáncoltam minden lelket a bensőmből...

Záráskor indultunk haza....nem voltam rosszul az autóban...a gondolatok hánykolódtak csak bennem zordul...

Minek van értelme s minek sem.....

Reggel nyugodtam csak meg, mikor lefeküdtem egy lassan lüktető meleg mellkasra....

....nem történt semmi....nem haladt a világ sem előre sem hátra.....nem voltak szavak sem....csak egy ember, csak egy illat...

..és a világ megszünt rohanva zakatolni alattam....

"Azt hiszem, egy mese van a világon - csak egyetlenegy -, amely valamennyiünket izgat és foglalkoztat, rémülettel és lelkesedéssel tölt el úgy, hogy a gondolat és ámulat fényes borítékú, folytatásos regényében élünk szakadatlanul."

A mai nap nyertes posztja: M. András kapcsolatban van

{ne is említsem, hogy tegnap délután még beszéltünk telefonon}

Erre csak ennyit tudok mondani : LÁJK

................LOL.....................

Ilyen érzés lehet megérinteni a csillagos égboltot....

....Most ment el S.Ádám Úr....eddig beszélgettünk itt a mikro-univerzumom munkafrontján....

Ismét egy hosszú beszélgetés...ismét rövidnek tűnt, őszintének és természetesnek....

Találkoztam egy olyan emberrel, aki tökéletesen megért, mert éppen olyan bizonyos vonásaiban, mint én....

Hihetetlen érzés....még egy fél életet át bírnánk beszélni....már most fontosak lettünk egymásnak....

...Borzongató meglátni a másik ember szemében magadat....borzongató, amikor valaki úgy lát meg, hogy minden álcád, jelmezed és igyekezeted ellenére egy perc alatt kiismeri meztelen valós önmagadat....és borzongató, amikor ezt nem félted....

Ilyen lehet elkapni egy szappanbuborékot és hosszasan ujjaid közt tartani...

Iyen érzés lehet megmerítkezni egy tükörvízű varázs tóban.....

Ilyen érzés lehet átölelni egy párhuzamos univerzumot....

...és nem is fontos igazán miről beszélgettünk és hogy mennyi ideje "ismerjük" egymást...

...csak az a fontos, hogy megrezzent a tér....borzongató felfordulást és emellett síri nyugalmat okozva, pusztán azzal, hogy létezik.....

...nem szerelem, nem vonzalom és nem barátság....

....képtelenség szavakba önteni....

....egyszerűen....képtelenség....

Éppen olyan mintha nyári tiszta mélykék égbolton egy csillag megérintene egy másik csillagot....

Tegnap igazán furcsa napom volt....minden tekintetben...

Megfelelt annak a képnek, amit még gimis koromban fedeztem fel a vasárnapokról...

A vasárnapok nagyon misztikusak... kihaltak... Mikor tizenéves voltam féltem vasárnap este egyedül sétálni a  városban. Valahogy mindig azt éreztem, hogy ilyenkor ahogy a Biblia is mondja, Isten megpihen...

...elfordítja arcát az önmaga által teremtett világtól, hátat fordít és szundít egyet, hogy a teremtés fáradalmait kipihenje...

...ilyenkor a sötétség úgy el tud uralkodni ez éjszaka felett, hogy a valóság peremterületéről minden fura árnyék még félelmetesebben fenyegeti a kóborló emberi lényeket.

Nappal sincsenek rohanó emberek, a világ bármikor kifordulhat....elszaporodnak a furcsa pillanatok, illatok és momentumok...

Zsu kutyáját sétáltattam délben egy parkban, ahol tegnapelőtt még csak bimbozó réti virágok voltak és egy békésen szundító hajléktalan egy messzi padon napfürdőzve. Tegnap egy lány macskát sétáltatott, illetve úgy pakolta és állítgatta, mintha csak kirakatot rendezne be éppen...közelebb mentünk és az ösvényen egy döglött madár hevert előttünk...hátra hőköltem, a hajléktalan sehol sem volt....

Baljós jelek...visszafordultunk a kiskutyával más irányt véve, majd a csöves úgy derengett elő a semmiből, mintha a habfelhők széléről pöccintette volna le valaki...

Ijesztően sütött a nap...nem tolakodóan és vidáman, hanem valamiféle gúnyos nevestést sugallva.

Este munkába mentem...ma érkezett meg S. Ádám, ismét a levelezős órái miatt. Vártam a találkozást, hiányoztak a jó beszélgetések és a sok mosoly. Erre kapásból úgy kezdte, hogy hol van Zsu, mert arra készült, hogy vele fog találkozni. a recepción...Hát mondom bocs.....{és köszi}

Aztán persze kijött szépíteni, kávét hozott...faggatott és mesélt. Olyan dolgokat tudtunk meg egymásról, amit -hogy őt idézzem- egy kezemen meg tudom számolni hány ember tud. Nagyon izgalmas személyiség...extravagáns...sokat nevet és nevettet...

