"Mindig legyen egy kis kétség, amelyet le kell csillapítsunk. Íme, ez kelti fel a pillanat szomjúságát, s élteti a boldog szerelmet. Mivel a félelem sohasem tágít tőle, gyönyörei sohasem untatnak bennünket."
Hétfőn eldől minden....
Ha már a pokoli hétfőknél tartunk, ezen a héten hétfőn S.Uraságal lefightoltuk életünk első és nagyon remélem utolsó igazi veszekedését. Tulajdonképpen az előző posztban szereplő számon pattantunk meg. Én nyilván válaszra leletem benne, kiéreztem hogy....game over....ezért kifakadva végleg bezártam az msn-ablakot, bármilyen lehetőség útját és szívemet előtte.
Valamiért még sem indult haza vizsgája után Pestre...azt írta talán mindnekinek előbb teljesülenk az álmai, mint gondolnánk...majd 5 perc múlva megjelent a recepción...
Onnantól kezdve csak mosoly és nevetés jött...képtelen vagyok veszekedni vele...Hiszen neki sem könnyű...valakit el fog veszíteni...Aztán az is kiderült, hogy ő ezt a dalt máshogy értelmezte...jóllehet azóta sem vagyok képes mást kihallani belőle...de hagyjuk...
Beszélgettünk ismét egy röpke 5órát...-úgy érzem még ő sem tudja mi a választása- ...öleléssel váltunk el...{talán utoljára}
Mikor hazaért még msnen ment egy jóéjt puszi/ölelés, hogy ne ilyen zord legyen a talán utolsó együtt töltött napunk.
Kedden hazamentem a szülővárosomba, hogy anyuka kezébe adhassam a visszakapott szakdolgozatokat és megölelhessem megköszönve a sok-sok jót, támogatást és csodát, amit tett értem az egyetemi évek alatt.
Találkoztam StarFire-el is, ami meglepően gördülékenyen és simán össze tudott jönni...Mindketten csak röpke időt voltunk otthon, mégis belefért egy kora délutáni kávé. Nagyon kellett...sütött a nap...lazultunk és meséltünk egymásnak. Nem mintha a blogvilág nem kötne össze minket, de élőben mindig picit más. Mosolyognom kellett, ahogy elhallgattam magunkat...Két szőkeség, akiket mindenki befigyelt...mi pedig csak fröcskölődtünk minket meg sem érdemlő pasikról...bizonytalanokról, csalfákról, hazugokról...és igazi csajos konklúzióval zártunk...hát ezeket a pasikat bizony nem értjük :D
A kiruccanásom másik hatalamas eredménye az volt, hogy megvettem életem első sátrát. Rikító zöld és pár másodperc alatt felállítja magát. Csudaklassz és csudaszép...záloga lesz majd a boldog vagy épp a könyörtelen szomorú nyaramnak.
Ma vissza is tértem az egyetemvárosba...sem a munkabeosztás nem enged többet, sem a szerevzetem nem bírja sokáig az itteni közeg nélkül:D
Érdekes buszút volt...3 óra...
3 óra alatt én már kialszom magam, vagy egy másik buliban hömbölgök már vagy egy negyed munkaidőt letudok....Pokol soknak tűnt a semmittevés oltárán...zenét hallgattam és el is aludtam egy kis időre...a fürdővárosokban felszálló nénik/fiatalok bőre naptól égett illatot árszatott, ami keveredett a napsütötte naptej terjengős kókusz, tejszín, testápoló, napraforgó ízével. Ennek inspirálására tulajdonképpen egy pillanat műve volt, hogy átlényegüljek egy tudatmódosult állapotba...Álmomban Kubában voltam...éppen egy fehér falú egyszerű parti ház homokján feküdtem egy fa napágyon...a nap már lebukott és a kellemesen hűvös éjszaka sötét leple takart be gyengéden. Valahonnan gyermek zsibongás szűrődött az őslakosok rumgőzös latin zenéjének melódiái közé. Nyugodt voltam...nem volt bennem semmilyen másnapi teendő, nem kattogott az agyam fesztiválokon, szervezésen, vendégfogadáson, foglalásokon, szobatükrön, pasikon, ármánykodáson...
Lábujjaim közt morzsoltam a finom enyhén nedves homokszemeket...s azok sercegve hullottak alá...nyugodt voltam...csodálatos volt...vajon ha megtalálom az otthonom (minden tekintetben...város, munka, pasi) akkor elérhetem ezt az érzést?
Ma ér haza S.Uraság Úrnője...ma beszélnek a múltjukról s jövőjükről...rólam? nem hiszem...nem hiszem, hogy bármin változathat a lényem.
Hétfőre meglesz a válasz.
A legfrissebb ráreagálások