"Az óceánt akarta látni, mert azt remélte, a hullámok ugyanúgy lecsiszolják az elméjéről az idegesség, a feszült nyugtalanság nyomait, ahogy simára koptatják a legkeményebb, legfurcsább alakú sziklákat; azt remélte, hogy a víz kimossa a szívéből a fájdalom szúró szilánkjait. A tengertől azonban üzenetet kapott, a hullámok azt súgták neki, hogy az élet nem egyéb értelmetlen mechanizmusok ismétlődésénél, amelyeket hideg-rideg, könyörtelen erők mozgatnak. A víz látványa - ahelyett, hogy nyugalmat  és békét költöztetett volna belé - reménytelenséget csöpögtetett a lelkébe."

Péntek éjszaka átmentem Maciékhoz elkapni a fociláz hömpölygő hangulatát, meginni velük egy jó sört...Megpihenni egy fáradt nap után, hazatérni és megmosdani bennük...hogy  általuk visszatérjek önmagamhoz. Közben S.Urasággal lebeszéltünk egy esti msn tárgyalást...ezért vittem magammal a csodálatos Dellemet és függtem...végig függtem...bakker...annyira belemelegedtünk S.Ádival, hogy nemhogy a meccset nem láttam, fel sem tűnt mikor vége lett és már kosár ment a tv-ben. Aztán Showder Klub...közben hívott LordW...de semmi sem érdekelt, csak h tisztázzunk egyet s mást S.Urasággal. Szóval velem is csak többen voltak...Semmi másra nem volt jó nekik, hogy átmentem:( Hajnal egykor távoztam sík idegben...

S.Uraság ugyanis vasárnap szakított a csajával...de persze szerdán már kibékültek, s taglalta nekem hogy persze amikor megígéri a másik, hogy változik csak ne szakítsanak az nehéz...Megdöbbentem...nem, nem nehéz. Annak, aki ki akar lépni annak nem nehéz..sőt kurv@ egyszerű módja annak, hogy sikerüljön terve. Annak azonban, aki még nem tudja lezárni annak valóban nehéz. De mivel ez a szitu ezért értelmetlen kivárni azt a 15 napot ami hátra van...Ez a válasz...Nekem nem kell olyan madár, ami kiszökik a kalitkából, repülni vágyik...majd az addig észrevétlen lánc a lábán visszarántja...

Lételemem a játék...de ebbe nem megyek bele...ezúttal nem...nincs elég erőm, kitartásom, kedvem...nem kell...

Küzdjek, könyörögjek? Alázzam meg magam? Hát .... NEM... Ismer, olyannak ismer amilyen vagyok és ezt kevesen mondhaják el magukról. Átlát rajtam és megért, ezt pedig annak köszönheti, hogy hasonforma a lelkünk. Én azt mondom nyilván nincs túl sok időm, nincsenek eszközeim, hogy magamhoz kössem, de a lényemnél többet úgy sem adhatok...

Ennyi...sem többet sem kevesebbet...nekem nem kell reklám vagy őrült hiszti, üldözés, mániákus válaszkeresés. Ismer...lát...érez...szavak nélkül, tettek nélkül. Az vagyok, ami...

És ha ez kevés, nem elég vagy nem az amit akar...esetleg hezitál...akkor ez nekem elég válasz.

Kérte ugyan, hogy várjuk ki azt a tizeniksz napot...de...mire, hova...mi változhat...

igazából azt gondolom...semmi...

A kiégés és a lázadási ösztön LordW karjaiba taszított. Béla, Ádám...ehhh...csak relax kell...Lementünk LordW-vel és az egyik ismerősével a Balatonra...Csopak innen 9km...pusztán pillanatok műve volt és már a habokban tomboltunk. Elhagytuk a betondzsungelt a  négy fal szorítását...és átadtuk magunkat a nasütésnek a mókának és a Balcsi feelingnek.

LordW itt viszonylag ismert HÖKös arc...és 6 éve ismerem hallásból/látásból mióta itt vagyok. Azóta az a hivatalos álláspont, hogy ő atom szar arc...szabályosan féltettek tőle. Volt aki azt mondta letöri a kezem, ha találkozgatok vele, volt aki csak közölte barátként, hogy hozzám nem szól többet ha leállok vele. Konkrétan nem tudom mi a dzsitter vele...erről senki sem beszél...utálat, csend és hallgatás...ennyi látszik csak.

"Vannak olyan pillanatok, amikor igenis kockáztatnunk kell, őrült lépéseket kell tennünk."

Több sem kellett tehát...maradtam velük este is...beteges izgalommal töltött el, megtudni valóban egy semmirekellő alak-e...milyen a személyisége egy ilyen közellenségnek.

