"Sötétben állunk néha, magunk se tudva, hogy kerültünk belé. Csak meresztgetjük a szemünket, csak tapogatódzunk, bizonytalankodunk. És a szívünk hüledez. - Merre? S véljük, hogy semerre. Csak tapogatódzunk. Lépünk. Meg-megállunk. Fejünk felett talán kőszikla csügg? Lábunk előtt talán farkasverem vagy szakadék tátong? Talán kígyóra lépünk? Szívünk remeg, mint a nyárfalevél. - Istenem!... De mennünk kell, hogy kijussunk valamerre. Hát lépünk, bizonytalankodunk tovább és tovább. Az iránytalanságban. Vakon. Dermedezve. Tapogatódzva. Szemünket olykor könny önti el. Szívünket olykor elszorítja az aggodalom. Aléldozunk. - Hova jutok?! S nem érezzük a sötétségben, a bizonytalanságban, a veszedelmek között, a Halál el-ne-csússz ösvényén, nem érezzük, hogy egy láthatatlan jóságos kéz van a kezünkön. Vezet."

Péntek van...az első hetem vége az új munkahelyen...

Egy kb.50 éves milf munkatársnőm teljesen kiakasztott...

Én megértem, hogy nő, meg idős is...és az ilyenek csuklóból első pillanattól utálnak...de miért kell dumálni a hátam mögött, belepofázni minden mondatomba és hátráltatni...nem értem...

Jobb lenne, ha vissza venne, mert ma még nem szóltam vissza...de nyilván nem fogom sokáig bírni...

Másrészt pedig, ha mást nem azt tisztelhetné bennem, hogy ennyire elszántan és minden áron ki akarom tanulni a média szakmát.

A jó oldala  a pénteknek pedig az volt, hogy már fél4kor szabadultunk...és az hogy jött hozzám Maci ismét...

Még mikor megérkezett is olyan idegben voltam, hogy eszméletlen. Aki ismer személyesen az tudja, nem vagyok egy konfliktuskerülő típus...

Maci próbált megnyugtatni, s rögtön elvitt kajálni. Hetek óta nem ettem főtt ételt...Meghívott ez egyik csirkés étterembe...és esküszöm a rántott husi hasábbal még sosem volt ilyen ízletes, mint most.

És még bort is hozott...finom édeset....nagyon jól választott...

Az idegesség és a mostanában szokatlan jóllakottság meghozta az eredményt, igen gyorsan berúgtam...

Este egy házibuliba csöppentünk Tarkához, egyik régi közös ismerősünkhöz. Az albérlet tele volt régi veszprémi arcokkal, esélytelen volt nem inni. Aztán egy pub-ba mentünk, ahol 250 HUF volt egy whiskey...

Eszetlenül benyomtam...mindenki hozta sorra a piákat...nem is kértem már előttem volt 2 whiskey kóla...Az egyik srác még virágcsokrot is vett nekem a betévedő nénikétől..

Hihetetlen éjszaka volt...

Babylon egy estére Bohémiává feslett át...

Másnap kikísértem Macit a buszra...

Arra emlékszem, ahogy az őszi élesen hűvös idő csípi bőrünket...közben utolsó sugaraival erőtlenül simogat a nap...

Várjuk a buszát....ülünk egymás mellett szorosan, mint  a fagyos madárkák a távközlési vezetéken...

Ott mondta el, hogy azért csak most jött fel, s nem előbb, mert nekem tervez valamiféle születésnapi ajándékot, ami még persze titok, és azt intézte...

És ott hagyta nálam az asztalon a kajajegyeit...azt mondta ennem kell...a munka is jobban fog menni....

Következő kép, ami megmaradt, hogy várom a metrót és ahogy felfogtam ezt a két mondtaot könny szökött a szemembe...Annyira végtelenül meghatott...

A fenébe is...mi lenne velem egyedül...

És hogy bírom ezt a sok jót meghálálni?

Ott álltam és csendben sírtam...