Haragban A Világgal

"Nincsenek átmeneti korszakok, minden napunk az életünk legvalódibb része: ez az életünk."

Ma a "semmi különös"-ről írok...Arról, amikor épp nem fordul meg velem a világ, nem váltanak világot körülöttem a szuperhősök...Az abszolút semmiről, az átlagosról.

Este 20:55 van, heverek az ágyban és Brian Molko hangjával szexualizálok...

Nem mászkálok el sehova...elég nekem a fekete-fehér plüss takaró és a laptopom megnyugtató közelsége...Ölemben a klaviatúra, s ma életem hiányzó részleteit töltöm ki Seira kérésére...

Megérkezett a hideg idő...szeles, kellemetlen, bőrcserző, arc-csípő...Vergődve ébredek napok óta, rosszul alszom, nyugtalanul...álmomban hánykolódok, s fel-fel ébredek vagy rémülök nem tudom...A hivatalos ébresztőm 8-kor kelt Placebo:Because I Want You c. dallamára...Félsötétben kutatok csinos ruha után ilyenkor...a fénnyel nem akarok felverni senkit...

Pestiesen mondva a Deákon lakom. (ami ugye egy konkrét közterületet jelöl lásd Deák Ferenc tér..azonban a környéken mindenre ezt használják, kivétel az Erzsébet térre, mert azt még előszeretettel tájolják be Gödörként.}Innen egy metro megállót kell mennem a kék vonalon majd kb 5 perc séta és már bent is vagyok az új munkahelyemen. Ez egy T-Partner üzlet, ahol napi 5 órát dolgozom, amit egy 3 órás e-learning elméleti képzés követ.

Az ottani munkatársak remek karakterek. Segítőkészek, rendesek, jófejek, fiatalok és mindenki a maga nemében vonzó külsővel van megáldva. A főnököm is hihetetlenül kedves...Vadászik  jópár vizslája van, s az egyiket Zsömit néhanap be is hozza az irodába. Édes kutya.

Az üzlet a belváros szívében van...sok a parlamentből ismert vagy a tv képernyőkről visszacsengő ügyfél. Igazán jól érzem itt magam. Mindennap izgalmas...Fél 3-kor már végzek is és maximum 20 perc alatt otthon vagyok délután...

Deák...Szóval egy kib...ott nagy gyűjtőfogalom egyik szegmensén helyezkedik el az albérlet, ahová beköltöztem. A lakás három szobás...négyen lakunk itt, akár egy kis család. Három fiúval lakom együtt...ráadásul szobaszinten szendvicsbe vágtak.

Egyik oldalamon két srác Csaszi és Máté lakik a legnagyobb szobában, s nekik van erkélyük is, illetve külön fördőszobájuk. Mellettük vagyok én, ezért az én szobámon keresztül távoznak minden reggel s érnek haza esténként. Az én szobám hatalmas és tágas... Szinte szédülök benne...csillárom van, az ágyam keletiesen elfüggönyözve egy világos lila muszlinnal...és mindig édes gyümölcs illat van..

Tőlem a folyosóra jutunk, ahol a másik mosdónk található illetve a janicsár ábrázatú Péter nevű lakótársam szobája.Közös helységünk még egy konyha, amit állandóan leharcolunk...néha két hétig senki nem ér hozzá a szeméthalomhoz a sarokban és a mosatlan edényekhez..

Mindenki dolgozik....mindannyian a telekommunikációban..

Nem rossz arcok amúgy...

Máté sokszor motyog vagy énekelget magában hangosan. Ilyenkor egész ijesztő...Keveset alszik, mindig szétgyötört vándor költő feje van...de a szíve a helyén. Gondolkodásban hozzá állok a legközelebb.

Peti lókupec skinje ellenére, /ami egy sötétebb bőrszínnel is párosul/ folyamatosan hozza fel a csajokat...{nem is értem hogy csinálja}... Saját bevallása szerint beutazta már az egész világot -őszintén? nehezen képzelem el, hogy igaz legyen, de jól áll neki-. Legkedveltebb szava, amivel bármilyen témában mondatot bír indítani a KONKRÉTAN szó.