Azt kell mondanom, hogy mindennemű szkepszisem ellenére...egész jófej a srác...értelmes gondolatokkal és humorral megáldva. Nem sikerült tehát kibogozni a gordiuszi csomót, cserébe viszont kegyetlen jól éreztem magam velük. De lelkiismeret furdalásom lett...azzal vagyok akit Béla utál és még nem is olyan szörnyű...kegyetlenség...Sokszor jutott eszembe...milyen volt régen, milyen egyszerű lett volna minden ha rendben mennek a dolgaink...de sajnos nem így lett...

Szóval ma hajnal 2kor estem haza...3 óra alvás után eljöttem melózni....már csak 8 óra van hátra:D ... este pedig érkezik S.Ádi Uraság...de ezúttal már nem vagyok feszült...nem akarok tőle semmit...csak kifeküdni a végtelen csillagos ég alá...magamba szippantani az univerzumot és egy pillanatra megállítani ezt az őrült lázongó, forrongó, botrányos világot...

"A boldogság emléke már nem boldogság, de a fájdalom emléke még fájdalom."

Kedden este megérkezett Béla...

A történet megértéséhez jócskán segítségre van szükségem...többen többfélének látjuk ugyanis...Próbálom a lehető legtisztábban elmesélni mi történt.

Volt szó róla, hogy már hétfőn megérkezik, hogy mellettem, velem legyen. Beszélgetni, átlátni a furcsa kurta életünk magába visszaforduló köreit. Találkozást, időt és megértést remélt.

Kedden este ide is ért, ám nem jött be hozzám, hanem rögtön elment a cimborájához autót szerelni. Érkezésének másik oka az volt ugyanis, hogy a Chrysler-ét megjavítsák. Mit is mondhatnék...egész éjjel vártam, hogy jöjjön a munkahelyemre, beszélgessünk reggelig, csak legyünk és ne veszekedjünk állandóan. Egy kis idő végre nekünk, mikor nem rohanva csapjuk le a telefont, hanem nyugton átcsacsoghatjuk az estét. De mért is gondoltam, hogy érzi vesztét, hogy vágyja ennek élményét?

Nyilván reggel 6-ra esett be értem, hogy akkor eddig szereltek, gyerünk aludni....ugye nálunk, mert akkor már hol keressen szállást...Visszatetsző érzés volt. Aznap délelőtt még mámorban kávézgattam S.Urasággal...hajnalra pedig egy zsarnok rángatott magával ismét. ...délben arra ébredtem, hogy a konyhában tüsténkedik...pudingot főz, hogy kekszes-pundingos cuccot készítsen, amit akkor csinált nekem, mikor anno ismerkedtünk. Akkor -évekkel ezelőtt- azt mondta ez a specialitása, és hogy ezret meg ezret csinál majd nekem....Ez három éve volt...azóta ez volt az első...:(

De nem mondom, hogy nem hatott meg....csak mintha valaki kiskanállal merné a homokot az óceánba, hogy gátat építsen. Annyi keserűség gyűlt fel bennem, hogy valahogy ezek a dolgok már nem tudnak közvetlenül célt érni. Aztán közös ebéd a városban, majd fagyizás a sétálón...beszélgettünk, nevettünk sokat. Ezerszer vette szájára S.Uraságot és szidta, szapulta, mintha ismerné. Közben azért kibukott a szög a zsákból, ő is találkozgatott, sétálgatott otthon lányokkal. Felszabadító volt hallani, így nem éreztem egyedüli hibásnak magam...de össze is roppantott, mert velem beszélgetni sincs ideje otthon meg randizgatni jár? Most akkor mi is van...

Konklúzióként az győzött benne, hogy mennyi béna lánygyerek van már a világban és hogy őt senki sem érdekli csak én...-na most ez érdekes dolog...szerintem...

Aztán délután, munka után, miután hazatértem megígérte időben jön, hogy  legalább együtt alhassunk..Hát...reggel 6-ra mentem dolgozni...5.40kor esett be a kulcsommal, hogy ki tudjak jönni egyáltalán. Nem hogy egyedül voltam éjjel, de meg még miatta el is késhettem volna a melóból. Nappal, míg dolgoztam aludt, s mikor 5felé már számláltam utolsó munkaórám perceit vissza, akkor beközölte, hogy na akkor ő most megy vissza szerelni...-tulajdonképpen folyamatos kerülésben voltunk.

Este sétáltam a barátnőmmel...közben beugrott, hogy mégis találkozzunk...kértem neki vacsit, úgy vártam. Ő bekajálta és nekiállt flegmáskodni velem a barátnőm előtt. Egy darabig nyeltem, aztán azt mondtam elég. Határozottan megkértem, hogy soha többé ne vegye S.Ádi Uraságot a szájára, mert ő sokszor állt mellettem, figyelt rám, seígtett és boldoggá tett. Próbáltam rádöbbenteni milyen stílusban beszél velem, mennyire nem becsüli, hogy most itt az utolsó esélye fordítani. Ismeri a történetet, tud S. Ádi Uraságról. És közben akiről írtam, hogy a katonás buli végén megismertem LordW-t, őt is ismeri.

