A fáradtság és kimerültség visszaüt...néha halmozottan végkimerültségbe kerevedik az ember és mikor elszunnyad úgy érzi többet nem ébred fel. Néha csak hangosan mondogatni kezdni: ma végre pihenek...addig pedig hozzám se szóljatok, mert harapok...De nálam legtöbbször az történik, hogy ájulásközeli állapotban kóválygok munkába, haverokhoz, programról programra és egyszerűen azt érzem kizárt, hogy megálljak, nem futhat el mellettem az élet. S mire végiggondolnám a buktatóit vagy előnyeit, addigra már egy újabb hely, újabb emberek várnak...
Tegnap is így történt...3 óra alvás..munka...S.Ádika is megérkezett...s míg ő tanult, addig Maciéknál sörözés...persze kettőtől tiszta kótyagos lettem. Közben hívott LordW...sétáltunk, olyanokat mondtam neki a fejembeszálló alkohol hatására, hogy nem bízom benne, meghogy botrányos hogy ismerkedünk...stb...csupa-csupa szarfej dolgot...biztos a stressz...És bár megfogadtam, hogy nem engedem sodorni magam az árral...mégis S. Ádámmal való este 11-es találkozásomra úgy értem oda, hogy LordW szinte felkent egy fára a szemközti bolt előtt annyira izgatott volt...közben egy véletlen folytán S.Ádám is itt vásárolt, és mi csak azt vettük észre, hogy némán áll mellettünk és megdöbbenve bámul...
Szerva itt...csere ott...
S. Ádám Uraság tükrözve mennyire tökéletesen ismer, csak ennyit mondott:
"Gyere K... kiszellőztetjük a fejedet."
Bepakolt a kocsiba és már suhantunk is a Balatonra...Füreden kötöttünk ki...sétáltunk, majd a parton egy-egy pihenőszékben néztük a vizen lágyan ringatózó éjjeli fényeket. Apró tomboló gyámántbogarak keregetőztek a víztükrön. Higgadt, kimért este volt. Csend remegett a kikötő némán szendergő vitrolásai közt. Majd ahogy a gondolataink közeledtek, úgy vált eggyé nyugágyunk is. Halkan átöleltük egymást és aforizmákban, sokszor idegen személyben és számban beszéltük át az életünket...múltat, lehetőségeket és jövőt...
Arra emlékszem: végtelen nyugalom borította az ébenfekete tájat. Éreztem a fadeszkák hűvös simogatását meztelen combomon, nem fáztam holott hideg éjjel volt...pőrén villogó sima bőrömön észrevétlen lakmároztak a szúnyogok. Egy pár Converse tornacipő fehér orra hídként jelölte ki a perspektíva határait és vezette szemem a sétány és a víz között...
Megynugodott a lelkem, éreztem, ha hazatérhetek az ilyen érzés...de nem fogok...
Boldog voltam, amiért nem kell álruhát öltenem, amiért ért mindent...mindent, ami én vagyok...
És azt hiszem, akárhogy is félünk a kudarctól és a veszteségtől...és bármilyen értékcsökkentett viszonyt érzünk is győzelemnek, sosem szabad elfelednünk:
"Az óceánt akarta látni, mert azt remélte, a hullámok ugyanúgy lecsiszolják az elméjéről az idegesség, a feszült nyugtalanság nyomait, ahogy simára koptatják a legkeményebb, legfurcsább alakú sziklákat; azt remélte, hogy a víz kimossa a szívéből a fájdalom szúró szilánkjait. A tengertől azonban üzenetet kapott, a hullámok azt súgták neki, hogy az élet nem egyéb értelmetlen mechanizmusok ismétlődésénél, amelyeket hideg-rideg, könyörtelen erők mozgatnak. A víz látványa - ahelyett, hogy nyugalmat és békét költöztetett volna belé - reménytelenséget csöpögtetett a lelkébe."
Péntek éjszaka átmentem Maciékhoz elkapni a fociláz hömpölygő hangulatát, meginni velük egy jó sört...Megpihenni egy fáradt nap után, hazatérni és megmosdani bennük...hogy általuk visszatérjek önmagamhoz. Közben S.Urasággal lebeszéltünk egy esti msn tárgyalást...ezért vittem magammal a csodálatos Dellemet és függtem...végig függtem...bakker...annyira belemelegedtünk S.Ádival, hogy nemhogy a meccset nem láttam, fel sem tűnt mikor vége lett és már kosár ment a tv-ben. Aztán Showder Klub...közben hívott LordW...de semmi sem érdekelt, csak h tisztázzunk egyet s mást S.Urasággal. Szóval velem is csak többen voltak...Semmi másra nem volt jó nekik, hogy átmentem:( Hajnal egykor távoztam sík idegben...
