...Ma hazament Andris...

...vége a tavasznak, azt gondolom holnaptól a Jóisten is esőre kényszeríti pajkos bárányfelhőit...

És a világ ismét megfordult...Egy hete róka voltam, aki rádöbbent hogy megszelidítették, aki akkor már tudta, sírni fog ha elmegy a herceg. Tegnap még öntudattól duzzadó skorpió voltam, erős, makacs és kitartó. Mára méhévé lettem..olyan kis bogárrá, aki saját védelmében ijedten böki fullánkját a nála jóval nagyobb emberi lénybe...majd erejét átadva maga is belehal a csípésbe. Holnapra a tegnap kérésze leszek, aki egy napot élt, pusztán a szerelemért. A tiszavirágok élete ilyen...rövid, csodával fűtött és megismételhetetlen.

Hideg van...ismét egyedül, magam vagyok, haragban a világgal...Ma még táncolva fürödtem a napsugarakban és bolodgan csinosítottam magam a tükörben. Holnaptól munkaruha, szemüveg...bármilyen trükkre képes vagyok, hogy elrejtsem mindazt, amit az elmúlt napokban felfedtem magamból, s bátran odaadtam. Nem kellenek a becéző szavak, nem akarok fürkésző szempárokat érezni testemen...elbújni vágyom...annak akarok látszani, ami vagyok. Illetve sokkal-sokkal kevesebbnek....ha ami igazán én vagyok is kevés az igazi csodához, akkor véget érhetnek az örökkék, és az idő kicsúszhat észrevétlen kezeink közül...elfogynak a  szavak, és ki nem mondott gondolatok szúrják szívünket szálkaként.

Eddig pihentem, tisztán vettem a levegőt, éreztem minden tapintását a világnak. Önmagam lehettem, kivételes őszintén...holnaptól ismét színész leszek életem színpadán...újra kell tanulnom a lélegzést...

Baráti szavak között telt az este, amik még hisznek az eltékozolhatatlan értékekben...és könyvek között. Kinyitva a kedvenc verses kötetemet, amit még édesapámtól kaptam, ezek a szavak fogadtak a  belső borítón:

"Édes Kislányom!

Hosszúnak tűnik, amíg gyermekek vagyunk, és nagyon gyorsan eljő, hogy megöregszünk. Az a rövidke időszak, ami e két kiszolgáltatott állapotunk között van, az MAGA AZ ÉLET...

Éldd ezt a megismételhetetlent okosan az eszeddel, érzően a szíveddel és tisztán a lelkeddel.

Segítsen ez a könyv súlyosnak érzett mindennapjaidban, és adjon erőt, reményt és tartást utadon!

Szeretettel csókol:

Édesapád

Zalaegerszeg, 2002.március 21-én, a tavasz első napján"