Haragban A Világgal

Holnap Budapestre utazom...

...ismét útrakelek Bohémiába...egy buliba vagyok hivatalos ugyanis, a volt osztálytársam invitálására...

Azt már kifejtettem az előzőekben, hogy picit furcsa nekem ez a helyzet, mivel nem igen jellemző a gimis kispajtásaimra, hogy partyba hívnának. Sőt arról is esett már szó, hogy miként  vélekedek a fővárosunk omladozó mocsoktengeréről. Ezért hát legyen ezúttal az a mondandóm témája, hogy miért is teszek eleget a meghívásnak.

Elsőzör is; szeretek utazni... A volt barátom mellett bejárhattam fél Magyarországot...és rendkívüli módon élveztem. Mindig mentem utána amerre dolgozott,  így a hippilét varázsos éráját megtapasztalva nem egyszer aludtam a kocsija hátsóülésén vagy a munkás vagonban...esetleg egy rendezvénycsarnok kopott, nézők nélkül kopárnak tetsző  padjain...amíg ő épített vagy bontott...

...Fadd-Dombori, Nagyatád, Gyula, Békéscsaba, Alsóörs, Simontornya, Szeged, Gödöllő, Vác és még sorolhatnám jó ideig a városneveket, amik élményeimet gazdagították, s mik a tudatomba épültek.

 Nekem nem okoz különösebb nehézséget maga az utazás...

...az utazás mindig egy kaland. Úton lenni annyit tesz, mint elszakadni az egyik helyről...{általában egy jól megszokott helyről}..és nekivágni valami felé, amit már vagy ismerünk vagy még csak tudatunk előképe. Így analóg módon mondhatjuk, ezzel el- s hátrahagyjuk a világ ismert szeletét és meglessük mi van azon túl. Mindig izgalom, mindig öröm...Olyan érzés, mint amikor a kisgyermek sorra emelgeti fel a dunctosüvegek kalapjait, hogy megkukucskálja melyik rejti a színes cukorkákat. Néha az uticél megismerésekor nem rögtön a cukorkát találjuk meg, hanem esetleg valamiféle egzotikus fűszert ...sőt néha bizony savanyúság rejtezik az üvegcse alján megbújva...

Ahogy új városokat és helyeket, úgy új embereket is szenvedélyem megismerni. Adott esetben egy régi ismerőst szívesen ismerek meg újra. A volt osztálytársam bizonyára sokat változhatott...Nem úgy késztetése a birtoklásra. {hiszen skorpió ő is} Ez előre vetít jónéhány apró harcot..de mivel skorpió én ismerem őt...ő viszont nem tudja kiszámolni skorpió létem és a női szeszélyem hajszálpontos és épp aktuális elegyét. Nyilván mivel férfi, ő érzi majd nyeregben magát...és nyilván mivel én ezzel számolok, már most tudom a megfelelő mentalitást vele szemben...Apró játszmák...a végére barátok leszünk...ezt tudom csak...

Buliba invitált...tehát dupla utazás...egyrészt a helyváltoztatás örömtánca, másrészt pedig összefonódik a lehetetlen faktorral...ami a hihetetlen határát céloztatja meg mindig a környezetemmel, ha mulatok...valamiért mindig a szabadság féktelenségét ingerlem ki...

Így félelemmel és várakozással tekintek a holnapra...lesznek szükségszerű és kellemes találkozások is...lesznek meglepetések, ebben biztos vagyok...fájóak és örömet hozóak egyaránt....

"Mert ami az utazás értékét adja, a félelem... Távol hozzátartozóinktól, távol nyelvünktől, elvesztve minden támaszunkat, megfosztva minden álarcunktól..., teljesen saját magunk felszínén találjuk magunkat. De mivel az az érzésünk, hogy lelkünk beteg, szemünkben minden ember és minden dolog csodaként nyeri vissza értékét. [...] minden kép szimbólummá válik. És amennyire saját életünk benne van ebben a pillanatban, annyira látjuk az egész létet benne tükröződni."

Nem tudom miért van ez, de ha bulizni indulok...akkor nem hogy bármi megtörténhet...de általában valóban kifordul négy sarkából a világ...