Csaszi a volt osztálytársam, aki segített idekerülnöm. Végtelenül cinikus, ironikus, kiábrándult megkeseredett magának való személyiség. Mindenről megvan a véleménye, emellett pedig elképzelni sem tudja, hogy lehet az másképp is gondolni. Baráti sörözésekkor mindig hosszan vitázunk...Ő engem valami soha fel nem növő rózsaszín amorf anyagnak lát, aki plüssfelhőkről lóbálja a lábát. Csaszi nem hisz semmiben, és ennek halvány szükségét sem látja. Amikor részeg vagy msánapos, akkor nagyon bújóssá válik, ilyenkor jó éjt ölelgetést kapok tőle, ami azért nekem is jól esik.

Épp most rontott be hozzám Csaszi és Peti, hogy szívesen partiba csapnának...

[kis viccesek---ezekre a poénokra már a szemem sem rebben :D]

Hát így élünk mi...

Így élek én a világuralomra törés szüneteiben :)

JerryJames épp a blog csinosításán fáradozik...

Alakul, mint valami élő anyag...amíg végül elnyeri végleges kiteljesedett formáját...

Végre minden rozsda lepereg, egyediek leszünk.

"Ha azt gondolod, hogy be vagy zárva abba a személyiségbe, amiben jelenleg vagy, nagyon tévedsz. Lehetőséged és kötelességed a változás."

Napok óta tépelődök...

Olvashattátok az előző bejegyzést s annak kommentjét...

Talán hiába okoskodtam itt...én is csak egy lány vagyok, aki tökretsz épp valakit, mert barátból képtelen szerelmessé válni.

Ugyanakkor nekem is van  veszteni valóm, eddigi életem egy nagyon fontos darabja, Maci...:(

Rossz alany vagyok a  szerelemre...Konok vagyok és makacs...nehéz elkapni, megfoni és megtartani.

Nagyon összezavarodtam... élőben és egyszerre lehettem JerryJames és jómagam történeteinek főhőse. Egyszer ezen az oldalon, fél óra múlva már a másikon.

Felkavaró, egymás tekintetéből ki nem mászós, nehezen elszakadós találkozás S.Urasággal---kretén lakótársam ágyambaférkőzési próbálkozása---Maci privát üzenete---Bélával való röpke találka---Andris telefonja, miszerint segítsek NEKI és A BARÁTNŐJÉNEK albit meg munkát találni Veszprémben ?!?!?!

Ennyit röviden a hétvégémről. A szerelemről. A szeretetről. Az érzelmekről. A pasikról.

Meghasonultam...

Levegő kell...

Változás...

Rendet tenni ebben az őrületes káoszban...

{hányok ettől a fehér háttértől...}

IDÉZET HELYETT: Tegnapelőtt kora délután utaztam a 47-es villamoson, ahol mindenki dühös volt és morcos. Nem tesz jót az emberek hangulatának, hogy a Deák téren felszedték a síneket. A kocsi tele volt… a napfény alig-alig szűrődött be az unott arcvonások közötti résben. A mellettem lévő oldalon egy tízes évei végén járó lány ült, szemben vele az alig nagycsoportos öccse. A fiú folyamatosan magyarázott csengő-bongó ifjonti hangján, s néha lehetett hallani, ahogy a nővére tereli az ömlő kérdések és gondolatok kusza hálóját. A háttérzaj és ez a csivitelés idegesítő eleggyé gyúródott össze, amit csak a villamos csilingelése tördelt szakaszokra. A Szent Gellért térre érkeztünk, ami az egyik kedvenc helyem ebben a városban. Imádom a  Gellért szálló épületét, minden alkalommal rácsodálkozom. S ahogy a látásom teret nyitott a világra, élesedtek érzékeim is. Tisztán hallottam a párbeszédüket:

Kisfiú: "Abban a várban (arra a pár bástyára gondolt a hegyoldalban) mik laknak"?

Lány: "Mik?" - nevetett. "Hát nem lakik ott semmi. Mit gondoltál mi lakik ott?"

Kisfiú: "Hercegnők meg a  hercegek." - mondta tágra nyílt szemmel és várakozó tekintettel.

Lány: "Azok már nincsenek."

Kisfiú: "Meghaltak ugye?" - mondta reményvesztve, mint aki a világ nagy titkát fedezte fel hirtelen.

Lány: "Meghaltak." - válaszolta kacagva

Valóban.

A nők kegyetlenek.

A nők kurvák.

A nők oltalomra vágynak.

A nők szeretnének hercegüket váró hercegnők lenni.

Ilyenek vagyunk....és ti férfiak ezt a kettősséget imádjátok bennünk oly nagyon.

Érettem én mi a gondod James... a nők a szerelem és barátság...