S.Uraság ugyanis vasárnap szakított a csajával...de persze szerdán már kibékültek, s taglalta nekem hogy persze amikor megígéri a másik, hogy változik csak ne szakítsanak az nehéz...Megdöbbentem...nem, nem nehéz. Annak, aki ki akar lépni annak nem nehéz..sőt kurv@ egyszerű módja annak, hogy sikerüljön terve. Annak azonban, aki még nem tudja lezárni annak valóban nehéz. De mivel ez a szitu ezért értelmetlen kivárni azt a 15 napot ami hátra van...Ez a válasz...Nekem nem kell olyan madár, ami kiszökik a kalitkából, repülni vágyik...majd az addig észrevétlen lánc a lábán visszarántja...
Lételemem a játék...de ebbe nem megyek bele...ezúttal nem...nincs elég erőm, kitartásom, kedvem...nem kell...
Küzdjek, könyörögjek? Alázzam meg magam? Hát .... NEM... Ismer, olyannak ismer amilyen vagyok és ezt kevesen mondhaják el magukról. Átlát rajtam és megért, ezt pedig annak köszönheti, hogy hasonforma a lelkünk. Én azt mondom nyilván nincs túl sok időm, nincsenek eszközeim, hogy magamhoz kössem, de a lényemnél többet úgy sem adhatok...
Ennyi...sem többet sem kevesebbet...nekem nem kell reklám vagy őrült hiszti, üldözés, mániákus válaszkeresés. Ismer...lát...érez...szavak nélkül, tettek nélkül. Az vagyok, ami...
És ha ez kevés, nem elég vagy nem az amit akar...esetleg hezitál...akkor ez nekem elég válasz.
Kérte ugyan, hogy várjuk ki azt a tizeniksz napot...de...mire, hova...mi változhat...
igazából azt gondolom...semmi...
A kiégés és a lázadási ösztön LordW karjaiba taszított. Béla, Ádám...ehhh...csak relax kell...Lementünk LordW-vel és az egyik ismerősével a Balatonra...Csopak innen 9km...pusztán pillanatok műve volt és már a habokban tomboltunk. Elhagytuk a betondzsungelt a négy fal szorítását...és átadtuk magunkat a nasütésnek a mókának és a Balcsi feelingnek.
LordW itt viszonylag ismert HÖKös arc...és 6 éve ismerem hallásból/látásból mióta itt vagyok. Azóta az a hivatalos álláspont, hogy ő atom szar arc...szabályosan féltettek tőle. Volt aki azt mondta letöri a kezem, ha találkozgatok vele, volt aki csak közölte barátként, hogy hozzám nem szól többet ha leállok vele. Konkrétan nem tudom mi a dzsitter vele...erről senki sem beszél...utálat, csend és hallgatás...ennyi látszik csak.
"Vannak olyan pillanatok, amikor igenis kockáztatnunk kell, őrült lépéseket kell tennünk."
Több sem kellett tehát...maradtam velük este is...beteges izgalommal töltött el, megtudni valóban egy semmirekellő alak-e...milyen a személyisége egy ilyen közellenségnek.
Azt kell mondanom, hogy mindennemű szkepszisem ellenére...egész jófej a srác...értelmes gondolatokkal és humorral megáldva. Nem sikerült tehát kibogozni a gordiuszi csomót, cserébe viszont kegyetlen jól éreztem magam velük. De lelkiismeret furdalásom lett...azzal vagyok akit Béla utál és még nem is olyan szörnyű...kegyetlenség...Sokszor jutott eszembe...milyen volt régen, milyen egyszerű lett volna minden ha rendben mennek a dolgaink...de sajnos nem így lett...
Szóval ma hajnal 2kor estem haza...3 óra alvás után eljöttem melózni....már csak 8 óra van hátra:D ... este pedig érkezik S.Ádi Uraság...de ezúttal már nem vagyok feszült...nem akarok tőle semmit...csak kifeküdni a végtelen csillagos ég alá...magamba szippantani az univerzumot és egy pillanatra megállítani ezt az őrült lázongó, forrongó, botrányos világot...
"A boldogság emléke már nem boldogság, de a fájdalom emléke még fájdalom."
Kedden este megérkezett Béla...
A történet megértéséhez jócskán segítségre van szükségem...többen többfélének látjuk ugyanis...Próbálom a lehető legtisztábban elmesélni mi történt.
Volt szó róla, hogy már hétfőn megérkezik, hogy mellettem, velem legyen. Beszélgetni, átlátni a furcsa kurta életünk magába visszaforduló köreit. Találkozást, időt és megértést remélt.
Kedden este ide is ért, ám nem jött be hozzám, hanem rögtön elment a cimborájához autót szerelni. Érkezésének másik oka az volt ugyanis, hogy a Chrysler-ét megjavítsák. Mit is mondhatnék...egész éjjel vártam, hogy jöjjön a munkahelyemre, beszélgessünk reggelig, csak legyünk és ne veszekedjünk állandóan. Egy kis idő végre nekünk, mikor nem rohanva csapjuk le a telefont, hanem nyugton átcsacsoghatjuk az estét. De mért is gondoltam, hogy érzi vesztét, hogy vágyja ennek élményét?
