Haragban A Világgal

"Mi, madarak hiába tuduk repülni, mégsem repdesünk csak úgy összevissza a világban. Amelyikünk költöző madár, az nagy utat tesz meg, mégis mindig ugyanoda érkezik. Bárhová repülhetnénk, mégsem tesszük. Ti, emberek annyira mások vagytok! Mindig tele vagytok tervekkel, vágyakkal! Ha repülni tudnátok, csak röpdösnétek a világban mindenfelé, még azt is elfelejtenétek, mi a dolgotok. Kicsit telhetetlenek is vagytok. Nekünk nincs nagyobb fészkünk, mint amekkorában elférnek a tojáskák, s nem fogunk több legyet, kukacot, mint amennyit meg tudunk enni. Szerintem azért nem tudtok repülni, mert akkor nem elégednétek meg az otthonotokkal, a hellyel, ami a tiétek."

A hét lezárásaképp egy kis spontán lazítás, egy kedves szeretet-csomag lepett meg: StarFire.

A barátjához, MonAnge-hoz utazott ki Franciaországba.

Végre össze tudott jönni egy találkozás...StarFire, Summer, Eszti és én.

Igazi csajos estét csaptunk...kávézgatás, BurgerKingezés, fotózkodás...

Másnap pedig kikísértük BKV-n FerihegyII-re. Igazi túrázás volt. Én nagyon élveztem. Szeretek olyan dolgokat/helyeket felfedezni, amit addig nem ismertem. Ámulva tapadtam a 200E busz ablakára, holott végig puszta terület mellett haladtunk.

Azok a hatalmas gépek...az impozáns épület...csodás volt, ahogy az óriási üvegtáblákon megcsillantak az ébredező nap első sugarai. Irigyeltem StarFire-t...varázsos utazás áll előtte...

A jegyért ácsingózó ember kukacokat látva összeszorult a szívem...hiszen én még soha sem repültem, s talán soha sem fogok.

A reptéri terminál kávézójában potom 700Huf-ért hozzájutottunk a reggeli kávénkhoz...

Az átlátszó plafonig érő ablakokon kitekintve eszembe jutott, hogy anno Bélával beszéltünk róla, hogy elrepülünk Párizsba...csak egy-két estére megszökünk a világ elől..{úgy volt, hogy először együtt repülünk majd, hisz ő sem repült azelőtt} Persze nyilván leszarta a kis magánálmunkat...Németországba repült, amikor én a szigorlatomra készültem...

Istenem de marón hasított belém a fájdalom...Igazán, a lelkem mélyéig szomorú voltam egy pillanatra. Úgy éreztem akkor ott, hogy aki gazdag az bármit megtehet széles e nagyvilág számukra, aki pedig szegény és küzd, annak csak maga a harc marad, de a célokat sohasem érheti el. És ebből nincs kiút, nincs változás.

Csak egy kegyetlenül kaparó percig tartott, aztán elfordítottam fejem és tudtam, nem rólam szól ez most. Nem rólam kell szólni, egy leányzónak, akit nagyon szeretek ez egy nagy nap, egy hihetetlen utazás kezdete.

Együtt örültem vele...

Minden terhem alól felszabadított az őszinte boldogság, mert tudom csak jobb várhat rá MonAnge mellett...

"Minden jó emberi kapcsolatnak a titka a kölcsönösség, a nyíltság. Ahhoz, hogy te megnyílj előttem, nekem is meg kell nyitnom magam. Olyan nincs, hogy én páncélban járok, és te meztelen vagy."

A titok megfejtésre került.

Ami eddig enigma volt ma már csak egyszerű és világos tény.

Csütörtökön találkoztam S.Urasággal...Furcsa volt az egész...

Ott indult, hogy "nyilvános helyre mentünk", érsd úgy hogy messzebb a sarki füstös félhomály védelmét nyújtó kiskocsmától. Egy Califorinia Cafe-ban kötöttünk ki az ő javaslatára. Nem elég, hogy egy fullra világított kávézóban ücsörögtünk, de ráadásul a terem közepén találtunk helyet. Eddig kerültük az ilyen helyzeteket mert félt, hogy a barátnője vagy ismerősei meglátnának minket együtt.