Talán az éjszaka varázsa és mindent eltakaró leple, talán az alkohol bódító örmömtánca hozza ki a legfélénkebb és legvisszahúzódóbb emberből is a mágust. Egy biztos...ha kikapcsolódni megyek, valahogy mindig ilyen emberek szegélyezik utamat. Valószínűtlen helyek és valószínűtlen ismeretségek cifrázzák estéimet. {Volt már, hogy egy Balaton parti restiben az asztal tetején roptuk reggelig a hely tulajaival, volt, hogy a hangfalon táncoltunk Imperial Crowns koncerten, volt pedig, hogy a VadFruttik zenekar aludt a koli szobámban...és folytathatnám a fura esték sorát}

Tegnap is mulatni indultunk...mulatni az időt, a fájdalmakat, csalódásokat és mulatni csak úgy, a szó hagyományos értelmében. A munkahelyemen találkoztunk, mert az egyik kolleganőmmel együtt indultunk neki az estének...Négy lány...négy üveg...

Volt egy kellemetlen telefonbeszélgetés, ami felrázta az este elején a kedélyeket...lassan tértem csak vissza a privát csicsergésünkbe a csajokkal. De sikerült megnyugtatnom magam...Mindig tudnunk kell mennyit érünk, hol a helyünk a rendszerben, s azt is hogy ha nem lennénk részei az adott rejtelmes rendszernek, akkor hiányunkkal mi veszne el...

Elindultunk hát az egyetlen egyetemi buliba, ami szerdánként fellelhető ebben a városban. Persze ez történetesen egy nőnapi chip and dale műsorral készült. Nem bírom az ilyen vetkőzős majmokat...és főleg rühellem azokat a lányokat, akiknek bejön. Nem értem mi a rendkívül izgalmas ezen. Szánalmasnak tartom, akinek igénye muatatkozik az ilyesfajta nem túl művelt szórakozásra. Azt gondolom, az ezen élvezkedők valamit nagyon nem kaptak meg az életben. Mindennemű igyekezetem és próbálkozásom ellenére sem sikerült lekésnünk ezt a "mókát". De sebaj, ha a barátnőimnek ez kell...irány az elsősor...hova máshova...akkor már csináljuk rendesen. Nyilván émelygésemnek hangot adva a DJ pult sarkában helyezkedtem el, hogy ne lássak és ne lássanak. Már-már fellélegeztem, mikor a srác kiválasztotta önkívületben örjöngő lánypartnerét, akit gondosan a színpadra cipelt. Azzal azonban nem számoltam, hogy nem egy felvonással készült...kis intermezzo után ugyanis új női főszereplőt keresett. S ami a közjátékot illeti...nyilván kit szúrt ki....igen igen...egyik pillanatról a másikra beleolvadt a tekintetembe, és a következő percben már egy fekete lepellel húzott közelebb magához. (még jó hogy végül nem engem cipelt másodiknak a színpadra) Csak annyit hallottam, hogy az első két sor sikítva konstatálja, hogy az imádott csődöre nem sokára elveszíti a nadrágját, míg én a sötétben szemlehúnyva imádkoztam, hogy mielőbb múljon el ez a számomra roppant kínos, arcpirító jelenet. Azzal, hogy lesütöttem a tekintetem, azt gondoltam a világot is kizárhatom...

...Azonban szerencsétlenségemre a világ engem nem akart kizárni...

Ezután a sokk után szíverősítőért indultam a pulthoz...Ahol rögtön nyakamba zuhant az éjszaka második nagy "meglepetése"...A volt barátom (kettővel ezelőtti) legjobb haverja...aki ezt a pillanatot és helyet találta a legmegfelelőbbnek, hogy hosszú-hosszú idő után előálljon a maga kis igazságával, és szerelmet valljon...Szinte könyörögtem neki, hogy ne bolondozzon...hogy ne merje ezt komolyan gondolni...Bármennyire is igyekeztem, a fiatalúr meggyőzhetetlennek bizonyult...

