"Nem kell a boldogsághoz semmi, uram, a boldogságot nem lehet akarni. Nem kell hozzá sem szivárvány, sem naplemente. Sem nyugalom, sem béke, sem beteljesült vágyakozás... a boldogság egyszer csak hirtelen elárad, betölt, nem tudni, mitől. Áll az ember valahol az út mellett elhagyatottan, vár valamire, sár van és eső és hideg, és mégis egyszerre, érthetetlenül boldogság van."
Most csend van...csend...nyugalom és mérhetetlen boldogság...
Azt hiszem a csendet is csak akkor tudjuk igazán felfogni és értékelni, ha megtapasztaltuk folyamatos hiányát. A füleimben ugyan zúg még a fesztivál színpadjainak mindent átütő moraja...de már nem forog többé a világ...visszatértem...
Hogy milyen volt életem ötödik EFOTTja? A válasz azt gondolom egyértelmű: fantasztikus.
Sem a hely sem az idő nem kedvez annak, hogy részletesen beszámoljak erről a csodás egy hétről...de villanatokkal szolgálhatok.
Az első igazi flessem az volt, amikor a mínuszegyedik napon a VIP bejáratnál felvettük a dolgozói Staff Pass-okat és a VIP karszalagot. Innetől fogva nem csak egy laminált vékonyabb kartonlappal lettem gazdagabb a nyakamban...Hanem egy tradíció fénypontját éltem meg. Idén ugyanis arra a fesztiválra, aminek élménye bevilágítja az évem maradék 360 napját előbb érkezhettem, külön bejáraton csekkolhattam, VIPkempingben alhattam és bárhova bemehettem a Staff Passommal. Soha nem voltam még olyan boldog talán ebben az életben, mint mikor a nyakamba került ez az egy kis jelentéktelen kartondarab. Hiszen ez eredménye volt a március óta tartó pályázatírások, levelezések, egyeztetések, konferenciák, prezentációk, költségvetés tervezetek, reklámajándék tárgyalások és ezer nehéz stresszes kialvatlan éjszakának. Ugyanakkor záloga egy fergeteges szabad fesztiválozásnak, ahol bármerre mehetek, bárkivel találkozhatok...ezer mosolynak...és talán az utolsó szabad felhőtlen nyaramnak.
S ahogy ez a laminált papírka már az első másodpercben csodás ígéretekkel kecsegtetett...ezek a varázspillanantok lassanként valóra is váltak.
Fesztiválnyitás 0.napjára nyilván már másnaposak lettünk rögtönzött csapatommal. A névsor: Martin, Ferike és a hivatásosunk István. Az eslő estén csapatépítés céljából eszetlen sörmámoros szédülésig ivós strand partyt tartottunk...melynek az eredménye némiképp kellemetlenre sikerült. Martin előadta takony részegen, hogy ha nem lenne barátnője most "végem lenne"...hmm...Martin nem is volt rossz csóka...de a barátnője csodaszép...nem is értettem...Persze akkor ott csak mosolygott mindkettőnk, mégis ez az egy mondat valahogy az egész hétre ki nem mondott lappangó feszültséget okozott köztünk.
Pimasz társaság jött össze, nem voltak félelmeim, hogy szomjasan és magányosan maradok. Az első estén ha hiszitek, ha nem egyszerűen mindenki előkerült...ha nem is élőben, de telefonon biztosan. Nem fogadott hívások és smsek vártak éjjeli ráeszmélésemkor...LordW, S.Uraság, Béla, Maci...és még volt pár. Azta gondoltam ... ekkora a para, hogy eljöttem fesztiválozni? Ez aranyos...mosolyra fakasztott.
Ilyen éjjel után igyekeztünk 0.napra érdemben működőképessé tenni civil sátrunkat a délután 2-es kapunyitásra. Ahogy ez lenni szokott nyilván késett a kezdés...fél5-ig...Így az egységsugarú fesztiválozó kénytelen volt a 38°C-os hőségriadóban a 40kg-os túratáskák árnyékában csapatot építeni odakint. Ehhez képest a mi macskajajjunk elég elhanyagolhatónak tetszett. Így mikor érkezett az első "holdraszállók" népes tömege a kapuk mögül, mi jéghideg vízzel kezdük locsolni őket a tűzoltóságtól kölcsönkért hatalmas puttonyfecskendőkből. Ennél jobb reklámra nem is volt szükség, 5perc múlva úgy érkeztek, hogy már kint rólunk beszélnek. S így hogy az első sátrak egyike volt a miénk a bejárat felől, jobb sajtó sem kellett...hisz ahogy jött a tömeg, érkezett a photo, press feliratú passok tömkelege...persze kaptak ők is vizet rendesen:D S ahogy a jeges vízsugár ez emberek perzselve izzó bőréhez ért a napsugarak szivárványhidat képeztek köztünk és világ között...
Este hiába próbáltam nem törődni senkivel és semmivel csak lazulni és élvezni az életet, persze hogy egy óvatlan pillanatban két színpad üvöltő zenéjének metszetében kialakuló pár méternyi csendben meghallottam a béna telefonom béna csörgését...S.Uraság volt...sem elég részeg, sem elég józan, sem elég bátor sem elég bátrotalan nem voltam, hogy felvegyem...Aztán győzött a kíváncsiság, hogy mit akarhat egy hónap hallgatás után. Azt gondoltam úgysincs már ereje felettem...aztán valahogy ott kezdett tartani a beszélgetés, hogy hiányzom neki, hogy sokat gondol rám ... és mielőtt még rákérdeztem volna K.Úrnőjére vagy kontrollálni tudtam volna bármit is, közölte, hogy következő hétfőn lejön hozzám.
