„Senkin nem látszott, hogy észreveszi, mint tölti be az éjszaka egyre jobban a levegőt, úgy, mint amikor tintát öntenek a vízbe, és addig öntik, míg teljesen tintaszínű nem lesz a víz. Aztán feljött a hold, ez az összevisszahorpadt, öreg rézserpenyő, és halvány fénnyel feltűntek a csillagok. Az égbolt kékké feketedett feketéjén csillagködfoszlányok. Amott csillagokba foglalt nagy briliánsok. Megyek az égbolt alatt, fénytelen, egyformán áradó, üres félhomályban, csillag jégeső hull rám.”

Az éjjel angyalok hangja szólt

Szerettek s én viszont szerettem

Hajnalra tűnt a varázs, ami volt

Talán kaptam, talán csak kerestem