Haragban A Világgal

Tegnap munka után felugrottam Ádámékhoz a pokoli 15 órás melóm után egy sörre. Felhívtak, hogy vettek nekem is sört gyerünk fel hozzájuk. Istenem, ennél nem is lehet többet adni. Fáradt, kimerült, csúnya és elcsigázott voltam, de rettenetesen boldog. Nyilván ismét egy kis privát buli kerekedett a végére.

Sok jó zene, rengeteg mosoly. Velük mindig különleges mámorban tobzódunk.

Náluk aludtam, nem mentem haza. Érdekes este volt.

Forrongó, őrült, őszinte és a maga nemében értelmetlenül mocskos.

Mindenkinek megvan az önmaga által koronázott, választott hőse. Némelyikünk felfedi a szerelmének arcát, némelyikünk talán még tökéletesre sem álmodta. De mindenkinél van   egy bársonyra arannyal hímzett végtelen becsben tartott név..és ennek a névnek a betűivel van kikövezve utunk. Lehetnek felszabadult színes pillanatok...de idolunk csak egy.

Repülhetsz és szállhatsz mégis a földre fog rántani az első tiszta pillanatban a valóság. Azok a láncok, amik kötik kezed, megremegtetik a szíved...

S szerelmeink lehet, hogy csak a poszt-posztmodern világ anti-hősei...de amíg azon az egyen ragyog koronánk, addig csak talmi csillogást hamis aranyat remélhetünk másban.

Ahogy a szenvedély úgy ez is kölcsönös.

Ritka pillanat...fényességes és sötétséges egyszerre. A magával ragadó ében fekete űr és a tisztán fénylő haláltánca.

Akár a teljes napfogyatkozás, ahol a Hold teljes árnyéka a Földre vetül.

Különleges jelenség, hiszen egyedül ilyenkor figyelhető meg a Nap koronája, amelyet egyébként fénye elnyom.

"Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid - a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad.
Törd át gátjaid - a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad."

Ma boldogan ébredtem...megmagyarázhatatlan mosoly ült az arcomon hajnal 05.00-kor...

Jópár napja nem jelentkeztem...ennek is megvannak az okai...lássuk mi történt velem...

Ismét itt volt ÁdiUraság hétfőn...immár kettesben vágtunk neki az éjszakának...

Kezd oylan lenni ez az egész, mint egy rossz drog...mindkettőnknek...és ez nem egészséges, nem jó. Olyan dolgokat mondott, amit talán mindig is hallani akartam, mégis féltem felfogni s riadalmamban fénysebességgel bezártam füleimet és szívem minden félig kitárt ablakát. Ijesztő volt...szavak, a gondolatok súlya...láttam a küzdelmet...

Nem akarom, hogy fájjon, hogy bárki sérüljön...s ha most választhatnék sírva ordítanám az arcába, hogy -én könyörgöm- maradjunk csak barátok. Rossz volt nézni, hogy vínkódik  belül...Fáááákkkk

Mosolyogni akarok és megérteni, átélni mindent, ami lehetne...de ez már nem egy könnyű Mariiska {mosolygóscigi}, ez már valami neon rózsaszín pszichedelikus Eki...Már nem csak örömöt ad, nem boldogság marad utána, hanem a rettegés, hogy nem kapsz belőle több adagot. Ideges vagy, kiborult, izgatott, őrült...és FÜGGŐ...

félek kinek a kezében sül majd el a hatlövetű....

{és nyugodalom még mindig a legbrutálisabb testi interkciónk a baráti ölelés volt}

Erről tudni sem akartam a hét további részében...no gondolatok, no önkínzás...

És mi a legjobb módszerem: a munka, a kötelességek...

Folyamatban van két civil falus pályázatom is, és úgy dédelgetem a projecteket, mintha gyermekeim lennének. Közben kiharcoltam a tanszéken, hogy gyerünk álljanak már elő az Államvizsga időpontokkal. Magyar irodalomból én vagyok az első dátumi nap első szereplője, jún7-én tessen szurkolni:D A pedagógia-pszichológia záróvizsgám (tanári képestő) az pedig 14-én lesz, szintén az etap első alkalmán.

Aztán szerdán voltam fent Macinál és Ádámnál...annyi felesleges stressz, annyi kimondatlan történet volt bennem...hívatlanul felugrottam egy-egy-egy sörrel...nyilván előkerült a tömény is lassan...végül 4 órával később távoztam felszabadultan {hogy finoman fogalmazzak}...

Béla annyira elfoglalt, hogy 3napja nem beszéltünk...így akar hívni, csak nem ér rá...{nyilván van olyan is, aki felhív pedig valóban nem tehetné}

Ez az a hét, amikor 9/7 nap 12 órában melózom...mit is mondhatnék...kezdek kiborulni...elfáradni...

