Haragban A Világgal

Néha úgy érzem csak egy szenvedélyes jelenség vagyok Vp-ben...tünde a vágyak gyalogútján...

Balzac azt mondja, hogy az első nőnek, az első igazi  nőnek, aki lenyűgözi a férfit..., az ilyen nőnek nem lehet vetélytársa.

Én azt mondom lehet...mert valahogy a lenyűgözésig mindig sikerül eljutni. Belebolondulnak a tekintetembe és az elérhetetlenségembe. Ami megjegyzem nem a szépségből fakad (nem tartom különösebben jó csajnak magam), hanem a kisugárzásomból és abból hogy a testem nem átjáróház vagy váróterem, hanem templom {mindenki maga  teremti az értékét}.... és csak azt engedem be, aki képes imára bírni a lelkem.

"Macskanő vagyok, nálam az élet varázsa. Illatom nem parfüm, hanem a bőröm frissessége, nedveim üde érzete, leheletem könnyedsége. Erőm a szemeim mélyrehatósága, bőröm simasága, testem szorító feszessége, ahogyan befogadok egy másik testet lelkestől. Nőiességem, teljességem az érzékeim vadsága, karmaim, fogaim bántó cirógatása, nevetésem csilingelése. Vonzásom a meghallgatás művészete, a kimondás képessége, az érzékenység kiváltsága."

Ettől az életszemlélettől megrészegülnek, elszédülnek és örvényként rántja őket magával valami megmagyarázhatatlan velem kapcsolatban...

És aztán néha napján akad egy-egy szerencsés utazó, akinek a szíve imára bírja az én lekemet is...mitől pedig az univerzum tárul fel hirtelen. {testiségtől függetlenül}

S mikor az utazók kénytelenek hazatérni a megszokott állomásra....úgy tesznek, mint akik csak álmodták az utat....

Nem próbálnak visszatérni...nem hisznek benne, hogy létezhet...élik a szokásos napjaikat és néha álmukban visszarévednek e tájra...

Sokan azt mondják szerencsés vagyok, hogy el tudom csavarni a fiúk fejét, meg hogy micsoda komoly szavakra vetemednek velem kapcsolatban...nagy szavak, minden esetben túlburjánzó érzelmek...

Pedig igazából végtelen szomorú az életem...hiszen eddig a legnagyobb csodák is visszatértek a kötöttségeik közé, feledve a közös álmokat.

Értékem annyi, amennyit adnak nekem....

...nem érek sokat...

...feledhető vagyok...

...nem megkapható...

...csak álmodható...

Ezért halhatatlan irányomban a vágy...

Hiszen éppúgy mint az eső elől, az álmok elől sincs menedék...

...és mire eldöntik mi az álom és mi az ébrenlét, addig valóban felébrednek... addigra eláll az eső....és engem már nem találnak sehol...

mert addig járom utam lélekről lélekre szállva, míg egyszer valaki meg nem adja az értékemet, azzal hogy fontosabb leszek neki mindennél...

Ezen a héten egy kezemen meg tudom számolni hány órát aludtam összesen... Ez alapjában véve borzasztó, kiborító és elviselehetetlen lenne (mégha sokszor így is élek)....de nem voltam magányos az őrület útján.

Meséltem már S.Ádám Uraságról, a tükörképemről....ma hazatávozott...és most hogy leheveredtem az ágyra gondoltam végig mennyit voltunk együtt: vasárnap érkezett, akkor rögtön este 7től hajnal 3ig beszélgettünk, hétfőn csak futólag láttuk egymást, kedden este7től reggel fél5ig velem volt a munkában, szerdán felvitt minket bulizni Pestre, reggel hazaérkezés után pedig még átjött beszélgetni 9ig, este pedig ismét a munkában éjféltől reggel 6-ig ott ült velem. S ma még mielőtt túlzásba vittük volna az alvást vagy egymás hanyagolását, 11-kor nekivágtunk a városnak...viadukt, vár, Bárka.....most 2-kor váltunk el....

Hihetetlen és borzongató...egy ujjal sem ért hozzám...tapintható a feszültség köztünk...félelmetes módon átlátunk egymáson....

Nincs is érteleme kérdezgetnie, úgyis tudja a választ....beteg, beteg világ....

