Haragban A Világgal

"Általában az az ember jut a legmesszebb, aki hajlandó merni és csinálni. Egy óvatos hajó soha nem jut messze a parttól."

Az utóbbi időben rendesen eltűntem a gép elől...bár fogalmazzunk úgy csak a blogom és az érzelmeim elől...hiszen gép és net nélkül nyilván képtelen lennék létezni. Annál is inkább, hogy hétfő dél óta csak a munkával foglalkozom...nincs kedvem sem felfogni sem megérteni, sem megemészteni a béna se veled se nélküled őrületet. Kivonultam az életem ezen csatateréről...csak mert megtehetem. Vitatható, hogy jó döntés-e vagy sem...most ezt a variációt hozta a szeszélyes természetem.

Szóval még hétfő éjszaka nekiálltam az EFOTT-os csapatot összerántani, reklámajándékot tervezni, árajánlatokat kérni. Erre fél11-kor jött a mail, amiből kiderült, hogy megnyertük a Hegyalja pályázatot is. Mindkét helyre mehetünk civil faluzni. Ami azért vicces, mert a kettő egy idősávban van...és mert 2 napon belül névsort kértek utóbbiak...

Válaságkezelés 1.0.....Átcsoportosítás...új költségvetés tervezet...egy kis PR a hétvégi konferenciára, hogy jöhetnek az ifjúsági tagozat kölkei is.

Aztán munka, nem alvás, kedd végigtelefonálgatva....szerdán reggel 6-tól munka, délután 5-től egy kétórás értekezlet...az új nyári főnökökkel...Hiszen nyáron full szállodáztatás megy az 500 fős épületünkben...aztán rohanás munkahelyről az utolsó buszra, hogy éjjel 11re hazaérjek. Persze istenverte átszállással, hogy Keszthelyen még ementálivá lyuggathassanak a k...@ szúnyogok.

Közben hívott Cs. Ádám, hogy sikerült az állásinterjúja...ő két hét múlva már Pesten fog dolgozni. Nos ez még több erőt adott. A buszon nekiálltam prezentációt készíteni másnapra, hajnalban keltem hogy tökéletesítsem...

Aztán csütörtök fél9-kor indultunk a szövetséggel PusztaMagyaródra egy két napos PV Ifjúsági Konferenciára. Ingyen szállás, ingyen kaja, ingyen programok. Cserébe folyamatos telefonfüggés, egyeztetések, pontosítások...wwwááááááá

A konferencia csúcsa a PusztSzentLászlói AquaBarbara termál fürdőzés volt. El se meséljem ugye kinek nem volt ideje elolvasni a program-tervezetet és ki nem vitt egyedül fürdőruhát magával...

De nyilván én voltam az egyik legidősebb és legkevésbé gátlásos is...erre rásegített az abszolút színes mintás melltartóm és az eperkés alsó ami rajtam volt...szívbaj nélkül beromboltam ebben fürdeni...csak nem rohadok meg a 36°C-ban hulla kimerülten a parton. S mintha valami nyüzsgő tündérkertbe cseppentem volna, az ifis fiúk úgy lestek, udvaroltak, hogy az arcomat a legkevésbé sem a nap pirította. 

Este kiválóan összecimboráztam a helyi italmúzeumban Martinnal, aki EFOTTon csapattársam lesz...

Hát kiváló éjszaka volt...és akkor eszembe jutott az idézet:

"A motiváció az, amikor az álmaid munkaruhát öltenek."

Rögtön neki is álltunk a forgatókönyvnek...s annyira megértettük egymást, hogy hajnal fél 5 -kor tértünk nyugovóra a már alvó gimis fiúcsapat mellé. Végtelenül hulla voltam, de 2óra után pokol mód keltett az ébresztő...a konferencia folytatódott..ráadásul sor került a szerződések aláírására is, amihez az elnök úrral nyertem egy 2km-es sétát a falu teleházáig, ahol csiholtunk netet és nyomtatót. Muszáj volt képben lennem. Igazából napokig KávéKólaCigin éltem és már remegtem a fáradtságtól...

A szövetségi elnök erre hazafelé ilyet beolt nekem:

-Mit vettem én a nyakamba ezzel az EFOTT dologgal...

Erre én kibuktam:

-Na és én mit vettem... -válaszoltam kellő higgadtsággal

Délután pedig még a csapat egyenpólóit mentünk el megvenni...és ilyenen kellett összevesszek vele, hogy a lányokra ugyan már ne akarjon férfi ingpólót erőltetni, mert benzint öntök inkább magamra és meggyújtom, minthogy abban aszalódjak szíjjel a napon...

Ilyen indokkal operált:
-De ha top lesz rajtad, akkor nem arra figyelnek majd, amit mondasz nekik...

Nem mellesleg erre egy hostesskedés nevű ágazat épül, amelyben ne is tudja meg milyen órabért kellene fizetnie, hogy abban a topban amit végül megvetettem vele parádézzon egy olyan kislány, mint én.

Aztán alvás...ma reggelig...aztán utazás...aztán rögtön munkába rohanás...még 3óra...

Holnap nappal telefon...telefon...telefon....este pedig munka ismét...