Aztán ajnározni kezdett, hogy gyönyörű vagyok és imádja, ahogy játszom a kávémmal...Mosolygott, ilyenkor nagyon kedves az arca.

Aztán szóba került előbb Béla, majd a barátnője. Kacarászva mesélte, hogy valószínűleg a barátnője megcsalja vagy legalább is újra találkozgat a régi barátjával. Mire én azt kérdzetem:

-És miért nevetsz? Szerinted ez vicces vagy örülsz neki?

S.Uraság: -Persze.

Én: -Sosem fogom megérteni a kapcsolatotokat.

S.Uraság: Én pedig a Bélával való viszonyodat.

Tekintete elkomorult...megzavarodott...

Sietősre vette a dolgot, ideges lett. Alig fejeztem be  a jegeskávémat s már mennni kellett...

A metron még együtt utaztunk...de nem kísért haza.

...a Deákon egyedül szálltam le...

Egyébként sem értettem soha mi ez köztünk... Napok múltán Summer-nek meséltem el a szitut...

És mint a fény az éjszakában úgy világított rá arra a válaszra, amire még nem gondoltam ugyan, de abszolút beillik minden hiányzó résbe.

Azt mondta biztos több mint barátság, de a barátnőjét nem fogja elhagyni....Jelenleg ego növelő vagyok neki. Hiszen egy kedves, értelmes, jó csajjal kávézgathat...Kipanaszkodhatja magát a barátnőjére, bezsebeli az létem morzsáit, hogy részesének érezze magát, kicsit kikapcsolódik, élvezi, hogy imádnak vele lenni...

Aztán hazamegy a csajhoz, kicsit elfeledve, azt ami amazzal rossz, úgy mintha semmi sem történt volna...

"A szabad akarat olyan, mint a lepke szárnya. Ha hozzáérnek, többé nem száll fel sohasem."

A skorpió jegy jelmondata : Én akarom.

Istentelenül akaratos égövi jegy...Ez sokszor segít erőt meríteni a változáshoz, sokszor dühössé tesz, mikor mégsem érhetjük el a csillagokat, és sokszor bajba kever, mikor úttalan utakat követünk.

De célok mindig lebegnek fejünkben. Ott van mindig egy-egy emberen, eseményen az "Én akarom" címke a skorpiók által felragasztva...Szerintem már az egész világegyetemet felcimkéztük vágyakkal.

A napokban beszéltem telefonon Mufival...csodás meglepetés volt, hogy felhívott. Úgy örütem neki, mintha újra röppenő hajú kisgyerek lennék a rég nem látott játszótér színes mázas hintái között.

Mióta az egyetemen kezdett leválni a seggünkről a tojáshéj, és az első szárnybontogatásainkról még csak titokban súgva-búgva egy-egy óra közti szünetben vagy szintbulik zenétől zajos sötét sarkaiban beszéltünk egymásnak, azóta tudom, hogy Mufi természetes közege a média és a partyvilág.

Az első lépések, mikor a szellő még csak alá-alá kapott bomladozó szárnyinknak...még fel nem emelkedünk ugyan, de a fuvallat már beleborzolt hófehér tollaink közé. S ezt a kócot semmi helyre nem igazgathatta...nem feledhettük többé az első sikereket.

Én például az első "rendezvényem"-et ezidőtájt szerveztem. Éppen az ő búcsúbulija volt, ahova nem kisebb sztárcsapatot invitáltam meg az icipici kollégiumi szobánkba, mint a VadFruttikat.

Az ágyamon gitározott Marcell...zseinális hangulat volt...Persze majdnem kirúgtak minket a kollégiumból Marcell viselkedése miatt. De ez egy ilyen este volt:)

Ő pedig ekkor kezdte megszervezni az első bulijait. Az elektronikus zene grállovagja...Az a típusú ember, aki tesz az álmaiért..

