Haragban A Világgal

Ma lett 1 éves a kedvenc játszóterem!

2010.11.15.

A hétfői záró sales tréningen kiemeltek, bizonygatván videóra kellett volna venni az értékesítési szituációmat, mert olyan profi volt, mint amilyet tán még sosem láttak abban a teremben. -szólt az oktató, Frici az egész csoport előtt.

2010.11.18.

"Nagyon jók a fotóid, a fekete-fehér portréid egészen elbűvöltek. Megnéztem a többi képedet is a másik oldalon, és nekem nagyon tetszenek.
Én szeretnélek megismerni, látok benned valami nagyon vonzót mondjuk megadhatnád a telszámodat, aztán találkozhatnánk is." -szólt az immár félismerős magánszemély, Frici egy közösségi oldalon.

Ez mindig így lesz? Mikor fogom tudni mi szól a személyemnek, eszemnek, tehetségemnek s mi puszán a pasik elemi vágyának megtestesülésének???

Remek. Ettől csak "mégjobban" érzem magam. Jesszusom.

Ma megkaptam ez első fizetésem...

Alig vártam a napot, hisz több mint egy hónapja dolgozom/tanulok már szerződéssel.

Úgy vágytam rá, hogy ehessek egy jót, visszahívhassam a barátaimat kávékra, sörökre, anyumnak névnapi, lakótársamnak szülinapi ajándékot vehessek...

Csak arra, hogy kicsit könnyebb legyen...

Hazaérve kibontottam a borítékot.....az összegből leszűrve az októberi tört hónapom gyakornoki bére volt csak benn.

23.260 HUF

Még az albérlet díjamra sem elég...

 Az eslő nap volt, hogy nem tanultam, képtelen voltam gondolkodni...végig zokogtam az estét. Keservesen, megállás nélkül...

 Béla meg akart vígasztalni...elvitt az IKEÁba hotdogozni...kik érkeztek meg a két asztallal mellettünk lévő helyre? Andris és a barátnője...

Itt már azt sem tudtam sírjak vagy röhögjek...

Ma volt az első olyan napom az üzletben, amikor tevékenyen részt vehettem volna a munkában. Olyan izgatott voltam ettől, hogy éjjel semmit sem tudtam aludni, féltem előre hogy csak 87%-os a tudásom, álmomban filozofáltam mit rontok majd el.

Ez a valóságban úgy festett, hogy oda sem engedtek az ügyfelekhez...ácsorogtam egész nap a partvonalon.

Mikor hazaértem Bécike hívott (az oktatásos cimbi), hogy képzeljem el mi történt vele. Ugye a sikeres vizsga után neki is ez volt az első munkanapja, de őt hagyták melózni. Ennek ellenére a főnöke hátrahívta és annyit mondott neki, hogy bár abszolválta 80% felett azt a potom 5 vizsgát, mégis lejött valami olyan írásbeli értékelő riport az ottani tanulási szakaszáról, ami neki nem megfelelő. Ezért holnap már ne menjen dolgozni.

El sem akartam hinni, amit mond. Ha valaki, akkor én aki egy sorban ültem velük láttam, hogy bár nem volt észlény, de szorgalmas volt és próbált nem lemaradni.

Hihetetlen....itt a végletekig kell küzdeni, hogy dolgozhass...Kevés az egy havi mindennap tanulás, készülés, vizsgázás. Sikerrel teljesítesz...mégis kirúghatnak.

Hogy van ez?

Ilyenekről nem volt szó...:(

Tegnap Maci koncertre igyekezvén meglátogatott BudaPesten. Jóllehet atom másnapos és szétzúzott voltam mégis, amióta itt vagyok ez volt a legszebb, legnyugodtabb napom.

Az elején kicsit rosszul voltam a hajnali pálinkák visszhangjától, szinte mindenem fájt s a világ épphogy csak abbahagyta a forgást reggelre.

Persze örültem Macinak, csak le kellett küzdjem elébb a fiziólógiai problémáimat. Próbáltam nem kimutatni mennyire gyenge vagyok. Talán ettől éltem bele magam annyira tisztán a városnézésbe.

A Gödörben egy fakockás játékból közösen és mérnöki pontossággal képet raktunk ki, elsétáltunk a munkahelyemre, aztán át a Lánchídon, fel gyalog a várba. Panorámát csodáltunk, néztük a zizzenve hulló mézbarna őszi levelek táncát. Végig süttetük arcunkat a sétányon, majd a Halászbástyán. Olyan gyönyörű nap volt. Azok a színek, a kürtőskalács illat a várban...a nyugalom...Csodálatos volt.

Az arcom még mindig nyúzott volt...de belül megújultam maradéktalanul az őszi nap égető sugaraiban.

Meglepetés ajándéknak pedig egy rózsaszín iPod Shuffle-t kaptam, amibe rögtön beleszerettem, s amit aztán órákig nézegettem el sem hívén milyen csudákat tartogatott nekem a világ és a mai nap.