Csak így megy...imádom a szervezkedést...a szerelmem...kell, hogy sikerüljön, elvárom  és megkövetelem magamtól a projectem sikerességét. És nem mellesleg így legalább egy szemernyit sem gondolkodom szerelmeken, csalódásokon, érzelmeken...

Ui...közben beszéltem Andrissal is...igazán kellemes volt...egyszer elmesélem, ha már fogom tudni hova tenni a dolgot :D ...

...Szóval remélem leigazoljátok a hiányzásomat a H.A.V. blogról...:D

"A színházhoz nem kell más, mint három deszka, két színész, és egy közös szenvedély."

"Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő.
Fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár életében." 

Fülled vasárnap délután volt. Az utcák üresek és rémisztőek voltak. A koszos kapualjakban utcagyerekek koptatták az aszfaltot különféle formájú és méretű kavicsokkal. Nem sétáltak az idősödő párok és az örökifjú suhancok sem csábítgatták a miniszoknyás fruskákat. Csak egy fagylaltárus támaszkodott mozdulatlan biciklimasinája és az érdesre vakolt házfal közé. Már-már úgy tetszett nem is él, aztán mégis prezentált egy lassú mozdulatsort, ami visszarántotta őt az élők sorába. Semmilyen felesleges mozdulatot nem tett, óraműpontossággal emelte karját, miközben lassan hunyta be ólom szemhéjait, s úgy törölte végig az izzadtság-harmatot homlokán, hogy abban szinte élete minden fájdalma manifesztálódott. Az óra épphogy elüthette a kettőóratizenegyet. Ballagtam tovább, a séta megkönnyítette a lelkemet. Testem felhevült a nyári nap égető sugarainak engedelmeskedve. Szívem egyre szaporábban lüktette végig a vérköreimben áramló testfolyadékot. Szomjaztam…Mikor pedig a városi sivatagban már a szédüléses ájulás veszélye fenyegetett, hirtelen templomként emelkedett előttem egy színház épület. Óvatosan feszegettem az aranyfüsttel gondosan kimunkált szárnyas üvegajtókat, amik rögvest engedelmeskedtek is ujjaim feszítő nyomásának. A napfényről beérve előbb vak emberként tapogattam csak a csarnok oszlopai közt. Faragott pálmaágakba kapaszkodtam és hosszú percekig a retinámat tornáztattam, hogy alkalmazkodni tudjon a belső fényviszonyokhoz. A hatalmas előtér törpeként ölelt magába…körbenéztem és szinte átfontak, elnyeltek a kacifántos indák és a pompázatos ezüst griffmadarak karmai. Ijesztő némaság uralta a teret, mégis volt valami varázslatos e helyben. Három hatalmas ébenfa ajtó meredezett a mennyezet felé. Mindegyiken egy-egy bibliai jelenet volt örökül hagyva a látogatóknak. Ahogy közelebb léptem a középsőhöz, -szemügyre venni eme mesteri munkát- halk zaj szüremkedett ki mögüle. Benyitottam, finoman simítva hajtottam el magam elől a meggyszínű nehéz bársonyt, s ezzel a mozdulattal párhuzamban hangosodni és tisztulni kezdtek a hangok…

Szereplők

KRISZTINA

ÁRON

NARRÁTOR

KÖZÖNSÉG

Színhely: Külvárosi színház. Kettes terem. Fenséges vérszínben izzó bíbor falak, fehér indák cirádáival tarkítva. A színpadot gesztenyebronz keret foglalja körbe, melyet előkelő sötét téglaszín nehéz damaszt függöny szegélyez. Fa széksorokon vörös bársonyborítás. A mennyezetről gyöngycseppként opálszín csillárok ereszkednek alá. A díszlet egy szerényen berendezett pesti bérlakást idéz. A színpadon egy nő tűsarkúban és egy egyszerűen öltözött zavart férfi. A nézőtér majdnem tele.

Első jelenet

Belépek. Lábujjhegyen közelítem meg a végtelennek tűnő széksorok között a színpadot. A második sorban izgatottan, de halkan foglalok el egy addig szabad ülőhelyet. Megdöbbenve veszem észre, hogy előttem is üresen hagytak egy széket. Teljessé bővül hát előttem a látótér. A színpadon egy férfi és egy nő vitázik éppen. Hátuk megett egy pesti bérlakás elhanyagolt kopott bútorzata emelkedik magasba a deszkák szintjétől. Mintha egy ablak is hanyagul nyitva maradt volna…mindenütt szétzilált ruhák és zacctól feketedő kávéscsészék hevernek. Akklimatizálódok…figyelek, átveszem a terem hangulatát és a darab zakatoló tempóját.

A nő rododendron színű klasszikus tűsarkút visel, hosszú combjait harisnyakötő szorítja el. Rövidke egérszürke szövet nadrágszoknya takarja, felül pedig vasalatlan hajszálcsíkos fehér inget visel. A férfi éppen olyan magas, mint a magassarkakon egyensúlyozó nő. Egyszerű kopott grafitszín pólót hord a mosott kék farmerhez. Egyikük sem különösen szép vonású, a félhomályban divatosan csúnyák. Valószínűleg házasok, legalább is viszonyuk van…ércesen vitáznak egymással.