Aztán, ami az első öt percben aranyosnak tűnt, az már kezdett kellemetlen lenni fél óra elteltével. A folyamatos vallomások és elutasítások párbeszédét játszottuk. Nem nagyon akartam elhinni, hogy rám és a mosolyomra gondol ébredéskor és elalváskor...sőt azt hiszem ez tulajdonképpen tegnap nem is nagyon érdekelt. Ezzel kezdett fullasztóvá válni a  légkör, menekülni vágytam...

Ezért a csajokkal útnak indultunk ...ami téves módon először abba a Mekdóba vitt, amibe megesküdtem, soha többé nem teszem be a lábam.. mindeközben ők folyamatosan azt ecsetelték fennhangon, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy a szinglik felelőtlen és könnyű életét élhetem, és hogy így tapadnak rám a csókák. Én mégsem éreztem különösen szerencsés helyzetben magam, {hiszen nem az számít, hogy mennyi lehetőségünk adódik a "boldogságra", hanem az, hogy mennyivel élünk ténylegesen} sőt irigyelni kezdtem őket...hogy valaki várja őket otthon, hogy félti őket valaki, és hogy van kire gondolniuk...Szegényebb lettem hirtelen, s volt egy olyan pillanat, amikor minden kalandomat visszacseréltem volna...

Egyedül tértem hát haza...s a hideg szobám magánya egy századmásodperc alatt a valóságba mártotta az ujjamat...

Így kavargó gondolatok terhével...hitelen ért véget ...

...egy újabb utazás Bohémiában...

"Az élet nem olyan egyszerű. Semmi sem egyszerű: a hajnal sem, mikor a nap aranyhegyű dárdái szétverik az éjszaka fátylát s az alkonyodás sem, mikor meghalnak a fények. Az ember megszületik anélkül, hogy kedve volna hozzá, s hajnalok és alkonyodások szeszélyes játékában cserélget örömet és bánatot, épít és rombol, ostobaságokat és bölcsességeket mondogat váltakozva."

Mit jelent egy hónap az ember életéből? Mennyi dolog történhet és mennyi minden változhat...Visszanézve az elmúlt 30 napot...

Pontosan egy hónappal ezelőtt kezdett felborulni az addig megszokott kis világom...

Azóta:

elvesztettem egy 2,5 éves kapcsolatot

nyertem ezer varázst és csodát

elvesztettem két szerelmet is

beköszöntött a tavasz

elvesztettem a hitem a tündérmesékben

És mit mond erről a Statisztikák rovat?

Az eddigi legjobb nap február 14 vasárnap volt, 144 megjelenítéssel. Pont Valentin-nap..Mi volt az emberekkel, hogy ezt a sz*rt nézték és nem a csajaikkal/pasijaikkal cuppogtak??

A kereső kifejezések közül a legérdekesebbeket nem hagyhatom ki:

érzelmeket+fél+megélni:

hát igen sokszor félek, de mi barbár, hogy valaki így keres ebben az ingerszegény világban?

költözzek+gyulára:

hát igen, a nagy dilemma...és az egyértelmű és világos válasz: NEM...de aki ez alapján keres, és bizonytalan az szintén ne tegye...szerintem

a+pasim+legjobb+haverja:

na hát ez hogy? de komolyan...most így csak az egyetemi éveket nézve

Dani? -Alig találkozom vele...bár minden buliban eszetlenül, talán túlságosan is örül nekem

Igi? - Vele is alig találkoztam...mégcsak bulikban sem...

értelem:

azért imponáló, hogy erre a szóra keresve az én blogomnál jobbat nem talál :D

kis+herceg+megszelidítettél:

ez viszonylag érthető...sok lánynak tetszik az általam is választott idézet...örökké aktuális...

hit+nélkül+a+világ+nagyon+félelmetes:

így van...mintha csak én mondtam volna...ellenben én folyamatosan rossz emberekben keresem a saját hitemet...

átmentem+ádámhoz:

ez megint csak beteg...hamár átmegyek, akkor macihoz és ádámhoz...mert ez így még valamiféle kivételezésnek tűnhet alaptalanul

hiányzik+barátom+blog

nyilván, bár már azt sem tudom melyik....

Amit minden este megnézek, az az oprendszer statisztika:

95% windows

4% nokia

1% other

Addig nyugodt vagyok, amig legalább itt van nyoma annak, hogy ebben a hónapban szerettem, küzdtem, vágytam, égtem...