Én hisztek a varázslatban és a mesékben, de nézd...azt kell mondjam e tekintetben minden eldől már az első percben. Vagy megvan a vizuális vonzalom vagy nincs...

Innentől fogva tiszta sor: pasi leszel vagy barát...

S ha barát lettél bajban vagy ha többet érzel, mert egy kimerítő, kiüresítő szélmalomharcba kezdhetsz csak bele...

Szövetségre jutsz szerelmes önmagaddal és úgy véled így még mindig  a lány mellett maradhatsz...

És a lányban közben ez zajlik:

De jó, hogy ilyen barátom van, akire számíthatok, aki mellettem van, megvéd...

A csajok egyáltalán nem gondolnak bele, hogy nem puszta jó-fejségből vannak az ajándékok és az az idő amit odafigyelve töltesz velük...

Tudod miért? Mert ha ebbe belegondolnának, pofon lenne a személyiségüknek, mondván hogy barátnak nem kellenek, de szerelem tárgyának beillenek. A férfi ösztönös...ha szerelmes lesz, annak vágyak vannak a  hátterében. Ezzel a nők is tisztában vannak.

Ezért nem jut egynek sem eszébe...

Ahogy nekem sem szokott....

Mert a lányok a barátnőiknek és barátaiknak szívesen adnak ajándékokat, mindig ott vannak, hogy meghallgassák a másikat, tele tányérral és pohárral várják őt mindig...s ha egy pasi ugyanezt teszi egy lánnyal, akihez haveri kapocs fűzi, akkor mi nyilván ezt nem tudjuk udvarlásnak értelmezni, csak és pusztán egy baráti gesztusnak tekintjük.

S ha nem közlöd jó előre (tán mert nem mered) hogy mi a végcélod a kedvességgel, akkor:

A PÉNZTÁRTÓL VALÓ TÁVOZÁS UTÁN REKLAMÁCIÓT NEM FOGADUNK EL!

Értsd úgy, ha adsz valamit és nem közlöd nyiltan milyen érdeked vagy érzelmed van mögötte, akkor ne a lányt hibáztasd ha nem tud olvasni a számára láthatatlan sorok mögött...

Ugyanakkor az éremnek két oldala van, s ez a lányoknak jó tanács: Maci elhíresült mondata, amit mindig előveszek, ha a pasikról van szó:

SEMMI SINCS INGYEN!

És a megnyugtatásodra elárulom, a lányokkal is megesik bizony....én is tártam már ki szívem,..és kaptam vissza olyan választ, hogy legyünk barátok. Nem is egy helyről...

Ahogy ezt tőlem is azt hiszem kapták már meg...

Ez egy örök játék, örök fogócska....mindenkinek megvan a hercege/hercegnője, akit nem érhet el...

Van, aki a messzi távolból névtelenül imádja. Aki pedig barát mert lenni, annak viselnie kell a végleges billogot. És akármilyen szar is...csak a közelében maradunk az imádott lénynek, mert képtelenek vagyunk létezni nélküle...hiányában nem kapunk levegőt...

Az érzéseink pedig egyre kínoznak, de kell....mint egy rossz drog olyan ez.

Neked is megvan, a szerelmednek is megvan a keresztje, nekem is...sőt a szerelmemnek is és az összes fiúbarátomnak is....

Azt mondod logikusabb volna a barátokkal megpróbálni a nagyszerelmet s viták nélkül felhúzni azt a fehér kerítéses álom otthont?

Hát kedves Jerry James barátom.....ez nem logika kérdése...a nő is, ahogy a férfi is azt az egy nemes prédát űzi, aki nélkül képtelen élni...

S a vágy a legtöbb esetben nem kölcsönös...

Mindenki űzi a maga vadját...

Mindegy mekkora szemét állat, mindegy mekkora ribanc...

Mindannyian hercegek vagyunk és hercegnők....

"A legnagyobb hősiesség, megmaradni munkád mellett, akármit szól is ahhoz a világ. S ennél is igazibb hősiesség, megsemmisíteni munkádat, ha úgy érzed, nem tudtad tökéletesen megcsinálni azt, amire önmagaddal szerződtél."

Felelősek vagyunk az álmainkért...

S mire szerződtem önmagammal? Hogy rászolgáljak a barátaim bizalmára és hogy anyumat segíteni tudjam.

Ez elszánttá tett....céltudatosan dolgoztam...

Persze már hétfőn arra mentem be a szünetről, hogy az a vén milf megint jártatja a száját...

