Ma nagyon nehéz éjszakám volt...Hajnaltól pedig egy nagyon nehéz éjszaka nappalát élem.
Recepciós vagyok egy egyetemi kollégium és hotelben...itt minden megeshet. Általában annyira szokványos, hogy a nappalok szürke forgataga és unalmas egymásutánja felemészti az embert. Mégis néha nagyon szélsőségbehajlóan emberarcúvá válik ez a munka.
Este lejött két lány, hogy segítsek abban merre találják az ügyeletet, mert a lakótársuk rosszul van. Munkakörömből és magasan fejlett empátiakészségemből adódóan érdeklődtem mi a baj. Azt mondták nevetőgörcse van. Hát itt hall ezt azt az ember, de lássuk be ez viccesnek tűnik így elsőre. Azt tanácsoltam előbb telefonon egyeztessenek az orvosi ügyelettel, mert lehet nem veszik őket kellőképpen komolyan ezzel, s ez esetben megspórolnak maguknak egy utat. Sajnos az itteni ügyeletre ez a mentalitás jellemző... A telefonbeszélgetés meglehetősen sokáig tartott, a lányok különféle adatokat diktáltak be, majd a pontos címet. Az ügyeletes orvos kijön tehát -konstatáltam-, ebből következtetve komoly lehet a betegség. Faggatóra vettem a lányokat, akik elmondták, hogy a beteg szobatárs napok óta lassan reagál a dolgokra, néha zavart, nem is arra válaszol, amit kérdeznek és mindenen nevet csak. Tragikus dolgokon is...
Kijött az ügyeletes orvos, majd 20 perc elteltével már a mentő villogása festette kékre a kollégium vakolatát. Majd kurta 40 perc elteltével tolószéken leszíjjazva vitték el a lányt, aki mosolygott és zavart szemeivel a recepció fénye felé fordult. Olyan volt, mint egy éjjeli lepke, ami nem tudja mért repdes bele a lángba, de vonzza a fény...Mosolygott és zavart szemeivel a recepció fénye felé fordult, a recepciósra, rám...
Azt hiszem ezt a mosolyt, ezt semmibevesző tekintetet képtelen leszek elfelejteni...
Ettől a pillanattól fogva mintha az Eiffel torony nehezedett volna a mellkasomra... Nagyon megviselt...
Két óra múlva visszatért a lány barátja, aki a mentőben kísérte a lányt... (egy hete ismerték egymást...) ...azt mondta a neurológián sem tudtak mit kezdeni vele, a mentő tovább indult vele Sümegre...A lány kérdezte a fiút hol van, s mi történik vele, a fiú elmesélte neki, a válasz csak egy mosoly volt és a felelet, hogy szerinte ez a Mennyország.. - legalább is a fiú így mesélte a történteket visszatérve.
A szobatársak a sokk alatt megnyíltak...elmondták, a lány jó tanuló volt, csak egy vizsgája nem sikerült, és azóta lett zavart. Sokat tanult, nem mozdult ki...az elméje mögé menekült...
Túl a felhőn, át az égen,
Túl a jó és a rossz felett,
Bárhol a magasban,
Vagy bárhol a mélybe lent.
Túl a zöldön át a kéken,
Túl a poklon, s a mennyeken,
Otthon a magasban,
És otthon a mélybe lent.
Belecsavar megint, aztán indul,
Azt gondolja soha meg se fordul,
Bárhol is legyen, de jó helyen,
Túl az álmokon, s az éveken.
A legfrissebb ráreagálások