Nyilván reggel 6-ra esett be értem, hogy akkor eddig szereltek, gyerünk aludni....ugye nálunk, mert akkor már hol keressen szállást...Visszatetsző érzés volt. Aznap délelőtt még mámorban kávézgattam S.Urasággal...hajnalra pedig egy zsarnok rángatott magával ismét. ...délben arra ébredtem, hogy a konyhában tüsténkedik...pudingot főz, hogy kekszes-pundingos cuccot készítsen, amit akkor csinált nekem, mikor anno ismerkedtünk. Akkor -évekkel ezelőtt- azt mondta ez a specialitása, és hogy ezret meg ezret csinál majd nekem....Ez három éve volt...azóta ez volt az első...:(
De nem mondom, hogy nem hatott meg....csak mintha valaki kiskanállal merné a homokot az óceánba, hogy gátat építsen. Annyi keserűség gyűlt fel bennem, hogy valahogy ezek a dolgok már nem tudnak közvetlenül célt érni. Aztán közös ebéd a városban, majd fagyizás a sétálón...beszélgettünk, nevettünk sokat. Ezerszer vette szájára S.Uraságot és szidta, szapulta, mintha ismerné. Közben azért kibukott a szög a zsákból, ő is találkozgatott, sétálgatott otthon lányokkal. Felszabadító volt hallani, így nem éreztem egyedüli hibásnak magam...de össze is roppantott, mert velem beszélgetni sincs ideje otthon meg randizgatni jár? Most akkor mi is van...
Konklúzióként az győzött benne, hogy mennyi béna lánygyerek van már a világban és hogy őt senki sem érdekli csak én...-na most ez érdekes dolog...szerintem...
Aztán délután, munka után, miután hazatértem megígérte időben jön, hogy legalább együtt alhassunk..Hát...reggel 6-ra mentem dolgozni...5.40kor esett be a kulcsommal, hogy ki tudjak jönni egyáltalán. Nem hogy egyedül voltam éjjel, de meg még miatta el is késhettem volna a melóból. Nappal, míg dolgoztam aludt, s mikor 5felé már számláltam utolsó munkaórám perceit vissza, akkor beközölte, hogy na akkor ő most megy vissza szerelni...-tulajdonképpen folyamatos kerülésben voltunk.
Este sétáltam a barátnőmmel...közben beugrott, hogy mégis találkozzunk...kértem neki vacsit, úgy vártam. Ő bekajálta és nekiállt flegmáskodni velem a barátnőm előtt. Egy darabig nyeltem, aztán azt mondtam elég. Határozottan megkértem, hogy soha többé ne vegye S.Ádi Uraságot a szájára, mert ő sokszor állt mellettem, figyelt rám, seígtett és boldoggá tett. Próbáltam rádöbbenteni milyen stílusban beszél velem, mennyire nem becsüli, hogy most itt az utolsó esélye fordítani. Ismeri a történetet, tud S. Ádi Uraságról. És közben akiről írtam, hogy a katonás buli végén megismertem LordW-t, őt is ismeri.
De nem zavarja...nem zaklatja fel, nem izgul...kocsit szerel....
Sőt azt mondta, hogy ő küzdeni akar meg próbálkozni, meg bizonyítani...csak hát mindig a körülmények áldozatává válik...ilyen hogy mi? Egy éve folyamatosan? Háááttt...az baj hogy ebben én nem tudok hinni?
Aztán este aludni vágytam csak...majd LordW felhívott, nincs-e kedvem egy késő esti kellemes kávézáshoz. S mivel a Béla szanaszét égetett ezzel a hozzáállásával, márcsak dühből is, kikapcsolódásként besétáltam a városba.... tudván úgyis üres a lakás.
Persze Béla épp ezen az estén adta fel a szerelést és tulajdonképpen előbb ért haza mint én... Rosszul is éreztem magam...nade...bakker...honnan tudhattam volna, hogy épp ma tisztel meg figyelmével a nagyságosúr...
Azért amint tehettem hazarohantam....beszélgettünk, filmeztünk, átölelve aludtunk.
Reggel ismét munka volt, így elköszönni is csak úgy tudott, ahogy érkezett...
Benézett, biccentett egyet és már suhant is tovább az ország másik felére...
És a sztori fonáksága, hogy S.Urasággal sokat msnezünk, megbeszélünk mindent,...meséltem neki Béláról...és szerinte ez az ember oda van értem...
Hát én nem értem...szóljon, akinek ez jön le....
Nekem valahogy nem...
Csak frusztráció, sírás, csalódások, ideggörcsök...
Vasárnap, államvizsga előtti nap még dolgoztam...illetve végig feszültem a könyveim felett 12 órát és mellékelfoglaltságként néha tettem is valamit a fizetésemért.
Aztán este 6-ra megérkezett S.Ádi Uraság...Edittel...