Statisztikák nem mutatják hűen a képet...ahogy a blogosdi sem...nem tud teljes lenni vagy maradéktalan...

A biztonsági őr az imént rám pillantott...és bár ő nem olvassa ezt a sz*rságot, neki nem pletyizek a szerelmekről, csalódásokról, otthonról...semmiről...

...mégis csupán egy ezredmásodpercig tartott neki lerántani a leplet... rám pillantott és csak annyit mondott:

Nagyon szomorú vagy te...

Ma már nagyon nem volt kedvem írni...A héten többször hallottam életem két fontos fiú főszereplőjétől, hogy sajnálom meg hogy ne haragudj, mint ahányszor fogat mostam esküszöm....Ehhh én nem sajnálok semmit és főleg nem haragszom...Mit csináljak? Próbálok együttélni mások felettem hozott döntéseivel...

Nemzetközi Nőnap van...ezzel kihagyhatatlan témát szolgátat ez az alkalom. Azt gondolom egyébként, hogy a pasikat jobban megviseli a Nőnap, mint a hozzám hasonló szingli lányokat, akik virág nélkül távoznak haza...

Lássuk a fiú ismerőseim mai MSN kommentjeit:

-faszé' esett a hóóó?

-láttam fagyasztható-mikrózható plüss macit...

-A magyar értelmiségi számára két út van! Az egyik az alkoholizmus. A másik járhatatlan!

-egyetlen szuperképességem hogy láthatatlan vagyok a csajok számára

-lámpavas! lámpavas!

-Bódog sunanapot!

-GIVE ME THE DRUGS!!!

-Ma van a szellemifogyatékosok világnapja!!!

-Ennyi pofont lánytól még nem kaptam...

Persze biztos nekem vannak fura fiú ismerőseim...sőt biztos...de azért ennyi nyafogást...fiúúúúk...Féltek a lányoktól, mi? Aranyos...

És nekem milyen volt? Olyan fiúktól kaptam megleptést/üzenetet, akiktől nem számítottam rá, és olyanoktól nem, akiktől számítottam rá...:S

A leggyorsabb, már 7-én éjfélkor résen volt, hogy az első legyen, a legaranyosabb, üzenetet pedig attól a fiútól kaptam, aki bár csak barát, mégis a Valentin napomat is ő mentette meg egy rakott zöldbabos ebéddel, és egy Special Edition Milka csokival...

szóval a mai üzenet:

"Rózsaszirmok legyenek talpad alatt, égi fény mossa meg arcodat, angyalok vezessenek végig utadon, kerüljön el bánat, fájdalom. Boldog Nőnapot kívánok!"

Amúgy atom happy nap volt...fejfájással ébredtem egy fura álomból arra, h fázom, egyedül vagyok és senki sem csókolgatja a nyakam:S Aztán nekiálltam rendet rakni a szobámban...sok minden került a kezembe, ami emlékek garmadájáról szakította le a sebeket. Aztán kiderült, hogy az egyik lakótársam összeköltözik a pasijával júniutsól Balatonfüreden, a másik lakótársam pedig ezen felbuzdulva közölte a főbérlővel, hogy akkor júnuistól nem fogunk tovább ebben az albiban lakni...Köszi köszi köszi, hogy engem is megkérdeztetek...

Aztán felvett MSNre valami finn csóka, aki a DeviantArton látta a képeimet..hogy ő csak haverkodni akar mert így jók a képeim úgy ügyes a technikám. Persze hogy is hihettem el megint ... csak kiderült fél óra múlva, hogy hát azért tetszem is neki...megismerne szívesen... És erre mit mondtam nyilván tiszta őszinte megrökönyödésből...hát hogy VAN BARÁTOM BOCS...ÉS HOGY Ő VALÓSZÍNŰLEG NEM ÖRÜLNE NEKI....de jó fej barátnő lennék ...haha

Ja s persze írt a szombati srác is, akivel bulizni mentünk, hogy hát nagyon becsüli bennem, hogy így megválogatom a srácokat,akik körülvesznek, hogy nem kell 10 év a következő lovaghoz na meg hogy nagyon jó volt az illatom...De ne már légyszi...csak fürdöm, meg van parfümöm, csak úgy mint a többi lánynak, nem hiszem már el, hogy annyira különleges, mint amennyit mostanában hallom ezt...