KRISZTINA

            Nem értem hogy jutottunk idáig…

ÁRON

            Mi a büdös francot nem lehet ezen érteni?

KRISZTINA

            Hisz mikor olyan jól kijöttünk egymással….Mikor változott meg ez köztünk?

ÁRON

            Kurvára nem tudom.

KRISZTINA

            Mért nem szóltál előbb?

ÁRON

Milyen előbb? Hogy értve előbb? Kriszta ne idegelj fel…csak fogadd el…elmúlt valami és kész.

KRISZTINA

            Megváltozom, esküszöm.

Áron cigire gyújt a színpadon.

Én pedig a cigaretta füst lassan terjengő mintái közt elvesztem a koncentrációm. Már ismét csak egybehömpölygő zajt hallok…idegesítő zümmögést.

Zavar a színpadon kialakuló passzív-agresszív unott feszültség. Körbenézek, kik szegődtek társamul ebben a provokatív matinéban. Valami posztmodern kortárs művész darab lehet, mert senki sem tartja az etikettet és félhangosan vitatják meg, fűzik hozzá kommentárjaikat a színen látható eseményekhez. A mellettem ülők hozzám is beszélnek…”Ugye mennyire időszerű a darab? Milyen élethű pár.” "Erről eszembe jut egy szomorú szám. Mi is a címe?" „Szerintem boldogok. A fiú oda van a lányért” „Egyértelműen halálraítélt a kapcsolatuk, hiszen össze sem illenek.” „Jó lenne látni milyen, ha nem veszekednek.” „A srácnak tuti szeretője van. És már messziről levágós, hogy a lány előbb szarvazta fel.” ...Én csendben hallgatok, nem reagálok.

Második jelenet

Még mindig zavar valami nagyon. Kimenni nem akarok, nekem még fontosak az illem szabta korlátok. Fészkelődni kezdek óvatosan, hogy ne legyen feltűnő és kellemetlen a játékban lévő színészeknek. A bársonyszék puha derekam körül nem egyenletesen nyeli el várakozó testem. Az oldalamat valami nem ideillő gyötri lassan sebesre. Valami nehezebb tárgy lehet, elképzelni sem tudom mi. Tapogatni kezdek finom mozdulatokkal körbejárva kényelmetlenségem epicentrumát. Egy fegyver csövét rajzolják ki párnás ujjaim. Milyen izgalmas, még sosem láttam ilyet -gondolom végig a folyamatot miként kellene előrántani pánik keltés nélkül. Kezem a kagylóberakásos markolaton pihen. (Biztos vagyok benne, hogy kagyló, hiszen tapintása összetéveszthetetlen) Nem remeg egy porcikám sem, biztosabban irányítom végtagjaimat, mint valaha. Félbeszakítva a másodrangú szereplők sekélyes diskurzusát pattanok fel, majd egy hirtelen mozdulatot téve a jobb lábam már az előttem lévő szék párnáján tapos. Kezemben a fegyver, amit hangos kattintással biztosítok ki. Üvöltve hagyja el torkomat a hangsor.

NARRÁTOR

            Elég! Legyen már vége!

Hangom erélyes és teátrális.

A közönség előbb megdöbbenve figyel. Én a mennyezetet célzom, majd az aláhulló vakolat jelzi találatom eredményességét.

A vakolattól fehérre mázolt arcú közönség, (akár bohócok a cirkusz manézsán) állva tombolva,  tapssal ünnepel. Úgy hiszik beépített szereplő vagyok, és a megdöbbentés az eszközöm.

Lassan átlépdelek a bíborszín bársonyhuzatos támlán és a színpad széléig sétálok. Hideg, kimért mozdulattal ismét kibiztosítom a fegyvert, de ezúttal halántékomhoz emelem. Aztán egy pillanat töredéke alatt odadobom a férfi főszereplőhöz. A színészek cipőtalpaitól kifényesedett pallókon Áron lábfejéig csúszik a hatlövetű. A riadt rémület kézzelfogható a teremben, a közönség áll még,de nem tombol, a színészek elhűlve várnak, s nem moccannak. Kimerevedik a kép. Színház az egész világ, -gondolom magamban- s egy pimasz ugrással a színpad szélére ülök, megtörve a félelmet. Nem hagyhatom szó nélkül mégsem az eseményeket. Játszom hát tovább.

NARRÁTOR

            Azt hiszitek, fognak rajtam a kurva golyók?!

            Hogy tetszett az első menet? Akartok még játszani?!

            Hogy én mit akarok? A világot, fiacskám, a világot!

            Mit bámultok? Egy rakás kibaszott seggfej. Mi az, nincs vér a pucátokban ahhoz, hogy olyanokká váljatok, mint én? Nektek szükségetek van az olyan emberekre, mint én. Akikre ujjal mutogathattok: "Itt a rosszfiú!" Miért, ti kik vagytok? A jók? Nem. Nem vagytok ti jók. Csak tudjátok, hogy kell elrejtőzni a világ elől. Hazudni. Nekem nincs ilyen problémám. Én mindig az igazat mondom. Akkor is, ha hazudok. Kívánjatok jó éjszakát a rosszfiúnak! Gyerünk. Utoljára láttok ilyen rosszfiút mint én, az biztos. Gyerünk. Adjatok utat a rosszfiúnak!

