Nem tudom miért van ez, de ha bulizni indulok...akkor nem hogy bármi megtörténhet...de általában valóban kifordul négy sarkából a világ...

Talán az éjszaka varázsa és mindent eltakaró leple, talán az alkohol bódító örmömtánca hozza ki a legfélénkebb és legvisszahúzódóbb emberből is a mágust. Egy biztos...ha kikapcsolódni megyek, valahogy mindig ilyen emberek szegélyezik utamat. Valószínűtlen helyek és valószínűtlen ismeretségek cifrázzák estéimet. {Volt már, hogy egy Balaton parti restiben az asztal tetején roptuk reggelig a hely tulajaival, volt, hogy a hangfalon táncoltunk Imperial Crowns koncerten, volt pedig, hogy a VadFruttik zenekar aludt a koli szobámban...és folytathatnám a fura esték sorát}

Tegnap is mulatni indultunk...mulatni az időt, a fájdalmakat, csalódásokat és mulatni csak úgy, a szó hagyományos értelmében. A munkahelyemen találkoztunk, mert az egyik kolleganőmmel együtt indultunk neki az estének...Négy lány...négy üveg...

Volt egy kellemetlen telefonbeszélgetés, ami felrázta az este elején a kedélyeket...lassan tértem csak vissza a privát csicsergésünkbe a csajokkal. De sikerült megnyugtatnom magam...Mindig tudnunk kell mennyit érünk, hol a helyünk a rendszerben, s azt is hogy ha nem lennénk részei az adott rejtelmes rendszernek, akkor hiányunkkal mi veszne el...

Elindultunk hát az egyetlen egyetemi buliba, ami szerdánként fellelhető ebben a városban. Persze ez történetesen egy nőnapi chip and dale műsorral készült. Nem bírom az ilyen vetkőzős majmokat...és főleg rühellem azokat a lányokat, akiknek bejön. Nem értem mi a rendkívül izgalmas ezen. Szánalmasnak tartom, akinek igénye muatatkozik az ilyesfajta nem túl művelt szórakozásra. Azt gondolom, az ezen élvezkedők valamit nagyon nem kaptak meg az életben. Mindennemű igyekezetem és próbálkozásom ellenére sem sikerült lekésnünk ezt a "mókát". De sebaj, ha a barátnőimnek ez kell...irány az elsősor...hova máshova...akkor már csináljuk rendesen. Nyilván émelygésemnek hangot adva a DJ pult sarkában helyezkedtem el, hogy ne lássak és ne lássanak. Már-már fellélegeztem, mikor a srác kiválasztotta önkívületben örjöngő lánypartnerét, akit gondosan a színpadra cipelt. Azzal azonban nem számoltam, hogy nem egy felvonással készült...kis intermezzo után ugyanis új női főszereplőt keresett. S ami a közjátékot illeti...nyilván kit szúrt ki....igen igen...egyik pillanatról a másikra beleolvadt a tekintetembe, és a következő percben már egy fekete lepellel húzott közelebb magához. (még jó hogy végül nem engem cipelt másodiknak a színpadra) Csak annyit hallottam, hogy az első két sor sikítva konstatálja, hogy az imádott csődöre nem sokára elveszíti a nadrágját, míg én a sötétben szemlehúnyva imádkoztam, hogy mielőbb múljon el ez a számomra roppant kínos, arcpirító jelenet. Azzal, hogy lesütöttem a tekintetem, azt gondoltam a világot is kizárhatom...

...Azonban szerencsétlenségemre a világ engem nem akart kizárni...

Ezután a sokk után szíverősítőért indultam a pulthoz...Ahol rögtön nyakamba zuhant az éjszaka második nagy "meglepetése"...A volt barátom (kettővel ezelőtti) legjobb haverja...aki ezt a pillanatot és helyet találta a legmegfelelőbbnek, hogy hosszú-hosszú idő után előálljon a maga kis igazságával, és szerelmet valljon...Szinte könyörögtem neki, hogy ne bolondozzon...hogy ne merje ezt komolyan gondolni...Bármennyire is igyekeztem, a fiatalúr meggyőzhetetlennek bizonyult...

Aztán, ami az első öt percben aranyosnak tűnt, az már kezdett kellemetlen lenni fél óra elteltével. A folyamatos vallomások és elutasítások párbeszédét játszottuk. Nem nagyon akartam elhinni, hogy rám és a mosolyomra gondol ébredéskor és elalváskor...sőt azt hiszem ez tulajdonképpen tegnap nem is nagyon érdekelt. Ezzel kezdett fullasztóvá válni a  légkör, menekülni vágytam...

Ezért a csajokkal útnak indultunk ...ami téves módon először abba a Mekdóba vitt, amibe megesküdtem, soha többé nem teszem be a lábam.. mindeközben ők folyamatosan azt ecsetelték fennhangon, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy a szinglik felelőtlen és könnyű életét élhetem, és hogy így tapadnak rám a csókák. Én mégsem éreztem különösen szerencsés helyzetben magam, {hiszen nem az számít, hogy mennyi lehetőségünk adódik a "boldogságra", hanem az, hogy mennyivel élünk ténylegesen} sőt irigyelni kezdtem őket...hogy valaki várja őket otthon, hogy félti őket valaki, és hogy van kire gondolniuk...Szegényebb lettem hirtelen, s volt egy olyan pillanat, amikor minden kalandomat visszacseréltem volna...

Egyedül tértem hát haza...s a hideg szobám magánya egy századmásodperc alatt a valóságba mártotta az ujjamat...

Így kavargó gondolatok terhével...hitelen ért véget ...

...egy újabb utazás Bohémiában...

"Az élet nem olyan egyszerű. Semmi sem egyszerű: a hajnal sem, mikor a nap aranyhegyű dárdái szétverik az éjszaka fátylát s az alkonyodás sem, mikor meghalnak a fények. Az ember megszületik anélkül, hogy kedve volna hozzá, s hajnalok és alkonyodások szeszélyes játékában cserélget örömet és bánatot, épít és rombol, ostobaságokat és bölcsességeket mondogat váltakozva."