Pár hete úgy döntöttem, a zűrös életemet nyugodtabbra cserélem, a káoszos szobámat letisztultra. Szeretnék egy ízlésesen berendezett kis IKEA lakást, és bele egy kiegyensúlyozott párkapcsolatot. Ehhez pedig elengedhetetlen a nappali "normál időbeosztású" munka, hogy az estéket "otthon" töltsem, vacsorát főzzek a szerelmemnek, reggel pedig az ő arcát lássam, amikor felébredek. Fiss pirítóssal/péksütivel, kávéillattal és az Ő mosolyával akarok minden reggel munkába indulni. Ezért viszont a nyugis és biztonságos kisvárososmat le kell váltanom a nyüzsgő Budapest metropoliszára.
Így lázas állás-vadászatba kezdtem...eszetlenül küldözgettem a CV-met mindenfelé, remélve, hogy horogra akadok egyszer csak. Kapásból vissza is hívtak, keddre...de mikor utánanéztem a pasi nevének és a cég címének, kiderült a Google találatok egyikéből (ajánlom mindenkinek) , hogy egy Zepfteres beszervezésnek lettem volna "áldozata". Remek....-gondoltam magamban...és mégjobban gyűlölni kezdtem ezt a várost és a benne élő embereket. Megfogadtam, ha felkerülök az lesz az első, hogy úgy benyomok, hogy leokádom ezt a várost... Mert megérdemli...
...az érzéseim láthatóan ambivalensek...
De nyomban érkezett egy újabb interjú meghívás is...egy irodavezetői posztrért szálltam ezzel harcba...
Hozzáteszem a recepción közben pokoli hetet zártam, 4éjszakás 12órás műszak egymás után...az interjúm kedden volt a 4.éjjelezés végét jelző hajnal napján...
Reggel 6kor hazamentem, kikapcsoltam a telefonomat...
S.Uraság azt ígérte kedden lejön ő is egy órácskára...de nem érdekelt..leszartam...tudtam csak 4órát alhatok, aztán buszozás Pestre...Jól sejtettem, hívott is ezidő alatt...és kiakadva telefonált 11kor, hogy ilyen még nem volt, hogy nem vettem fel...vissza kellett forduljon a Vp táblától....Mondom csend legyen...fontos nap előtt állok, aludnom kellett. Ennyiben maradtunk.
Két óra zombizás következett a buszon, annyira izgultam, hogy képtelen voltam aludni...
...nem érkezett értem senki...bár megjegyzem kiváló első kihívás volt...a busz a Petőfi híd budai hídfőjénél tett le, én pedig az Infopark I épületébe mentem. Ez kb 15 perces séta, ráérősen...Másfél utca az egész...Persze ilyen még nem volt, hogy full egyedül kelljen mennem... arra a két utcára is térképpel érkeztem meg és még személyi asszisztenicát is igénybe vettem, mert fogalmam sem volt melyik irányban lesz az a két utca:D
Visszagondolva nevetségesnek érzem.
A budai oldalon sétáltam hát (a buszmegálló nevéből gondolom:D) végig a Duna parton...a Lágymányosi híd irányában...másik oldalamon grandiózus épületek magasodtak...ELTE...T-Com...a parkolójuk akkora volt, hogy szédültem...az épületek pedig olyanformán takarták el a napot, hogy szinte még kósza tippem sem volt melyik irányból süthet pontosan...szemben az ÚjNemzeti épülete...isteni séta volt...nem féltem...könnyen lebegve lépkedtem, s a tükörszilánkként villogó habok egy reményteli jövőről meséltek...a díszburkolaton a tűsarkúm pedig egy ütemre járt a város zajaival.
Egy csodás parkba vezetett az utam, ami olyan korlátlanul burjánzott mindenfelé, hogy úgy tetszett a hatalmas épületek hanyagul elszórva hevernek csak benne itt-ott. Köztük megtaláltam azt, ami rám várt...persze csodás színes panelek díszítették, mintha csak nekem találták volna ki...zseniálisan tökéletes kép tárult elém...mindehol zöld fák, mérnökien elhelyezett bokrok, kacskaringozó, összefonodó macskaköves ösvények...elbújtatott pagodák és nyugalmat sugárzó padok...
Az interjú leginkább egy jóhangulatú baráti beszélgetéshez hasonlított...így zajlott majdnem egészen a végéig, amikor a pasas előkapott egy tesztlapot. Ez alapvetően nem ingatott volna meg...de milyen teszt volt?
Koncentráció teszt...
4 nap nem alvás után, a szemüvegtől {van, csak nem hordom, mert pornósztár titkárnőnek nézek ki benne..} égő fájó szemmel kellett kib@szott rovátkás d betűket áthuzigálnom. Na, csak hogy értéstek...volt egy A4es lapon kb 10 telezsúfolt sor 8as betűmérettel odakapart p és d betű különböző számú rovátkákkal felette és alatta. És csak azt húzhattad át, ami két rovátákás (mindegy fent2, lent2 vagy fent-lent1-1) d betű volt.
Ilyen volt az a szemét csak full tele egy lap. Közben a talán leendő főnököm pedig 20mp-nként rámüvöltött, hogy "tovább"...ilyenkor az történik, hogy lépned kell a következő sorra, mindegy tudtál e végezni vagy sem, mindegy hibáztál e...