Ezzel a mondattal kisétálok a teremből, magára hagyva ezt a nevetséges melodrámát…Újjászületek. Főnixi szárnyaim tolltengerét ezentúl már nem viasz fogja össze. S a napfény soha többé nem árthat…  

"A boldogsághoz legalább annyira fontos tudnunk, kik nem vagyunk, mint azt, hogy kik vagyunk."

Lélekmosdató felismeréssel keltett a ma reggel...

Az előzményekhez szükséges tudni, hogy nem csak a blogban, hanem a mindennapok rohanásában is elhanyagolt téma volt LordW. Mindig csak egy-egy órát csippentettem a nap végén, más dolgokat előrehozva, más embereket istenítve, más világokba vágyva. Nem fektettem valami sok energiát a megismerésébe, főleg miután alig pár találkozás után kifakadt nekem, mennyit gondol rám, mennyire szüksége van rá, hogy a mosolyom ne maradjon ki egy napjából sem. No gondoltam én, majd keres ennek tükrében, s ha mégsem talán nekem jobb is úgy, hiszen S.Urasággal lezáratlan ügyünk ezerszer fontosabb volt. Tudni kell, hogy a múlt héten S.Urasággal közösen kitaláltuk menjek-e BalatonSoundra vagy sem. Ez úgy zajlott, hogy mivel az ezredik finomkodó kérdésemre sem tudott válaszolni érdemben ezzel kapcsolatban msnen...{értsd úgy, hogy én őt nem akartam megbántani ezzel, eljátszani a  bizalmat, hiteltelennek tűnni szemében ezért az érdekelt mennyire zaklatá fel, ha LordW-vel elmennék fesztiválozni} ezért S.Uraság feldobott egy pénzt otthon a pesti szobájában, én itt eldöntöttem ha fej=nem megyek, ha írás=megyek. Ezt nem árultam el neki előre, de megfogadtam nem csalok, teljesen a sorsra bízom a jövőnket. Mikor megszületett az eredmény megkérdeztem rögtön, ha rajta múlt volna, melyik oldalra csal? Azt válaszolta, akkor nem mennék. És a sors is így döntött...

Mivel eddig sz@rtam LordW-re s valószínű, mert ezt megérezte az eheti műsora az volt, hogy nem ért rá, került, lemondta a találkozókat mindig. Nekem ez jól is jött, nem akartam magyarázkodni miért nem megyek Soundra, miért vagyok hűvös...Kedden a délutáni kávézás közepette meglepő hívás érkezett...LordW megkérdezte csak alkohollal élek-e vagy egyéb örömforrásokkal is...mert hogy ő épp vásárol...jesszus majdnem lefordultam a  székről...tényleg ezzel képes volt felhívni??? Mondom nem, de nem is megyek Soundra...És itt jött az error duma, hogy ő már eltervezte, hogy ketten meghogy biztosra vette, hogy megyek...

Nos...egyrészt nem beszéltük meg, az elején csak felvetette és nem volt biztos...másrészt, hogy alig ismerjük egymást az hagyján, de hogy ő így felettem dönt....az nekem nem fér bele...{Azt hitte? Tényleg azt hitte, hogy biztosan megyek? Talán valóban megvenni akart a bérlettel...}

Aztán tegnap mikor visszaérkeztem is lemondott egy találkozást, mert nappal másnapos volt, éjjel meg esküvői videót vágott...megbeszéltük, hogy ma délelőtt pótolunk. Persze éjjel ismét buliban tengődött...Canyon záró volt...

Mire ébredtem délelőtt 10-kor? LordW atom belassult hangjára -amit gyanítom az alkohol és egyéb más dolgok keveréke idézett elő- ami azt volt képes közölni egyedül, hogy ő most ért haza a partyból...Na ott fordult fel a gyomorom...csak annyit mondtam...pihend ki magad...

Én sem vagyok szent...de vannak dolgok, amiket nem tolerálok...odafigyelést és tiszteletet várok...és ahogy ez a hihetetlen hányinger elárasztotta a testem jól tudtam, nem egy ilyen fickó való mellém. Nekem nem ez kell...ezt nem akarom.

Mókázhatok azon, hogy akár a ruháknál idénye úgy nálam kényem-kedvem válogatja a "divatot"...Idén mintás jövőre egyszínű fürdőruhát akarok...eddig a jézusszandálos, tavaly a hippi, most a szemüveges kocka kell...

Mindez nem számít...vannak olyan párosítások, amiknek egyértelműen nincs jövőjük. Én csak a természetes drogokban hiszek...szex, alkohol és rock zene...ennyi...és ez nem változik. Lehet, hogy szánalmas és rövid a kódexem, de ez teszi teljessé a világomat. Minden őrület ebből születik. Semmi pszichedelikus vagy szintetikus cucc...sajnálom LordW...

