Haragban A Világgal

"Az ember legégetőbb szükséglete az, hogy valaki megfogja... és megmondja neki... hogy minden (az a minden nem olyan egyszerű dolog; benne van a csecsemőtej, apánk tekintete, a kandalló recsegése egy hideg reggelen, bagolyhuhogás, meg az a fiú, aki miatt bőgve mész haza az iskolából, a mama hosszú haja, a szorongás és a hálószoba falára vetülő, eltorzult árnyképek), hogy minden jóra fordul."

Mit jelent a haza? Kinek mit? Vajon minden haztérés ugyanolyan vagy természetszerűen más? Haza és otthon közt mi a különbség? Létezhet e kötődés az elidegenedés világában? Létezhet e belső megnyugvás zakatoló önmagunk ellen?

Szerdán hazaindultam....útközben egy órát telefonáltam Bélával...életcélokról, mindenről...Ismét egy lélekölő zaklatott beszélgetés...

Aztán haza, közben anya nem keresett.... nem tudta, hogy úton vagyok...Már a házunk előtt hívtam, mert zárat cseréltek és képtelen volntam bejutni... Beengedett, én pedig csak álltam az anyák napi megkésett kaspó virággal és a lehetetlenig kiégett, fáradt, riadt tekintetemmel az ajtóban.

Beléptem, ledobtam az utazótáskát ... és csak ültünk csendben és bámultuk a tévét...

Nagyon üres érzés volt, pedig ettől vártam minden választ...

Az otthon töltött pár nap ennek ellenére kifejezetten kellemes volt....Közös főzés anyával, Egerszeg Fesztivál, közös fodrászolás.... Nyugodt volt és idilli...

Találkoztam StarFire-rel, ami egy abszolút felemelő része volt az otthon tartózkodásomnak. Jó beszélgetni vele....Azt mondta azért vínkódok mindig, mert  "B" kategóriás lúzerekbe szeretek bele :D :D :D rég mosolyogtam ilyen jót...hatalmas... az ember tényleg a barátai közt tér haza...

A buszból visszafelé elcsigázottan meredtem a régi idegen mégis oly ismerős tájra... minden zsenge zöld volt...azt súgta pimaszul itt a tavasz, nincs megállás az újjonan bimbozó rügyeknek.

"Ne keress olyasmit, amit Isten elrejtett a szemed elől. Az ember mindent megtud idejében, és senki sem hal meg korábban egy perccel, avagy későbben egy perccel, mint ahogy az ideje szól. Eredj haza, végezd a dolgodat, s igyekezz tiszta lenni és becsületes, mert azoknak könnyebb a halál."

A szobámban és a lelkemben, mintha bomba robbant volna...

Tegnap a barátnőm egyedül borozott mégis három pohár lett boros...nincs időm már mosogatni sem...

Béla azt mondta délelőtt hív....nem hívott...

Tele van minden olasz jegyzetekkel, könyvekkel...és mint szent halotthoz...nem bírok hozzáérni, eltenni...

Elmondtam anyának a halasztást...de félek hazamenni...

A konyha asztalon egy virág vár....lekéstem az anyák napját is....

Utazótáskámban az edző cuccom és egy plüss zebra....ennyi amit bepakolni bírtam a rohanásban...és amik arra emlékeztetnek akár lehetne boldog és nyugodt életem is...

Nem lelek nyugalmat semmiben és senkiben....

Fél óra és indul a buszom...mennem kell....űz valami kimondhatatlan...

....Haza....

Ma befizettem a különeljárási díjat és feladtam a halasztási kérelmemet a szóbeli nyelvvizsgára...

Egész nap nem keresett ma sem Béla...

Egész éjjel nem aludtam egész nap csak sírtam...

Kikészült a szervezetem teljesen...elég...nem bírom...

Azt terveztem, hogy hazamegyek holnap, hamár úgyis mindegy...de anya annyira beteg, hogy alig lehet érteni telefonban, amit mond...

Nagyon rosszul vagyok....nem merem elmondani anyának...nem merek az emberek elé állni ezzel...

Nem akarom beismerni még magamnak sem hogy ennyire nem számítok...

Most beszéltem Bélával...szerinte csak egy jó kifogás, hogy ne kelljen vizsgáznom, és benne csak az volt, hogy épp nem érdekelte senki és semmi....

Magabiztosan leosztott, hogy hagyjam már nem igaz nem bírtam elintézni, hogy másnál alhassak, mikor annyiszor jártam már fent nálküle....csak azzal nem számolt, hogy kicsit későn szólt ehhez, nameg azzal, hogy én épp neki hittem, benne bíztam...

Nem érzi hibásnak magát, még ő ideges....

Én pedig csak sírok....folyamatosan zokogok...végeláthatatlanul ömlik belőlem, annyira megrázott, hogy nem számíthatok rá...annyira fáj....emberileg hasonultam meg...ha rá sem számíthatok, amikor szükségem van segítségre akkor kire?

Sajnálom nekem már nincs apukám.....anyukám nem sok mindneben segíthet....lány barátom kevés van és több országban szétszórva....férfiakban pedig nem bízhatok annyi csalódás ért már....

De benne bíztam, ismerte a paráimat, ismert engem...

Nekem ez anniyra fáj.....a közönye, mikor én mindenét meghallgattam és aggódtam érte....

Nincsenek is szavak....nem tudom mikor vagy hogyan fogok rendbe jönni....

Nagyon rosszul vagyok...egészen szétszakít a fájdalom....

"Eljön az idő, amikor minden kijárat lezárul, mintha viasszal tapasztanák be. Ülsz a szobádban, a testedben érzed a szúró fájdalmat, ami összeszorítja a torkodat és veszélyes kis könnyzacskókká préselődik a szemed mögött. Egy szó, egyetlen mozdulat és mindaz, ami felgyülemlett benned - elmérgesedett harag, elüszkösödött féltékenység, teljesíthetetlen vágyak - kirobban belőled dühös, tehetetlen könnyekben, zavart zokogásban és hüppögésben, és mindez nem is szól senkinek. Nincs kar, hogy átöleljen, nincs hang, hogy azt mondja: jó, jó. Aludj és felejtsd el. - Nem, nem. Ebben a szörnyű, új függetlenségben a veszedelmes, intő fájdalmat érzed, a kevés alvás és a túlfeszített idegek játékát és azt a sejtést, hogy ezúttal a kártyákat ellened rakták, és a halom egyre nő. Kijárat kell és mindet plomba zárja. Éjjel-nappal a magad csinálta sötét, szűk börtönben élsz."

"...testében valami megnevezhetetlennek a szintje töredékmásodperc alatt a talajig zuhant. Nem tudott megszólalni, csak nézte szobormerev arccal az embert, akiben megbízott, és aki most elárulta őt..."

Ma teljesen megsemmisültem sorsom nehézkes ólómsúlya alatt...

VEN-en Bélával megbeszéltük, hogy 14-én fent lesz ő is Pesten és segít eligazodnom a nyelvvizsga napján a városban. Sőt előző estét fent töltjük, hogy kipihenve érkezzek a reggel 8-as megmérettetésre. Az elmúlt hétvégén természetesen már nem mondta olyan biztosra a segítségét, függővé tette attól lesz-e valami hirtelen jött melója... Megkértem mielőbb derüljön ki, mert a végén nem lesz hol aludnom...Persze gondoltam csak látja milyen fontos nekem ez a nap, na meg amúgy is szeretne jóban lenni velem, talán elhitetni, hogy változott...

Ma délben hívott, hogy nem tud fent lenni velem, mert aznap már dolgozik otthon... és nem lesz hol aludnom, és nem lesz, aki kísérjen...

Persze felvetette nem jó-e az nekem ha hajnalban felutazom és egyet kell csak villamosozzak a Rigó utcáig....Azért azt elárulom, hogy egyrészt nem valószínű hogy hajnal 4kor szeretnék kelni a nyelvvizsgám napján, főleg mikor fél2kor kezdődik csak a labor...plussz nincs se busz se vonat ebből a városból olyan korán... Egyik ismerősömhöz sem tudok menni...félidegenekhez meg nem fogok menni....felettébb kellemetlen volna...Továbbá teljesen vakon vagyok Pesten...félek... ha nem kísérnek, azt sem tudom merre van az arra...Ott már fellöktek, kiraboltak, eltévedtem...lehet nevetséges, de rettegek egyedül...nem tehetek róla:(

Én úgy elkezdtem zokogni, amikor ezt meghallottam...annyira kimondhatatlanul fájt, hogy nem számíthatok rá....Annyi minden forrongott bennem...arról, hogy miért történik ez velem...hogy készülök, izgulok, erőn felül küzdök és egyszerűen ilyenen hiúsul meg a kurva diplomám...Vannak-e egyáltalán szavak, amik kifejezni tudják azt a kilátástalan csalódást, ami összeszorította a szívem....

Ennyi...ennyire vagyok csak fontos...És eszembe jutott, hogy a múlt héten amikor a semmiből megjelent nálam én nem dobtam ki, nem küldtem el, félretettem a tanulást is, vacsorát főztem, törölgettem a könnyeit, amit maga sem tudott mért hullatott, figyeltem minden szuszogását az éjjel, nehogy rosszat álmodjon újra...És kétnaponta 2órát telefonáltam vele, kapartam össze a kis lelkét, mert épp kiégett a világtól. Aggódtam érte, mert szerettem ezt az embert, ő volt az életem 2,5 évig...fontos nekem, ezért  ha bármiben a segítségére lehetek, akkor én minden mást félreteszek, mert azt gondoltam fontosak vagyunk egymásnak....

Ebben a helyzetben, mikor szükséged lenne rá és neki a munka fontosabb....vannak-e, -őszintén kérdem- létezhetnek-e kimondható szavak? Van-e értelme elmondani miért fáj? Szerintem nincs...nem akarok lelkiismeret furdalást okozni neki, nem akarom választás elé állítani, nem akarom sokkolni....Mégsem ezt vártam volna....S ezt kifejezni még módom sem volt...zokogni kezdtem hát a telefonban...Erre ő még azt sem értette mi a bajom, mért sírok...

...már nem vágyom rá, hogy megértse, már nem vágyom rá, hogy segítsen...

Aztóta egész nap sírtam, és ő azóta egész nap nem keresett...Azóta egész nap azon gondolkodom, hogy holnap telefonálnom kell...

...és lemondanom a szóbeli nyelvvizsgámat...

"Néha azonban szörnyen figyelmetlen, mintha kedvét lelné abban, hogy fájdalmat okozzon nekem. Ekkor érzem, hogy olyan valakinek adtam oda egész lelkem, aki úgy bánik ezzel a lélekkel, mint a gomblyukába való virággal, mint valami henye piperével, mely csak hiúságának hízeleg, mint egy nyári napra szóló dísszel."