Ideges lettem...kimentem levegőzni...

S ebben a pillanatban hihetetlen dolog történt. Megcsörrent a telefonom, a T-Mobile-os főnök volt, akinél interjúztam. Azért hívott, hogy meg vagyok-e elégedve az új munkahelyemmel, mert ha nem ők számítanának rám.

Az ember ilyen pillanatokban úgy érzi, a sors vezeti....hiába kapálózik...meg van írva minden...

A legjobb pillanatban hívott...

Elmentem hát az interjúra, ami egy manageri posztra lett kiírva...

Izgultam, féltem, hiszen országosan meg lett hirdetve az állás, sok-sok jelentkezővel.

El is késtem, nem találtam oda...minden-minden rosszul indult...

De mégis ma délután hívtak...SIKERÜLT

Pozitívum, hogy  a próbaidőt is fizetik, a bérletet is, az oktatást, béren kívüli juttatásokra is lehet számítani és mégis multi, nem fog eltűnni máról holnapra.

Holnap megyek felmondani....hogy többet ne legyek ilyen csoró, hogy ne csak üres ködképeket kergessek, hogy bizonyíthassak és lassanként visszaadhassak minden bizalmat és törődést.

Nem jókedvemből cserélgetem az állásokat....nem ebből űzök sportot, sőt sokkal inkább van ebben valami fanyar és szomorú...

Nagy lecke volt megtanulni...

Felelősek vagyunk az álmainkért.

"Van, hogy két ember úgy megy el egymás mellett, ahogy a vonatok találkoznak össze az éjszakában. A kivilágított ablak mögött pár elillanó másodpercre elkapnak egy képet, egy szót, és az emlékfoszlánnyal már futnak is tovább a maguk külön világa felé."

Annyira elkeseredtem...

Összezavarodtam...

Ha az elmúlt három évben valami állandó volt az Béla volt...és bárhogy alakult is, én mindig kiálltam amellett, aki akkor volt, amikor megismertük egymást. Annyira összeillettünk, mint a borsó meg a héja...

Soha senkivel nem volt ilyen közeli viszonyom...a cirkusz, a bobozás, az állatok szeretete, a játékosság, az egyetem...

Most pedig Béla csak hétvégenként van Pesten, egyébként Pécsen dolgozik...

Szombaton itthon volt...találkoztunk hát..

Kitalálta, hogy igyunk az egyik munkatársával...

Örültem neki, mert olyan régen nem szórakoztunk együtt...

És az egyetemet végzett mérnök uram felhozott hozzánk egy csövesnek kinéző izét, akire kb fel kellett volna nézzek, mert nagy név a hangosító szakmában és eszetlen sokat keres...

Állítólag, merthogy látszani nem látszott rajta....

Hozta papírzacskóban a kis Unicumot magával s közölte, hogy még megy melózni este s neki ez kevés lesz hozzá...

Közben olyan történetekkel szórakoztattak, ami egy csapat pasiról szólt, akik az ország másik felén forrasztgatják a kábeleket, de nőt hónapok óta nem láttak...

Béla szerint aranyos dolog, hogy a munkatársuk sokszor nyökög és nem találja a szavakat.

Szerintem ez nem aranyos ilyen idős korban, hanem béna...

Egy Casinoban dolgozott aznap ez a hullott tag, akit persze Béla kívánságára elkísértünk, mondván, ha többet látják Bélát a szakmában több melója lesz...

Vajon mennyi kedvem volt nekem ehhez????

Vajon megint érdekelt ez bárkit is...

Felöltöztem hát csinosba és elindultunk...

Béla szakadék barátja még vett egy 7dl-es Jagermeistert az éjjelnappaliban, és papírzacskót is kért hozzá, mert szerinte úgy diszkrétebb meló közben piálni...

Nem hittem a szememnek és fülemnek...

Hova csöppentem???

Lehet, hogy nincs manim, de szeretek szép, igénnyes tiszta ruhában járni. Nem tudom megtalálni a hangot buta emberek között, mert nem találok közös témát, nem piálok papírzacskóból és főleg nem lenne az a pénz/fizetés, ami miatt ilyen környezetbe száműzném magam...

Bélának van...és élvezi....

Ezek folyamatosan kijárkáltak az előkelő Casinóból meghúzni a papírzacskós Jagert...

Ez már 16 évesen sem volt poén...nem a belváros szívében húszontúl...

Béla jól érezte magát, nem akartam kedvét szegni...