A nap másik fontos konklúzióját Popper Péter fogalmazta meg hűen: A fontos dolgokat nem lehet "kicsit" csinálni. Az ember nem lehet egy kicsit terhes, egy kicsit vérbajos, egy kicsit halott.

Azt gondolom szerelmes sem lehet csak egy kicsit...és szolgáljon ez tanúságul mindenkinek, akit nem szeretnek "eléggé", aki kendőzni akarja érzéseit, aki nem akar hinni benne, hogy szerethetik, esetleg nem képes belátni, hogy szeret...

Szóval a hétfő is kétesélyes...tudom jól. Lehet éppúgy NEM is a válasz, mint az IGEN. De a saját pesszimizmusomból kiindulva mondhatnám úgy is....még akár meg is lephet...még akár teljesülhet is az álom...

"Szerintem az a legfontosabb, hogy ne veszítsük el a titokzatos ismeretlen iránti kíváncsiságunkat, a rácsodálkozás képességét. Higgyünk kicsit a jó vagy a gonosz varázslatában, a lehetetlenben, a csodákban. Miért kell félni egy "nem"-től, miért kell bármit is későbbre halasztani, ha a legfontosabb mindenekfölött teljességében élvezni az életet?"

Volt olyan barátnőm, aki már ma olyan mailt küldött át, melyben belinkelte a Quimbytől a Most múlik pontosan c. számot, mondván mi jutottunk róla eszébe. S.Uraság és az én különleges és fájdalmasan szép melodrámánk...Vissza is írtam rögvest...azért még ne temessük a szent halottat...Csak megvárnám azt a hétfőt...majd akkor lehet sírni ríni...

De azt gondolom addig értelmetlen, és nem is ezek a fontos dolgok. Boldoggá tesz a puszta tény, hogy megismertem S.Uraságot...és hálával tartozom minden varázslatért, amit az életembe csempészett...

...ennyi...

"Egyáltalán nem fontos, hogy milyen volt,
vagy, hogy milyen lesz
utolsó találkozásunk.
Csupán egy fontos:
A Találkozás Törölhetetlen Ténye."

"Mindig legyen egy kis kétség, amelyet le kell csillapítsunk. Íme, ez kelti fel a pillanat szomjúságát, s élteti a boldog szerelmet. Mivel a félelem sohasem tágít tőle, gyönyörei sohasem untatnak bennünket."

Hétfőn eldől minden....

Ha már a pokoli hétfőknél tartunk, ezen a héten hétfőn S.Uraságal lefightoltuk életünk első és nagyon remélem utolsó igazi veszekedését. Tulajdonképpen az előző posztban szereplő számon pattantunk meg. Én nyilván válaszra leletem benne, kiéreztem hogy....game over....ezért kifakadva végleg bezártam az msn-ablakot, bármilyen lehetőség útját és szívemet előtte.

Valamiért még sem indult haza vizsgája után Pestre...azt írta talán mindnekinek előbb teljesülenk az álmai, mint gondolnánk...majd 5 perc múlva megjelent a recepción...

Onnantól kezdve csak mosoly és nevetés jött...képtelen vagyok veszekedni vele...Hiszen neki sem könnyű...valakit el fog veszíteni...Aztán az is kiderült, hogy ő ezt a dalt máshogy értelmezte...jóllehet azóta sem vagyok képes mást kihallani belőle...de hagyjuk...

Beszélgettünk ismét egy röpke 5órát...-úgy érzem még ő sem tudja mi a választása- ...öleléssel váltunk el...{talán utoljára}

Mikor hazaért még msnen ment egy jóéjt puszi/ölelés, hogy ne ilyen zord legyen a talán utolsó együtt töltött napunk.

Kedden hazamentem a szülővárosomba, hogy anyuka kezébe adhassam a visszakapott szakdolgozatokat és megölelhessem megköszönve a sok-sok jót, támogatást és csodát, amit tett értem az egyetemi évek alatt.

Találkoztam StarFire-el is, ami meglepően gördülékenyen és simán össze tudott jönni...Mindketten csak röpke időt voltunk otthon, mégis belefért egy kora délutáni kávé. Nagyon kellett...sütött a nap...lazultunk és meséltünk egymásnak. Nem mintha a blogvilág nem kötne össze minket, de élőben mindig picit más. Mosolyognom kellett, ahogy elhallgattam magunkat...Két szőkeség, akiket mindenki befigyelt...mi pedig csak fröcskölődtünk minket meg sem érdemlő pasikról...bizonytalanokról, csalfákról, hazugokról...és igazi csajos konklúzióval zártunk...hát ezeket a pasikat bizony nem értjük :D

A kiruccanásom másik hatalamas eredménye az volt, hogy megvettem életem első sátrát. Rikító zöld és pár másodperc alatt felállítja magát. Csudaklassz és csudaszép...záloga lesz majd a boldog vagy épp a könyörtelen szomorú nyaramnak.

Ma vissza is tértem az egyetemvárosba...sem a munkabeosztás nem enged többet, sem a szerevzetem nem bírja sokáig az itteni közeg nélkül:D

Érdekes buszút volt...3 óra...