Ma ráadásul bevállaltam, hogy segítek a munkatársnőmnek és 12 helyett 15órát rohadok itt...(06.00-21.00)

És mégha egyszerű lenne a buli, de kisegítő biztonsági szolgálat van...és el sem hiszitek...ez előbb riasztott be egy 500 fős egyetemi koli és hotelt, mert kíváncsi volt mi az a cuki elkülönített lezárt piros gombocska az erősítőn...Itt visított az egész ház, rögtön lekapcsoltam meg hívtam a tűzoltókat, hogy ne haragudjanak a téves risaztásért...ergya a bizti őr...

Ilyen röhög mellettem, azt mondja...hát én csak nyomogattam, meg akartam NÉZNI mi ez...

A kezével néz nem a szemével úgy látszik és semmiképp sem az eszével...

Úgy tűnik van, akinek kiskorában nem mondják el, hogy: 1. előbb kérdezz, ha nem tudsz valamit, 2. ami piros, az általában a tilos jelzése

Mit is mesélhetnék még....

Alig várom a vasárnap estét...két okból is...

A skorpió a hatalmas folyó partjára érve tanácstalanul szemlélődött. Hívogatta a túlsó part, ott várta a boldogság, ezt nagyon jól tudta. Teljesen elveszettnek érezte magát, egészen addig, mígnem a folyóban meg nem látott egy teknőst. Nem találkozott még ilyen állattal, de azt látta, ő lehet a megoldás a problémára. Csendesen megbújt az aljnövényzetben, onnan szemlélte a tempósan úszó lényt.
Mikor a teknős partot ért, s kissé fáradtan lerogyott a fövenyre, a skorpió előbújt rejtekhelyéből és köszöntötte a teknőst. Amaz meghökkenve kapta fel fejét, hitte, magányt lel ezen a parton.
-Üdvözöllek, kedves...
-Teknős vagyok. Te ki vagy? -pislogott gyanakodva a teknős, küszködve a rövidlátó szemei szabta korláttal. Ismerősnek tűnt számára az előtte álló teremtmény.
-Skorpió vagyok, teknős. és szeretnék kérni tőled egy hatalmas szívességet. Csak te segíthetsz rajtam.
A teknős felhorkant: -Skorpió?! ismerem a fajtádat. Mit akarhat egy gyilkos egy magamfajtától?
A skorpió hízelegve válaszolt: -Ó, bölcs teknős, nem vagyunk ám mindannyian egyformák, minden skorpió más.
-Hmm... ezeddig csak egy fajtával találkoztam. De nem állt szándékomban megbántani téged ezzel, csak óvatos vagyok. Mi az a hatalmas szívesség, mit kérni akarsz?
-Szeretném, ha átvinnél a túlsó partra.
-A túlsó partra??? Miért akarsz te oda menni? Most jöttem onnan, semmivel sem másabb, mint emez.
-Mert ott találom a boldogságomat. -felelte elszoruló hangon a skorpió.
-Á, értem. az fontos dolog.-Bólintott a teknős. -Jómagam már régóta keresem, de még magam se találtam. Nem tudom, miből gondolod, hogy amott megleled.
-Tudom.
-De skorpió... Hogy is vihetnélek? Ha úszás közben megszúrsz, én elsüllyedek, s megfulladok.
-Ne legyél bolond, teknős. Hisz akkor mindketten ott pusztulunk. S én nem meghalni szeretnék, hanem boldognak lenni. Ahhoz pedig át kell jutnom a túlsó partra.
A teknős hatalmas dilemma előtt állt. Segítőkész fajta volt, ugyanakkor bizalmatlan is, főképp az ilyetén teremtményekkel szemben, hisz volt már velük némi tapasztalata, s bár ezeddig mindegyiket túlélte, most valami szörnyű előérzet fogta el. Hunyorogva szemlélte a skorpiót, majd hatalmas sóhajt hallatva meghozta döntését.
-Rendben skorpió, mássz a hátamra, átviszlek.
-Köszönöm neked, teknős! -hálálkodott amaz, s felmászott a hátára.
Keserves volt az úszás a teknős számára. Fáradtan vágott neki, ráadásul terhet is cipelt, s szörnyű előérzet gyötörte, noszogatta: vesse le hátáról a skorpiót, meneküljön.
De kitartott, s már a folyó közepén jártak, mikor perzselő fájdalom járta át testét. Iszonyú görcsök közepette, fuldokolva szólt oda a skorpiónak:
-Miért tetted, te bolond?! Mindketten ittveszünk!
A skorpió, maga is fuldokolva, szomorú hangon válaszolt:
-Sajnálom teknős. Nem tehetek róla, ilyen a természetem...