A nagy hétvégi találkozásunkból az lett, hogy Tóth Gabi vernyákolását kellett hallgassam, aki ez estén még egy Guns dalt is megszégyenített...

Az őt követő zenekart vártuk, ahol egy csöcskilógós macát kellett volna elismerjek, mert milyen jó frontember...

Hát leszarom....az a helyzet, hogy nekem ez nem érdem...sőt...

Míg Béla elveszett a potméterek világában én egyedül szenvedtem ebben a torz közegben..

Sírni tudtam volna....főleg a mérnök uram láttán, tudva hogy ezt élvezi...:(

Hirtelen úgy éreztem papírzacskóstul mindenestül, hogy immár semmi közös nincs bennünk...

Igazat kell adnom minden kárálónak, aki valaha megmondta, "Ti nem illetek össze"

Mi lett vele?

Nagyon félek tőle, hogy örökre elvesztem...

De talán attól mégjobban, hogy mióta ismerem most először..

Ő fog elveszíteni engem

"Sötétben állunk néha, magunk se tudva, hogy kerültünk belé. Csak meresztgetjük a szemünket, csak tapogatódzunk, bizonytalankodunk. És a szívünk hüledez. - Merre? S véljük, hogy semerre. Csak tapogatódzunk. Lépünk. Meg-megállunk. Fejünk felett talán kőszikla csügg? Lábunk előtt talán farkasverem vagy szakadék tátong? Talán kígyóra lépünk? Szívünk remeg, mint a nyárfalevél. - Istenem!... De mennünk kell, hogy kijussunk valamerre. Hát lépünk, bizonytalankodunk tovább és tovább. Az iránytalanságban. Vakon. Dermedezve. Tapogatódzva. Szemünket olykor könny önti el. Szívünket olykor elszorítja az aggodalom. Aléldozunk. - Hova jutok?! S nem érezzük a sötétségben, a bizonytalanságban, a veszedelmek között, a Halál el-ne-csússz ösvényén, nem érezzük, hogy egy láthatatlan jóságos kéz van a kezünkön. Vezet."

Péntek van...az első hetem vége az új munkahelyen...

Egy kb.50 éves milf munkatársnőm teljesen kiakasztott...

Én megértem, hogy nő, meg idős is...és az ilyenek csuklóból első pillanattól utálnak...de miért kell dumálni a hátam mögött, belepofázni minden mondatomba és hátráltatni...nem értem...

Jobb lenne, ha vissza venne, mert ma még nem szóltam vissza...de nyilván nem fogom sokáig bírni...

Másrészt pedig, ha mást nem azt tisztelhetné bennem, hogy ennyire elszántan és minden áron ki akarom tanulni a média szakmát.

A jó oldala  a pénteknek pedig az volt, hogy már fél4kor szabadultunk...és az hogy jött hozzám Maci ismét...

Még mikor megérkezett is olyan idegben voltam, hogy eszméletlen. Aki ismer személyesen az tudja, nem vagyok egy konfliktuskerülő típus...

Maci próbált megnyugtatni, s rögtön elvitt kajálni. Hetek óta nem ettem főtt ételt...Meghívott ez egyik csirkés étterembe...és esküszöm a rántott husi hasábbal még sosem volt ilyen ízletes, mint most.

És még bort is hozott...finom édeset....nagyon jól választott...

Az idegesség és a mostanában szokatlan jóllakottság meghozta az eredményt, igen gyorsan berúgtam...

Este egy házibuliba csöppentünk Tarkához, egyik régi közös ismerősünkhöz. Az albérlet tele volt régi veszprémi arcokkal, esélytelen volt nem inni. Aztán egy pub-ba mentünk, ahol 250 HUF volt egy whiskey...

Eszetlenül benyomtam...mindenki hozta sorra a piákat...nem is kértem már előttem volt 2 whiskey kóla...Az egyik srác még virágcsokrot is vett nekem a betévedő nénikétől..

Hihetetlen éjszaka volt...

Babylon egy estére Bohémiává feslett át...

Másnap kikísértem Macit a buszra...

Arra emlékszem, ahogy az őszi élesen hűvös idő csípi bőrünket...közben utolsó sugaraival erőtlenül simogat a nap...

Várjuk a buszát....ülünk egymás mellett szorosan, mint  a fagyos madárkák a távközlési vezetéken...

Ott mondta el, hogy azért csak most jött fel, s nem előbb, mert nekem tervez valamiféle születésnapi ajándékot, ami még persze titok, és azt intézte...

