Ma alig négy óra alvás után egy régi kedves ismerősömmel találkoztam. Reggelig dolgoztam, de tudtam áldoznom kell a találka oltárán, hiszen már több mint egy éve nem tudtuk összeszervezni.

Ami a maga nemében igazából meglehetősen nevetséges, figyelembe véve a tényt, hogy az egyetemi éveim elején szinte minden napot együtt töltöttünk.

Erikkel kapcsolatban, mióta ismerem (immár röpke 6 éve) sosem konkrét érzéseket vagy képeket érzékeltem, ő valahogy mindig pusztán és szikrázóan tisztán impressziókat varázsolt. Jó volt végre újra látni, jóllehet ennyi idő után nem vártam fergeteges beszélgetést.

Ennek ellenére ahogy meghallottam, hogy: "Mi a helyzet haver?"...tudtam nem változott semmi. Talán mindig haver maradok...Rég megfeledkeztem erről a szóról, és arról a hat évvel ezelőtti sérülékeny, galamb lelkű mosolygós tündérkirálylányról, aki valaha voltam. És a srác is a feledésbe merült, akivel órákon, akivel órák helyett, akivel órák után együtt lógtunk. Filmeztünk, vitáztunk, teáztunk, beszélgettünk s szöktünk a szürkeség elől. Mosolyországban és boldog egyszerűségben éltünk. Minden napunkon szárnyaltunk át a végtelenen...értelmetlen és buta elfoglaltság...de örömmel és mosollyal kikövezett út volt. Nem volt szegénység vagy gazdagság, nem volt fiú és lány, nem létezett a feledhetőség. Emlékszem, még búcsúbulit is szerveztem Eriknek, mikor a nagy álmát indult valóra váltani Pestre...és sírtam és könnyeztem, mintha a részemet szakítanák ki. S mikor pedig évekkel később valóban sor került arra, hogy elhagyta a várost...az szinte észrevétlen volt. Nem pánikoltam, nem érdekelt, tán fel sem fogtam vagy nem akartam. Annyiszor álltam neki elengedni őt az álmai útján, hogy mikor tényleg eltűnt .... már természetesnek éreztem, épp úgy ahogy ezt a kimaradt évet találkozás nélkül.

Érdekes....

Micsoda mesevilág...

és hogy elfeledtem...

Ma egy-egy egy mosoly mégis visszafestette elém...

Igazán jól sikerült a találkozás, hiszen Erik nem változott semmit...tiszta és őszinte ember. Csodálatos fiú. Felemelő volt újra elmerülni a haverság érájában. És annyi minden jut ilyenkor az ember eszébe...Mesélj erről meg arról meg kérlek mondd el mi volt ekkor vagy akkor. Mindent mindent tudni akartam...Mint valami kisgyerek vártam minden kimaradt történetet és mondatot. És aztán belekaptunk ebbe is abba is....én is csak bárgyúan meséltem a valószínűleg múlandó újkeletű halálos szerelmemről...S így nyilván nem lehetett teljes a beszélgetés...Csak kép-töredékeket kaptunk egymás életéből. ..hiányérzetem volt, mikor válni kellett...ugyanakkor az abszolút teljesség töltött el, haverként egy részem hazatért.

És mint mikor múltuk tükör szilánkjain taposunk néha megeshet, hogy napfény csillan egy tükör darabkán és angyalarcunk visszamosolyog ránk.

"A gyepet nézem, talán a gyepet.
Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán,
vagy egyszerűen az, hogy létezel
mozdítja meg itt és most a világot."