Ma túlestünk az elméleti záróvizsgán. Az új cimboráim közül mindenkinek meglett {azért nem állítom, hogy nem segítettem:)}...és olyan hihetetlen nagy teher esett le rólunk. Az örömöt legfeljebb az árnyékolhatta, hogy a vizsga után még egy 8 órás sales tréninggel sokkoltak szét minket.

Mint egy hulla úgy estem haza. Aludtam egy órácskát, de az élet nem állt meg. Találkám volt Lilivel (egyébként János), a régi egyetemi pajtimmal. Őt pelyhedző gólya korom óta ismerem....az idők kezdetén egy illiumunált estén segített Veszprémben eljutnom az egyetemi koliig, ahol laktam. Akkor ott igencsak hálás voltam neki...valahogy nem találtam az utat haza :D Még a melletünk elsuhanó virágágyásból egy petuniát is szakított nekem, amit ő csak liliomvirágnak nevezett. A sok véletlen összefutás és buli után így lettünk mindketten egymásnak Lili-k. Ezerszer aludtam nála, sokszor ott sírtam ki minden frusztrációmat. Igazi barát...imádtam.

És ő is Pesten él s dolgozik. Zseniális volt összefutni ennyi év után. Azt mondta egész felnőttem, de mégis még mindig ugyanaz vagyok, aki akkor voltam.

Emlékek sörök és pálinkák közt telt az éjjel

2004

2010

"Jöjj velem, hagyjuk itt a város zaját
Jöjj velem, mesélek megint sok csodát"

Imádom Budapestet...Olyan jókat derülök...hihetetlen mód szórakoztat...

A legtöbb vicces szituáció abból fakad, hogy egy vidéki városban sincs annyi kretén mint itt (nagy számok törvénye rásegít ugye) ...és mégis a pesti nép olyan kib***ottt büszke magára. Öntudat és csordaszellem az van. Aki próbál szürke maradni, még azt is meg tudják győzni a hitté formált kreténségükről.

Én csak nevetek, igazán tetszik.

Az oktatáson nyilván két léhűtő fiú mellé kerültem. A kezdő vizsga napon ugyanis cirka 1 percet késtem és addigra már a sok nyaller buzgár már bebetonozta magát a hátsó padokba. Hiába mondták jótanácsként a leendő kollégák, hogy okos ember mellé üljek, hogy majd segíteni tudjon a vizsgákon...egyelőre csak én segítettem eddig Bécit, aki már az első nap túláradó töményszesz szagot árasztott és Árpit, aki olyan csendes  és nyugodt, hogy míg ő egy mondatnak a végéig elgondol, addig én már mindent megválaszoltam, még azt is amit tőle kérdeztem. De hatalmas karakterek, igen megszerettem őket. Mindennap velük és Istvánnal (fiatal srác és minden szava standup comedy) megyek az ebédszünetben lófrálni.

A mai szünetben a jó ég tudja miként de egy nagyobb társaság gyűlt össze és az asztaltéma a vega életmód volt. Talán ne is említsem, hogy ott az emberek 80%-a magasztalta ezt, élesen elítélve azt a fránya egészségtelen hús dolgot. Hiszen a példának felhozott Ausztráliában már 10 emberből 8 vega ...(Jézus, de fos életük lehet- gondoltam magamban). Ebből persze kitágult a téma a tartósítószerek, és a rákkeltő hatása miatt betiltott vitamintabletták felé.

A szünetről a terembe lépve, mint futótűz robogott végig a topic, elérve az oktatót...(persze mindenki hirtelen szakértővé avanzsált...az egymást bevédő és támogató okoskodás mintapéldája volt) innentől pedig 20 perc kéretlen kollektív ajnározása következett az alábbi számomra teljesen érdektelen dolgoknak:

szójapárizsi, tofu, mósódió, aktív oxigénes folteltávolító, mosószóda, Himalája só...

És a nép örjöngve éjjenzett...

Én pedig röhögtem magamban...

Himalája só? Ilyen mi?

/ezek már valami olyan szinten iszonyú szuper trendi natur-etno dolgok lehetnek, amilyen én sosem leszek, de nem is akarok./

Szétnéztem és mivel ismerem már a csoportot, tudom ki küzd súlyproblémákkal, ki szokott tudatmódosítókhoz nyúlni, kinek a keze remeg alapjáraton a sok drogtól...

...vajon ők miért éltetik az egészséges natur életmódot?

Mit segít a szójapárizsi egy drogoson? És csak bizonygatták, hogy még a bőrük is más azóta mióta így táplálkoznak, mert a bio az bio...

{Ez is egy élő kultúrkör: élj mocsokban, de légy bio!}

Ja a bio, amit a nagyim a kisfaluban permet nélkül termel meg amit nem műtrágyáznak, hanem az arra járó legelő tehén szar le..szerintem próbáljanak ki egy isteni szelet szaftos sülthúst és ne drogozzanak...

Én szeretem a húst, és a zöldségeket is....nem élek drogokkal, de nem vetem meg az alkoholt....cserében mocsokosul nem érdekel a szójapárizsi meg a mosódió, sőt a Himalája sót is telibesz**rom.

