"A legnagyobb hősiesség, megmaradni munkád mellett, akármit szól is ahhoz a világ. S ennél is igazibb hősiesség, megsemmisíteni munkádat, ha úgy érzed, nem tudtad tökéletesen megcsinálni azt, amire önmagaddal szerződtél."

Felelősek vagyunk az álmainkért...

S mire szerződtem önmagammal? Hogy rászolgáljak a barátaim bizalmára és hogy anyumat segíteni tudjam.

Ez elszánttá tett....céltudatosan dolgoztam...

Persze már hétfőn arra mentem be a szünetről, hogy az a vén milf megint jártatja a száját...

Ideges lettem...kimentem levegőzni...

S ebben a pillanatban hihetetlen dolog történt. Megcsörrent a telefonom, a T-Mobile-os főnök volt, akinél interjúztam. Azért hívott, hogy meg vagyok-e elégedve az új munkahelyemmel, mert ha nem ők számítanának rám.

Az ember ilyen pillanatokban úgy érzi, a sors vezeti....hiába kapálózik...meg van írva minden...

A legjobb pillanatban hívott...

Elmentem hát az interjúra, ami egy manageri posztra lett kiírva...

Izgultam, féltem, hiszen országosan meg lett hirdetve az állás, sok-sok jelentkezővel.

El is késtem, nem találtam oda...minden-minden rosszul indult...

De mégis ma délután hívtak...SIKERÜLT

Pozitívum, hogy  a próbaidőt is fizetik, a bérletet is, az oktatást, béren kívüli juttatásokra is lehet számítani és mégis multi, nem fog eltűnni máról holnapra.

Holnap megyek felmondani....hogy többet ne legyek ilyen csoró, hogy ne csak üres ködképeket kergessek, hogy bizonyíthassak és lassanként visszaadhassak minden bizalmat és törődést.

Nem jókedvemből cserélgetem az állásokat....nem ebből űzök sportot, sőt sokkal inkább van ebben valami fanyar és szomorú...

Nagy lecke volt megtanulni...

Felelősek vagyunk az álmainkért.