Hajnal 3ig beszélgettünk...akkor már egy A4es lapon ábra- és inerciarendszerben kommunikáltunk szexről, barátságról, kapcsolatról....

Nem is értettem a szituációt.........Nem is volt mit írnom tegnap....megszédített a sok mosolygás...éreztem. Sőt bevallom: egész elvarázsolt. Ezért sietve tértem haza reggel, hogy ezt a furcsa találkozást kialudva végre visszazökkenjen a világ a hétköznapokba...

Most pedig felébredvén, már nem tűnik torznak a körülöttem lévő  világ, és le merem írni milyen volt a tegnap estém....

....hiszen a mosolyok bizonyosan igaziak voltak...

"Mosolyogni tessék! Persze nem szüntelenül, nem reggeltől estig, de bujkáljon bennünk a mosoly - minden eshetőségre készen -, hogy bármikor felragyoghasson. Mert a mosoly meggyőződésem szerint mindig egy kis fényt hoz az életünkbe, meg a máséba is. Kicsike fényt, de sok kicsi, mint tudjuk, sokra megy."

Tegnap a munkán kívül egyetlen egy fix programom volt, hogy megyünk kondizni a barátnőmmel....

...hát minden lett az estéből, de a kondiba nyilván nem jutottam el:D

Mint már nem kis felhajtás keretében azt a világgal tudattam tegnap volt Maci születésnapja...így munka után egy gyors köszöntésre lementem vele és Ádámmal a sarki vendéglátóipari egységbe...egy sörre...

...kell egyáltalán még mesélnem bármit is vagy kitaláható a történet innen ?!? :D ....

Az egy sörből három lett, és lemondott edzés...és persze kitűnő társaság és kivétlesen kiváló hangulat...

Ezért az italozást folytattuk az albijukban...Még három üveg bor megpattant az este folyamán. Olyan kis privát és zárt körű házi bulit csaptunk hirtelenjében, hogy én a  végén már  a szoba közepén tomboltam...

1999 előtti zenékkel kezdtünk {szabály volt rá, hogy csak azt lehet betenni a YT-ba, fejenként és egymás után kettőt} ... később pedig az igazi énünket felvillantva együtt élveztük a nagy kedvenceket. Szólt Bonanza Banzai, Placebo, U2, System Of a Down, Linkin Park...zseniális volt...

Aztán már a villany sem égett, úgy hajtottunk fejet a nagyok előtt, közben Ádám beeszközölte a Where The Streets Have No Name c. számot...ezt hallgatni igazi életérzéssé vált abban a pillanatban...csak mi hárman voltunk, és a "senkiföldje dala"....

Haza sem mentem, ott maradtam éjszakára Maciéknál. Nem tudom miért nem voltam képes hazavínkódni magam, két háztömbbel mellettük lakom :D... Jól esett maradni...nem akartam kizökkeni vagy magam mögött hagyni a "színpadot" ezután a fantasztikus este után....

"I wanna run
I want to hide
I wanna tear down the walls
That hold me inside
I wanna reach out
And touch the flame
Where the streets have no name

I want to feel
Sunlight on my face
I see the dust cloud disappear
Without a trace
I want to take shelter from the poison rain
Where the streets have no name"

"Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk a levélbe borult nyári fák alatt; pitypangot szedtünk a mezőn, hogy hazavigyük; egész nap rúgtuk a port az árnyas ösvényeken, dagasztottuk a sarat, élvezettel szórtuk egymásra az őszi leveleket. A kor nem aggasztott bennünket. Az évszakok rendre elhozták ajándékaikat, és nem éreztették velünk, hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettünk. Ám a fák közben kidőltek, a mezők és a poros ösvények nyomtalanul eltűntek. És mi lassan elérkeztünk életünk deléhez. Sétálj velem egyet és beszélgessünk el az elveszett időkről, melyek oly élénken élnek emlékeinkben, melyeket szívünk mélyén őrzünk! Az élet most is szép, csak immár más világban élünk, és felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket, és elmosolyodunk, mert tudjuk, hogy semmi fontosat nem veszítettünk el útjaink során."

"Ha egy szép élet vágyát őrzöd,
A múlttal nem szabad törődnöd,
S mindig úgy tégy, ha veszteség ér,
Mint hogyha újjászülten élnél.
Mit akar? - kérd meg minden naptól.
És minden nap felel majd akkor"

Hajnal 2kor aludtam el tegnap...Hamü elment, aztán még vagy egy óráig tépelődtem magamban azon mi lesz velem a közgyűlésen. A torkomban dobogott a szívem, nem bírtam megnyugodni...Mindenfelé jártak a gondolataim, és leginkább is mindegyre csak azon miként lehetséges annyira lehiggadni, hogy képes legyek álomra hajtani a fejem...Számoltam vissza az órákat...megint fél óra eltelt, már csak 5órát alhatok, már csak 4 és felet....