Edit az, akiről már vagy ezerszer akartam posztolni, de eddig mindig valahogy még a témát is megalázónak éreztem...most azonban már muszáj megemlítsem...-elneveztem róla ugyanis egy effektust :D XD
Edit...24 éves kisgyermekes egyedülálló anyuka...S.Ádám Uraság szaktársa...kétméteres és komoly, mint egy vaskerítés vagy egy acélmáglya. Ő is nálunk szokott megszállni, és utál engem ...jóllehet én azt sem tudtam eddig ki a halál ő...És vajon miért? Nos igen, mert mint mindenkit, őt is levett a lábáról Ádika. {és ő pont Á-t akarta pótapucinak, aki vad, őrült, van vagy 170cm és együtt él a barátnőjével?} De a megoldás elbűvölő: Edit gyűlöl, és az eddigi integrációs kísérletek ellenére sem beszél hozzám, és betegesen félt minden percet, amit Ádámmal együtt lehetne, míg ő inkább velem van...beteg sztori...a FBon van egy külön mappája a szaktársakról, amiből érdekes módon 8/6kép S.Ádám Uraság...
Nos...tehát...megérkeztek együtt. Ádika elhozta Pestről, mert ő kocsival szokott jönni...na most Edit pécsi, de sebaj indokolatlanul plusz 200km-t felutazik Pestre, hogy aztán vissza autókázzon a Balatonig Ádámmal. A hülyének is megéri...jesszus
Szóval mikor ideértek bejelentkezni engem kb. 6 ezredmásodperc alatt elborított a hányinger...
Na, ha valami nem akarok lenni, akkor az ilyen...ilyen mint Edit....
Ha igazságot keresünk, pusztán egy van...nem én, és főleg nem Edit...S.Ádámnak van barátnője...ennyi...pont...
Ehhez mérten viszonylagos felgmaságban törtem ki irányukban, amit Edit távozással tört meg, Ádika pedig találkozót kért estére. {nem hagyta magát:D}
Államvizsga előtti este...csak semmi stressz...mondogattam magamnak...Forrócsokiztunk és beszélgettünk, aztán feljött hozzánk, hogy velem tanuljon...kikérdezgette a védésem tételeit, beszéltetett...átolvasta a szakdolgozatomat. Bár másnap neki is vizsgája volt, de azt mondta ez most mindennél fontosabb, ez lesz életem nagy napja. [jövőbelátó:)]
Reggel felöltöztem és halálos izgalomban Cs.Ádám szaktársammal elindultunk a várba {nálunk ugyanis itt van a tanszék :S} a végső megmérettetésre. Első voltam a vizsgarendben és imádkoztam, hogy ne aszerint hívjanak be. Mire a hivatalos kezdési időpont elérkezett S.Ádi Uraság is feljött utánunk, rögtön a saját vizsgája után szorítani nekünk. Egymást követték az események...kijött a vizsga elnöke, és lazán odacsapta, nem a vizsgarend szerint megyünk, hanem névsorban...ahha..aki ismer tudja, hogy ez rajtam nem segített...mindig is a névsor elsők és az először szurit kapók bandájába tartoztam.
Azt sem tudtam hirtelen mi aggaszt jobban...a hat év utáni végső leszámlálás, a vizsga, a védés, hogy túl rövid a szoknyám vagy hogy ott van Ádika...
Hát...hömm....cirka 3 percet voltam bent...később mindenki más kb 33-at....ne kérdezzétek mi történt bent, mert annyira izgultam, hogy nem sok dolog maradt meg. De meglehetősen határozott lehettem és hatásos...vagy csak rosszul voltak a témámtól :D
Louis Gaulois - Lord of Na’Conxypan
-Imágóteremtés és fantáziavilágok a századforduló magyar irodalmában –
Mindegy...kóma voltam, hulla...de közben jó lett volna csillogni, szépnek lenni, tetszeni...
Délután 4-kor volt eredményhirdetés, addig még S.Uraság vizsgázott egyet, de rögtön jött is vissza. Így mikor összehívták a folyosó hűvösén az aznap küzdő bandát, ő is ott állt velünk és hallotta az 5-ös szakdoga, 5-ös védés eredményemet és nézhette, hogy elsőnek veszem át tanáraimtól az értékelőt, a leszerlési lapot és a diplomadolgozatomat.
Boldogságos volt...minden és mindenki ott volt, hogy tökéletes és feledhetetlen pillanat legyen.
Persze másik Ádámból is kiindulva, -aki velem együtt aznap szintén sikeresen abszolválta az államvizsgát- gondolhatjátok, hogy rögtön 4kor gyerünk inni volt a program. Sok haver és barát csatlakozott az ünnepléshez, és S.Ádika még mindig velünk tartott. Jóllehet már szinte kifacsartabb volt, mint bármelyikünk.
Este eszetlen buli követte az eszetlen ivást. Maratoni táborozás volt az egyik helyi kult-kocsmában. Én próbáltam a friss diplomásokkal foglalkozni és kiírtani magamból a kezdődő Edit-effektust, nem túlreagálni S.Uraságot.