Egymás gondolataiban, életstílusában, életérzésében élünk...Elég volt egy beszélgetés...aztóta biztos vagyok benne mikor mire mit reagálna....és viszont...

Meg sem lepődök vagy botránkozom a vad dolgain...csak mosolygok...tudom miért...ennyi...

Ma volt nála 2 öngyújtó...kérdezte meliyket választom...Elkezdtem a mondatot és már tudta mi a vége....Kiráz tőle a hideg...de meg is nyugtat...ő mindig ilyen lesz....

Hibák vagy keresztek? Nem számít....együtt vagyunk és csak annyi a szabály: Gyerünk élni!

Ma talán visszatér az otthoni környezetébe, kezébe adja egy szerencsésnek a kötelet: gyerünk kötözz vissza, hazatértem...

De az emlékek, a remegés nem tud elveszni...veszélyes játék...életösvény....meglátta magát valakiben és én is magamra leltem....

Ha sosem lesz köztünk semmi is bőven sok volt ez a hét..........................................

{lélekben, nézésekben leélni még durvább volt, mint bármi, amit az ösztön súgott volna...}

Ma elutazott az életemből a mosoly és a kaland egy időre....

Tegnap éjjel Budapestre indultunk bulizni....este fél 11-kor verődött össze a társaság és már suhantunk is a végtelen utakon. S. Ádám Uraság volt a sofőrünk és felvigyázónk az este során.

Őrült éjszaka volt....

Gyorsan felértünk...száguldottunk...leelőztük a bánatot és a fájdalmas emlékeket...

Az első eszmélés a Duna és annak habcsillámai voltak....különleges vakító fénnyel és csodálatosan csillogott az ébenfekete éjszakában a megannyi fehér gyémántbogyó. Varázslat.

A buliban sokszor szétszakadt a társaság...olyankor azért rettegtem...ilyen néger csókák érkeztek meg mindenféle náció delegáltjai...

Volt olyan is, amikor jobb lett volna külön mindenkitől....valahogy úgy éreztem mindenkiben feszengett valami, ami láthatóvá vált a vonásokon....valami, amit nem tudtunk leelőzni az autópályán...

Persze vállalhatatlanra sikerült innom magam, ismét lekapott egy ismerős haver srác...induláskor pedig a negrókkal kommunikáltam angolul, olaszul, spanyolul...mindenféle nyelven...s mikor kimentettek, akkor pedig egy belga csávó hajolt be az autóablakon át utánam...

Dzsízüszkrájszt...de tényleg...nem akartam csókázni....senki nem érdekelt.....senki....

Csak próbáltam felszabadítani magam....ennek ellenére szánalmas módon eltáncoltam minden lelket a bensőmből...

Záráskor indultunk haza....nem voltam rosszul az autóban...a gondolatok hánykolódtak csak bennem zordul...

Minek van értelme s minek sem.....

Reggel nyugodtam csak meg, mikor lefeküdtem egy lassan lüktető meleg mellkasra....

....nem történt semmi....nem haladt a világ sem előre sem hátra.....nem voltak szavak sem....csak egy ember, csak egy illat...

..és a világ megszünt rohanva zakatolni alattam....

"Azt hiszem, egy mese van a világon - csak egyetlenegy -, amely valamennyiünket izgat és foglalkoztat, rémülettel és lelkesedéssel tölt el úgy, hogy a gondolat és ámulat fényes borítékú, folytatásos regényében élünk szakadatlanul."

A mai nap nyertes posztja: M. András kapcsolatban van

{ne is említsem, hogy tegnap délután még beszéltünk telefonon}

Erre csak ennyit tudok mondani : LÁJK

................LOL.....................

Ilyen érzés lehet megérinteni a csillagos égboltot....

....Most ment el S.Ádám Úr....eddig beszélgettünk itt a mikro-univerzumom munkafrontján....

Ismét egy hosszú beszélgetés...ismét rövidnek tűnt, őszintének és természetesnek....

Találkoztam egy olyan emberrel, aki tökéletesen megért, mert éppen olyan bizonyos vonásaiban, mint én....

Hihetetlen érzés....még egy fél életet át bírnánk beszélni....már most fontosak lettünk egymásnak....

...Borzongató meglátni a másik ember szemében magadat....borzongató, amikor valaki úgy lát meg, hogy minden álcád, jelmezed és igyekezeted ellenére egy perc alatt kiismeri meztelen valós önmagadat....és borzongató, amikor ezt nem félted....