És ott hagyta nálam az asztalon a kajajegyeit...azt mondta ennem kell...a munka is jobban fog menni....

Következő kép, ami megmaradt, hogy várom a metrót és ahogy felfogtam ezt a két mondtaot könny szökött a szemembe...Annyira végtelenül meghatott...

A fenébe is...mi lenne velem egyedül...

És hogy bírom ezt a sok jót meghálálni?

Ott álltam és csendben sírtam...

"Utas vagyok csak ebben a világban, egészen magánosan vándorló utas, aki megnézhet mindent, amit látni módjában van, de semmit magával el nem vihet, semmit félre nem tehet, semmihez hozzá nem kötözheti magát, bármennyire is megszerette ezt, vagy amazt. S lassan, lemondó szomorúsággal kialakult bennem az útiterv is: az ember éppen csak gyönyörködik abban, ami arra való. Néhány dolgot megjegyez magának, egészen rendszertelenül és minden értelem híján s igyekszik kissé megszépíteni azt az utazást, amennyire lehet. Átballag az életen, éppen mintha tóparton menne, váltakozó arcú dombok között, mindig lát valami újat és mindig elbúcsúzik valami régitől, s legokosabb, ha mindezt úgy cselekszi, mint a világ legtermészetesebb dolgát."

Legtöbbször mosoly ül az arcomon...

De héha ...egy-egy lopva csalt percben végtelenül elkeseredek...

A munkám fantasztikus...médiareferens vagyok...a munkaidőm megfeleződött, 6 órát dolgoozm, 1 órás ebédszünettel és óránként 10perc kávé-cigi szünettel. A főnököm nagyszerű, nem hajcsárkodik, segít, motivál és végtelenül megnyugtató a hangja.

Olyan ez, mintha egy nagy média-tőzsdén lenne az ember...izgalmas és egész nap percről-percre lehet tanulni a szakma csínját-bínját.

Talán mindig is ezt akartam...

A bökkenő annyi csupán, hogy az első három hónap próbaidő, addig csak jutalékért megy a munka, ergo szerződést kell kössek, mert bajban leszek.

Erre a hónapra még megvan az albi díj, a következőre talán az értékesítő/hostess melómból kifutja, meg a BKV bérletemre, de ennyi...

Most is vajas kenyéren élek, mert 95HUF van a tárcámban napok óta...

Rohadt elkeserítő belegondolni, hogy ez még két hónapig így lesz.... S ha nem tudok szerződni két hónap alatt, akkor a harmadik próbaidős hónapot már nem húzom ki...

Vannak napok, amikor rámzúdúl ennek a helyzetnek a nyomasztó nehézsége...

Ugyanakkor nap, mint nap eszembe jut, hogy még 2helyről visszahívtak munka ügyben...mindkét helyen fix mani lett volna...de a fránya álmok meg az önmegvalósítás...a szerelmem a média/rendezvények világába...nem hagyott más választást...

Úgy tűnik alaposan meg kell harcoljak érte...

De ez valóban az, amit csinálni szeretnék...

A pasikkal is mintha örökös próbaidőn lennék...

Béla ki-be járkál csak az életembe...S. Uraság pedig ma is, amikor találkoztunk úgy nézett rám, mint akit végleg magával ragadtam és elvarázsoltam...mégsem tágít a barátnője mellől...

Próbaidős életet élek...

Van még 5 szelet Pesti tartós kenyerem

10db tojásom

1 üveg anya-féle szilva lekvárom

1 doboz margarinom

fél zacskó száraztésztám

fél szatyor paprikám

és talán mág egy pár palacsintára való tejem és lisztem...

"Apám hitte az otthon melegét,
Apám hitte az ünnep örömét,
Apám hitte az apja örökét,
S úgy hiszem, ez így volt szép.

Apám hitte az elsõ éjszakát,
Apám hitte a gyûrû aranyát,
Apám hitte a szavak igazát,
S úgy hiszem, ez így volt szép.

Apám hitte a hős tetteket,
Apám hitte a bölcsességeket,
Apám hitte a szép verseket,
S úgy hiszem ez így volt szép."

Volt egy ember...

Volt egy ember, aki Szombathelyen született... édesapja a vasútnál dolgozott, édesanyja varrónő volt egy előkelő szalonban. Középső fiúgyermekként látta meg a napvilágot...

Utazott, élt és tanult, tanult nagyon sokat.

