Ma boldogan ébredtem...megmagyarázhatatlan mosoly ült az arcomon hajnal 05.00-kor...

Jópár napja nem jelentkeztem...ennek is megvannak az okai...lássuk mi történt velem...

Ismét itt volt ÁdiUraság hétfőn...immár kettesben vágtunk neki az éjszakának...

Kezd oylan lenni ez az egész, mint egy rossz drog...mindkettőnknek...és ez nem egészséges, nem jó. Olyan dolgokat mondott, amit talán mindig is hallani akartam, mégis féltem felfogni s riadalmamban fénysebességgel bezártam füleimet és szívem minden félig kitárt ablakát. Ijesztő volt...szavak, a gondolatok súlya...láttam a küzdelmet...

Nem akarom, hogy fájjon, hogy bárki sérüljön...s ha most választhatnék sírva ordítanám az arcába, hogy -én könyörgöm- maradjunk csak barátok. Rossz volt nézni, hogy vínkódik  belül...Fáááákkkk

Mosolyogni akarok és megérteni, átélni mindent, ami lehetne...de ez már nem egy könnyű Mariiska {mosolygóscigi}, ez már valami neon rózsaszín pszichedelikus Eki...Már nem csak örömöt ad, nem boldogság marad utána, hanem a rettegés, hogy nem kapsz belőle több adagot. Ideges vagy, kiborult, izgatott, őrült...és FÜGGŐ...

félek kinek a kezében sül majd el a hatlövetű....

{és nyugodalom még mindig a legbrutálisabb testi interkciónk a baráti ölelés volt}

Erről tudni sem akartam a hét további részében...no gondolatok, no önkínzás...

És mi a legjobb módszerem: a munka, a kötelességek...

Folyamatban van két civil falus pályázatom is, és úgy dédelgetem a projecteket, mintha gyermekeim lennének. Közben kiharcoltam a tanszéken, hogy gyerünk álljanak már elő az Államvizsga időpontokkal. Magyar irodalomból én vagyok az első dátumi nap első szereplője, jún7-én tessen szurkolni:D A pedagógia-pszichológia záróvizsgám (tanári képestő) az pedig 14-én lesz, szintén az etap első alkalmán.

Aztán szerdán voltam fent Macinál és Ádámnál...annyi felesleges stressz, annyi kimondatlan történet volt bennem...hívatlanul felugrottam egy-egy-egy sörrel...nyilván előkerült a tömény is lassan...végül 4 órával később távoztam felszabadultan {hogy finoman fogalmazzak}...

Béla annyira elfoglalt, hogy 3napja nem beszéltünk...így akar hívni, csak nem ér rá...{nyilván van olyan is, aki felhív pedig valóban nem tehetné}

Ez az a hét, amikor 9/7 nap 12 órában melózom...mit is mondhatnék...kezdek kiborulni...elfáradni...

Ma ráadásul bevállaltam, hogy segítek a munkatársnőmnek és 12 helyett 15órát rohadok itt...(06.00-21.00)

És mégha egyszerű lenne a buli, de kisegítő biztonsági szolgálat van...és el sem hiszitek...ez előbb riasztott be egy 500 fős egyetemi koli és hotelt, mert kíváncsi volt mi az a cuki elkülönített lezárt piros gombocska az erősítőn...Itt visított az egész ház, rögtön lekapcsoltam meg hívtam a tűzoltókat, hogy ne haragudjanak a téves risaztásért...ergya a bizti őr...

Ilyen röhög mellettem, azt mondja...hát én csak nyomogattam, meg akartam NÉZNI mi ez...

A kezével néz nem a szemével úgy látszik és semmiképp sem az eszével...

Úgy tűnik van, akinek kiskorában nem mondják el, hogy: 1. előbb kérdezz, ha nem tudsz valamit, 2. ami piros, az általában a tilos jelzése

Mit is mesélhetnék még....

Alig várom a vasárnap estét...két okból is...