"Egyhangú az életem.[...]

De ha te megszelidítesz, egy kis napsütés kerül az életembe. Megismerem olyan lépések zaját, amelyeket fülem majd minden más zajtól megkülönböztet. Más léptek zajára meg a föld alá bújok. A tied, mint valami muzsika előhív föld alatti odvamból. És aztán, figyelj csak! Látod arra messzebb a búzamezőket? Én kenyeret nem eszem. A búzának semmi hasznát sem veszem. A búzamezők nem emlékeztetnek semmire. És ez szomorú! De a te hajad aranyszínű. Milyen csodás lesz, ha már megszelidítettél! Az aranyló búza rád fog emlékeztetni. És szeretni fogom a kalászok között susogó szél neszét...

A róka elhallgatott és sokáig nézte a kis herceget.

[...]

Az ember csak azokat a dolgokat ismeri meg, amelyeket megszelidített - mondotta a róka. 

[...]

Hogyan kell azt csinálni? - kérdezte a kis herceg.

Nagyon türelmesnek kell lenned - felelte a róka.

Először leülsz egy kicsit messze tőlem, így, a fűben. Én rád sandítok, és te nem szólsz semmit. A beszéd félreértések forrása. De mindennap egy kicsit közelebb ülhetsz...

[...]

A szertartás teszi, hogy egyik nap különbözik a másiktól, az egyik óra a többitől.

[...]

Így szelidítette meg a kis herceg a rókát. És amikor a válás perce közelgett:

Jaj! - mondta a róka. - Sírni fogok...

Te tehetsz róla - mondotta a kis herceg - , én nem akartam neked semmi rosszat, te kívántad, hogy megszelidítselek...

Igazad van - mondta a róka.

De sírni fogsz! mondta a kis herceg.

Sírni... - mondta a róka.

Hát akkor miért volt jó neked az egész?

Azért volt jó, mert a búza aranyszínű."