Hát wáááá......ilyen fáradtan, alig látva atom vicces volt. Ez most komoly?-kérdeztem magamban..."Ha végzett pedagógus, akkor ismernie kell ezt a tesztet" Hát persze gondoltam én, és szívem szerint a fejébe húztam volna...de inkább csak szelíden mosolyogtam tovább a hiányos tesztsorok és az elhibázott számú rovátkás szájb@kúrt d betűk felett...:D
Háromnegyed óráig tartott az interjú...ami alatt kiedrült, hogy lesz második kör a sikeresebbeknek. Remek..izgulhatok tovább...
Kisétálva innen találkoztam T.Ádámmal, akivel lebeszéltünk egy közös bambit, ha már fent járok...Vele a BlackDogba ültünk be...izgalom izgalom hátán, a semmiből ott teremtek a volt gimis osztálytársaim: Reizi, Burek és a barátnője, valamint Krami Áron. Le is ültek hozzánk...nagyszerű asztaltársaság jött össze. Jóllehet azon meglepődtem, mennyire kevéssé teljesítették a srácok előzetes elképzelésemet a karrierjükről. Mind eszes, kiválóan okos...és mégis csak vergődnek...kicsit hanyagul veszik tehetségüket. Fura volt...rákérdeztek mi járunk-e T.Ádámmal...:D Mondom neeem, csak ismerkedünk...egy olyan 5éve már :D. Aztán őt faggatták mit dolgozik...és ő lenyűgöző kimért magabiztossággal mesélt a szoftverfejlesztő mérnöki munkájáról az egyik vezető cégnél. Hirtelen büszke lettem, hogy egy kész komoly mérnök úrral kávézgatok egy langyos pesti délutánon. Azt hiszem jól mutattunk együtt.
Suprise, suprise...ki telefonált rám? S.Uraság......wwwáááá...és negyed órán belül meg is jelent a BlackDogban...csak benézett címszóval bevájárkodott mellém. Hallott már T.Ádámról, de valahogy végig a botránykeltésen ügyködött. Olyan volt, mint egy zavart kiskutya, aki körbe akarja pisilni a területét minden áron...Ilyenekkel sokkolta T.Ádámot: "ppeerrsze K.ba mindenki szerelmes Vpben..."{milyen céllal mondta???) "Rajongótábora van ott K.Boys, K.Fanok..." Ahogy csend lett...csak folytatta:"Tudod honnan ismerjük egymást K.val?" Édesjézus gondoltam és kikerekedett szemekkel néztem S.Uraságot, hogy ne merjen előállni semmi meredekkel...erre rámpillantott...elgondolkodott kimondja-e...egyik pillanatról a másikra mosolyra húzódott a szája és csak annyit mondott: "A recepcióról." Még a hülye is kiérezte, hogy ez nem hírértékű...itt valami más készült a világra bukkanni. Hát botrányos volt esküszöm...aztán próbáltam érzékeltetni vele, hogy nem vele jöttem s nem is vele megyek...nem kell a produkció...erre olyan zavarba jött, hogy fénysebességgel szürcsölte be a kóláját és búcsúzott. Még odavetette lazáskodva, hogy következő héten beugrik Vpbe, ha Tatabányán jár....erre T.Ádám joggal cinkelte be, hisz ősi tatabányai, jól tudja milyen távol van Vptől..."Beugrasz mi? Mert épp arra jársz Tatabányáról Pestre? haha"-S.Uraságnak nem volt szerencsés napja...
Mondhatjuk: lenullázódott...puszival köszöntünk el, közben az asztal alatt megfogta és megszorította a kezem...aranyosak voltak a kétség szülte redők az arcán, mikor elment.
Én kihasználva a jó táraságot MetaxaGyömbért rendeltem és felüdüve trécseltem az utolsó buszig. Arra nyilván eleredt az eső...zuhogott, mintha az égbolt készülne leszakadni éppen..de én csak nevettem...imádtam az esőt...
T.Ádám megvárta velem a buszt...ültünk a kőkorláton és hallgattuk a ZP összemosódó zaját a város zsibongó alaphangjaival. Egy kis rock egy kis mentősziréna...Az eső csak erősbödött...haragosan verte az útjába akadó tereptárgyakat, így minket is. De én szerettem...beletartottam az arcom..és hagytam, hogy megtisztítson és csillámokat rajzoljon bőrömre.
T.Ádám könyörgött Vp.ben fogjak taxit a buszállomástól....kifizeti, csak nehogy bajom essen. Aggódik, azt mondta...alig tudtam lebeszélni róla...édes volt...mostanában nem akartak rám így vigyázni...szívmelengető volt.
Éjfél körül sétáltam haza...a város kihalt utcái...a csendes sötétség és a mindent elborító ébenszín éjszaka szegődött csak társamul.
Azzal a gondolattal ájultam ágyba: milyen érdekes fintora az életnek, hogy egy idegen lassanként belénk költözhet. Mégis...néhanap megeshet, hogy valaki, akiről azt hisszük, hogy bennünk lakik, egyik pillanatról a másikra válhat tökéletesen idegenné.
A legfrissebb ráreagálások