Ilyen lehet elkapni egy szappanbuborékot és hosszasan ujjaid közt tartani...

Iyen érzés lehet megmerítkezni egy tükörvízű varázs tóban.....

Ilyen érzés lehet átölelni egy párhuzamos univerzumot....

...és nem is fontos igazán miről beszélgettünk és hogy mennyi ideje "ismerjük" egymást...

...csak az a fontos, hogy megrezzent a tér....borzongató felfordulást és emellett síri nyugalmat okozva, pusztán azzal, hogy létezik.....

...nem szerelem, nem vonzalom és nem barátság....

....képtelenség szavakba önteni....

....egyszerűen....képtelenség....

Éppen olyan mintha nyári tiszta mélykék égbolton egy csillag megérintene egy másik csillagot....

Tegnap igazán furcsa napom volt....minden tekintetben...

Megfelelt annak a képnek, amit még gimis koromban fedeztem fel a vasárnapokról...

A vasárnapok nagyon misztikusak... kihaltak... Mikor tizenéves voltam féltem vasárnap este egyedül sétálni a  városban. Valahogy mindig azt éreztem, hogy ilyenkor ahogy a Biblia is mondja, Isten megpihen...

...elfordítja arcát az önmaga által teremtett világtól, hátat fordít és szundít egyet, hogy a teremtés fáradalmait kipihenje...

...ilyenkor a sötétség úgy el tud uralkodni ez éjszaka felett, hogy a valóság peremterületéről minden fura árnyék még félelmetesebben fenyegeti a kóborló emberi lényeket.

Nappal sincsenek rohanó emberek, a világ bármikor kifordulhat....elszaporodnak a furcsa pillanatok, illatok és momentumok...

Zsu kutyáját sétáltattam délben egy parkban, ahol tegnapelőtt még csak bimbozó réti virágok voltak és egy békésen szundító hajléktalan egy messzi padon napfürdőzve. Tegnap egy lány macskát sétáltatott, illetve úgy pakolta és állítgatta, mintha csak kirakatot rendezne be éppen...közelebb mentünk és az ösvényen egy döglött madár hevert előttünk...hátra hőköltem, a hajléktalan sehol sem volt....

Baljós jelek...visszafordultunk a kiskutyával más irányt véve, majd a csöves úgy derengett elő a semmiből, mintha a habfelhők széléről pöccintette volna le valaki...

Ijesztően sütött a nap...nem tolakodóan és vidáman, hanem valamiféle gúnyos nevestést sugallva.

Este munkába mentem...ma érkezett meg S. Ádám, ismét a levelezős órái miatt. Vártam a találkozást, hiányoztak a jó beszélgetések és a sok mosoly. Erre kapásból úgy kezdte, hogy hol van Zsu, mert arra készült, hogy vele fog találkozni. a recepción...Hát mondom bocs.....{és köszi}

Aztán persze kijött szépíteni, kávét hozott...faggatott és mesélt. Olyan dolgokat tudtunk meg egymásról, amit -hogy őt idézzem- egy kezemen meg tudom számolni hány ember tud. Nagyon izgalmas személyiség...extravagáns...sokat nevet és nevettet...

Hajnal 3ig beszélgettünk...akkor már egy A4es lapon ábra- és inerciarendszerben kommunikáltunk szexről, barátságról, kapcsolatról....

Nem is értettem a szituációt.........Nem is volt mit írnom tegnap....megszédített a sok mosolygás...éreztem. Sőt bevallom: egész elvarázsolt. Ezért sietve tértem haza reggel, hogy ezt a furcsa találkozást kialudva végre visszazökkenjen a világ a hétköznapokba...

Most pedig felébredvén, már nem tűnik torznak a körülöttem lévő  világ, és le merem írni milyen volt a tegnap estém....

....hiszen a mosolyok bizonyosan igaziak voltak...

"Mosolyogni tessék! Persze nem szüntelenül, nem reggeltől estig, de bujkáljon bennünk a mosoly - minden eshetőségre készen -, hogy bármikor felragyoghasson. Mert a mosoly meggyőződésem szerint mindig egy kis fényt hoz az életünkbe, meg a máséba is. Kicsike fényt, de sok kicsi, mint tudjuk, sokra megy."