3 óra alatt én már kialszom magam, vagy egy másik buliban hömbölgök már vagy egy negyed munkaidőt letudok....Pokol soknak tűnt a semmittevés oltárán...zenét hallgattam és el is aludtam egy kis időre...a fürdővárosokban felszálló nénik/fiatalok bőre naptól égett illatot árszatott, ami keveredett a napsütötte naptej terjengős kókusz, tejszín, testápoló, napraforgó ízével. Ennek inspirálására tulajdonképpen egy pillanat műve volt, hogy átlényegüljek egy tudatmódosult állapotba...Álmomban Kubában voltam...éppen egy fehér falú egyszerű parti ház homokján feküdtem egy fa napágyon...a nap már lebukott és a kellemesen hűvös éjszaka sötét leple takart be gyengéden. Valahonnan gyermek zsibongás szűrődött az őslakosok rumgőzös latin zenéjének melódiái közé. Nyugodt voltam...nem volt bennem semmilyen másnapi teendő, nem kattogott az agyam fesztiválokon, szervezésen, vendégfogadáson, foglalásokon, szobatükrön, pasikon, ármánykodáson...

Lábujjaim közt morzsoltam a finom enyhén nedves homokszemeket...s azok sercegve hullottak alá...nyugodt voltam...csodálatos volt...vajon ha megtalálom az otthonom (minden tekintetben...város, munka, pasi) akkor elérhetem ezt az érzést?

Ma ér haza S.Uraság Úrnője...ma beszélnek a múltjukról s jövőjükről...rólam? nem hiszem...nem hiszem, hogy bármin változathat a lényem.

Hétfőre meglesz a válasz.

Sóhajts,
Talán nem lesz több ilyen hajnal,
Most még nevetsz kócos hajjal,
Ma még megvetsz a szavaimért.
Lehet így jó,
Lehet kell, hogy megbánd egyszer,
Legalább gyűlölj, de azt őszintén tedd!
Én sem bújok el!

A sors
Most szerelmet adna!
Ideje szót fogadni,
Nézd,
Aki többet ígér,
Annál biztosan nincs is semmi.

Jól nézz a tükörbe,
És szenvedj még,
Lelkem úgy kíván szeretni,
Mint a Tiéd.
Mindenki szorítja a félelmét,
De a könnyebb út visz az őrület felé.

Néha
Születik pár koszos levél,
Ami itt bent van,
Lapról lapra koldul szerelemért.
Kérlek olvasd el, csodás nő!
Talán nincs már orvosság,
És ha felbontatlanul félredobnád,

Sírj, mert az utolsó angyalt is elvesztetted,
Sírj, kár volt látnom azt, ami árad belőled.

Jól nézz a tükörbe,
És könnyezz még,
Lelkem úgy kíván ölelni, mint a Tiéd.
Mindenki szorítja a bölcsőjét,
De a könnyebb út csak a hazug virágoké.
Most nézz a szemembe,
Mondd, mit vársz még?
Lelkem úgy kíván szeretni mint a Tiéd.
Mindenki szorítja a félelmét,
De a könnyebb út visz az őrület felé.

Az őrület felé!
Nézz a tükörbe!

"És én? Továbbra is hiszek a paradicsomban. De most legalább tudom, nem kint keresendő, mert a paradicsom nem egy hely, ahova mehetsz, hanem egy perc, mikor úgy érzed, valaminek része vagy. És ha rátalálsz erre a percre, örökké tart."

Tegnap volt a tanári képesítő záróvizsgám...

Egy átvirrasztott rettegésig tanult éjszaka után, reggel hazaindult Béla...már az ajtó előtt ünneplőben váltunk el. Cs. Ádám szaktársammal ezen a megmérettetésen is összesorsoltak minket, ami persze csak egy bizonyos fokig csökkentette az eszetlen stresszt, amivel megérkeztünk egyetemi éveink utolsó államvizsgájára a Pedagógia-Pszichológia Tanszékre.

Szinte remegtem a bizonytalantól, az élet súlyától...Ennek a 6évnek minden nehezéke tüdőmre támaszkodott és a gyomromat facsarta...szédültem és féltem...

Aztán 8 óra körül megérkezett S.Ádi Uraság...fellélegeztem...

Ezúttal nem aludt itt, csak vizsgázni jött, ami 9kor volt neki, s úgy tervezte délután indul is haza, hiszen másnap dolgozik fent a koszos, zsúfolt, nagyfaluban.

Egy órára ugrott csak el, amíg letudta a saját vizsgáját, egyébként pedig végig izgulta és szorította velünk délután egyig a záróvizsgát.{ismét} Örültem, hogy ott van és támogat.

Elég volt belenézni gesztenyeszín szemeibe...és nem volt több kétség és izgalom bennem. Végtelen tengert láthat ilyenkor az ember...lágy tekintete átkarol...

Mikor pedig az eredményhirdetés lezajlott ő gratulált elsőként, hogy immár végzett diplomás tanárnőként hagyhatom el a már halálig unott egyetemi épületsort.

