Végre sikerült a nyelvtörténet szigorlatom...ezzel végeztem az egyetemi kötelező tárgyaimmal. Már körülbelül három éve küzdöttem ezzel a szigorlattal, így mondhatjuk január 13-án este fél 6-kor, mikor kiléptem az egyetem Magyar Nyelvtudományi tanszékének vaskos, ódon ajtaján; újjászülettem. A sok éve vágyott álom valósággá vált, sőt jeles érdemjegyben manifesztálódott. Még a macskaköveken is máshogy csillant a fény, a levegő is mintha friss fű illatával lett volna terhes. Megfordult velem a világ, színekbe s pompába öltözött körülöttem a téli táj.  A pillanat tört része alatt tüdőmet megtöltötte a friss oxigén, s mint aki először vesz levegőt az életben, szinte fájt, ahogy a légutaim kitágultak. Fellélegeztem.

Hozzáteszem meglepően sokan szurkoltak értem. Valahogy nincs sok barátom, de most mégis rengetegen gratuláltak. Furcsa érzés. Talán abból adódik, hogy skorpió csillagjegyben születtem, vagy gyűlölök vagy szeretek, s engem is vagy szeretnek vagy gyűlölnek, nincs középút, nem jellemez semmiben a középszer. Sosem leszek tehát Salieri:) Kevés az igazi barátom, de hozzájuk nagyon ragaszkodom, és értük tűzön-vízen keresztül kiállnék. Ez vagyok; egy örökké lázongó kis forrdalmár, aki a saját élete harcait vívja.

Mégis...hiába a főnixi újjászületés, Lili túl közel repült a Naphoz...veszélyesen közel...s megégette szárnyait. Két legközelebb álló barátot vesztett el. Van szituáció, amiből nincs értelmes kiút.

Elmentünk megünnepelni két közeli fiú baráttal a sikeres szigorlatot...nagyon jól éreztük magunkat, igazi örömünnep igazi felszabadulás...együtt repültünk. Aztán mind a kettő a másik háta mögött "bepróbálkozott"...

...ebben a helyzetben nem volt jó reakció...ellökni őket, hogy szar szemét izé legyek, nekik csalódás önmagukban, vagy engedni a magánynak és a szeretetéhségnek, hogy én legyek a ribanc...huh...és itt jöjjenek a pontpontpontok...

...nem ide tartozik, mit tettem, a végeredmény egy út...nem keresnek...

"Beauty is a curse on the world"

Nem tudom most hogyan tovább, barátok nélkül nincsenek gyökerek, nincs aki tükröt tartson nekünk...meghatározhatatlanná, elmosódottá válnak a világ határai...

Még aznap reggel boldogan mentem haza, nem hittem, hogy egy ilyen kis nüansz betehet a barátságunknak...és de...

Azóta levegőért kapkodok...

És, hogy miszerint élünk, mit jelent nekünk a szeretet? Ilyen szituációkban talán semmit sem ér...talán ez a kivételes eset, ami erősíti a szabályt:

"A szeretet soha meg nem szűnik. A prófétálások véget érnek, a nyelvek megszűnnek, a tudomány elenyészik. Mert töredékes a megismerésünk, és töredékes a prófétálásunk; amikor pedig eljön majd a tökéletes, a töredékes véget fog érni. [...] Most ugyanis tükör által, homályban látunk, akkor pedig majd színről színre. Most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, mint ahogy én is ismert vagyok. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet; de ezek közül legnagyobb a szeretet."