Haragban A Világgal

"És én? Továbbra is hiszek a paradicsomban. De most legalább tudom, nem kint keresendő, mert a paradicsom nem egy hely, ahova mehetsz, hanem egy perc, mikor úgy érzed, valaminek része vagy. És ha rátalálsz erre a percre, örökké tart."

Tegnap volt a tanári képesítő záróvizsgám...

Egy átvirrasztott rettegésig tanult éjszaka után, reggel hazaindult Béla...már az ajtó előtt ünneplőben váltunk el. Cs. Ádám szaktársammal ezen a megmérettetésen is összesorsoltak minket, ami persze csak egy bizonyos fokig csökkentette az eszetlen stresszt, amivel megérkeztünk egyetemi éveink utolsó államvizsgájára a Pedagógia-Pszichológia Tanszékre.

Szinte remegtem a bizonytalantól, az élet súlyától...Ennek a 6évnek minden nehezéke tüdőmre támaszkodott és a gyomromat facsarta...szédültem és féltem...

Aztán 8 óra körül megérkezett S.Ádi Uraság...fellélegeztem...

Ezúttal nem aludt itt, csak vizsgázni jött, ami 9kor volt neki, s úgy tervezte délután indul is haza, hiszen másnap dolgozik fent a koszos, zsúfolt, nagyfaluban.

Egy órára ugrott csak el, amíg letudta a saját vizsgáját, egyébként pedig végig izgulta és szorította velünk délután egyig a záróvizsgát.{ismét} Örültem, hogy ott van és támogat.

Elég volt belenézni gesztenyeszín szemeibe...és nem volt több kétség és izgalom bennem. Végtelen tengert láthat ilyenkor az ember...lágy tekintete átkarol...

Mikor pedig az eredményhirdetés lezajlott ő gratulált elsőként, hogy immár végzett diplomás tanárnőként hagyhatom el a már halálig unott egyetemi épületsort.

Majdnem erősebb extázisban volt, mint mi magunk...ünnepelni akart...minket, az életet. Beugrasztott minket a kis piros autójába és nem volt megállás a Balaton partig. Csopak, strand, sör...öröm, boldogság és felszabadultság.

"Amikor látom, hogy igazi mosolyra derül az arca, megmelegszik a szívem, mert tudom, hogy nem olyan, mint más. Azért mosolyog így, mert vele vagyok. Miattam."

Nem is kellett sem több sem jobb ünnep vagy ajándék...A két legimádottabb Ádámom a Balaton és én... {ott volt Edit is...a maga effektusos jellegével..de ezt most hagyjuk is...ne rontsunk a képen}

Persze a semmi alvás után megint megütött az a pár sör, amit lazításként fogyasztottunk...Ezért is döntöttünk úgy, hogy az esti örömujjongás előtt még egy pár órát muszáj pihennünk...Fél5körült tértünk haza, amit még egy EP-ben elfogyasztott sörrel koronáztunk.:D Aztán S.Uraság mondta, neki haza kell mennie Pestre, de este lehet hogy visszatér...

Gondoltam, hogy nem fog...hiszen reggel dolgozik, na meg mégis kinek érné meg az a pénz, idő, benzin...

Miután ő elment Cs.Ádámmal még beszélgettünk, mondta hogy tisztázzuk már mi a nagy büdös franc lesz velünk, mert már őt idegesítik ezek a rejtett kis bókok, összenézések...Hát mondom én épp erre várok...mire ő közölte, hogy akkor majd ő rákérdez, ha este lejön S.Uraság. Majd kaptam egy atom letorkolós teljesen jogos oltást...hogy felejtsem már el LordW-t ha S.Uraságot akarom. Lehet, hogy sosem lesz az enyém, de jelenleg -kimért hangon közölte- úgy viselkedek mint egy hülye ribanc. Ha nem ismerne egyszerű, ostoba kurvának gondolna...

