"Képzeld el, hogy kialszik minden fény…
A Láthatatlan Kiállítás Budapest egy különleges interaktív utazás egy láthatatlan világba, ahol megpróbálhatsz eligazodni csupán a tapintás, a hangok és az illatok nyomán.
Bízz vakon!
Ha eljössz, Te is megértheted majd, milyen érzés az egyik legtöbb információt adó érzékszerved, a látásod nélkül élni, és hogyan erősödnek fel egyéb érzékeid.
Ezen a kiállításon vakok vagy látássérültek kísérnek el egy olyan útra, ami megváltoztatja az életed."
Így muatatkozik be a honalpon a Láthatatlan Kiállítás nevű installáció. Ma nekem is volt szerencsém megtekinteni...bár itt talán helytállóbb kifejezés a megélni.
Vissza kellett térnem még VPbe dolgozni a hétvégére, de előtte még volt egy randim Bélával. Sétáltunk a SzeptemberFesztiválon a Népligetben és itt fedeztük fel ezt a kiállítást...
Nem tudtam mire vállalkozunk, amikor befizettük a jegyet. Végtelen fáradt, álmos és kimerült voltam, talán el sem gondolkodtam rajta fel vagyok e készülve egy ilyesmire...
És hogy mi várja az embert ezen a kiállításon?
Sötét. Félelem. Katarzis.
Belőlem címszavakban ezeket váltotta ki...
Tudjátok milyen a vaksötét? Hát olyat még sosem láttatok. Sötétebb bármilyen vészes éjszakánál vagy behúzott függönynél...még a sötétben becsukott szemnél is sötétebb...
Végtelenül fekete...és félelmetes. Hatalmas űr...
Én úgy féltem, Bélába kapaszkodtam erősen, nehogy elveszítsem az egyetlen biztos pontomat, ami segítségével tájékozódni tudtam. Rettegtem volna egyedül...
Kiscsoportban mentünk be...és egy vak kísérőnk volt...
Szobákon vezetett végig minket, ahol a tapintásunk segítségével kellett elképzelni, látni a berendezést, a tárgyakat..mindent...
Ijesztő volt, én semmihez sem mertem nyúlni...nem tudtam az emberek, a vezetőnk, a tárgyak, a lépcsők vagy átvezető hidak milyen messze vannak tőlem...
Volt utcát imitáló helyszín is...villamos hangot hallhattál, kitapogathattad a jelzőlámpát a figyelmeztető táblát és érezthetted a padkát...volt még ott újságos, zöldséges..egy kispolski parkolt valamerre...
Rettegtem...jóllehet nem igazi utca volt...
Aztán egy berendezett konyha és nappali...mintha Csernobilban ébredtem volna...jele sem volt az élőnek körülöttem...
Végül egy láthatatlan bárba vezet a túra, ahol kérdezni lehet a vezetőtől egy ital elfogyasztása közben.
A pasas mindenki nevét, hangját és pontos pozícióját tudta...én pedig még arra sem emlékeztem hogy is festett...pedig láthattam, mikor elindultunk...
Ő nem született vak volt. 8 évesen vesztette el látását egy gimnasztikai gyakorlat során a gyűrűn, amikor túlerőltette magát és megpattant a szemidege...
Azon tűnődtem végig, hogy mennyire ijesztő lehet vakon Budapest, amikor én látva sem bírok eligazodni és nem pánikolni a közlekedést illetően..
A pasi higgadt volt és azt sugallta neki nem ijesztő ez a világ...
Példaértékű...
A kérdezéskor nekem csak egy kérdésem volt:
"-És mondd, nem hiányoznak a színek?"
"-Nem."
A legfrissebb ráreagálások