Majdnem erősebb extázisban volt, mint mi magunk...ünnepelni akart...minket, az életet. Beugrasztott minket a kis piros autójába és nem volt megállás a Balaton partig. Csopak, strand, sör...öröm, boldogság és felszabadultság.

"Amikor látom, hogy igazi mosolyra derül az arca, megmelegszik a szívem, mert tudom, hogy nem olyan, mint más. Azért mosolyog így, mert vele vagyok. Miattam."

Nem is kellett sem több sem jobb ünnep vagy ajándék...A két legimádottabb Ádámom a Balaton és én... {ott volt Edit is...a maga effektusos jellegével..de ezt most hagyjuk is...ne rontsunk a képen}

Persze a semmi alvás után megint megütött az a pár sör, amit lazításként fogyasztottunk...Ezért is döntöttünk úgy, hogy az esti örömujjongás előtt még egy pár órát muszáj pihennünk...Fél5körült tértünk haza, amit még egy EP-ben elfogyasztott sörrel koronáztunk.:D Aztán S.Uraság mondta, neki haza kell mennie Pestre, de este lehet hogy visszatér...

Gondoltam, hogy nem fog...hiszen reggel dolgozik, na meg mégis kinek érné meg az a pénz, idő, benzin...

Miután ő elment Cs.Ádámmal még beszélgettünk, mondta hogy tisztázzuk már mi a nagy büdös franc lesz velünk, mert már őt idegesítik ezek a rejtett kis bókok, összenézések...Hát mondom én épp erre várok...mire ő közölte, hogy akkor majd ő rákérdez, ha este lejön S.Uraság. Majd kaptam egy atom letorkolós teljesen jogos oltást...hogy felejtsem már el LordW-t ha S.Uraságot akarom. Lehet, hogy sosem lesz az enyém, de jelenleg -kimért hangon közölte- úgy viselkedek mint egy hülye ribanc. Ha nem ismerne egyszerű, ostoba kurvának gondolna...

És mennyire igaza van...hálás vagyok ezért a mondatért...

Mondanám, hogy és aztán lefeküdtem aludni....de....nyilván nem...LordW is gratulálni kívánt...ebből pedig nem alvás lett...nem nagyon volt kibúvó...

Este 9-ig beszélgettünk...én félrészegen elővezettem, hogy igazából ha várok is valakire,  az jelen helyzetben akkor sem ő...

Ennek nagyon el kellett hangzania...-persze nem a lejobb mód és idő...de...az életem káosz, őrültség volna rendet vagy nyugodt pillanatot várni benne...

Fél10-kor csörgött Cs. Ádám, hogy akkor átérkezne hozzánk, igyunk nálunk...huh...én még részeg voltam...és hihetetlenül kimerült...

Ittam vele egy whiskey-kólát és mondtam én most alszom egy órát mert egyébként ma nem lesz buli...Megkértem Mazsát tartsa szóval, el ne engedje...

És a drága "családom", mint valami bölcsis idill felettem beszélgetett, iszogatott, YouTube-ozott...míg én -már csinos partyszerkóban tökéletes hajjal és sminkkel- szundítottam a végkimerültség szakadékának szélén...

Egy óra múlva könyörtelenül csörgött az ébresztő...nem hagyhatok cserben senkit, gondoltam...nem várhatok több türelmet..a helyzet javult: a pokoli fejfájás...hidegrázássá enyhült...Jobb volt...mellékes volt, hogy a testem kezdi feladni...a lekem és a tudatom a  helyén volt.

Érdekes este volt...Maci nem érkezett meg...meccset nézett valahol valakikkel...

...ezt nem akarom kommentálni...nem akarok belegondolni sem...nekünk hiányzott...egymást nógattuk ki hívja vagy írjon neki...találgattuk a legpozitívabb magyarázatokat...de idővel kifogytunk...

...harag és tüske nem maradt, csak egy késhegynyi csalódottság...

Fél egykor csörgött a kaputelefon...és a meglepetés nagyobb volt, mint álmodni mertem...

S.Ádika Uraság érkezett vissza...Én olyan boldog voltam, hogy azt leírni képtelenség...

"A szívem vadul kalimpált, a vérem forrón lüktetve, sebesen áramlott az ereimben. A tüdőm csordulásig telt a bőréből áradó édes illattal. Mintha az az üresség sose lett volna. Hibátlan egész voltam - nem gyógyult, hanem inkább "soha-meg-nem-sebzett"."

Egész valóm beleremegett...egy pillanatnyi boldogság..Olyan perc volt, ami tisztább mint oly sok az eddigi életem során. Hihetetlenül ritka alkalom, mikor egy röpke villanás alatt...repülni tanulsz...

Hajnal fél2 volt mire elindultunk, megint káoszkodtam...Diust képes voltam felhívni...öltözz 10perc és ott vagyunk érted kocsival...készülj...és gyerünk élni!

Eszetlen buli kerekedett...

Persze csütörtök révén azon a helyen volt buli, ami LordW egyik törzshelye...Mikor megérkeztünk nyilvána  pult VIP csücskében támaszkodott...