És mennyire igaza van...hálás vagyok ezért a mondatért...

Mondanám, hogy és aztán lefeküdtem aludni....de....nyilván nem...LordW is gratulálni kívánt...ebből pedig nem alvás lett...nem nagyon volt kibúvó...

Este 9-ig beszélgettünk...én félrészegen elővezettem, hogy igazából ha várok is valakire,  az jelen helyzetben akkor sem ő...

Ennek nagyon el kellett hangzania...-persze nem a lejobb mód és idő...de...az életem káosz, őrültség volna rendet vagy nyugodt pillanatot várni benne...

Fél10-kor csörgött Cs. Ádám, hogy akkor átérkezne hozzánk, igyunk nálunk...huh...én még részeg voltam...és hihetetlenül kimerült...

Ittam vele egy whiskey-kólát és mondtam én most alszom egy órát mert egyébként ma nem lesz buli...Megkértem Mazsát tartsa szóval, el ne engedje...

És a drága "családom", mint valami bölcsis idill felettem beszélgetett, iszogatott, YouTube-ozott...míg én -már csinos partyszerkóban tökéletes hajjal és sminkkel- szundítottam a végkimerültség szakadékának szélén...

Egy óra múlva könyörtelenül csörgött az ébresztő...nem hagyhatok cserben senkit, gondoltam...nem várhatok több türelmet..a helyzet javult: a pokoli fejfájás...hidegrázássá enyhült...Jobb volt...mellékes volt, hogy a testem kezdi feladni...a lekem és a tudatom a  helyén volt.

Érdekes este volt...Maci nem érkezett meg...meccset nézett valahol valakikkel...

...ezt nem akarom kommentálni...nem akarok belegondolni sem...nekünk hiányzott...egymást nógattuk ki hívja vagy írjon neki...találgattuk a legpozitívabb magyarázatokat...de idővel kifogytunk...

...harag és tüske nem maradt, csak egy késhegynyi csalódottság...

Fél egykor csörgött a kaputelefon...és a meglepetés nagyobb volt, mint álmodni mertem...

S.Ádika Uraság érkezett vissza...Én olyan boldog voltam, hogy azt leírni képtelenség...

"A szívem vadul kalimpált, a vérem forrón lüktetve, sebesen áramlott az ereimben. A tüdőm csordulásig telt a bőréből áradó édes illattal. Mintha az az üresség sose lett volna. Hibátlan egész voltam - nem gyógyult, hanem inkább "soha-meg-nem-sebzett"."

Egész valóm beleremegett...egy pillanatnyi boldogság..Olyan perc volt, ami tisztább mint oly sok az eddigi életem során. Hihetetlenül ritka alkalom, mikor egy röpke villanás alatt...repülni tanulsz...

Hajnal fél2 volt mire elindultunk, megint káoszkodtam...Diust képes voltam felhívni...öltözz 10perc és ott vagyunk érted kocsival...készülj...és gyerünk élni!

Eszetlen buli kerekedett...

Persze csütörtök révén azon a helyen volt buli, ami LordW egyik törzshelye...Mikor megérkeztünk nyilvána  pult VIP csücskében támaszkodott...

Csapdában éreztem magam. Cs Ádám barátom kiütné szíve szerint S.Ádi Uraság előtt meg nem nagyon jó pont a puszta léte sem...ezért fejbiccentés messziről és menekültem a bandával a hely szögegyenest másik végébe. Míg oda eljutottunk, addig végig ismerősök, haverok, velünk örvendők szegélyezték utunkat. Egyik srác kétszer fel is kapott..másodszorra el is ejtett...csak nevettem...semmi sem bírt fájni...

Aztán sör, sör, sör...tequila...na és bár nem vagyok büszke, de itt jött el az a pillanat, amikor fénysebességgel és keservesen megkönnyezve távozott belőlem az az egyszem tonhalkonzerv is, amit aznap megettem.