Ő ezt megérezvén kevésbé volt felszabadult, amihez hozzájárult, hogy az egyik saját aznapi vizsgáját bukta és hogy Maci és Ádám a tesőrömmé itták magukat.
Mindennemű távlati tervezet vagy ölelés nélkül sietve távozott...
Kiakadtam...az államvizsga bulim és Ádika se nem részeg se nem boldog, maradni sem akar...hogy lehet ez?
Frusztrált lettem, amit Ádám és Maci nem tolerált...ennyi volt a tanács: tisztázzam.
Ezért szatén csiniruciban és strandpapucsban csattogva rohantam utána az éjszaka sötét sikátorain át. 5perc futás után beértem, és közöltem:
Idefigyelj S.Ádám...hogy képzelted, hogy az ölelésem nélkül mész haza....!!!:D
Gondolom milyen mókás lehettem, de hatott...visszakísért és még az utcán beszélgettünk...
Kellett, nagyon kellett még ez a kis idő csak ketten. Azt mondta 3hét és kiderül mi lesz velünk. Azt mondta, ha addig le tudja zárni az otthoni kapcsolatát, akkor gyerünk együtt tovább, ha pedig nem, akkor pedig valószínű sosem fogja tudni.
Esküszöm ez a mondat nagyobb ajándék volt, mint a diploma...
...gondolni sem mertem rá, hogy eljöhet a perc, hogy konkrétan beszélünk kettőnkről...
Tegnap még kávéztunk egyet együtt délben, aztán mennie kellett... Azt mondta, 20nap...addig éljem ki magam...
Nem is merem remélni, hogy tényleg...tényleg lehet valami...
Inkább már csak a rettegés van, hogy ez is elveszhet...20 nap múlva...
Megeshet, hogy nem 20nap szabadságot kapok még, hanem 50évet...
Érdekes érzés...
"In joy and sorrow" -ahogy a most már közösnek mondható számunk hirdeti...
És, hogy az egyetememtől és a szakomtól méltán vegyek búcsút, az itt istenként tisztelt és imádott idoltól idézek...
"Valakit szeretni annyit jelent, mint olyannak látni, amilyennek az Isten őt elképzelte."
"A fegyelem szabadság nélkül - zsarnokság. A szabadság fegyelem nélkül - káosz."
A tegnapi napom hajnal 5-kor kezdődött, mikor félálomból ébredve ránéztem a hivatalos mailjeimre, hátha el kell intézzek még valamit a mai céges garden party előtt. Mikor átfutott a frissítés bebizonyosaodott csak magamat kell elintéznem ma:D Ugyanis megérkezett a már olyannyira várva várt értesítés a 2010 EFOTT pályázat sikerességéről. Bár remegő kézzel kattintottam a csatolt file megnyitására, de ez az..nyertünk....Más nem számított...képtelen voltam aludni...boldog voltam...
Aztán fél8kor indultunk Felsőörsre a főnökség által szervezett éves Balaton parti kerti mulatságra. Kedves főnökünk rögtön előállt a mézes narancs pálinkával...meg a meggyborlikőrrel meg a whiskeyvel és kísérőnek választható volt gin tonic vagy boroskóla.
A többiek lenyomtak egy laza reggel8-as zsíros kenyeret, had szívja a piát. Én nyilván képtelen voltam elkúrni ezzel a kis etűddel a heti edzésemet...ennek folyományaként én voltam a legjobban bemókolva...:S:D
A meghívottak második fele csak délre érkezett ki a fullos medencés telekre...És ilyenkor vicces, hogy így rajtatok röhögnek mert amazok még nem részegek. Jól tud esni, főleg munkatársaktól...tehát ez a csapatépítő hétvége sem telt el rosszindulat nélkül.
Mikor pedig éreztem, hogy menni kellene, addigra este6 lett:D Hazatérve beájultam az ágyba és úgy érezetem örökké aludni fogok. De nyilván nem...a lakótársam Mazsa megkért menjek le vele Canyonba, mert tele van olasz katonával a hely, s ő előző este megismerkedet Gianni-val, aki ma is ott lesz. Legyek szíves kísérni, fordítani...
Áhh mondom off....de oké...legyen...
Igyekezetem emberi fejet varázsolni, jóllehet már órák óta nem volt éles a kép:D
Mikor megérkeztem gyorsan kijózanított a közeg. Bakker, mintha egy béna filmbe csöppentem volna. A füstös kocsma tele egyenruhás atom szexi kigyúrt katonákkal és a csajok fűzérben lógnak rajtuk. Utolsó éjjel távozásuk előtt, és a vállapokért a szebbnél szebb és még a csúnyábbnál csúnyább csajok is bármit megtettek volna...
Annyira giccses, hihetetlen és átélhetetlen volt.