Így indult útjára a szanyi műv.házban a mostanra már nagyhírű partysorozata a Wavy Corridor égisze alatt. Immár hatodik éve kerül megrendezésre s kinőve önmagát pár éve honlappal is bővült a Folyosó-fanok színpada.

http://www.folyoso.hu/

Én pedig valahogy eddig egyre sem jutottam el..és mindig önhibámon kívül. Tavalyelőtt épp a születésnapomra esett a buli időpontja...Béla féltékenysége miatt nem mehettem el...otthon sírtam a szülinapomon egyedül a koli szobámban...

A buli tegnap volt...és...idén sem jutottam el :( tanulnom kell a keddi vizsgámra, hogy dolgozhassak előbb-utóbb...és őszintén szólva pénzem sincs nagyon...

Annyira vágytam rá...az érzésre, amit az a színes zománcos játszótér érzése festett elém. Ezerszer elképzeltem már milyen ruhában mennék, hat éve a fejemben van a kép, ahogy az éjjel közepén megérkezem és áthaladok az ismeretlen arcokból álló tömegen...mégis otthon...megölelem Mufit és körülfonnak a fények és az örömzene.

Mégis...mégis azt hittem, most valamilyen csoda folytán eljuthatok...mert amit akarok, azt valóra is váltom....de valamiért, amit annyira akarunk, hogy belé ereink kidagadnak nyunkon, azt sohasem érhetjük el...

"A szabad akarat olyan, mint a lepke szárnya. Ha hozzáérnek, többé nem száll fel sohasem."

Federico García Lorca: Alvajáró románc
Gloria Ginernek és Fernando de los Ríosnak
/Nagy László fordítása/


Zöld, szeretlek, zöld, imádlak.
Zöld szél. Zöldbe borult ágak.
Bárka ring a tenger fodrán,
ló és lovas hegyre hágnak.
Lány álmodoz könyöklőben,
árnyék borul derekára,
zöld a haja, zöld a húsa,
hűlt ezüst a szeme-párja.
Zöld, szeretlek, zöld, imádlak.
Cigányhold süt cigánylányra.
Már minden a leányt nézi,
ő nem érzi, nem is látja.

*

Zöld, szeretlek, zöld, imádlak.
Dércsillagok vonulása,
uszonya a homály-halnak
virradatot hoz világra.
Im, a szelet, mint a smirgli,
érdes füge-lomb sikálja,
a hegy agavé-bozontja
nagy vadmacska borzas háta.
Ó, ki jönne? Honnan jönne?
Könyöklőben a lány árva.
Zöld a haja, zöld a húsa,
ecet-özön lett az álma.
Cimbora, én elcserélném
hátasomat a házával,
tükrével a kantárt, nyerget,
késemet a pokrócával,
mert én vérben lovagoltam
a cabrai hegyen által.
Kis cimbora, ha tehetném,
egyezséget kötnék bátran,
de én nem én vagyok immár,
és a házam se a házam.
Cimbora, a magam ágyán
illőn várnék a halálra,
vaságyra, ha ledűlhetnék,
jó hollandi gyolcs havába!
Mellem torkig fölhasítva,
ekkora a sebem, látja.
Lát a szemem barna rózsát
fehér ingen háromszázat.
Övkendőd is vértől büdös,
dagadozik vérben ázva.
De én nem én vagyok immár,
és a házam se a házam.
Akkor menjünk föl a hegyre,
hegy-párkányok határába.
Hadd menjek föl a magasba,
föl a magas kő-hazába,
hold-párkányok alá menjünk,
vízömlésbe, zuhogásba!

*

Két cimbora megy a hegyre,
föl a magas kő-hazába,
elcsöppentett könnyük, vérük
azt az utat kicifrázza.
Imbolyognak bádog-lámpák,
borítják a tetőt lázba.
Fölsebzi a hajnal bőrét
üvegdobok roppanása.