Aztán küldtem egy üzenetet...nem is vártam választ, nem tudtam kaphatok-e....de kaptam...és elolvasva olyan édes utazásba merültem a képzelet birodalmába, hogy aztán már csak az ébresztőóra keltett.

6kor ébredés...koncentráció, prezentáció végiggondolása, hezitálás, hogy mit vegyek fel...csinos legyek, de ne túl kihívó, ugyanakkor ünnepélyes, de ne kifejezetten alkalmi...

7re kész voltam...vártam a Z megyei elnök urat, hogy érkezzen értem kocsival...nagyon rosszul voltam. Izgulós vagyok, mert mindig maximumon szeretnék teljesíteni...mindig bennem van a kétely, hogy nem vagyok elég, nem vagyok elég jó...{talán sajnos néha az élet olyan területein is ez jut eszembe, ahol nem szabadna}

2óra utazás, 2 óra kegyetlen gyomorgörcs...a reggeli kávé, mint apró rajszögtenger bökött és kínzott mindvégig. Aztán megérkeztünk Budapestre, ahol esküszöm folyamatosan vinnyog valami mentő vagy rendőr vagy hivatali menet és mániájuk a szembesávban zúzni. Hihetetlen...káosz a káoszban. Budapest és Bukarest között igen is sok hasonlóság van. Csak a románok felvállalják a zűrzavart, nem kreszt szegnek, könyökölnek , besurrannak és szlalomoznak, hanem felfestenek kifejezett "senkiföldjéket", ahol keresztül-kasul dudát nyomva érkeznek a neon rikírtó Dacia Logan-ekkel.

Szóval lassacskán megérkeztünk a XIV. ker. Mogyoródi utcai Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságra, aminek épülete oly nagy és kihívóan tisztelet paracsolón mered az ég felé, hogy szinte összeroskadtam a stessz súlya alatt.

Beléptünk...hát nem is tudom mire számítottam, talán bele sem mertem gondolni...itt már nem 50 katona csóka volt, mint otthon az éves közgyűlésen....itt 150 öreg komoly parancsnok és ezredes, elnök, képviselő és titkár volt jelen....És az átlag életkor kb. 65 év...

Tegnap azt írtam rettegek...az nem rettegés volt, hanem üres szófoszlány....ma megtudtam mi igazán rettegni....Hosszú nemzetiszín zászló meredt a legalább 10 méteres belmagasságú előadóterem egyik oldaán, a plafontól a padlóig. Előtte a kiemelt pulpituson az elnöki tanács, mellette pedig az előadó pódium, megemelt katedrán, kihangosítva és gondosan körbeszegve szintén trikolor szalaggal...

Összeomlottam...persze csak belül...kimutatni nem mertem...remegett a lábam, tördeltem az ujjaimat majd görcsbeszorítottam őket minden napirendi pont végén, imádkozva nehogy én következzek. Nagyokat lélegeztem...minden sóhajjal egy egérutat kerestem vagy vártam valami természetfölötti erőtől a megmentést. Nyilván nem jött...

Hosszú tömött sorokban ültünk...nem volt kiút...tudtam az idő sem fog visszafelé haladni - még ma sem- el fog érkezni a perc....az égig emelkedés vagy a megaláztatás pillanata.

Szörnyű volt...kifakadtam volna, könyörögtem volna...ne ne ne kelljen előadnom...

Aztán szinte egyedüli nőként, és ilyen pimaszul fiatalon bejelentettek, az elök úr elővezette a prezentációmat...és már csak én voltam és a mikorofon:S

Gyűlölöm a hangomat hallani a mikorfonban...de még ezen sem volt időm meghasonulni...

Show must go on...nyugtattam magam...

Igyekeztem gyors és informatív lenni, mert a kedves közönségem már éhezett...és az előző előadás alatt is olyan hangokat hallottam mögülem, hogy prosztata gondokkal küzdenek már....ehhheehhh...legyűrtem...lélekben remegő hangon, a valóságban viszonylag beszűkült szókinccsel csapódott ki a halálfélelmem.

A végén power point leáll...taps...mikorfon vissza a helyére...elnökség halk odasúgása...gratulálunk ez tényleg nem kis eredmény....hatalmas sóhaj...és szemben még mindig ítélőbírának láttam az embereket. Leültem és vártam...még mindig remegtem, hiába tudtam már nem kell többet szerepelni.

