Tegnap volt egy randim...
Bár jobban átgondolva nem is igazán szeretném randinak hívni...A legkitartóbb iwiw-es üzenetes próbálkozóval elmentem találkozni...pusztán, hogy saját magam szórakoztassam és kizökkenjek picit a lelki viharokból. Előre tisztáztuk, hogy nem erőltetünk semmit, bukni nincs mit, legfeljebb nyerünk egy ismerettséget. Nekem ez abszolút szimpatikus gondolat volt.
Mikor persze elérkezett a találkozás ideje kicsit kikészültem saját döntésemtől miért is kellett ez nekem...de aztán magabiztosan mosolyogtam egyet...most már mit tehetnék...egyébként is bajom nem eshet...
Balatonfüredre mentünk sétálni, beszélgetni. Csodálatos ilyenkor a tó. A cunami/monszun utáni első szikrázó napsütéssel teli délutánunk volt, mindenfelé emberek, vitrolások...mosolyok, virító színek...üde zsongás.
Beszélgettünk munkáról, életvitelről...izagán komoly dolgokról egy pokoli drága kávé mellett az elit kikötői caffé-ban. Annyiba került a kávékólám, mint egy komplett vacsi egy jobb étteremben.{jóllehet nyilván nem én fizettem} De maga a környezet varázslatos volt. Még nem tért nyugovóra a nap, égette a meztelen hátam...Mindenütt idős dzsigolók és gondosan kigombolt vasalt inges aranyifjak fogsorai villogtak a sötét és full márkás napszemüvegek kiegészítőjeként. Majd a Napkorona narancsba forduló sugarai aranyszínre festették a vizet, melyen csak úgy vakítottak a hófehér hajóvásznak.
Hangulatok, színek, egy kellemes beszélgetés....végül nem bántam meg, hogy igent mondtam a találkozóra.
Sokat gondolkodtam azon is, hogy mindenki hogy félt ebben a szinte szokásosnak mondható szituációban...Á-val...
És sok minden jutott eszembe...egyrészt az, hogy mivel általában ezt az utat járom, ezért nyilván tudom, nem lehet jó vége a sztorinak...így nem árthat nekem, nem csalódhatok ....
És ami a legfontosabb, nem az ad hatalmat a kezembe, hogy igent mondanék..sokkal nagyobb fegyver az, hogy bármikor kimondhatom a nemet... Ahogy mindenki maga dönti el mikor hajítja a kukába az exe szerelmes leveleit, milyen súllyal és mennyi időre vesz komolyan dolgokat/embereket. Mindig ott a lehetőség, hogy kimondjuk:
Nem köszönöm... eddig mókás volt... de többé nem kérek belőle...
És ez hatalmas erő, hihetetlen szabadság.
A másik dolog, ami eszembe jutott az az a történet, ahogy a legjobb barátnőm a legkülönlegesebb ember lett számomra. Elmesélem, mert tanulságos...
Volt egy csókám gimiben, azt rebesgették, hogy 2-3 csaja van egyszerre. Nem akartam hinni senkinek csak magamnak, az érzéseimnek, annak amit a szemében a saját szememmel látok. Sok barát elhagyott mondván nem nézik végig, ahogy tönkretesz. N.ZS. mégis mellettem maradt, és nem ítélkezett, nem kárált...holott nagyon jól tudta, mi történik velem és világosan látta azt is, hogy én is pontosan tudom mi zajlik velem. Csak annyit mondott: nem tudom mit eszel a Franky-n, de ha vele akarsz lenni, biztos megvan az okod rá. Nem érdekelte mi okom rá, nem kérdezett semmit, csak csendben hozzátette: ha szükséged lesz rám, akkor itt leszek. És ennél nem lehet sem jobbat sem többet mondani....
Mindenkinek megvannak a maga harcai...és addig kell játszania, amíg úgy érzi megéri... kár félteni bárkit is saját döntéseitől vagy lekötni annak szárnyait...
Hiszen minden szerelmi, érzelmi történetet csak és kizárólag a benne szereplő két fél lát kristálytisztán. Véleményt alkotni és jóslatokba bocsátkozni mindig könnyebb, mint kockáztatni... {ha megéri a kockázat, ha nem}
Én azt mondom, ha az élet kihívás vagy akadály elé állít...ne ijedj meg...mosolyogj, nevess, kacagj önfeledten..
...és ilyenkor még bátrabban hajtsd a hintát!!!!
"Nem cselezheted ki a sors akaratát azzal, hogy a partvonalon álldogálsz, és alacsony tétre fogadsz az élet versenyén. Vagy beszállsz, és mindent kockára teszel a játékban, vagy teljesen kimaradsz belőle. De ha nem játszol, akkor nem is győzhetsz!"
.jpg)
A legfrissebb ráreagálások