Csapdában éreztem magam. Cs Ádám barátom kiütné szíve szerint S.Ádi Uraság előtt meg nem nagyon jó pont a puszta léte sem...ezért fejbiccentés messziről és menekültem a bandával a hely szögegyenest másik végébe. Míg oda eljutottunk, addig végig ismerősök, haverok, velünk örvendők szegélyezték utunkat. Egyik srác kétszer fel is kapott..másodszorra el is ejtett...csak nevettem...semmi sem bírt fájni...

Aztán sör, sör, sör...tequila...na és bár nem vagyok büszke, de itt jött el az a pillanat, amikor fénysebességgel és keservesen megkönnyezve távozott belőlem az az egyszem tonhalkonzerv is, amit aznap megettem.

De halhatatlan vagyok és golyóálló, rendbeszedtem magam...éreztem, hogy a legrosszabbon már túl vagyok...kimentem megmarkoltam a kísérőnek szánt sört..és irány volt táncolni. Külön tombolva, hárman hömbölögve...ketten lassúzva...majd széken táncolva...

Aztán haza...csendes szigorú sorrendben...Dia, Cs.Ádám...reméltem, hogy én maradok utoljára...

Még vagy egy órát beszélgettünk a kocsiban...na még egy ölelés...na még egy...na még egy...fiatalok vagyunk őrültek és bolondok...

Elkísért a bejáratig...én az útfelújítás és az eső összjátékából született végtelen sártengerben tapcsikoltam a kis strandpapucsomban...úgy értem haza lábamon az eséstől a kékzöldlila foltokkal és a sártól fekete lábfejemmel, mint Forrest Gump egy rosszabb napján Vietnámban...

S.Ádi Uraság pedig révén, hogy 5óra volt és mivel 8tól Pesten dolgozott, gyanítom hazament átöltözni és nulla alvásasal indult is a melóba...

Örült forrongó, lázongó élet...

Ez a történet...így lett belőlem tanárnő...:D

"Félt, mégsem akart visszatérni a régi, megszokott szürkeségbe. Rettegett, de belecsimpaszkodott az őrületbe, mert a tükörnek csak ezen az oldalán látta meg azt, amire szüksége volt: a reményt."

Kedd este megérkezett Béla...természetesen autót szerelni...nagyjából kész van már...újra lett festve, fényezve, új tetőt és kiegészítőket kapott...

Csak az élet maradt ugyanaz, amit maga mögött hagyott...

Mikor Béla megvette, együtt választottuk. Emlékszem sokáig, gondosan tanakodtunk és mérlegeltünk, mire emellett döntöttünk. Kicsit az én "gyermekem" is volt...jóllehet azóta új ruhát kapott és legszebb fényében csillog.

Valahogy ilyen volt ez a mi kapcsolatunk is..Mikor B ütött kopott volt, kocsi és pénz nélkül...akkor ember volt és érték...mikor pedig elfeljetett embernek lenni, olyannak tetszett mint egy autó, amit drága máz és festék fed...amiről lekaparhatatlan ez az új réteg...ami alatt megfulladt és elveszett a régi lényege.

Aztán talán egy év viszontagság után elkezdte pergetni a nap az olcsó festéket...néhol néhol előbukkan a régi kép.

Hekkeztünk a parton, strandoltunk a Balcsiban, sütizünk, ebédeltünk, beszélgettünk, játszottunk, fagyiztunk, szedett nekem virágot...

De annyira nehéz...néha úgy érzem képtelen volna helyre állni ez a világ. Néha pedig azt, hogy hiába kapálózok és vergődök csak ez adhat biztosat...

Ránézek a pezsgőarany Chrysler Sebringre és azt érzem, soha senki más nem ülhet benne, csak én...aztán pedig ez az új szín....idegen...rég nem az amit anno megláttam és megszerettem.

Azt mondják az ördög mindig ott kísért meg, ahol a legsebezhetőbbek vagyunk...

...s ebben az időszakban ez duplán igaz volt...

Szerelmem a fesztiválozás, és LordW felajánlotta, hogy ad nekem ingyen bérletet BalatonSoundra, ha vele megyek le egész hétre...

Lassan el sem hiszem az életem...

"Az ég s a Balaton vize együtt sír és együtt nevet, együtt derül és együtt borul, együtt mosolyog, együtt haragszik. Mint a hű szeretők és igaz hitvesek. Ha az egyiknek nézel a szemébe: tudod már, mi van a másikban is."

S.Ádika hajnalig nálunk volt...táncot lejtett a lakótársamnak, majd még hajnal 3-kor elmentünk együtt egy kólára...

...megint csak pár órát aludt, majd vizsgázott majd felpakolt minket és irány a Balaton...imádom, hogy szereti a barátaimat...Maci, S. Ádika, Dius {a régi szobatársam} és én... tuti csapat...

S.Uraságnak csak kb 3 órája volt az indulásig...de fürödtünk, labdáztunk, söröztünk, nevettünk...

Mintha egy részemet szakították volna ki, mikor mennie kellett...

Nyilván no evés, no alvás...pár hideg sör...a strandolás vége késő délután az lett, hogy kimerülten szuszogtam a parton az igazak álmát aludva...esélyem sem volt felfogni és megemészteni mi az álom és mi a valóság...