A katonaságot írnokként "úszta meg" kivételezettként. Kimenőkön édesanyjának mindig sárga vagy barack szín rózsát vitt...

Művelt és érett kész férfiemberré akart válni...úgy vélte a tudás, amit megszerzünk, az örökké a részünké válik, s nem veheti el senki.

A Budapesi Műszaki Egyetemen szezett diplomát tervező-gépész mérnökként. Az egyetemi évek alatt kitapasztalta  a határait...nem minden órára járt be...például az élelmiszeripari techonlógiákat előszeretettel kihagyta...

A vizsgán így csak két kérdést tettek fel neki:

Járt órára? Nem emlékszem magára. Miért kékre festik a  tejbolt falát?

Így bukott meg....{én azóta már tudom a választ, és azt is hogy semmi köze nem volt a törzsanyagukhoz}

Innentől fogva tudta, vannak tárgyak, amiket igenis komolyan kell venni.

Imádta a régi könyveket és az antikváriumok ódon dohos illatát, sokszor inkább itt hagyta a pénzét, mintsem ételre költött volna...

Gyakornokként a Közlekedési Vállalatnál dolgozott, akik követként Kubába küldték...

Minden pénzét souvenirre cserélte...

Belszeretett a naív művészetbe...és egy viharos repülőút során egy életre megundorodott a repüléstől és tériszonyossá vált.

Hazatérve Böbe nevű barátnőjével jegyre keltek, és mérnöki fizetéséből kifizették első részletét az OTP tárasház egyik panel-lakásának. Ebben az időben rendkívüli rajongója lett a Műcsarnoknak, ami 1895-óta része a nívós magyar kortárs képzőművészet kiállítótermeinek.

A zalaegerszegi Műcsarnokot gyakran látogatta, s szignózott művekre gyűjtött, s költött...

Nemes bordázatú értékes könyvek és kortárs műalkotások közé születtem...

Anyatejjel szívtam magamba az irodalom és a múvészet szeretetét. Még beszélni sem tudtam, de karonülő csecsemőként édesapám már mindent elmesélt nekem a világról...Miért nyilnak a  virágok, hogy keletkeznek a felhők...s nem restellt felemelni egy-egy bomladozó bimbóig  vagy a fűbe hasalni velem megmutatni mi a különbség bogár és rovar között. Kisiskolásként már meg tudtam ítélni mi a giccs és mi az alkotás. Álmomból riasztva is felismertem egy Szász Endrét vagy egy Kisfaludi Stróbl Zsigmondot.

Mások a tankönyvből tartottak kiselőadást én pedig a Nyugat egyik eredeti különkiadásból olvastam fel...

Nekem ez volt a természetes...

Minden este sétáltunk...bölcsi után, ovi után, iskola után, gimi után, egyetemről hazatérve...

Mindig jött elém, és sétálni vitt...

Sokan úgy emlékeznek rá vagy rám....illetve ránk, mint valami városképhez tartozó jelenségre. Hozzátartoztunk a tájhoz...

{"Te vagy az a  lány, aki mindig az apukájával sétált...?"Még a volt barátom is így ismert...}

Egy nagy kör séta a városban, egy kis fej szellőztetés mindig kellett...egy kellemesen simogató langyos kávé egy kultúrált kávéházban elengedhetetlen része volt az estének...én persze mindig sütit vagy üdítőt kaptam...

Közben csivitelhettem mindenféléről...apa pipára gyújtott és türelmesen végighallgatott...

Néha a kezembe tette már kihűlő langyos pipáját, hogy érezhessem annak barátságos melegét.

Észre sem vettem úgy ivódott belém a kávé- és teaházak függőséget okozó közege.

Ez után minden este meglátogattuk az édesanyját, a nagymamámat...

Apa ugyanolyan türelemmel hallgatta végig a nagyit, akár engem...neki ez volt a kikapcsolódás...és így értünk haza anyához minden este 7-8 óra körül.

Persze volt, amiben nem volt bocsánat...tanulni kellett, ha tetszett, ha nem...

Azt mondta, tegyek meg mindent képességeim szerint...nem vár tőlem többet. De ha látja, hogy csak lusta vagyok, akkor csalódni fog...

Soha nem akartam, hogy csalódjon...

Azt hsizem a szó nemes értelmében véve szerelmes volt belém...imádott...és csak arra kért...mindegy mi lesz  a foglalkozásom, de abban legyek a legjobb...és bárki mellett is találjam meg a  boldogságom, maradjak ember...