De nem zavarja...nem zaklatja fel, nem izgul...kocsit szerel....

Sőt azt mondta, hogy ő küzdeni akar meg próbálkozni, meg bizonyítani...csak hát mindig  a körülmények áldozatává válik...ilyen hogy mi? Egy éve folyamatosan? Háááttt...az baj hogy ebben én nem tudok hinni?

Aztán este aludni vágytam csak...majd LordW felhívott, nincs-e kedvem egy  késő esti kellemes kávézáshoz. S mivel a Béla szanaszét égetett ezzel a hozzáállásával, márcsak dühből is, kikapcsolódásként besétáltam a városba.... tudván úgyis üres a lakás.

Persze Béla épp ezen az estén adta fel a szerelést és tulajdonképpen előbb ért haza mint én... Rosszul is éreztem magam...nade...bakker...honnan tudhattam volna, hogy épp ma tisztel meg figyelmével a nagyságosúr...

Azért amint tehettem hazarohantam....beszélgettünk, filmeztünk, átölelve aludtunk.

Reggel ismét munka volt, így elköszönni is csak úgy tudott, ahogy érkezett...

Benézett, biccentett egyet és már suhant is tovább az ország másik felére...

És a sztori fonáksága, hogy S.Urasággal sokat msnezünk, megbeszélünk mindent,...meséltem neki Béláról...és szerinte ez az ember oda van értem...

Hát én nem értem...szóljon, akinek ez jön le....

Nekem valahogy nem...

Csak frusztráció, sírás, csalódások, ideggörcsök...

Vasárnap, államvizsga előtti nap még dolgoztam...illetve végig feszültem a könyveim felett 12 órát és mellékelfoglaltságként néha tettem is valamit a fizetésemért.

Aztán este 6-ra megérkezett S.Ádi Uraság...Edittel...

Edit az, akiről már vagy ezerszer akartam posztolni, de eddig mindig valahogy még a témát is megalázónak éreztem...most azonban már muszáj megemlítsem...-elneveztem róla ugyanis egy effektust :D XD

Edit...24 éves kisgyermekes egyedülálló anyuka...S.Ádám Uraság szaktársa...kétméteres és komoly, mint egy vaskerítés vagy egy acélmáglya. Ő is nálunk szokott megszállni, és utál engem ...jóllehet én azt sem tudtam eddig ki a halál ő...És vajon miért? Nos igen, mert mint mindenkit, őt is levett a lábáról Ádika. {és ő pont Á-t akarta pótapucinak, aki vad, őrült, van vagy 170cm és együtt él a barátnőjével?} De a megoldás elbűvölő: Edit gyűlöl,  és az eddigi integrációs kísérletek ellenére sem beszél hozzám, és betegesen félt minden percet, amit Ádámmal együtt lehetne, míg ő inkább velem van...beteg sztori...a FBon van egy külön mappája a szaktársakról, amiből érdekes módon 8/6kép S.Ádám Uraság...

Nos...tehát...megérkeztek együtt. Ádika elhozta Pestről, mert ő kocsival szokott jönni...na most Edit pécsi, de sebaj indokolatlanul plusz 200km-t felutazik Pestre, hogy aztán vissza autókázzon a Balatonig Ádámmal. A hülyének is megéri...jesszus

Szóval mikor ideértek bejelentkezni engem kb. 6 ezredmásodperc alatt elborított a hányinger...

Na, ha valami nem akarok lenni, akkor az ilyen...ilyen mint Edit....

Ha igazságot keresünk, pusztán egy van...nem én, és főleg nem Edit...S.Ádámnak van barátnője...ennyi...pont...

Ehhez mérten viszonylagos felgmaságban törtem ki irányukban, amit Edit távozással tört meg, Ádika pedig találkozót kért estére. {nem hagyta magát:D}

Államvizsga előtti este...csak semmi stressz...mondogattam magamnak...Forrócsokiztunk és beszélgettünk, aztán feljött hozzánk, hogy velem tanuljon...kikérdezgette a védésem tételeit, beszéltetett...átolvasta a szakdolgozatomat. Bár másnap neki is vizsgája volt, de azt mondta ez most mindennél fontosabb, ez lesz életem nagy napja. [jövőbelátó:)]

Reggel felöltöztem és halálos izgalomban Cs.Ádám szaktársammal elindultunk a várba {nálunk ugyanis itt van a  tanszék :S} a végső megmérettetésre. Első voltam a vizsgarendben és imádkoztam, hogy ne aszerint hívjanak be. Mire a hivatalos kezdési időpont elérkezett S.Ádi Uraság is feljött utánunk, rögtön a saját vizsgája után szorítani nekünk. Egymást követték az események...kijött a vizsga elnöke, és lazán odacsapta, nem a vizsgarend szerint megyünk, hanem névsorban...ahha..aki ismer tudja, hogy ez rajtam nem segített...mindig is a névsor elsők és az először szurit kapók bandájába tartoztam.