Én ilyenkor zordulok be...már csak azért sem kell a szar vállapotok...:D És ilyenkor szokott a sors beviccelni. Ami most is megtörtént...Luca nem nyomult, csak udvarolt, nem akart sem haza, sem kivinni...megkérdezte van-e barátom...átküldött magáról Bluetoohton egy képet majd én is...aztán már térdelt a hely közepén, hogy megkérje a kezem. Mindenki ezt leste mi folyik ott...én, akin addigra az egész egyenruhája rajt volt csak pislogtam. Hát ha fizetnék se lenne ilyen csókám soha, szóval a válaszom igen volt:D És már került is fel a gyűrűje az ujjamra. Tel szám csere, egy megbeszélt augusztusi római randi. Édes történet volt...édes sráccal...Jött más is aki próbálkozott, ő meg nyomatta nekik olaszul, hogy hagyjanak mert én a menyaszonya vagyok, és nyártól kint fogok élni vele...Hát én csak mosolyogtam. Cukiság.
Aztán 11kor indulniuk kellett, de ő még vagy 2szer visszajött és elhajtott körülöttem mindenkit:D
Aztán az egyik helyi egyetemi szervezet {le nem írom melyik} ismert arca itatott ingyen a pultból...Azmi...felfoghatatlan este.
Mazsát trélerrel kellett kibontanom a wcből olyan rosszul lett...de hál' istennek hazaértünk...fényképekkel élményekkel, emlékekkel gazdagodva.
Luca hazatért Olaszországba...és nem sokára Afganisztánba mennek...
Vajon fog keresni? Hazajön egészségben az afgán bevetésből? Találkozunk-e még? Meddig fogom hordani a gyűrűjét?
Csak kérdések maradnak egy ilyen éjszaka után.
S bármily mókás is....másnapra már csak űrt hagy minden csoda.
Ma alig négy óra alvás után egy régi kedves ismerősömmel találkoztam. Reggelig dolgoztam, de tudtam áldoznom kell a találka oltárán, hiszen már több mint egy éve nem tudtuk összeszervezni.
Ami a maga nemében igazából meglehetősen nevetséges, figyelembe véve a tényt, hogy az egyetemi éveim elején szinte minden napot együtt töltöttünk.
Erikkel kapcsolatban, mióta ismerem (immár röpke 6 éve) sosem konkrét érzéseket vagy képeket érzékeltem, ő valahogy mindig pusztán és szikrázóan tisztán impressziókat varázsolt. Jó volt végre újra látni, jóllehet ennyi idő után nem vártam fergeteges beszélgetést.
Ennek ellenére ahogy meghallottam, hogy: "Mi a helyzet haver?"...tudtam nem változott semmi. Talán mindig haver maradok...Rég megfeledkeztem erről a szóról, és arról a hat évvel ezelőtti sérülékeny, galamb lelkű mosolygós tündérkirálylányról, aki valaha voltam. És a srác is a feledésbe merült, akivel órákon, akivel órák helyett, akivel órák után együtt lógtunk. Filmeztünk, vitáztunk, teáztunk, beszélgettünk s szöktünk a szürkeség elől. Mosolyországban és boldog egyszerűségben éltünk. Minden napunkon szárnyaltunk át a végtelenen...értelmetlen és buta elfoglaltság...de örömmel és mosollyal kikövezett út volt. Nem volt szegénység vagy gazdagság, nem volt fiú és lány, nem létezett a feledhetőség. Emlékszem, még búcsúbulit is szerveztem Eriknek, mikor a nagy álmát indult valóra váltani Pestre...és sírtam és könnyeztem, mintha a részemet szakítanák ki. S mikor pedig évekkel később valóban sor került arra, hogy elhagyta a várost...az szinte észrevétlen volt. Nem pánikoltam, nem érdekelt, tán fel sem fogtam vagy nem akartam. Annyiszor álltam neki elengedni őt az álmai útján, hogy mikor tényleg eltűnt .... már természetesnek éreztem, épp úgy ahogy ezt a kimaradt évet találkozás nélkül.
Érdekes....
Micsoda mesevilág...
és hogy elfeledtem...
Ma egy-egy egy mosoly mégis visszafestette elém...
Igazán jól sikerült a találkozás, hiszen Erik nem változott semmit...tiszta és őszinte ember. Csodálatos fiú. Felemelő volt újra elmerülni a haverság érájában. És annyi minden jut ilyenkor az ember eszébe...Mesélj erről meg arról meg kérlek mondd el mi volt ekkor vagy akkor. Mindent mindent tudni akartam...Mint valami kisgyerek vártam minden kimaradt történetet és mondatot. És aztán belekaptunk ebbe is abba is....én is csak bárgyúan meséltem a valószínűleg múlandó újkeletű halálos szerelmemről...S így nyilván nem lehetett teljes a beszélgetés...Csak kép-töredékeket kaptunk egymás életéből. ..hiányérzetem volt, mikor válni kellett...ugyanakkor az abszolút teljesség töltött el, haverként egy részem hazatért.
És mint mikor múltuk tükör szilánkjain taposunk néha megeshet, hogy napfény csillan egy tükör darabkán és angyalarcunk visszamosolyog ránk.