Az udvarlóimmal kritikus volt...szerette megfenyegetni őket, hogy ha nem  viselkednek szépen velem s nem vigyáznak rám, akkor lelövi vagy a Drávába fojtja őket...

És akkor...

...akkor, mikor beteg lett Tshabra bízott...megkérte vigyázzon rám...

És már Tshab sincs...

Egyetem sem véd...

Még jó fieztésem, munkám vagy párom sincs...

Senki, aki vigyázna rám...

Édesapám volt mindenem....

2006.10.05-én édesanyám születésnapjának másnapján halt meg. Éppen ma 4 éve...

Azon a napon, amikor szóltak, hogy baj van... már nem tudtam időben hazaérni az egyetemről...

És már sosem érhetek haza...

Akkor elvesztettem mindent....

Csak a könyveim vannak, amik mindig körülvesznek...

A művészet szeretete...

Édesanyám...

Egy örökké kegyetlenül égő seb a szívemben....

Volt egy ember...s utána csak a pótolhatatlan űr maradt...

...csak én magam a semmiben lebegve...

...csak én...

...és a hitem...

"Én is hiszek egy-két szép dologban,
Hiszek a dalban, a dalban, a dalban.
És én hiszek a város zajában,
És én hiszek benne, s magamban.

És én hiszek a fegyver halálában.
És én hiszek a folyóban s a hídban,
És én hiszek hiszek hiszek apámban."

"Van-e még barátság a világon? Fiatal emberek azt hiszik, van; de aztán megtudják, hogy amit barátságnak hittek, csak pajtásság volt. A barátság sokkal bonyolultabb, fájdalmasabb és erőszakosabb kapcsolat, mint a szerelem. A szerelem adni és kapni akar. A barát csak adhat. Barátság, abban az értelemben, szűkszavúan, ahogy két ember, kézfogás és ígéret nélkül, egy életre jótáll a másikért."

Szerencsés ember vagyok...

...és boldog...

Ma mindent megkaptam, amit kapni lehetett...

Úgy tűnik enyém a munka...médiareferns lettem....

És Maci és Ádám is meglátogattak...

Nekem vannak a legcsodálatosabb barátaim ebben biztos vagyok...

Nem kell kérni tőlük...s ha eltűnök sem veszik magukra...nem támadnak, nem sértődnek meg...sőt érzik, hogy bárhogy is legyen kegyetlenül hiányoznak...s szükségem van rájuk, mint a szomjas embernek egyetlen csepp vízre...

Tőlük tudok mosolyogni, ők a morotjai az eltökéltségemnek és az öntudatomnak.

Általuk lettem olyan amilyen, s ők segítettek abban, hogy tévutakra ne tévedjek...

A seggfej lakótársam kiselőadásban firtatta múltkor a tézisét miszerint hiába rimánkodok utánuk, előbb utóbb nem fognak keresni s én sem őket...és itt fog abbamaradni ez az egész...

S erre cáfolt rá az élet....nem kértem, nem rimánkodtam nekik...csak megjelentek az életemben...szó nélkül, nem hivalkodóan, csendesen...

Istenem de kellettek, jobban mint  a munka, mint a pénz...mindennél jobban...

Maci egy éjszakát töltött velem/nálam...

Borozgattunk, dumáltunk...sétálgattunk...alaposan benyomtunk...minimál kocsmától (KisErkel) a káoszos romkocsmáig (Mumus) mindent bejártunk...

Mumus olyan volt, mint egy gigászi házibuli...olyan volt így mintha mi tartanánk, s mindenki csak névtelen vendégünk lenne...Össze is írtuk a konyhában a csempét...hiányzott a harmadik hergeség Cs.Ádám...

Az este hajnalba torkollott...a körvonalak elmosódtak és csak színes homályos pacákból állt össze a világ...

Mégis hihetetlen biztonságban voltam...

Teleportálva értünk haza..

Reggel fejfájós séta a Duna parton...reggeli a Mekiben...

Majd szomorú búcsú Macitól...

Cs.Ádámmal délután találkoztam egy órácskára....ő átutazóban volt Pesten Veszprém felé tartva...Egy jó erős kávé...sűrűn gomolygó cigaretta füst...a tanár úr és a tanárnő megvitatta a pályakezdők nehézségeit...

Hiánypótló volt...

Megnőtt Cs.Ádám haja...olyan jól áll neki....

Hogy változik a világ...

...én meg csak rohanok utána...