Szerintem dédapáink is megvoltak ezek nélkül...

Mindenesetre én jót nevettem...

 /Mennyire tűnnek boldogtalannak az alábbi klipben a bácsik szójapárizsi nélkül c. illusztrációnk következik:/

"Növekszünk, változunk, néha észreveszünk magunkban egy-egy hibát, amit ki kell javítani, nem mindig a legjobb megoldást választjuk, de a megpróbáltatások közepette tovább élünk, létezünk, és igyekszünk szilárdan állni, hogy méltóságot kölcsönözzünk, de nem a falaknak, s nem is a kapuknak és az ablakoknak, hanem annak a belső, üres térnek, ahol imádjuk mindazt, ami számunkra kedves és fontos."

Vannak pillanatok, amikor az élet nem rohan körülöttünk eléggé, amikor megadatik a perc, hogy megálljunk és kívülről magunkra tekintsünk egy-egy szemcsétlenített, kimerevített panoráma kép erejéig. S mint a filmekben ilyenkor lelassul az idő..és tisztán látsz minden részletet. Akár tetszik a kép, ami eléd tárul, akár nem...

Kivetült elém egy ilyen pillanat, és rohadtul nem teszett, amit láttam. Ítélni s ítéltetni könnyen lehet. Szavak és tettek könnyen válnak ki belőlünk, de valóban ez számít-e? Hogy mit gondolsz s rólad miként vélekednek? Vagy minden csak színészet; olcsó felöltő és maszk mögé bújtatott igazság?

Csak állsz, levegőt nem veszel...és azt kérded magadtól...mi a baj ezzel a képpel?

A hétvégén squasholni voltam Bélával. Bélával, aki gyűlöli ha megemlítem a nevét bárhol. Aki könyörgött ne áruljuk el...mert a legjobb barátja utál engem és mit fog szólni, ha mi együtt sportolunk. Itt halkult el először a világ körülöttem...aztán hazatérve mindig csak azt bújtam Béla milyen csajokkal kedélyeskedik a közösségi oldalakon...

Betegesen féltékeny voltam...féltem, hogy ezt a kicsit is elveszi egyszer tőlem valaki. Talán egy olyan kincset őriztem még mindig, amit szorgosan és közös erővel építettünk ki anno az ÉN és a TE-ből MI-vé.

Olyan ez, mint amikor homokvárat építesz, de nincs lapátod csak vördöd...aztán a homokos parton melléd ül egy fiú lapáttal, és szó nélkül kérés nélkül egy csodálatos palotát építetek ketten. És a sokadik dagály romba dönti, mégis vitathatatlan a megismételhetetlen szépsége, az egyedi alkotás, a ti palotátok. Ha az utolsó bástyája áll még, akkor valamiért nincs szíved belerúgni egyet, hogy még amaz is eltűnjön és megsemmisüljön...Szeretnéd visszaépíteni, de a fiú többé nem jön vissza...te pedig ülsz és vársz, véded minden széltől az utolsó bástyátokat.

Tudod csak vele építheted fel ugyanazt a csodát, csak ketten ismeritek a mikéntjét.

Aztán kezdesz betonfalat építeni a maradék homok kupac és magad köré. Ami akkorára nő, hogy senki sem lát már át felette. Senki nem láthatja, hogy van valaki a falak mögött.

Elvártam volna, hogy ne barátkozzon, ne ismerkedjen lányokkal...bántottam, majd megfojtottam, s neki hazudnia kellett, hogy levegőt kapjon.

Nincs ez rendjén. Nem védhetem, ami már nem az enyém. Ha a tenger utat akar törni magának, akkor hiába  a védfal, alóla a víz kimossa a homokot. Mégha csak egyszer élünk is, mégha iszonyú nagyot hibázunk is...ez ellen nincs gyógyszer, erre nincs megoldás. Hagyni kell a víznek, hogy végezze a dolgát.

Magamra néztem....Mi a baj ezzel a képpel? -kérdeztem.

Meg kell tanulnom végre egyedül lenni, nem csak formailag....belül is.

Csak hagyni.....nem úszni tovább kimerülve, csak integetni a távolodó hajónak.

S majd a tenger közepén vergődve ezt gondolják rólad (hisz távolodó célod ők sosem láthatták) és nevetve mondják:

"Szegény bolond...Tán a lenyugvó napkorongig akart úszni."

Te pedig akkor és ott remegő lábikrákkal a hideg vízben a megálló pillanatban már tisztán fogod tudni a választ...

Nem az számít, hogy mit mondanak rólad, hogy miként ítélsz vagy ítéltetsz...

Az számít, hogy tudd te ki vagy, s mennyit érsz, mennyit érnek az álmaid...

Mindig tudd mért rombolod le a falaidat, s meddig úszol be a tengerbe...

Mindig tudd mi a baj a képpel...

Így tartsd az arcod a Napba és mosolyogj...

Hiszen újjászülettél..