"A gyepet nézem, talán a gyepet. Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán, vagy egyszerűen az, hogy létezel mozdítja meg itt és most a világot."
"Az életednek van egy titkos csúcsa, Mely rejtve őrzi boldogságod, Egy sziklafok, ahonnan Te az élet Töretlen teljességét látod, Hol imádkoznál hosszan, térden állva, Mert onnan végtelen a panoráma."
Tegnap munka után felugrottam Ádámékhoz a pokoli 15 órás melóm után egy sörre. Felhívtak, hogy vettek nekem is sört gyerünk fel hozzájuk. Istenem, ennél nem is lehet többet adni. Fáradt, kimerült, csúnya és elcsigázott voltam, de rettenetesen boldog. Nyilván ismét egy kis privát buli kerekedett a végére.
Sok jó zene, rengeteg mosoly. Velük mindig különleges mámorban tobzódunk.
Náluk aludtam, nem mentem haza. Érdekes este volt.
Forrongó, őrült, őszinte és a maga nemében értelmetlenül mocskos.
Mindenkinek megvan az önmaga által koronázott, választott hőse. Némelyikünk felfedi a szerelmének arcát, némelyikünk talán még tökéletesre sem álmodta. De mindenkinél van egy bársonyra arannyal hímzett végtelen becsben tartott név..és ennek a névnek a betűivel van kikövezve utunk. Lehetnek felszabadult színes pillanatok...de idolunk csak egy.
Repülhetsz és szállhatsz mégis a földre fog rántani az első tiszta pillanatban a valóság. Azok a láncok, amik kötik kezed, megremegtetik a szíved...
S szerelmeink lehet, hogy csak a poszt-posztmodern világ anti-hősei...de amíg azon az egyen ragyog koronánk, addig csak talmi csillogást hamis aranyat remélhetünk másban.
Ahogy a szenvedély úgy ez is kölcsönös.
Ritka pillanat...fényességes és sötétséges egyszerre. A magával ragadó ében fekete űr és a tisztán fénylő haláltánca.
Akár a teljes napfogyatkozás, ahol a Hold teljes árnyéka a Földre vetül.
Különleges jelenség, hiszen egyedül ilyenkor figyelhető meg a Nap koronája, amelyet egyébként fénye elnyom.
"Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad. Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad. Feledd el mulatságaid - a vígság legyél te magad. Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad. Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad. Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad. Űzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad. Törd át gátjaid - a világ legyél te magad. Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad."
Ma boldogan ébredtem...megmagyarázhatatlan mosoly ült az arcomon hajnal 05.00-kor...
Jópár napja nem jelentkeztem...ennek is megvannak az okai...lássuk mi történt velem...
Ismét itt volt ÁdiUraság hétfőn...immár kettesben vágtunk neki az éjszakának...
Kezd oylan lenni ez az egész, mint egy rossz drog...mindkettőnknek...és ez nem egészséges, nem jó. Olyan dolgokat mondott, amit talán mindig is hallani akartam, mégis féltem felfogni s riadalmamban fénysebességgel bezártam füleimet és szívem minden félig kitárt ablakát. Ijesztő volt...szavak, a gondolatok súlya...láttam a küzdelmet...
Nem akarom, hogy fájjon, hogy bárki sérüljön...s ha most választhatnék sírva ordítanám az arcába, hogy -én könyörgöm- maradjunk csak barátok. Rossz volt nézni, hogy vínkódik belül...Fáááákkkk
Mosolyogni akarok és megérteni, átélni mindent, ami lehetne...de ez már nem egy könnyű Mariiska {mosolygóscigi}, ez már valami neon rózsaszín pszichedelikus Eki...Már nem csak örömöt ad, nem boldogság marad utána, hanem a rettegés, hogy nem kapsz belőle több adagot. Ideges vagy, kiborult, izgatott, őrült...és FÜGGŐ...
félek kinek a kezében sül majd el a hatlövetű....
{és nyugodalom még mindig a legbrutálisabb testi interkciónk a baráti ölelés volt}
Erről tudni sem akartam a hét további részében...no gondolatok, no önkínzás...
És mi a legjobb módszerem: a munka, a kötelességek...
Folyamatban van két civil falus pályázatom is, és úgy dédelgetem a projecteket, mintha gyermekeim lennének. Közben kiharcoltam a tanszéken, hogy gyerünk álljanak már elő az Államvizsga időpontokkal. Magyar irodalomból én vagyok az első dátumi nap első szereplője, jún7-én tessen szurkolni:D A pedagógia-pszichológia záróvizsgám (tanári képestő) az pedig 14-én lesz, szintén az etap első alkalmán.
Aztán szerdán voltam fent Macinál és Ádámnál...annyi felesleges stressz, annyi kimondatlan történet volt bennem...hívatlanul felugrottam egy-egy-egy sörrel...nyilván előkerült a tömény is lassan...végül 4 órával később távoztam felszabadultan {hogy finoman fogalmazzak}...