*

Zöld, szeretlek, zöld, imádlak.
Zöld szél. Zöldbe borult ágak.
Két cimbora megy a hegyre,
hosszú ott a szél fuvása -
epe, ménta, bazsalikom
ízét szárítja a szájba.
Cimbora! A lányod hol van?
Hol a kesergő, az árva?
Várt az téged számtalanszor,
szűntelenül jöttöd várta.
Zöld könyöklőn arca harmat,
fekete volt haja sátra!

*

Ciszternában a cigánylány.
Síma vízen ring az árva.
Zöld a haja, zöld a húsa,
hűlt ezüst a szeme-párja.
Fönn lebeg, mert a hold vette
fényes-jeges agyarára.
Édes lett az éj is végül,
mint egy kedves tér magánya.
Künn a kapun részeg zsaruk
zörömböltek, de hiába.
Zöld, szeretlek, zöld, imádlak.
Zöld szél. Zöldbe borult ágak.
Bárka ring a tenger fodrán,
ló és lovas hegyre hágnak.

"Lennél-e kedvemért felhő, kapkodó szél?
Lennél-e kedvemért széllel szálló levél?
Lennél-e értem pitypangbóbita,
ha én lennék az ősz hűvös sóhaja?"

Visszatérésemet a naygfaluba egy sétával ünnepeltem Bélával (akit most már úgy érzem csak én nem utálok mindünk közül), ami igazán jól esett...A friss levegő és saját szavaim ébresztette eszmélés nagyon kellett...

Arra lettem figyelmes, hogy éppen az egyik hídon sétálva arról tarok magán monológot Bélának a lakótársával kapcsoaltban, hogy mindenkivel olyan messzire mennek el, amennyire az illető hagyja magát. Mindenki maga teremti az értékét.

Jóllehet én voltam a legjobb csaj az életében mégis hűvös, bunkó, elutasító és engedi hogy olyan emberek, akik barátjának vallják magukat eltiltsák tőlem. Nevetséges.

Ezért szenvedek én... átengedtem mindenemet, nem maradt értékem, mindig ott voltam ha szüksége volt rá, s szerettem mikor nemcsak a környezete, hanem még saját maga is utálta azt az embert, akivé vált. Olyan dolgokat bocsátottam meg, amiket nem szabadott volna, sokszor olyan hangnemet engedtem meg neki, amit  soha senki másnak...

Én hibáztam...s így értéktelen lettem.

Ezt a tézisemet csak erősítette a kis kitérőnk az egyik közeli Mekibe, ahol a véletlenek furcsa összejátszásának eredményeképpen Andris barátnője szolgált ki minket. Természetesen a mai közösségiháló által átszött mindennapok világában nagyon jól tudtam hogy néz ki...belém ivódott...így ennyi ismeretlen arc közt is azonnal felismertem.

Nem különösebben szép lány, mégcsak nem is divataosan csúnya. Első ránézésre még szimpatikusnak sem mondanám. Vagy fáradt volt, vagy szomorú mert Andris ugye már Veszprémben van vagy nem tudom....De mindenesetre vicces volt a pult túlfelén majdnem mindent tisztán látni egy idegen életéből...

Ő pedig semmit sem sejtett...ki vagyok...csak egy voltam a párszáz ember közül, akit aznap kiszolgált.

Élveztem a szituációt, tetszett hogy az ura vagyok...cserében ott-akkor szegényt végtelenül szánalmasnak is láttam. Jobban tisztában vagyok vele, hogy a palija hol s mikor csalta meg, kinek s hol vallott szerelmet...

Soha nem akarnék ilyen lenni...

Pedig a múltunk egy apró darabja egyezik...

Ijesztő...

A sötét kapualjban Béla rohanó elköszönése és arcra puszija már csak hab volt a tortán...

Elegem van a  szélmalomharcokból...abból, hogy erőmön felül ilyen kib***ott türelmes és megértő legyek...

First Lady akarok lenni életem filmjében nem pedig statiszta.

Olyan bártan kellene lerombolnom a magánéletem szabta falakat, mint a régi megunt életemét...

Csak kilépni belőle egyik napról a másikra...