Ma átgondolva a hétvége érzelmi viharait, arra a következtetésre jutottam, hogy ha férfi és nő közti viszonyt nézzük kétélű késsel játszunk...

A nő taktikázik, szervez, akar, követel...Azon gondolkodik mennyi mindenen elcsúszhat egy kapcsolat...kommunikáció, érzelmek, távolság, pénztelenség, rangbeli és értelembeli különbségek...Ha egy nő könnyen adja magát, nem lesz értéke...ha túl nehezen, eleshet álmai pasijától. Ha egy nő szabályokat emel már a kapcsolat elején, kiszabva ezzel a határokat és útirányt mutat, akkor a srácot tuti elijeszti. Ha pedig mindent megenged új párjának, felszabadítva azt az addigi korlátai alól {mert ugye nagyrészt valószínű azért hagyta el előző csaját, mert sok volt a kötöttség és fulladt} akkor az a pasi úgyis a határait fogja feszegetni érezve hatalmas mozgásterét. A nő gondoskodni akar, együtt élni, megosztani a napokat, amit a férfi csak átvészelni hivatott. A nő sokat beszél...sokszor értelmetlenül, sokszor nem is azt, amit gondol vagy akar...a férfi általában keveset és akkor is adekvát módon...

Nincs kompromisszum....szerelem van, vagy nincs...de emez is csak múló állapota egy átmeneti elmezavarnak....{Megint hitevesztett lettem úgy tűnik}

Azt feltételezem a csókák ezt sokkal egyszerűbben látják és élik meg...az adott pillanatban vagy kell valami/valaki vagy nem...

Kezembe került egy nagyon tanulságos olvasmány a férfilélektanról: Fejes Endre: Jó estét nyár, jó estét szerelem című műve. Csak ajánlani tudom minden vágyakozó, vakon rószaszín ködben élő leányzónak...

Hiszen ha egy férfi őszinte, a nők még akkor sem akarnak hinni neki...Valamiért a nőknek kifejezett képessége van arra, hogy ne hallják meg, és főleg ne akarják megérteni, amit egyébként tisztán az arcukba s tudatukba vágnak. Sokszor kedves sorstársaim végtelenül buták vagyunk és naívak...

"Nyári kora délután, hőség, a járókelők ingujjban, nyári ruhákban. A napfény éles, elég üres a körút. A közért kirakata nyitott, a már ismert fehér köpenyes fiatal lányok árulják a gyümölcsöt, zöldséget az utcán álló vevőknek. Most nem jár erre senki. A kifeszített csíkos ponyva szélén valahol beszökik a nap, a mérleg mellett keskeny fénysugárban piros alma lángol.

A sötétkék ruhás fiú rámutat.

-Fényt adott Isten, hogy lássák.

-Elviszed? - kérdi az egyik kislány. -Neked adjuk ajándékba.

-Nálam meghal - mondja a fiú.

-Mindenkinél! - nevet a lány. Leemeli az almát, beleharap. -Hamm, és kész!

A fiú fáradtan mosolyog.

-Adjál szilva - mondja. -Kettő kiló.

A kislány nézi őt.

-Szomorú vagy, kis Viktor. Az arcod is sápadt. Miért nem mész strandra?

-Talán szerelmes - mondja a másik. -Nagy szerelem emészti, mint a moziban.

-Én nem jár mozi - mondja a fiú. -Van sötét, mindenki rágja perec.

A lányra néz.

-Gyere velem - mondja csöndesen. -Én beszél neked szebb, mint mozi.

-Ó, kis Viktor, hát nem akad neked nő? -kérdi őszinte szánalommal a kislány.

A fiú elmosolyodik.

-Mind mondja, enyém menyasszony!

A másik lány a szilvát méri.

-Így igaz! Néha már nem is tudja, mit csináljon!

A lányok nevetnek.

A fiú szeme lobban. Hangjában primitív indulat.

-Ha én akar, veszik le ruha, ha én akar, csinál vicc! Eljönnek cifra ruha, cifra csüngő, és én legyintek, és ők sírnak, mint kutyák!

A lányok ijedten, némán nézik őt.

-Te mindig kitalálsz történeteket? - kérdi csöndesen az első lány.

A fiú pillanatig szótlanul nézi őt. Elmosolyodik. Most olyan megint, mint egy tiszta szemű kamasz.

-Ja! Míg élek! Viktor utaz, dolgoz, és csinálja bolondság!

Tízforintost tesz le, a zacskó szilvát elveszi.

Megnézi az arcukat, nagyot kacsint, vidáman fölnevet és otthagyja őket."