Valami úton módon mégis bevallottam {isten tudja milyen indíttatásból} hogy nekem is hiányzik...de ehhez mérten is a beszélgetés végén büszkén csúsztattam össze fehér telefonom, a szinglik magabiztosságával, miszerint nekem nincs miért szégyenkeznem, enyém a világ...hisz enyém lehet...imádom az EFOTTot és engem is imád az EFOTT...a világ tetején állok...ehhez akkor ott nem fért kétségem...:D
Kicsit megszédülve vetettem magam bele a forgó színekkel teli világba...ahogy lesétáltam a vaskos falépcsőkön a következő színpadig feledésbe merült az előbbi hívás...valahogy erre épp nem akartam ráérni... s ezzel elmosódott minden határ...
Aztán talákkoztam T.Ádámmal, akit ugye 5éve ismerek, 4 EFOTTot nyomtunk végig vele..és tudom 2éve összetörtem a szívét. S el is tűntem, mert annyira szégyelltem, hogy visszaestem saját gödrömbe, és kibékültem Bélával....Ezt nem voltak szavak, érvek megmagyarázni... Most szabad független nővé ért életem és a civil falus juttatások megengedték, hogy kedvezményes jegyet igényeljek...neki és a legjobb haverjának Áronnak. Így a találkozás vele kikerülhetetlen volt. Nem gondolkodtam mit fogok mondani, kell-e egyáltalán...azt gondoltam szimplán örülni fogunk egymásnak visszacsöppenünk az EFOTT érába. De hogy is gondolhattam....Ahogy megláttam, közlési kényszer uralkodott el rajtam...részeg voltam, bátor...és elmondtam neki minden kérdés nélkül az egész gyászos sztorit arról a megfakult emlékű nyárról s ennek minden elő- és utóéletéről...T.Ádám nem ivott aznap {valami betegség kifutásával küzdött még}...nem is tudom hogy volt képes elhallgatni, rámnézni, figyelni, nem elrohanni tőlem...
Másnap biztos voltam benne, hogy nem keres többé...de nem bántott..valahol örültem, hogy elmondtam neki a dolgokat...tartoztam ezzel neki és magamnak is, hiszen sötét folt volt a tisztának hitt életemben.
A srácokkal sokat strandoltunk, nevettünk, mókáztunk...esténként ittunk sztoriztunk és Dévényi Tibor bátyánkon {mert mi már csak így neveztük} tomboltunk.
Szombaton a HollywoodRose zenekar fellépni érkezett EFOTTra...a gitárost ismerem..még régen a szülővárosomban leélt rocker punk gimis korszakból...csak akkor még Cause Of Joy volt meg Reactor...:D Vilkóval FBon megbeszéltünk egy közös sört a közös múlt emlékezetére...
Valamiért a sors úgy tervezett, hogy koncert előtt nem tudtunk találkozni...s mivel koncerten nem volt kedvem egyedül ücsörögni, elhívtam T.Ádámot...no nem is tudom megint mire számítottam..sör, Ádám és Guns dalok...Ez csak az első 5percben frusztrált...aztán elég volt Vilkótól 20méterre a domboldalon ülve élvezni, ahogy a régen nem látott imserős mára egy exhibicionista rock star lett, akiért sikongatva őrülnek meg a csajok. Akkor ott, nem sajnáltam az elmaradt sört...jó volt nekem ott, ahol voltam...a pálya szélén, külső szemlélőként. T.Ádám közben a fülembe súgta...nézd ki van írva Csak szabadon, mint a videóban hogy te mondod...jövőre te leszel az EFOTT arca? Mosolyognom kellett...tudtam, épp a backstageben is lehetnék...
A koncert után írtam egy smst Vilkónak, hogy isteniek voltak...mire ő: Te meg csudiszép!:) Tudta hogy ott vagyok, tudta mi van rajtam...vicces hogy keresett a tekintete...
De még így sem kellett a közös sör...
Eltűntem hát T.Ádámmal kézenfogva a sötétzöld méregszín bokrokkal övezett embertől hömpölygő utcákon. Vele söröztem reggelig...azt hiszem lesokkolta, hogy még mindig megvan a napi kommunikáció és a közös telefon Bélával...megint csalódnia kellett...de ezúttal nem is ígértem semmit...a puszta jelenlétem volt ígéret számára...amit én most nem vállalhattam...
Szepetembertől remélem Pest...ott majd megismerhet, döntse el akkor kell-e neki betegesen bonyolult világom. Többet vagy mást nem mondhattam. Keserédes utolsó este volt.
De ezer emékkel gazdagodtam. Egyedi EFOTT póló, KisPál és Ákos koncert, dícsérő tekintetek, bókok, beteljesületlen szerelmek szele, örök barátságok, fények, színek, illatok...egy évre ismét magamba zártam a varázst.
Visszatértem...
Az széktámlán hanyagul pihen az odavetett StaffPass...
És a füleimben zúg még ugyan a fesztivál színpadjainak mindent átütő moraja...de már nem forog többé a világ...
Most csend van...csend...nyugalom és mérhetetlen boldogság...
A legfrissebb ráreagálások