Béla annyira elfoglalt, hogy 3napja nem beszéltünk...így akar hívni, csak nem ér rá...{nyilván van olyan is, aki felhív pedig valóban nem tehetné}
Ez az a hét, amikor 9/7 nap 12 órában melózom...mit is mondhatnék...kezdek kiborulni...elfáradni...
Ma ráadásul bevállaltam, hogy segítek a munkatársnőmnek és 12 helyett 15órát rohadok itt...(06.00-21.00)
És mégha egyszerű lenne a buli, de kisegítő biztonsági szolgálat van...és el sem hiszitek...ez előbb riasztott be egy 500 fős egyetemi koli és hotelt, mert kíváncsi volt mi az a cuki elkülönített lezárt piros gombocska az erősítőn...Itt visított az egész ház, rögtön lekapcsoltam meg hívtam a tűzoltókat, hogy ne haragudjanak a téves risaztásért...ergya a bizti őr...
Ilyen röhög mellettem, azt mondja...hát én csak nyomogattam, meg akartam NÉZNI mi ez...
A kezével néz nem a szemével úgy látszik és semmiképp sem az eszével...
Úgy tűnik van, akinek kiskorában nem mondják el, hogy: 1. előbb kérdezz, ha nem tudsz valamit, 2. ami piros, az általában a tilos jelzése
A skorpió a hatalmas folyó partjára érve tanácstalanul szemlélődött. Hívogatta a túlsó part, ott várta a boldogság, ezt nagyon jól tudta. Teljesen elveszettnek érezte magát, egészen addig, mígnem a folyóban meg nem látott egy teknőst. Nem találkozott még ilyen állattal, de azt látta, ő lehet a megoldás a problémára. Csendesen megbújt az aljnövényzetben, onnan szemlélte a tempósan úszó lényt. Mikor a teknős partot ért, s kissé fáradtan lerogyott a fövenyre, a skorpió előbújt rejtekhelyéből és köszöntötte a teknőst. Amaz meghökkenve kapta fel fejét, hitte, magányt lel ezen a parton. -Üdvözöllek, kedves... -Teknős vagyok. Te ki vagy? -pislogott gyanakodva a teknős, küszködve a rövidlátó szemei szabta korláttal. Ismerősnek tűnt számára az előtte álló teremtmény. -Skorpió vagyok, teknős. és szeretnék kérni tőled egy hatalmas szívességet. Csak te segíthetsz rajtam. A teknős felhorkant: -Skorpió?! ismerem a fajtádat. Mit akarhat egy gyilkos egy magamfajtától? A skorpió hízelegve válaszolt: -Ó, bölcs teknős, nem vagyunk ám mindannyian egyformák, minden skorpió más. -Hmm... ezeddig csak egy fajtával találkoztam. De nem állt szándékomban megbántani téged ezzel, csak óvatos vagyok. Mi az a hatalmas szívesség, mit kérni akarsz? -Szeretném, ha átvinnél a túlsó partra. -A túlsó partra??? Miért akarsz te oda menni? Most jöttem onnan, semmivel sem másabb, mint emez. -Mert ott találom a boldogságomat. -felelte elszoruló hangon a skorpió. -Á, értem. az fontos dolog.-Bólintott a teknős. -Jómagam már régóta keresem, de még magam se találtam. Nem tudom, miből gondolod, hogy amott megleled. -Tudom. -De skorpió... Hogy is vihetnélek? Ha úszás közben megszúrsz, én elsüllyedek, s megfulladok. -Ne legyél bolond, teknős. Hisz akkor mindketten ott pusztulunk. S én nem meghalni szeretnék, hanem boldognak lenni. Ahhoz pedig át kell jutnom a túlsó partra. A teknős hatalmas dilemma előtt állt. Segítőkész fajta volt, ugyanakkor bizalmatlan is, főképp az ilyetén teremtményekkel szemben, hisz volt már velük némi tapasztalata, s bár ezeddig mindegyiket túlélte, most valami szörnyű előérzet fogta el. Hunyorogva szemlélte a skorpiót, majd hatalmas sóhajt hallatva meghozta döntését. -Rendben skorpió, mássz a hátamra, átviszlek. -Köszönöm neked, teknős! -hálálkodott amaz, s felmászott a hátára. Keserves volt az úszás a teknős számára. Fáradtan vágott neki, ráadásul terhet is cipelt, s szörnyű előérzet gyötörte, noszogatta: vesse le hátáról a skorpiót, meneküljön. De kitartott, s már a folyó közepén jártak, mikor perzselő fájdalom járta át testét. Iszonyú görcsök közepette, fuldokolva szólt oda a skorpiónak: -Miért tetted, te bolond?! Mindketten ittveszünk! A skorpió, maga is fuldokolva, szomorú hangon válaszolt: -Sajnálom teknős. Nem tehetek róla, ilyen a természetem...
A legfrissebb ráreagálások