Vörös

A harag, a gyűlölet, a vér, a szenvedély, a szerelem és a forradalom színe...ma zászlóként viselem ezt a színt...

Vörös

"A vörös a színvárvány első színe, vagyis a fénytörés által legkevésbé eltérített látható fény színe. A három alapszín egyike. A látható fény tartományán belül a vörösnek van a legnagyobb hullámhossza, 625-750 nm közötti. Fotokémiai hatása a vörös fénynek a legkisebb. Kiegészítő színe a vörös-zöld-kék színmodellben a kékeszöld vagy cián, Newton színkörében egyfajta zöld, Goethe színelméletében a kék."

Az első, és legkevésbé eltérített szín...

Velem pedig közben nem egyszer fordult meg a világ. Nem értem miért történnek körülöttem a dolgok. Hogy lett magányból vidámság, és hogy lett örökből törékeny. Nem nagyon tudom a történtek ellenére, {lett egy nem kívánt olvasója a blogomnak, kémkedések útján: a barátom} miért beszél úgy velem még mindig a barátom, mint egy mosogatóronggyal és miért fakadok majdnem sírva ettől. Azt gondolom nem ez az útja és a módja, hogy visszaszerezzen...illetve talán nem akar meggyőzni...talán már rég vége, csak nekem nem tűnt fel. Erre rádöbbenni nem egyszerű, felfogni meg mégnehezebb. Azt érzem viszont, hogy velem senki ne beszéljen így...mert sok mindenben hibás vagyok, embertelen hangerőt esetleg érdemlek, de embertelen hangenemet és beszédmódot nem.

S mit jelent a vörös nekem: Forradalom, Che Guevara, Red Hot Chili Peppers, és a vörös tűsarkú (ami minden szöszinek alapdarab) Ezek mind olyanok, amik kifejezik a lényemet s lényegemet...s mind olyan, ami bár a nagy kirakós részei mégsem adnak válaszokat a kérdéseimre.

A vörös így érzésből sosem lényegülhet válasszá...ellenben vitát kizáróan a legerősebb érzelmeket méltatott csupán jelölni...

Azt mondják, olyan jó nekem, hogy élénk és színes ruháim vannak, és szerencsés, hogy jól is állnak. A színek csodásak és kifejezőek...

Ma vörösben vagyok...

Erdő,
dércsípte lombod ájultan vonaglik.
Meghalsz,
reád lehellt a vörös hervadás.
De mért e vidám pompa? Mért
öltözködöl halál előtt a fényes
bíbornokoknak, részeg szeretőknek,
ifjú dühnek, kigyulladt lázadásnak
harsány színébe?
Oly ünnep-e zsibbadni, elfeledni
lármás kirándulókat és rigókat,
vizek zaját,
az élet édes-olcsó csengetyűit?
Olyan jó nem élni?
Örülsz?