Ma ünneplőbe öltöztettem a szívem...
Húsvét van, a katolikusok legnagyobb ünnepe...Jézus feltámadására emlékezünk...
Otthon voltam a hétvégén...és ma valamiért fontosnak tartottam, hogy édesanyámmal elmenjek a reggeli fél10 -es gyerek misére. Régen én is énekeltem a kórusban, minden vasárnap megtisztulhattam saját belső világomban a hit erejének segítségével. Azóta, bár a hitem nem hagyott el, de a vallástól eltávolodtam. Emlékeztetőül a tetoválásaim szolgálnak...Pál apostol szavait idézik... három motivum: a hit, a remény és a szeretet...ez a három és ezek közül legnagyobb a szeretet.{akit érdekel annak, egyenként lefordítom őket:)}
Nekem fontos a keresztény világkép...nem a dogmák, nem az ikonikus bálványimádás...azt gondolom csupán az irányelveket kell és lehet átfordítani a mai modern világba...Nem hirdetni mindenek felett a szigorú frázisokat, hanem minden egyes embernek életével kell például állnia elő...
Tükrözze életed a felfogásod, döntéseid az értékrendedet, mindez pedig hitedet...
A mai példabeszéd megfogott, nagyon elgondolkodtatott...a fiatal pap arról beszélt, hogy nem az a fontos, hogy szemünkkel lássunk és elhiggyük amit látunk. Sokkal fonotsabb az, hogy fel tudjuk ismerni a fontos dolgokat.
A prédikáció arról szólt, hogy Jézus, mikor feltámadt a kősírból és kiment az emberek közé, ők nem ismerték fel. Mária Magdolna találkozott vele először, s még ő, a szeretője is azt hitte, hogy a kertésszel áll szemben...csak később ismerte meg benne Krisztust. És aki Jézust ma, húsvét napján ott keresi, ahol sejthető lenne, az nem találja...a sír üres...
Nem mindig ott találunk rá a hitre, ahol keresni akarjuk...a hit néha apró dolgokban mutatkozik meg, ahhoz kell az igazi látás, hogy felismerjük azt...
El is szégyeltem magam, amiért legtöbbször én is csak az ünnepek környékén és a nehéz pillanatokban fordulok az Istenemhez...a közös ima, a gitárzene, a gyermek ének és a mindent átható tömjénfüst nehéz illata egy napra megint könnyűvé tette a lelkemet. Jobb emberré fürdetett a mise...
...a hitembe törölközöm...és reménykedem benne, hogy sosem akar felülkerkedni a majd a vallásom felettem, és én sem szennyezem, színezem, tolom ki értelmezésének határait a felismerhetetlenig...
"Volt egyszer egy ember, az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének.
De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer meg ezer apró csillámló homokszemcséből, és a homokszemcséket köddel kötötte össze.
És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond.
De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének.
És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták: majd a legelső szél összedönti.
És jött az első szél: és nem döntötte össze.
És jött a második szél: és az sem döntötte össze.
És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült.
És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. És egy napon berohantak az udvarára, és ledöntötték az ő oszlopát.
És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének.
És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kőből, hanem megint sok-sok apró homokszemcséből, és a homokszemcséket köddel kötötte össze"
.jpg)
A legfrissebb ráreagálások