"Ha az ördög úgy jár a földön, mint az ordító oroszlán, csak elvétve csábít maga után egy-egy vadat vagy vadászt. De ha divatosan öltözködik, kikenve-kifenve; ha torkig telt a bűnnel és az erénnyel egyaránt, s a pokol éppoly kevéssé érdekli, mint az üdvösség; akkor, teljék bár kedve akár abban, hogy vörös pántlikát osztogat, akár abban, hogy vörös tüzet gyújtogat, akkor veszedelmes csak igazán."

Végül nem hazudtolhattam meg  önmagam, nyilván elmentem a Kiscsillag koncertre. Kedvem nem volt túl sok, mikor ez után a beszélgetés után hazatértem kiégve, a konditól kifáradva és volt fél órám elkészülni...de ha az élet hív...hát menni kell...

A lakótársam annyira rá volt örülve a koncert életérzésre, hogy már a beálláskor ott voltunk a helyszínen. {enyém volt az egyes számú ruhatárjegy:D} Egy-egy sörrel indítottunk...közben Mazsának a keverőállásról, kontrol-ládáról, potméterekről meséltem...beteg beteg dolog...Béla és az életszipolyozó melója rámnyomta a bélyegét:D

Az előzenekar siralmasan béna volt...kínszevedés volt végigvínkódni...

Nyilván a Kiscsillag kezdetére a 2.sorba küzdöttük magunkat, mert hát hol máshol lehet teljesebben megélni az élőzene élményét:D

Ennek ellenére borzalmas volt...és nem a zenére gondolok...a szutyok közönség volt elviselhetetlen...Összegezve annyit tudok mondani: örülök, hogy nem 14 és nem 34 éves vagyok...

A tánctér tele volt, 14 éves jönazofőholnapröpdolgozatmindenkisbörtöntöltekélegyestkap kamaszodó minden ellen lázadó szarfejekkel és 34 éves még az ősidőkben az IfiParkban Lovasira füvező kiégett élethajszolókkal.

A tizenévesek, mint a tesitagozatosok ritmikusan és ugyanazzal a fel-le mozgással nyomták minden számra, közben rugták döntötték egymást...a harmincasok követve az új idők szelét, temetve ifjúságukat szintén beszálltak mutatván ők is benne vannak a buliban...Ennek eredményeképpen olyan pogó alakult ki, amit utoljára 15 évesen lázadó punkként Auróra koncerten éltem meg. Ott mondjuk védett az acélos bordó Marti:D Itt pedig szabályosan rettegtem, mikor kikötődött a cipőfűzőm és ezerfelé tépték a lábamat...

Mindeközben a zenekar tagjain látszottak az élmúlt viharos évek, az otthoni gondok, az élet súlya minden ráncukban arcukon...a közönség, meg mint egy falka birka okádásig itta magát és a szentimentalizmus elől menekülö elindegenítő végletes lázadás eredményeképp rúgta, harapta, csípte a mellette álló szerencsétlen másik birkát...látható szakadék volt banda és közönség közt...

Már mesélnem se kelljen, hogy egy harmincas kitúrt a helyemről...Egy darabig derekasan küzdöttem, aztán mikor alkalom adódott egy kósza idegrohamtól fűtve ki akartam rántani az ellenem feltartott sarkát...gondolva, ha most elkapom ebből sosem gyógyul fel az arca olyat kap a padlótól...aztán hallva saját gondolataimat...úgy döntöttem én leszek az okosabb...átadtam a  helyet és pasija mögé álltam...csendben, méltósággal....nem táncoltam, nem rugdostam tovább...a fal mellett élveztem -a srác válla mellől- a koncertet tovább...Arcomon hűs nyugodtsággal, sajnálattal és gőggel...Azt gondolom a csaj nem örült már annak a 2.sori helynek...szétrugta helyettem más, aki épp mellette állt, és így folyamatosan hátra bámult...én pedig csak mosolyogtam...

A koncert végén a barátnőim és közéjük visszatérve meglehetősen hangosan közöltem, hogy:

Csajok! Sajnálom, hogy nem bulizhattunk együtt...kitúrt egy vén muff..De remélem kompenzálta őt a helyem azért a 10 évért, amit én még leélhetek, ő pedig már nem...

Gonosz vagyok....tudom....egy vörös ruhába öltözött ördög voltam...de nem bírok veszíteni...{pedig jópár dolgot elvesztettem így márciusra:(}

Aztán a pultnál összetalálkoztunk a zenekar tagjaival...

Gondoltam, ha már itt járok kérek aláírást...de mi volt csak nálam? Az Andrisnak írt, kérlek ne keress többet levél nyomtatott változata (amit terveim szerint 5perc élettartamra nyomtattam csak ki, amíg Zsu barátném elolvassa....és amit nem volt időm kidobni még...)

Amivel épp életem egyik értékét kívántam ellökni magamról, az aláírásokkal örök emlékké vált...Gratulálok magamnak ehhez a végletekig túlszimbolizált élethez, amit a sors játszik velem...A jó oldala, legalább volt nálam egy darab papír...a rossz, hogy így örökre megmarad valami abból a "tengerből"...

És még talán szerencsét is hozott, mert ettől a perctől kezdve egy hihetetlen este vette kezdetét...Beszélgetés és piálgatás az egyik kedvenc zenekarom tagjaival...

Atom jófejek...Imádtam falni az életet, velük trécselni...csillogni...

Ilyenkor érzem igazán jól magam...nem félek élni...a csillogás pedig belülről fakad...

Ilyenkor nem vagyok magányos...ilyenkor élek igazán...