Rádöbbentem mi olyan hihetetlenül elviselhetetlen BudaPestben...az ambivalencia...
Néha okádni tudnál a mocsoktól, a nyomortól a bűztől...
Aztán pedig könnybe lábad a szemed a csodás műemlékektől, a Duna fényeitől...
Hozzászoktam a csapongásokhoz...de eddig ezek a saját felügyeletem alatt zajló magán-káoszok voltak. Igenek és nemek vihara...Zöldek pirosakkal, sárgák ütköztek az ibolyával, narancsok fordultak az égkék ellen...no de fekete és fehér sosem volt semmi...
Itt pedig nincsenek színek. A színek meghaltak...nem ismeretes még az alapfogalmuk sem...minden csupán kontrasztokban feketékben és fehérekben képes létezni. Ettől szürkül a végtelenbe az itt élő emeberek szíve...
De ugye a kis lázadó lelkem, ha megmondta, hogy szeptember 1-el felkerül a nagyfaluba, akkor azt mindenen át véghezvitte...
Felváltva sírok az örömtől és a bánattól.
Fekete:
Egy hosszú nap után Csaszival a KisErkelbe mentünk lazítani...ahol ő John-nak a világjáró cimborájának elmesélte, hogy Máté (a másik lakótársunk) nagybátyja szklerózis multiplexes volt (a volt lakótársam Mazsa is ebben szenved ugye) és bement a kórházba, ahonnan később megszökött...Nem találta senki...Majd végül egy régi már kihalt épület előtt találátak rá...Az előtt az épület előtt, ahol született, ami régen kórház volt...ma már csak rom...Nyaki ereit elvágta a nála lévő üveg összetört darabjaival...
Kihülten vitték kórházba...ahol sikerült megmenteni ám a tüdőgyulladás és a betegsége eluralkodott rajta és születésnapja után két nappal meghalt...
Máté épp az ő temetésére ment haza...---ez volt a dialógust kezdő történet...
(Az én lelkem öszerándul az ilyenektől....megrázkódik....tehetetlen...)
Fehér
Útban a KisErkel felé, a 2-es villanyosra sietve (aminek irányát persze elkúrtam kapásból) volt pár szabad percem körbetekinteni milyen is a környék...
Talán nem szabadott volna...szerelmes lettem...
A fashion streetről a Vigadóhoz vezetett utam. A köztes tér (majd jól kiderítem mi a neve...) olyan édes mézes hangulatú, mintha téli estén egy marcipán illatú porcelán városkában sétálnál...
Ezen átérve a Feszl Frigyes épülete a Vigadó fogadott, amely a romantika legkiemelkedőbb alkotása. Freskói, szobordíszei is a kor legjobb mestereinek Lotznak, Than Mórnak művei. Az épület stílusjegyei keleties, szecessziós és romantikus beütésekből állnak össze, gazdag épületszobrászati elemekkel díszítve.
Az 1865-ben megnyílt épületben bálokat, koncerteket rendeztek és rendeznek ma is. Olyan zenei világnagyságok léptek itt fel, mint Liszt Ferenc, Johannes Brahms, vezényelt Gustav Mahler, Dvorák, R. Strauss, Sztravinszkij, Ravel.
1865-től volt újra látogatható, miután az 1848-49-es szabadságharc során az eredeti, Pollcak Mihály által tervezett épületet lerombolták. Az impozáns, 700 fős koncertterem mellett a drámaelőadásoknak otthont adó 220 fős kamarateremmel a Vigadó Budapest legnagyobb presztízsű komolyzenei központja.
Amikor az ember lánya elsétál előtte szinte látja a szűk és magas ablakok átszüremkedő fényeiben a bálozók sziluettjeit és andalog a képzelt komolyzenei koncert hangjait hallván.
Ideérve még a villanyos megálló is csodálatos...a Duna part a varázsos fényeivel...a kilátás pedig...
sírásra biggyeszt...sírásra a csodától...
Gyönyörű...egyszerűen mesébe illő...győlöltem ezt a várost, mégis...ennek a tájnak szerelmese lettem...
Fekete és fehér danse macabre-ja...
A legfrissebb ráreagálások