Kapcsolatok...emberi sorsok szálainak kusza szövedéke...élet-sugárutak kereszteződései...

De hol a végzetfonál-gombolyag vége? Hol vannak a az emlékjárdák szegélykövei? Hol a határ ember és ember közt?

Kapcsolatok...sosem fogom érteni...

Ma sok szürreális dolog történt velem...Kezdve egy telefonhívással reggel, ami arról szólt milyen művészien hánytam ki lelkem tartalmát a tegnapi posztomban...S mivel nem akartam több sajnálom-ot és ne haragudjot hallani, ezért kábé legyintve közöltem...áhh hagyd csak...pillanatok...nem is olyan fontosak...nem lehet tőlük jövőt várni...

És miért tettem ezt? Ki tudja...jött, talán amiért a tavasznak sem mondhatjuk: "Remélem, hogy hamar jössz, és sokáig maradsz." Csupán csak azt mondhatjuk: "Gyere, ajándékozz meg a reménnyel, és maradj, ameddig tudsz.."

Pedig ez atom szánalmas...és még meg is kaptam a visszacsatolást, hogy milyen jó a  gondolkodásom...hihi...az élet kényszerít rá...az élet, amin ha én uralkodnék vasárnap nem let volna találkozás...

Most nyílván a szabadsággal vagánynak és bőkezűnek kell lennem ahhoz , hogy egyszer valaki ne csak sajnálomokat és ne haragudjokat mondjon. Kemény...Pont attól várnám az örökkét és a szárnyakat, aki házibulit tomboltat a lelkem felett...

Délben msnen kifejtette ifjúkorom nagy szerelme/lelkitársam/féltestvérem/msn munkatársam, hogy ha Pestre kerülök, akkor minden hétvégén együtt kávézhatunk meg művész mozizhatunk...Bakker beteg kapcsolat ez...minden munkanapot végig msnezünk...neki menyasszonya van...de valahol tudja, csak én érthetem meg őt teljesen.

Ha Pestre kerülök... ha már itt tartunk és a beteg kapcsolatoknál...a srác, akinél aludtam szombaton, a volt osztálytársam így msnen kérte meg a  kezem...persze nyilván poénból...de mégis azt sugallva, hogy szívesen megismerne. {még ez a legszelídebb, amit ebből ki tudok olvasni}

Hjajj és közölte, hogy ő eddig minden csaját nyűgnek érezte egy idő után, mert hogy azért csak idomulni kellett azokhoz meg a kedvükre tenni...Ezzel a mentalitással ma ő volt a második, aki elvett minden reményemet egy odaadó szerelmes kapcsolattól.

Amúgy lehet költöznek, s akkor már májustól felszabadulna az állati jó albijuk...Nagyon mennék...nagyon tetszik. De kellene munka és még két lakótárs, gondoltam tovább a helyzetet...

Mielőtt még sokáig elmélkedhettem volna, hazatérve a lakótársam nekem esett, hogy mi az hogy így letámadom...halkan jegyzem meg csendben távoztam ki egy pohár vízért...noha előző este üznetem neki a másik lakótárssal, hogy beszélnünk kellene...mégsem gondoltam volna hogy így kezd bele. Üvöltött, hogy ő mellettünk áll értsük meg, meghogy bár júniustól összeköltözik a csókájával, de talált nekünk lakótársat {szóbeli megállapodásunk az volt egy éve, hogy aki költözik az keres maga helyére embert, ne legyen olyan megrázó az albidíj a másik kettőnek}...szép laposan hozzáfűzte, hogy nem is gondolt rá eleinte, hogy kellene valakit találnia, csak mikor szóltunk neki... ja és a csaj, akit talált már áprilistól érkezne, így akkor ő el is húzna...mert a nyarat és a jó időt már szerelemben töltené a csókájával a Balaton mellett lakva...

Próbáltuk neki vázolni, hogy nem nekiestünk, csak meg vagyunk ijedve hogy mit kezdjünk a jövővel...munka/lakóhely váltás vagy csak albi váltás vagy csak lakótárs váltás...Hiszen ha tetszik, ha nem, összefügg az életünk...Erre támadásnak vette, közölte hogy nem gondolta, hogy erre megy rá a barátságunk és elrohant...ergo leszart minket ... és, mintha ő lenne a színdarabban a tragika...csapkodva távozott

Ha még maradt volna egy pillanat tűnékeny erejéig, akkor szívesen elmondtam volna neki, hogy jóllehet már nem értek lassan az emberi kapcsolatok nyelvén...mégis ha lenne egy csókám, aki össze akar költözni velem, nekem sem lenne sok gondom...ha lenne jó munkám, jó albim és valaki, akinek van kocsija és felköltöztet Pestre valószínű már én is holnap indulnék...

...de így ne ő dühöngjön itt nekem, és ne ő beszéljen magas lóról, mert valószínű nekem a közeljövőben nem lesz ilyen szerencsém, nincs akitől támaszt várhatnék vagy jövőt...

NEKEM SENKIM SINCS...