De halhatatlan vagyok és golyóálló, rendbeszedtem magam...éreztem, hogy a legrosszabbon már túl vagyok...kimentem megmarkoltam a kísérőnek szánt sört..és irány volt táncolni. Külön tombolva, hárman hömbölögve...ketten lassúzva...majd széken táncolva...

Aztán haza...csendes szigorú sorrendben...Dia, Cs.Ádám...reméltem, hogy én maradok utoljára...

Még vagy egy órát beszélgettünk a kocsiban...na még egy ölelés...na még egy...na még egy...fiatalok vagyunk őrültek és bolondok...

Elkísért a bejáratig...én az útfelújítás és az eső összjátékából született végtelen sártengerben tapcsikoltam a kis strandpapucsomban...úgy értem haza lábamon az eséstől a kékzöldlila foltokkal és a sártól fekete lábfejemmel, mint Forrest Gump egy rosszabb napján Vietnámban...

S.Ádi Uraság pedig révén, hogy 5óra volt és mivel 8tól Pesten dolgozott, gyanítom hazament átöltözni és nulla alvásasal indult is a melóba...

Örült forrongó, lázongó élet...

Ez a történet...így lett belőlem tanárnő...:D

"Félt, mégsem akart visszatérni a régi, megszokott szürkeségbe. Rettegett, de belecsimpaszkodott az őrületbe, mert a tükörnek csak ezen az oldalán látta meg azt, amire szüksége volt: a reményt."

Kedd este megérkezett Béla...természetesen autót szerelni...nagyjából kész van már...újra lett festve, fényezve, új tetőt és kiegészítőket kapott...

Csak az élet maradt ugyanaz, amit maga mögött hagyott...

Mikor Béla megvette, együtt választottuk. Emlékszem sokáig, gondosan tanakodtunk és mérlegeltünk, mire emellett döntöttünk. Kicsit az én "gyermekem" is volt...jóllehet azóta új ruhát kapott és legszebb fényében csillog.

Valahogy ilyen volt ez a mi kapcsolatunk is..Mikor B ütött kopott volt, kocsi és pénz nélkül...akkor ember volt és érték...mikor pedig elfeljetett embernek lenni, olyannak tetszett mint egy autó, amit drága máz és festék fed...amiről lekaparhatatlan ez az új réteg...ami alatt megfulladt és elveszett a régi lényege.

Aztán talán egy év viszontagság után elkezdte pergetni a nap az olcsó festéket...néhol néhol előbukkan a régi kép.

Hekkeztünk a parton, strandoltunk a Balcsiban, sütizünk, ebédeltünk, beszélgettünk, játszottunk, fagyiztunk, szedett nekem virágot...

De annyira nehéz...néha úgy érzem képtelen volna helyre állni ez a világ. Néha pedig azt, hogy hiába kapálózok és vergődök csak ez adhat biztosat...

Ránézek a pezsgőarany Chrysler Sebringre és azt érzem, soha senki más nem ülhet benne, csak én...aztán pedig ez az új szín....idegen...rég nem az amit anno megláttam és megszerettem.

Azt mondják az ördög mindig ott kísért meg, ahol a legsebezhetőbbek vagyunk...

...s ebben az időszakban ez duplán igaz volt...

Szerelmem a fesztiválozás, és LordW felajánlotta, hogy ad nekem ingyen bérletet BalatonSoundra, ha vele megyek le egész hétre...

Lassan el sem hiszem az életem...

"Az ég s a Balaton vize együtt sír és együtt nevet, együtt derül és együtt borul, együtt mosolyog, együtt haragszik. Mint a hű szeretők és igaz hitvesek. Ha az egyiknek nézel a szemébe: tudod már, mi van a másikban is."

S.Ádika hajnalig nálunk volt...táncot lejtett a lakótársamnak, majd még hajnal 3-kor elmentünk együtt egy kólára...