Azt sem tudtam hirtelen mi aggaszt jobban...a hat év utáni végső leszámlálás, a vizsga, a védés, hogy túl rövid a szoknyám vagy hogy ott van Ádika...

Hát...hömm....cirka 3 percet voltam bent...később mindenki más kb 33-at....ne kérdezzétek mi történt bent, mert annyira izgultam, hogy nem sok dolog maradt meg. De meglehetősen határozott lehettem és hatásos...vagy csak rosszul voltak a témámtól :D

Louis Gaulois - Lord of Na’Conxypan

-         Imágóteremtés és fantáziavilágok a századforduló magyar irodalmában –

Mindegy...kóma voltam, hulla...de közben jó lett volna csillogni, szépnek lenni, tetszeni...

Délután 4-kor volt eredményhirdetés, addig még S.Uraság vizsgázott egyet, de rögtön jött is vissza. Így mikor összehívták a folyosó hűvösén az aznap küzdő bandát, ő is ott állt velünk és hallotta az 5-ös szakdoga, 5-ös védés eredményemet és nézhette, hogy elsőnek veszem át tanáraimtól az értékelőt, a leszerlési lapot és a diplomadolgozatomat.

Boldogságos volt...minden és mindenki ott volt, hogy tökéletes és feledhetetlen pillanat legyen.

Persze másik Ádámból is kiindulva, -aki velem együtt aznap szintén sikeresen abszolválta  az államvizsgát- gondolhatjátok, hogy rögtön 4kor gyerünk inni volt a program. Sok haver és barát csatlakozott az ünnepléshez, és S.Ádika még mindig velünk tartott. Jóllehet már szinte kifacsartabb volt, mint bármelyikünk.

Este eszetlen buli követte az eszetlen ivást. Maratoni táborozás volt az egyik helyi kult-kocsmában. Én próbáltam a friss diplomásokkal foglalkozni és kiírtani magamból a kezdődő Edit-effektust, nem túlreagálni S.Uraságot.

Ő ezt megérezvén kevésbé volt felszabadult, amihez hozzájárult, hogy az egyik saját  aznapi vizsgáját bukta és hogy Maci és Ádám a tesőrömmé itták magukat.

Mindennemű távlati tervezet vagy ölelés nélkül sietve távozott...

Kiakadtam...az államvizsga bulim és Ádika se nem részeg se nem boldog, maradni sem akar...hogy lehet ez?

Frusztrált lettem, amit Ádám és Maci nem tolerált...ennyi volt a tanács: tisztázzam.

Ezért szatén csiniruciban és strandpapucsban csattogva rohantam utána az éjszaka sötét sikátorain át. 5perc futás után beértem, és közöltem:

Idefigyelj S.Ádám...hogy képzelted, hogy az ölelésem nélkül mész haza....!!!:D

Gondolom milyen mókás lehettem, de hatott...visszakísért és még az utcán beszélgettünk...

Kellett, nagyon kellett még ez a kis idő csak ketten. Azt mondta 3hét és kiderül mi lesz velünk. Azt mondta, ha addig le tudja zárni az otthoni kapcsolatát, akkor gyerünk együtt tovább, ha pedig nem, akkor pedig valószínű sosem fogja tudni.

Esküszöm ez a mondat nagyobb ajándék volt, mint a diploma...

...gondolni sem mertem rá, hogy eljöhet a perc, hogy konkrétan beszélünk kettőnkről...

Tegnap még kávéztunk egyet együtt délben, aztán mennie kellett... Azt mondta, 20nap...addig éljem ki magam...

Nem is merem remélni, hogy tényleg...tényleg lehet valami...

Inkább már csak a rettegés van, hogy ez is elveszhet...20 nap múlva...

Megeshet, hogy nem 20nap szabadságot kapok még, hanem 50évet...

Érdekes érzés...

"In joy and sorrow" -ahogy a most már közösnek mondható számunk hirdeti...

És, hogy az egyetememtől és a szakomtól méltán vegyek búcsút, az itt istenként tisztelt és imádott idoltól idézek...

"Valakit szeretni annyit jelent, mint olyannak látni, amilyennek az Isten őt elképzelte." 

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij