"A boldogság emléke már nem boldogság, de a fájdalom emléke még fájdalom."

Kedden este megérkezett Béla...

A történet megértéséhez jócskán segítségre van szükségem...többen többfélének látjuk ugyanis...Próbálom a lehető legtisztábban elmesélni mi történt.

Volt szó róla, hogy már hétfőn megérkezik, hogy mellettem, velem legyen. Beszélgetni, átlátni a furcsa kurta életünk magába visszaforduló köreit. Találkozást, időt és megértést remélt.

Kedden este ide is ért, ám nem jött be hozzám, hanem rögtön elment a cimborájához autót szerelni. Érkezésének másik oka az volt ugyanis, hogy a Chrysler-ét megjavítsák. Mit is mondhatnék...egész éjjel vártam, hogy jöjjön a munkahelyemre, beszélgessünk reggelig, csak legyünk és ne veszekedjünk állandóan. Egy kis idő végre nekünk, mikor nem rohanva csapjuk le a telefont, hanem nyugton átcsacsoghatjuk az estét. De mért is gondoltam, hogy érzi vesztét, hogy vágyja ennek élményét?

Nyilván reggel 6-ra esett be értem, hogy akkor eddig szereltek, gyerünk aludni....ugye nálunk, mert akkor már hol keressen szállást...Visszatetsző érzés volt. Aznap délelőtt még mámorban kávézgattam S.Urasággal...hajnalra pedig egy zsarnok rángatott magával ismét. ...délben arra ébredtem, hogy a konyhában tüsténkedik...pudingot főz, hogy kekszes-pundingos cuccot készítsen, amit akkor csinált nekem, mikor anno ismerkedtünk. Akkor -évekkel ezelőtt- azt mondta ez a specialitása, és hogy ezret meg ezret csinál majd nekem....Ez három éve volt...azóta ez volt az első...:(

De nem mondom, hogy nem hatott meg....csak mintha valaki kiskanállal merné a homokot az óceánba, hogy gátat építsen. Annyi keserűség gyűlt fel bennem, hogy valahogy ezek a dolgok már nem tudnak közvetlenül célt érni. Aztán közös ebéd a városban, majd fagyizás a sétálón...beszélgettünk, nevettünk sokat. Ezerszer vette szájára S.Uraságot és szidta, szapulta, mintha ismerné. Közben azért kibukott a szög a zsákból, ő is találkozgatott, sétálgatott otthon lányokkal. Felszabadító volt hallani, így nem éreztem egyedüli hibásnak magam...de össze is roppantott, mert velem beszélgetni sincs ideje otthon meg randizgatni jár? Most akkor mi is van...

Konklúzióként az győzött benne, hogy mennyi béna lánygyerek van már a világban és hogy őt senki sem érdekli csak én...-na most ez érdekes dolog...szerintem...

Aztán délután, munka után, miután hazatértem megígérte időben jön, hogy  legalább együtt alhassunk..Hát...reggel 6-ra mentem dolgozni...5.40kor esett be a kulcsommal, hogy ki tudjak jönni egyáltalán. Nem hogy egyedül voltam éjjel, de meg még miatta el is késhettem volna a melóból. Nappal, míg dolgoztam aludt, s mikor 5felé már számláltam utolsó munkaórám perceit vissza, akkor beközölte, hogy na akkor ő most megy vissza szerelni...-tulajdonképpen folyamatos kerülésben voltunk.

Este sétáltam a barátnőmmel...közben beugrott, hogy mégis találkozzunk...kértem neki vacsit, úgy vártam. Ő bekajálta és nekiállt flegmáskodni velem a barátnőm előtt. Egy darabig nyeltem, aztán azt mondtam elég. Határozottan megkértem, hogy soha többé ne vegye S.Ádi Uraságot a szájára, mert ő sokszor állt mellettem, figyelt rám, seígtett és boldoggá tett. Próbáltam rádöbbenteni milyen stílusban beszél velem, mennyire nem becsüli, hogy most itt az utolsó esélye fordítani. Ismeri a történetet, tud S. Ádi Uraságról. És közben akiről írtam, hogy a katonás buli végén megismertem LordW-t, őt is ismeri.

De nem zavarja...nem zaklatja fel, nem izgul...kocsit szerel....

Sőt azt mondta, hogy ő küzdeni akar meg próbálkozni, meg bizonyítani...csak hát mindig  a körülmények áldozatává válik...ilyen hogy mi? Egy éve folyamatosan? Háááttt...az baj hogy ebben én nem tudok hinni?

Aztán este aludni vágytam csak...majd LordW felhívott, nincs-e kedvem egy  késő esti kellemes kávézáshoz. S mivel a Béla szanaszét égetett ezzel a hozzáállásával, márcsak dühből is, kikapcsolódásként besétáltam a városba.... tudván úgyis üres a lakás.

Persze Béla épp ezen az estén adta fel a szerelést és tulajdonképpen előbb ért haza mint én... Rosszul is éreztem magam...nade...bakker...honnan tudhattam volna, hogy épp ma tisztel meg figyelmével a nagyságosúr...

Azért amint tehettem hazarohantam....beszélgettünk, filmeztünk, átölelve aludtunk.

Reggel ismét munka volt, így elköszönni is csak úgy tudott, ahogy érkezett...

Benézett, biccentett egyet és már suhant is tovább az ország másik felére...

És a sztori fonáksága, hogy S.Urasággal sokat msnezünk, megbeszélünk mindent,...meséltem neki Béláról...és szerinte ez az ember oda van értem...

Hát én nem értem...szóljon, akinek ez jön le....

Nekem valahogy nem...

Csak frusztráció, sírás, csalódások, ideggörcsök...