...megint csak pár órát aludt, majd vizsgázott majd felpakolt minket és irány a Balaton...imádom, hogy szereti a barátaimat...Maci, S. Ádika, Dius {a régi szobatársam} és én... tuti csapat...

S.Uraságnak csak kb 3 órája volt az indulásig...de fürödtünk, labdáztunk, söröztünk, nevettünk...

Mintha egy részemet szakították volna ki, mikor mennie kellett...

Nyilván no evés, no alvás...pár hideg sör...a strandolás vége késő délután az lett, hogy kimerülten szuszogtam a parton az igazak álmát aludva...esélyem sem volt felfogni és megemészteni mi az álom és mi a valóság...

"Aki fél a vereségtől, az győzelembe menekül."

A fáradtság és kimerültség visszaüt...néha halmozottan végkimerültségbe kerevedik az ember és mikor elszunnyad úgy érzi többet nem ébred fel. Néha csak hangosan mondogatni kezdni: ma végre pihenek...addig pedig hozzám se szóljatok, mert harapok...De nálam legtöbbször az történik, hogy ájulásközeli állapotban kóválygok munkába, haverokhoz, programról programra és egyszerűen azt érzem kizárt, hogy megálljak, nem futhat el mellettem az élet. S mire végiggondolnám a buktatóit vagy előnyeit, addigra már egy újabb hely, újabb emberek várnak...

Tegnap is így történt...3 óra alvás..munka...S.Ádika is megérkezett...s míg ő tanult, addig Maciéknál sörözés...persze kettőtől tiszta kótyagos lettem. Közben hívott LordW...sétáltunk, olyanokat mondtam neki a fejembeszálló alkohol hatására, hogy nem bízom benne, meghogy botrányos hogy ismerkedünk...stb...csupa-csupa szarfej dolgot...biztos a stressz...És bár megfogadtam, hogy nem engedem sodorni magam az árral...mégis S. Ádámmal való este 11-es találkozásomra úgy értem oda, hogy LordW szinte felkent egy fára a szemközti bolt előtt annyira izgatott volt...közben egy véletlen folytán S.Ádám is itt vásárolt, és mi csak azt vettük észre, hogy némán áll mellettünk és megdöbbenve bámul...

Szerva itt...csere ott...

S. Ádám Uraság tükrözve mennyire tökéletesen ismer, csak ennyit mondott:

"Gyere K... kiszellőztetjük a fejedet."

Bepakolt a kocsiba és már suhantunk is a Balatonra...Füreden kötöttünk ki...sétáltunk, majd a parton egy-egy pihenőszékben néztük a vizen lágyan ringatózó éjjeli fényeket. Apró tomboló gyámántbogarak keregetőztek a víztükrön. Higgadt, kimért este volt. Csend remegett a kikötő némán szendergő vitrolásai közt. Majd ahogy a gondolataink közeledtek, úgy vált eggyé nyugágyunk is. Halkan átöleltük egymást és aforizmákban, sokszor idegen személyben és számban beszéltük át az életünket...múltat, lehetőségeket és jövőt...

Arra emlékszem: végtelen nyugalom borította az ébenfekete tájat. Éreztem a fadeszkák hűvös simogatását meztelen combomon, nem fáztam holott hideg éjjel volt...pőrén villogó sima bőrömön észrevétlen lakmároztak a szúnyogok. Egy pár Converse tornacipő fehér orra hídként jelölte ki a perspektíva határait és vezette szemem a sétány és a víz között...

Megynugodott a lelkem, éreztem, ha hazatérhetek az ilyen érzés...de nem fogok...

Boldog voltam, amiért nem kell álruhát öltenem, amiért ért mindent...mindent, ami én vagyok...

És azt hiszem, akárhogy is félünk a kudarctól és a veszteségtől...és bármilyen értékcsökkentett viszonyt érzünk is győzelemnek, sosem szabad elfelednünk:

Fejest ugrani TILOS!!!