Tehát nem válaszoltam senkinek, eljöttem dolgozni...Közben munkahirdetéseket nézegettem Budapesten. Muszáj lesz lépni, s ha már csomagolok, akkor ugorjak nagyot, nem? Se ötletem se tervem, hogy hogy lesz munkám ott addig, és hogy hol fogok lakni. Nincsenek lány ismerőseim Pesten, sőt olyan fiú sem, aki bevállalná, hogy velem lakik...Most még ott állok, hogy a Déliben elsírom magam, hogy melyik kijáraton távozzak az aluljárón...

Elkeserít, ha belegondolok, hogy mi lesz velem a következő hónapokban, hogy mi vár rám...S mindezt egyedül kell vállaljam...keményen, szikáron, elhivatottan...

Szóval a Nőnap apropója mellett csak azért írtam (mint említettem ma már kedvem sem volt...kezd elhalni bennem minden, aminek eddig értelmét láttam), mert már kifolyt a szemem a sok állásajánlatot böngészve. Megálltam egy pillanatra, hogy ne ájuljak be a monitor bámulásától...és mit vettem észre? A hangulatom ismét rányomta bélyegét a megjelenésemre...Munkakezdés óta egy olyan pólóban feszítek, amin ez áll:

No more heroes!

Ma délután zalaegerszegi otthonunkban arra az érzésre keltem, hogy mi a pi***án alszom én itt...Kinyitva másnapos csíkszemeimet a tvből Scarlett O'Hara víkódott vissza rám. Áhh mondom neeeeeeee....Elfújta a szél...

S, hogy miért aldutam én délután?

Pénteken a munka után, {kiakadva András profi konfliktuskezelő magatartásán, amit hívhatnánk mániákus problémakerülő viselkedésnek is} kondizni mentem Zsuval, aztán rohantam az utolsó vonatot elérni Zalaegerszeg felé. Nagyon régen voltam már otthon...időm ugyan lett volna rá, csak valahogy mindig felülírta a honvágyamat az  éppen aktuális érzelmi viharom. Valentin-napon lázadoztam, egy héttel később szakítósdit játszottam, aztán pedig amennyi időt csak lehetett próbáltam boldog bohóckodással tölteni. Persze hiányzott már anya, és tudom én is neki...de valahogy olyan nehezen álltam elé a történtek után. S mikor így végre péntek este 11kor hazazuhantam konstatálnom kellett, hogy menekülni vágyom innen is. Azt gondoltam, mikor hazaérek, átölel a város, az otthonom megnyugtat és ha válaszokat nem is ad, de legalább elhiteti velem, hogy az élet megy tovább és nincs semmi baj. Ehhez képest már a szombati ébredés után szétszerveztem a napomat. Délelőtt caffétime volt StarFire-el. Nagyon élveztem...élőben is annyira jofej, mint a blogjában...Aztán kora délután sörözés Verával, aki az egyik legrégebbi és legjobb barátnőm..Így kora este úgy mentem haza, hogy anya nem értette minek is jöttem meg. Ezért lesétáltam vele a Tescoba, persze a  sok felgyülemlett feszültség és düh kikivánkozott. Egész úton azt taglaltam neki, hogy ne lepődjön meg ha nem lesz meg a  nyelvvizsgám, meghogy végzek, amikor végzek...hogy nehéz munka mellett tanulni, hogy ne zargasson a Bélás Andrisos sztorival, merthogy egyiknek sem kellek...vagy legalább is egyikőjük sem vállalja a velem való macerát...

Szegény anya, ezt talán mégsem érdemelte...Hazacipeltem neki gyalog egy karton ásványvizet, de a hazaúton már nem beszélt egyikünk sem. Annyira rosszul éreztem magam...lelkileg, érzelemileg biztos ez a padló. Nem bírtam magammal, a bennem forrongó tombolással, ezért egy régi simerősömet kerestem, hátha meginna egy sört este. Persze nem egy sör lett, hanem egy szokásos bohém, a lehetetlen határait súroló buli. Sok minden történt, ismét egy eszetlen éjszaka...