A küldöttgyűlés végén, a  fogadás előtt lassacskán szivárogni kezdtek..Kaptam névjegykártyákat, ötletet a nemzetközi porondra vitelről, gratulációkat, bókokat a nőiességemnek. Az egyik csókától pedig kritikát az előadásmódomat tekintve...aztán hozzátette, hogy építő jellegű, meg ne sértődjek...ő tanít a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen....majd egy másik hang megnyugtatott, remek előadás volt és mivel ő szintén tanít ott, ezért reméli, ha elvégzem az egyetemet utána akár doktoranduszként köszönthet ugyanitt...

Ez volt a legjobb dolog...tetszett az ötlet...ha kapnék valami tandíjcsökkentést vagy ösztöndíjat, én esküszöm másoddiplomát szivesen szereznék a Nemzetvédelmi Egyetemen...

A diskurzus gyümölcsöző volt...idény nyáron neki kell feküdjek a Volt Fesztiválnak és az EFOTT-nak is...Pedig már Pesten akartam tölteni a nyarat...de ott tuti nem bírnék szabit kierőszakolni az ilyen jellegű törekvéseimnek...Tehát fejethajtva maradok és dolgozom tovább mindenfélén...Talán a szeptember elhozza a változást...Pestet, munkát, szerelmet...

Hiszem a sikeremet a hajnali válasz smsnek is köszönhetem.....Hálás vagyok, hogy megnyugtatott és imádom, hogy ő képes erre...

Köszönöm, hogy vagy...

"Az apró dolgokért szeretlek: harangvirágok az asztalomon, veregetés a vállamon azután a borzalmas szónoklat után, egy pohár tea a zűrzavar kellős közepén, és amiért te vagy az egyetlen, aki megmondja, hogy abban a zöld szoknyában leginkább egy zsák krumplihoz hasonlítok. És a nagy dolgokért: amiért neked köszönhetem a legszebb dolgokat életemben, amiért feledtetted kudarcaimat és erőt adtál."

Délután ébredtem...ismét azzal a gondolattal, amit már ezerszer megfogadtam: nem altatok itt senkit. Semmi értelme...egyszerűen nem akarok semmit tőlük, akkor meg mit kínozzam ezeket a szegényeket. De ez még nem is zavarna, ha ilyenkor nem meghasonulva ébrednék, mint valami tudathasadásos, aki el sem hiszi megint mért volt ekkora szeretethiánya...

Mindegy...+1 fogadalom....

Este találkoztam  az egyik legjobb barátnőmmel, akivel együtt kezdtük az egyetemi éveket minden tekintetben. Szaktársam, évfolyamtársam, egy koliban egy szobában laktunk. És sok szép közös emlékünk van...Bolond éveket éltünk meg...Nagyon hasonlít rám, imád mókázni, hisz Istenben és örök gyermek marad mindig...Velem együtt nem fog felnőni soha.

Mikor összejött anno a barátjával, immáron öt éve, eltávolodtunk egymástól. Ők összeköltöztek, Hamü akkor kiesett az egyetemi tomboló forgatagból. Sokáig hiányzott, hű muskétásai voltunk addig egymásnak. De mostanában ismét találkozgatunk, ha tudunk. Öt év: ő már tanít egy általános iskola felső tagozatában, azóta együtt él ugyanazzal a sráccal, járt Dubaiban...ezer dolog változott meg.

Mégis akárhányszor leülünk beszélni, mindig a másodperc töredéke alatt visszazökkenünk és újra Hamwas és Hamvas leszünk :D {ez volt a becenevünk}

A témánk általában éppen az, hogy menniyre szeretne még élni, tombolni mint én...én pedig irigylem, hogy együtt él valakivel...

Kiegészítjük egymást....ilyenkor mesélünk a másiknak az általa vágyott világról...

Persze a végére rájövünk, hogy elérhetetlen számunkra a másik élet...kitörni nincs módunk...ez mindig egy picit szmorú...

Aztán ma például megfésültem kisminkeltem és fotózkodtunk...sok-sok mosoly...

Erre mindig kell lennie ideje az embernek...bár halkan jegyzem meg...hajnal egy volt mire elment...nekem pedig holnap Pesten az országos Katasztófavédelmi Közgyűlés előtt kell prezentálnom a civil falus projectről. Igen, el is felejtettem mesélni, hogy feljebb jutott a dolog, a megye hátszelét és támogatását élvezem...és így elővezethetem az országos tanács előtt is.

Röviden szólva van röpke 4órám aludni és rettegek...őszintén rettegek...

Barát az, akire figyelsz, mert fontos számodra a sorsa. És figyel rád, mert fontos számára a te sorsod. Barát az, aki megért - s akit mélységesen megértesz. Nem tudtok egymásnak hazudni. Túl közel van. Mintha magaddal beszélnél.