4 óra alvás után ébredni kellett, indult a busz a mamához. Megígértem anyának, hogy megyünk, ezért bár hihetetlen rossz passzban, még mindig forgó világgal körülöttem, kénytelen voltam életet lehellni magamba. Persze, amint kiértünk a mama azzal fogadott, hogy imádkozott, hogy megérje a mai napot, hogy még találkozhassunk...Jajj ne mondjon ilyet...én pedig elsüllyedtem szégyenemben, hogy hiába a szeretet, így tisztelem én őt, hogy atom készen jelenek meg, mikor alig lát engem? Akkor és ott miniatűrré zsugorodtam, és jobb öteltnek tartottam volna a szörnyet elnyomni, és a reggeli gyerekmisén imádkozni inkább az Istenemhez, hogy segítsen kibogozni a szálakat. A hitemnek kellett volna megnyugtatnia nem pedig az etil alkoholnak.

Két óra alvás után - amit anya engedélyezett az állapotomra való tekintettel - ismét csak a szégyen fogott el..hogy az értékes időm, amit együtt tölthetnénk, elhenyéltem. Nem tudtam segíteni panírozni - pedig tudom a mama utál panírozni. Már elkészült minden mire kiértem a konyhába...Az aranykarikás húsleves, a gőzölgő főtt házi csirkehusival, a valószínűtlenül vérnarancssárga bio főtt répával mégis azt az érzetet keltette bennem, hogy tartozom valahova...

Hazaérés után persze rögtön ágynak dőltem. Szűk két óra alvás után pedig mire keltem?????

Hogy az a szutykadék Elfújta a szél üvölt mellettem a tvben...Történt aztán, hogy (ki tudja miért ingerelt fel) idegesen pattanva romboltam ki az ágyból egészen a nappaliig, ahol teret akartam adni afeletti kiakadásomnak, hogy mit képzel a televíziótársaság, hogy ezt a sz*rt még vetíti. Ki akartam fejteni, hogy ezerszer volt már műsoron, hogy elég is volt belőle annyi, hogy vége a virágkorának és hogy bármikor rámkényszerítette az élet, egyszer sem néztem meg, mert mióta az eszemet tudom ezt a filmet pokoli unalmasnak tartottam.

Ám mielőtt még a gondolatom megformálódását követően ténylegesen szóra nyitottam volna a szám, anya közbevágott..

Látod mi megy a tvben? Hát nem tök jó? (fú mondom neeeeh) Az első részét moziban láttam, a második részét pedig nem hagytad. Akkor születtél, így másnap nem tudtam elmenni megnézni a második részt. Erre visszakérdeztem, mért másnap mentetek volna megnézni? Csak én - mondja anya - apád már akkor sem jött el velem. Ez a gondolat teljesen felrázott...Anya atom terhesen egyedül nyomul a moziban, merthogy ő látni akarja az elfújta a szelet...és a makacs dacos kislurkója már akkor is végtelenül unta...és nem akarta a második felét végigszenvedni...

Inkább válaszottam a születéssel járó megpróbáltatást, minthogy még egy részt végighallgassak ebből anya hasában. Nem csoda...hiába a születésem történetének csodával fűtött légköre, még ma is pokoli unalmasnak találtam ezt a filmet...Nyomul benne egy nő, aki folyamatosan más csókákkal tombol, aztán mindelhagyja, nyilván olyanba szerelmes, akit nem kap meg...dacoskodik, színjátékot tervez műkönyekkel meg hisztikkel...és mindig, de mindig szénné ég...Gyönyörű persze a nő, sok szép ruha, drága kelme, csodás smink és hajkorona...mindenki imádja...mégsem boldog...

Jajj már...utálom belátni, hogy bármennyire is unom ez a bénaságot, ez a történet mégis olyan ismerős...

Egyetlen értékelhető mondata számomra, mikor a végén az egyszer már elhajtott szerelmes nem ad második esélyt és stílusosan csak ennyit mond:

"Őszintén szólva kedvesem, köpök rá."